Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-09-29 / 39. szám
— Tanári kinevezés. A kalocsai érsek, miután Horváth Géza, a kalocsai férfitanitóképző intézetnél viselt rajztanári állásáról lemondott, a rajz és szlöjdszerü kézimunka tanárává Izay Károlyt nevezte ki. — Föltámadt a címer és a jelvény kérdése. Alighanem halottaiból húzták elő. S alig hihető azok után, amik eddig történtek, hogy a katonai cimer és jelvény ügyét azért rántották most előre, hogy életre hozzák, és hogy a nemzeti kívánságoknak megfelelően elintézzék. Azt mondják ugyan a kormány újságjai, hogy a kérdés rendezése már régóta megbeszélés tárgya és hogy ebben ezentúl a kormány képviselői és különleges szakemberek is részt vesznek ; de hát mindez csak üres szó. Jó arra, hogy a könnyen hívőknek a szemeit be kössék vele. De egy pillanatra sem altatja el a nemzet gyanúját, hogy az egész puszta kortesfogás volt a 17-iki megnyitásra. Mert amit ez a hir mond, semmit sem jelent. Ígéretet, a nemzet óhajainak teljesítését legkevésbbé. Ha komolyan foglalkozunk vele, indulatba jövünk. Hiszen ezzel az üres szóhalmazzal csak a hülyét lehet horogra csalni. Akik szélnek eresztették, a magyar nemzetet tehát a hülyeséggel határos nációnak nézték, akinek az ilyen fapénz is jó. Jó különösen akkor, mikor olyan katonai törvényt csináltak s azt' úgy valósították meg, ahogy az junius 4-től kezdve történt. Indulatba hozza az embert, ha látja, hogy az ilyen igazán fontos kérdést ilyen üres formában is taktikai szempontból kezelik s hogy a magyar kormány az ilyen lealázó játékot megengedi. — Papi korona. A szekszárdi kér. róm. kath. papság folyó hó 26 án Faddon tartotta meg őszi koronáját dr. Fent Ferenc apátplébános, kér. esperes elnöklésével. A koronát megelőzőleg szentmise volt, melyet Zányi György pápai kamarás, faddi plébános végzett. A tanácskozást dr. Fent Ferenc kér. esperes nyitotta meg tartalmas beszéddel. A kerületi papság tanácskozása folyamán, azokról az ünnepekről, melyekről a hírlapokban többször szó volt s a pápa által eltörlendők, meg- állapította, hogy ezek az ünnepek minden válloz- tatás nélkül jövőben is úgy meg fognak jartatni, mint eddig megtartattak, sőt a lelkészeknek egyenesen meg van tiltva, hogy ezen ünnepek megtartására vonatkozólag bármit is változtassanak. Elhatározták, hogy a főispán installációján tisztelegnek, mert ezen tisztelgésben nem politikát, hanem a magas méltóság iránti tisztelet kifejezését látják. — A Troli-féle 100 koronás segélyre I-ső helyen Lengyel Rezső faddi tanítót, II. helyen JárlúS Róza szekszárdi tanítónőt és III. helyen Lengyel Ferenc tolnai tanítót ajánlották. A korona megbeszélte az egyházmegyei főhatóság által kitűzött tételt, mely arról szólt, hogy ,,Miképen lehet az egyházi szónoknak szónoklatában a modernizmus veszélyét kikerülni ?“ A tanácskozást imával fejezték be. Utána Zányi György pápai kamarás vendégekül látta a megjelenteket. — Áthelyezés és megbízás. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Balasa Sándor budafoki áll. polg. iskolai tanárt, volt szekszárd-uj- városi tanitót a paksi áll.'polg. iskolához helyezte át és megbizta az igazgatói teendők ellátásával. — Tanitóválasztás. A szakcsi izr. iskolaszék Deutsch Endrét, a várongi rk. iskolaszék pedig Zábori Alajost választotta meg tanítóknak. — Küldöttség a dombóvári kir. járásbíróság érdekében. A Dombóvár község fejlesztésére alakult bizottság a napokban ülést tartott, melyen elhatározták, hogy újból küldöttséget menesztenek az igazságügyi miniszterhez, kérve őt kir. járás- bíróságnak Dombóváron leendő felállítására. A küldöttség vezetésére Perczel Dezsőt kérték fel, a küldöttség szónoka pedig Nagy István főszolgabíró lesz. — Telekadományozás. Eszterházy Miklós herceg 6330 négyszögöl területet ajándékozott a Dombóváron építendő kath. főgimnázium részére. Ezzel a telekkérdés végleg el van intézve. — Meghiúsított megyebizottsági tagválasztás című közleményünk némileg helyreigazításra szorul, a mennyiben az foglaltatik benne, hogy az igazoló és biráió választmány a bizonyítási eljárást akként folytatta le, hogy a megtámadott megyebizottsági tagokat nem értesítette, az iratok betekintését nem engedte meg s a vizsgálatra a megtámadottakat meg sem hivta. — Illetékes helyről arról értesülünk, hogy a vizsgálatot nem a biráió választmány, hanem a városi rendőr- kapitány eszközölte és igy a vád nem megfelelő helyre van intézve. — Különben a választmány olyan férfiakból van összealkotva, kiktől minden pártállásból származó elfogultság távol áll. — Birtokvétel. A Tolnamegyei Gazdasági Egyesület folyó hó 26-án Szekszárdon gróf Széchenyi Domokos elnöklésével tartott közgyűlésében elhatározta, hogy megveszi dr. Pesthy Pál uzdi birtokát 144000 koronáért és azon üszőlegelőt létesit. 1912 szeptember 29. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY — Kölcsönös áthelyezés. Fűrész Sándor szekszárdi pü. számellenőrt és ITugyecz Ede temesvári pü. számtisztet a miniszter kölcsönösen áthelyezte. — Megjutalmazott tanítók. A vallás és köz- oktatásügyi miniszter Tarlós János szekszárd- ujvárosi rk. igazgató-tanítónak, Rein János paksi ág. ev. tanitónak, Kircz István teveli igazgató tanítónak, lapunk kiváló munkatársának, Thicker Ádám szalatnaki, Faller Mátyás és Mayer József baranyabáni tanítóknak a tanügy terén szerzett érdemeik elismeréséül 200—200 korona személyi pótlékot adományozott. — Döntés a gyönki gimnázium ügyében. Szilassy Aladár gondnok elnöklésével a gyönki gimnáziumot fentartó testület gyűlést tartott, melyben úgy döntött a régen húzódó gyönki gimnázium ügyében, hogy azt továbbra is meg- hagyja Gyönkön és igy nem veszti el Tolnayár megye 100.000 koronás alapítványát. Itt említjük meg, hogy Gyönk nagyközség a piactéren alkalmas területet adományozott a gimnázium fen- tartóságának, hogy azon a gimnázium uj épületét felemelhesse. — Vasúti előmunkálati engedmény. A kereskedelemügyi miniszter Horváth István pécsi mérnöknek, a bátaszék—mohács—pélmonostori rendes nyomtávú, gőzüzemű vasút építéséhez az engedményt megadta. — Az aradi vértanuk emléke. Közeledik az aradi vérnap hatvanharmadik évfordulója. Arad város hazafias közönsége ez évben is nemzeti gyászünnep rendezésével adózik a magyar szabadságharc lehóhérolt tábornokai emlékének. Szekszárdon is október 6-án, a szomorú gyásznapon gyászistentisztelet lesz a belvárosi rk. templomban. Ezen a napon kezdődik az uj évnegyed. — Ha la- punkra szóló elő fizetése lejárt, avagy hátralékban van, kérjük azt mielőbb rendezni. — Tiltakozó népgyüles. A Pécs városi és baranyamegyei egyesült ellenzék október 13-án Pécsett tiltakozó népgyülést tart, hogy megbélyegezze Tisza István, Lukács László és az alkotmánypárt alkotmánytiprását. A népgyülés szónokai lesznek: gróf Batthyány Tivadar, gróf Károlyi Mihály és Polónyi Géza. — Száz éves főgimnázium. A kaposvári főgimnázium október 17-én üti meg fennállásának 100 ik évfordulóját. A nagyszabású jubileumi ünnepségen gróf Zichy János vallás- és közok tatásügyi miniszter is meg fog jelenni. —- Bucsulakoma. A salgótarjáni kőszénbánya rt. igazgatósága Dankó Antalt, a nagy- mányoki kőszénbánya könyvelőjét főpénztárossá nevezte ki és szolgálattételre petrozsényi bányaigazgatóságához helyezte át. Nevezett tisztviselő távozása a Nagymányok és vidéke, de Bonyhád társadalmi életében is, nagy űrt hagy vissza, mert megnyerő modorával, kifogyhatatlan jó humorával úgy szólván nélkülözhetetlen volt, számtalan jó barátot szerzett magának és neve szaktudása, kiváló használhatósága, nagy ambi- tiója és munkateljesítménye révén Szekszárdon is eléggé ismert. Távozása alkalmával a nagy- mányoki polgári olvasó egylet, f. hó 30-án fényes bucsuestélyt rendezett, melyen a környékről is sokan részt vettek. Az első felköszöntőt Lovászy Gábor jegyző mondotta, hangsúlyozván nagy emberbaráti szeretetét, utána Szinger Bálint főfelügyelő búcsúztatta őt mint 17 éven át volt szorgalmas, talpig becsületes, ambiciózus, leleményes, jó munkatársát; Blandl György plébános megköszönte az egész család nagy szivjóságát, Oczwirk Nándor főmérnök pedig hangsúlyozta távozónak azon érdemeit, melyeket tevékenységével, szakértelmével, hü köteJességteljesitésével a hazai közgazdasági téren szerzett, Pintér István a bánya altisztjei, Fekete Nándor mérnök a tisztikar és helybeli fiatalság nevében búcsúzik a távozó családtól, végül pedig Lovászy Gábor jegyző a megjelent kedves vidéki vendégekre ürítette poharát. — Besorozott tanítók. Az uj katonai törvény alapján Paulies Géza szekszárdi gazd. szaktanító, Abró Lajos pálfai ref. és Kudlák Pál keszőhidegkuti ág. ev. tanitók egy éves önkénteseknek soroztattak be, akik f. évi október hó 10-én tartoznak ezredükhöz bevonulni. Ezeknek egyévi helyettesítésükről az iskola fentartók tartoznak gondoskodni. Kedd OKTÓBER 3 — Esküvő. Kovács Ottó folyó hó 6-án délelőtt fél 12 órakor a szekszárdi izr. templomba esküszik örök hűséget Friedmann Ilonkának, Friedmann Béla sörnagykereskedő leányának. — Bankett a selyemgyárban. A főispáni installációs bankettet nem a városi ,,Szekszárd Szálló“ bérlőjénél, Bérdi Józsefnél tartják meg, ahol állítólag nem férnének el a vendégek, hanem a nagy költséggel földiszitett selyemgyárban tartják s igy a drága nagy vendéglőt bérlő vendéglős bizony elesik a főispáni installáció polgári hasznának jó részétől. — A szekszárdi vörhenyjárvány. Az alispán vörhenyjárvány miatt, mint már azt megírtuk, bezárta az újvárosi óvodát és a népiskolát. Sajnos, hogy a járvány még egyre tart; mert az elmúlt héten két újabb megbetegedés történt az újvárosban. — Szóval hiresedünk. Egyik fővárosi lapból ollóztuk ki az alábbi hirecskét: „— Hires Tolna. A vármegyékről szóló törvény apróra meghatározta, hogy ki lehet a közgyűlésnek tagja. Arról azonban nem intézkedett, hogy minő ruhában kell a közgyűlésen megjelenni, smokingban-e vagy parasztdolmányban ? A törvénynek ezt a hiányát most bölcsen pótolta Tolna vármegyének intézősége. Annak örömére ugyanis, hogy Si- montsits Elemér alispán Lukács utján főispán lett, szeptember hó 30 ik napjára közgyűlést hirdettek és a hivatalos meghívóban kinyomatták a következő parancsot — öltözék diszmagyar, illetve ünneplő ruha! A bizottságnak földmives és diszruhátlau tagjai most nagyon meg vannak akadva, hogy mitévők legyenek ? Díszruhát ren- deljenek-e sebtiben, vagy megvonják maguktól a beiktatás gyönyörűségeit. Alighanem ez az utóbbi felfogás kerekedik felül. Hogy a hangulat egyébként inkább hajlik a humorra, mint az elkeseredésre, mutatja az a nóta, mely a nevezetes meghívó nyomán szárnyra kapott és igy hangzik: Nagy urakról hires Tolnai Ha nekünk díszruhánk volna, Nem paraszti dolmány, zekénk, Közgyűlésre is mehetnénk Teremt-ucscse, bemehetnénk!« Ebben a többé, kevésbé humoros hirecské- ben azonban van valami komoly dolog is. Mert hogy igaz, hogy Tolna vármegye „úri vármegye“, bár ilynemű megkülönböztetést nem ismer sem a mai közigazgatás, sem a Tripartitum, sőt hazánknak talán mindenik megyéje tartja magát olyan úri vármegyének, mint mi vagyunk, mégis a megyebizottságokra nem épen megtisztelő gondoskodás egy közgyűlési meghívóban, hogy rni- lye öltözékben jelenjenek azon meg. Kétségtelenül a beigtató közgyűlés ünnepélyességét óhajtotta ez a „báli meghívóból“ vett kitétel emelni már a gyűlési meghívón is, s talán nem az u. n. „gyengébbek kedvéért“ Íródott be oda, de hát jnégis csak túl buzgalom diktálhatta és legalább is komikus izü, mert akkora intelligenciát csak fel lehet tételezni a mi úri vármegyénk bizottsági tagjairól, hogy a megyegyülésekre a tárgyra való tekintet nélkül, tisztességes öltözékben jelennek meg. Mivel pedig a mindenkor kinevezett főispán nem lehet minden bizottsági tag szája ize szerint való, nem axióma tehát, hogy minden installáló közgyűlést, minden megyebizottsági tag diszmagyarban, vagy ünneplő ruhában megülendő ünnepének tart. — Pápa már józanodik A pápai munkapárt feloszlása már befejezett tény. — Folyó hó 25 én kilépett a pártból gróf Esterházy Pál .is s vele együtt a munkapárt vezető tagjai elhatározták, hogy a szövetkezett ellenzékhez csatlakoznak. A pápai munkapárt vezetőségének állás- foglalása a szomszédos ugodi kerület polgárságát is megmozdította. Vasárnap délután 3 órakor Ugodra nagy népgyülést hivtak egybe, melyen gróf Esterházy Pál fog elnökölni. \A népgyülés meghívói igen erős hangon támadják a munkapárt politikáját és a béke elengedhetetlen feltételének tartják Lukács és Tisza visszavonulását. Sült József, a lemondott pápai pártelnök falragaszokon tudatta a polgársággal lemondását, ami a Tisza kevés hívei között nagy konsternációt keltett. — Dombóvár katonaságot kér. A dombóvári Kereskedők és Iparosok Körének indítványára Dombóvár képviselő testületé elhatározta, hogy küldöttségileg kérni fogja a hadügyi kormányt arra, hogy a hadsereg létszámemelésével megsza- poritott katonaságból egy zászlóaljat Dombóvárott helyezzen el. — Mozi. A szekszárdi Kath. Olvasókörben október hó 6-án délután három mozi előadás lesz változatos és rendkívül érdekes műsorral. Az első előadás délután 4 órakor, a második fél 6 órakor, a harmadik pedig fél 9 órakor lesz — Lövöldöző hegyőr. Ferencz József szekszárdi hegyőr f. hó 27-én szüret alkalmából tréfálkozott a szüretelőkkel s közben elsült a fegyvere. A golyó Csalt Györgyné testébe hatolt, akit a kórházba szállították. Állapota veszélyes.