Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-09-29 / 39. szám

39. szóm.

Szekszárd, 1912 szeptember 29.

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illelő minden közlemények intézendők.

Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11.

Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők.

Felelős szerkesztő Főmunkatárs

BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon.

Előfizetési ár : Egész évre 12 K, Va évre 6 K, */4 évre 3 K.

Számonként 24 fillér e lap nyomdájában.

Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér.

Gróf Károlyi Mihály.

Egy cseppet sem csodálkozunk azon, hogy a Bécsből visszatérő ellenzéki képviselőket fogadó budapesti közönség gróí Károlyi Mihály kocsijából kifogta a lovakat s emberi erőt alkalmazva, szállították őt a főváros utcáin végig, mert kétségtelen dolog, hogy gróf Károlyi Mihály mai napság Magyarország legnépszerűbb embere.

Hát nem is közönséges dolog az, midőn egy magyar four, nagybirtokos és vagyonilag az elsők közül való, megjelenik a politika szinterén, szembe mer nézni az uralkodó bécsi körökkel s szemükre hányja, hogy az alkotmányra tett szent eskü dacára, egyéni érdekeiket szolgáló nagyhatalmi állásuk biztosítása érdekében, elmennek a törvénytelenség határáig.

Magyarországon megszokta mindenki, hogy ha valaki fő ur, főrendiházi tag, báró, gróf, vagy herceg, nagy vagyonnal rendelkezik, vagy valami címre, kitüntetésre és állásra vágyakozik, az szakit a magyar nemzet ezeréven át megőrzött alkotmányos jogaival s a nemzettel szemben mindég a becsi körök szolgálatára áll. Tisztelet, böcsület a kivételeknek, de ilyenek bízón nem valami nagy számban vannak. Ezen kivételek között manapság, elsőrendű csillagként szerepel gróf Károlyi Mihály.

De hiszen nem is csoda, ha az alkotmányos jogokért küzdő ellenzék legbátrabb vezére a Károlyi grófok sorából került ki; hisz a Károlyiak mindég a nemzettel tartottak s gróf Károlyi Mihály egyik előde : gróf Károlyi György ‘1848-ban egy

egész huszárezredet toborzott és szerelt föl, hogy a nemzet ügyének segítségére siessen.

Azután meg az sem mindennapi jelenség, hogy egy fő ur Magyarország demokratikus átalakulása mellett foglal állást. Ezen állásfoglalásra bizonyára az indította, hogy belátta, miszerint azon osztályok, melyek időnkben a magyar politikát csinálják, igen nagy részben hivatalért, állásért és kitüntetésért kaphatók a bécsi politika támogatására. Uj vért kell tehát önteni a nemzet testébe s oly széles alapokra kell fektetni a parlamentárizmust, hogy a jogosultak nagy számánál fogva a megvásárlások, ha teljesen ki nem irtatnak is, legalább a lehető legkisebb számra szórhassanak le. Azt hisszük, nem csalódunk, ha feltesszük, hogy gróf Károlyi Mihályt ez a hazafias érzés sarkalja, hogy demokratikus alapokra akarja fektetni a jövő Magyarországot.

Nem lehetünk az iránt kétségben, hogy ennek a demokratikus átalakulásnak nagy nehézségei lesznek s hogy érvényesülhessenek, két hatalmas ellenséget kell legyőzni. Az egyik az udvar s a bécsi uralkodó körök ; mert ezek bizonyára a legnagyobb ellentállást fogják kifejteni, hogy a biztos alapról le ne sikoljanak, mely alap lehetővé tette nekik, hogy minden akaratuk érvényesüljön Magyarországon. A másik ellenség a magyar közép- osztálynak egy jelentékeny része, mely jó részben elszegényedve, a mostani rendszerben találja fel megélhetésének feltételeit.

De hát mikor történt nagy átalakulás harc és küzdelem nélkül.

Nekünk is kitartóknak, szívósaknak kell lennünk, hogy honmentő nagy célunkat elérhessük.

Mindenekelőtt a hatalom mostani kezelőit kell eltávolítani, hogy rendőreik fel- használásával a nagy munkának útját ne állhassák.

De hiszen ők úgy sem saját jószántukból folytatják alkotmány romboló munkájukat. Az ő bünük csak az, hogy vak eszközül oda adják magukat a bécsi hatalomnak s készségesen vállalkoznak az ottani akarat szolgaias végrehajtására.

Hogy mily gyorsan haladnak a lejtőn lefelé, semmi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy elfajzott magyar delegátus megmerte a delegációban tenni az indítványt, hogy tekintettel arra, miszerint Auffenberg közös hadügyminiszter nem érti- a magyar nyelvet, beszéljenek a magyar delegátusok — németül !

S történt ez a magyar államnyelvet sértő indítvány azon hadügyminiszter érdekében, kit gróf Tisza István s vele a nemzeti munkapárt egyesen nyaktilózni akart.

Érdemes még idejegyezni ennek a magyar delegátusnak nevét, ki ezt az indítványt tette. Heltay Ferencnek hívják. Hadd hulljon reá a közvélemény kárhoztató szava.

Bizon még sok Károlyi Mihályra lesz szüksége hazánknak, hogy alkotmányát, nyelvét a stréberek ezen nagy tömege ellen megvédje.

Boda Vilmos.

Késői virágzás.

A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája.

Irta : Piccolo.

— Kezét csókolom — mondja Asztalos Múld, őszbecsavarodott buksi fejét az ajtón bedugva.

— Jó napot Asztalos ur — viszonozta a köszöntést Patakiné. — Tessék besétálni !

— Köszönöm Nagysád. Miska itthon van ? Volna vele 1—2 szó váltani valóm.

— Remélem csak jóban — kérdé aggódva Patakiné.

— Pláhá ! Csak nem ijed meg, nagyságos asszony ?

— Tudja Isten, ezek a férfiak mindent a „lovagias“ térre szeretnek terelni, ha csak szerét tehetik és ezt persze az „asszony“ előtt „lova- gias“-an elhallgatják, holott rendesen „asszony“ van a „lovagias“ ügy mögött.

— Ne féljen semmit. Ilyen korban, mint Miska és én vagyok, inkább már csak „lovadról, mint „lovagias“ ügyről beszélnek. Különben azonban ....

— No, no ! Utóbb is sántikál még valamiben. Tessék helyet foglalni.

— Köszönöm.

, — Egy öt-tiz perc múlva itthon lesz Miska is — szólt Patakiné az órára tekintve •— és akkor elvégezhetik „lovagias“ ügyüket is.

•— Most az egyszer nincsen mitől félnie, de bizony könnyen megtörténhetett volna, ha az eszem nem okosabb a szivemnél.

•— No ? Asztalos ur igazán kiváncsivá tesz.

— Kiváncsi ? Pedig, jobb, ha hallgatok.

— De titkolózik! Csak gyónjon most meg, mert különben golyvát kap.

— És nem fog megharagudni nagyságos asszonyom, ha meggyónok ?

— Sőt, most már követelem.

— De tudja-e, hogy a gyóntatónak mi a legszentebb kötelessége ?

— A titoktartás.

— És hajlandó-e nagyságos asszony ezt a kötelezettséget elvállalni.

— Elvállalom.

— No akkor Isten neki.

— Halljuk hát.

— Azt mondják a poéták, hogy az asszony, szív kimeritketetlen a szeretetben és szerelemben. De azt hiszem a poéták nem egészen őszinték, mert különben hozzátették volna azt is, bogy a férfÍ3ziv is csak ilyen.

— Én is azt hiszem— szólt közbe Patakiné.

— Kérem most már kezd a fejem őszülni és a bolondos szivem pedig — tudja Isten hányadszor — kezdett virágoznit.

— Eh maga, maga . . . . ! Hányadszor . . . ?

Igen, virágozni és pedig hatalmas virágot

kezdett hajtani, de ?z eszem még is csak okosabb volt és azt mondta : Te bolondos szív, mit akarsz ? A gazdánk most már 20 éve özvegy. Senkije sincs, miért még egyszer asszonyt hozni a házba. Késő volna most már a tavasz !

— Ez érdekes. Szerelmes volt ? — kérdé kíváncsian Patakiné, akiben felébredt az asszony, akik mindannyian szivesen beszélnek és hallgatnak férfiszerelemről.

— Úgy ám és még milyen nagyon ! — mondá Asztalos.

— Nos és miért nem nősül? Még boldoggá tehetne egy nőt.

— Nem lehet. A józan eszem ellenezte.

— Eh ezek a férfiak a józan eszükkel

kiálhatatlanok ! A szívnek is meg kell adni a jogát.

— Nem lehetett, mert bűnös szerelem volt.

— Hű maga rossz ! Hát hogyan ?

•— Férjes asszonyba voltam szerelmes !

— • Férjes asszonyba? mindig érdekesebb

lesz.

— Bizony férjes asszonyba. De még menynyire !

Hanem a józan eszem azt mondta : Mi jut eszedbe Muki ? Ilyen vén fejjel még egy asszonyba szerelmesnek lenni ! Úgy sem lesz és lehet belőle semmi. Törd le ennek a bolondos szivednek késői virágját és dobd el, mert utóbb is még baj származik belőle.

— Hej a maga kegyetlen esze nem tudta, hogy evvel milyen fájdalmat okoz a szegény szivének.

— Az i az, hogy a szivemnek fájt, vérzett is, de nagyon. Azóta azonban a seb már behegedt és a szivem Cmét nyugodt. Pedig milyen szerelmes volt a bolondos szivem ! ! ! Annak az imádott asszonynak az alakja éjjel nappal üldözött engem. Avval ébredtem, avval dolgoztam, avval aludtam el. Mindig magam előtt láttam, mindig vele beszéltem, folyton foglalkoztam vele, már kezdtem félni, hogy ebből még baj lesz, mert a józan eszem, meg folyton küzdött ellene. Folyton figyelmeztetett, hogy ilyen korban már úgy sem szeret senki sem önzetlenül, legfölebb érdekből ; hogy szerelmem bűnös is, mert egy tisztességes férjes nő a tárgya, akinek jóravaló, tisztességes ura van és aki legfölebb — enyhén szólva — a szemem közé nevetne, ha megmondanám neki szerelmemet. Csak nevetség tárgya lennék, ha a józan eszem sugallatára nem hallhatnék.