Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-08-18 / 33. szám
XL. évfolyam 83. szám . Szekszárd. 1912 auguszlus 18. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utca 6. sz., hová a lap szellemi részét illelő minden közlemények intézendők. Telefon 11. Kiadóhivatal Telefon 11. Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon. Előfizetési ár: Egész évre 12 K, Va évre 6 K, 1;4 évre 3 K. Számonként 24 fillér e lap nyomdájában. Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K, 100—200 szóig 9 K, 200—300 szóig 10 K, minden további 100 szó 2 K több. — Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. A nasyenyedi beszámoló. Nem közönséges mesterkedések alkalmazásával jutott Lukács László, volt pénzügyminiszter a miniszterelnöki székbe. — Khuen-Héderváry Károly gróf miniszter- elnöksége idejében mindent elkövetett, hogy minden kétséget kizárólag kimutassa, miszerint Khuen kifárasztó politikájának nem hive ; de ravaszul vonakodott, hogy megtudja a világ, miszerint Bécsben azzal a javaslattal állott elő, hogy az ellenzék ellentállását erőszakkal és katonai karhatalommal le kell törni, ha azt akarják, hogy a Bécsben sürgősnek tartott katonai javaslatok törvényerőre emelkedjenek. E mellett rut kacérkodást folytatott az ellenzéki Justh-párttal s ezeknek az egyenlő, általános, községenkénti titkos szavazaton alapuló választási törvényt, kormányelnökké történt kinevezése esetére beígérte, hogy Bécsben úgy tűnjék fel, mintha az ellenzék is legszívesebben látná az ő miniszterelnökségét. Terve sikerült. Bécsben felhatalmazták az erőszak alkalmazására s ő, hogy a múltban tanúsított viselkedését némileg igazolja, előállt egy olyan választói törvényjavaslattal, melyről tudta, hogy az ellenzék nem fogja elfogadni s midőn az ellenzék, látva a fenyegető veszélyt, újabb javaslatokkal állott elő s az obstrukciót megszüntette, a javaslatokat visszautasította s hozzá fogott Bécsben tett Ígéretéhez képest, az alkotmánytipró kormányzáshoz. Akik azt hiszik, hogy a miniszter- elnök, beváltva Bécsben tett Ígéreteit, most már hozzá fog látni a romok eltakarításához, ebbeli feltevésükben nagyon fognak csalódni. Lukács László, minthogy az ellenzék, a béke fejében, fejét követeli, csak úgy maradhat miniszterelnök, ha nem lesz béke, hanem tovább folyik a harc és háború. O nála azonban nem az a fő, hogy a romok eltakarittassanak, az alkotmányos rend helyreálljon, hanem, hogy ő intrikákkal megszerzett állását megtarthassa. Hogy a miniszterelnök igy gondolkozik, semmi sem mutatja jobban, mint egy bécsi újságíró előtt tett azon nyilatkozata, hogy Tisza István gróf, a rendes tárgyalások megkezdése érdekében elhagyhatja az országgyűlésen elfoglalt elnöki széket, de ő neki maradni kell, mert az ő ügye a nemzeti munkapárt ügye s ő csak a párt akarata folytán távozhatik. Mintha bizon, ha Bécsben bármi oknál fogva, elejtenék, eszébe jutna a pártnak, hogy őt tartóztassa ; vagy ő bátorkodnék Bécscsel szemben azt mondani, hogy ő neki maradni kell, mert a párt nem egyezik bele az ő távozásába. Szóval ebben a kérdésben Bécs dönt és nem a most takaróul használt nemzeti munkapárt. De hogy Lukács László minden áron miniszterelnök akar maradni s ebből kifolyólag béke, mely állásában megingathatná, neki nem kell, semmi sem igazolja jobban, mint a nagy garral felfújt nagyenyedi beszámolója. Nem a békét hirdette, nem annak útjait iparkodott egyengetni, hanem kizárólag az ellenzéket vádolta meg minden elképzelhető rosszal s minden elkövetett hibáját annak a nyakába akarta varrni. Megvádolta az ellenzéket, hogy az országgyűlés egész működését meg akarta akadályozni, pedig a megvádolt ellenzék nyugodtan letárgyalta az egész költségvetést, hogy az országot a törvényen kívüli állapot káros következményeitől megóvja. A beszámoló beszédnek az a része, mely az ellenzéket nemzetellenes ténykedéssel vádolta meg, nem érdemes a feleletre. Van azonban a nagyenyedi beszámolóban egy súlyos vád, mely immár teljes felderítésre szorul. Azt mondta a miniszterelnök beszámolójában, hogy egyik ellenzéki párt hajlandó volt nagyobb katonai áldozatokat hozni náluknál. Ebben a kérdésben itt az ideje, hogy teljes világosság jöjjön létre. Kormánykörökben minduntalan felhangzik ez a híresztelés saz egész ellenzékre súlyos vádként nehezül. Miért nem mondta meg a miniszterelnök ur tisztán, világosan, melyik az az ellenzéki párt s azok közül kik voltak, akik ilyen ajánlatot tettek. Az ellenzék összesége nem viselheti tovább ezt a kompromittáló vádat. Mi nem hisszük ugyan, hogy volt ilyen ellenzéki párt, de ha volt, azt kíméletlenül napfényre kell hozni, ha pedig nem volt, a mint mi feltesszük, le kell álcázni a rágalmazókat. Ha Lukács Lászlónak erről biztos tudomása van s bizonyítékokkal rendelkezik, ám tegye azokat közzé. Hadd hulljon le végre a lepel s bűnhődjenek azok, ha ugyan vannak, kik ilyen, a függetlenségi párt hagyományaival teljesen ellenkező útra tévedtek. Ha pedig nincs semmi alapja s puszta rágalomszámba megy az egész állítás, TÁRCA. Altató mese. (A menyasszonyom számára.) irta.Kegler József. Megesik, hogy az ember fáradt is, álmos is, mégsem tud elaludni. Ilyenkor legjobb hatású szer az altató mese. Az én kékszemü királynőmnek aján’om, hogy ha szenved az álmatlanság miatt, olvassa el ezt a mesét s mire a végére ér, holtbizonyos, hogy elalszik. * Hol volt, hol nem volt, Késen túl, Márkon innen, volt egyszer egy kertész, akinek felesége is volt, meg a többi között egy igen szén, igen bájos, igen kedvelt virágja is. Ez a virág olyan egyetlen virág volt, nem volt párja, testvére, hasonmása széles e világon Magas, karcsú 6zára volt s ha a játszó szellő felkereste, hogy udvaroljon neki, úgy imbolygott, olyan szabályosan, ütenyszerüen hajladozott, mint a táncoló nő tér- mete. A virág fejének tövétől kétfelé hasadtan csüngött le a kin. ilott virág burokja. De ez se zöld volt, mint a virágburok szokott lenni, hanem halavány rózsaszinü s lecsüngő alsó vége megint ötfelé foszlott úgy, hogy ha az ember sokáig nézte, úgy tűnt fel, mintha az két gömbölyű, rózsaszinü női kar volna apró kis ujjacskákkal. De maga a virág volt a legcsudálatosabb. Mintha a legnemesebb virágok sok-sok fajtáját összevegyitve állította volna azt elő valami lángeszű kertész király. Volt ebben a virágban két piros rózsaszirom s köztük apró, fehér gyöngyvirág szemek, amik úgy tévedésbe hozták az embert, hogy azt lehetett hinni, hogy ez nem is rózsaszirom, meg gyöngyvirág, hanem egy mo solyra nyilt női száj az elővillanó fogsorokkal. A rózsaszirmok felett a fehér, rózsaszinü és hal ványpiros szinek közül ragyogott ki szelíd fényével két nefelejts és az egész virágot körül- övezte a felülről aláomló árvalányhaj hullámzó kecsességgel. Akik látták ezt a virágkülönlegességet, határozottan vallották, hogy van olyan idő, amikor ez a virág megszólamlásig hasonlít egy piros ajkú, kéksz'emü, szőke hajú leányfejhez . . . A kertész ezt a csodás virágot elnevezte Imike virágnak. Ami az embernél a lélek, az a virágnál az illat. Az Imike virág közelében telve volt a levegő soha nem ismert enyhe illattal, ami a rózsa, gyöngyvirág, ákác, hársfa, ibolya és a tömjén - füst szerencsésen előállított vegyüléke lehetett. Ha az ember ezt az illatot beszivta, nem részegült meg, hanem átszellemült. Ez az illat a hi tétlent imádságra késztette, a fösvényt adakozóvá tette s az elvetemült gyilkos torz pofájából ártatlan gyermek arcot csinált . . . A kertész aggódó féltéssel, túlzott gondoskodással ápolta, nevelte az ő virágát, a kedvenc Imike virágot. Túlhajtott aggodalma egyszer elhitette vele, hogy az ő virágja nem szereti ezt a helyet, ahova ő elültette azt. Töprengett, busult s szomorúságának képzelt oka már-már őt tette beteggé. Száz tudós embert megkérdezett, azok mind azt mondták neki: nincs a te virágodnak semmi baja, inkább te vagy a beteg, jó öreg. Ekkor összetalálkozott a kertész egy messze vidékről jött emberrel. Ezt is megkérdezte a virágjának- képzelt betegsége felől. Ez az ember azt mondta a kertésznek : „Igazad van, uram. Bizony nem jó helyre ültetted te a te kedvenc virágodat. „Sünit a szélu e tájon és siró hangjába belevegyül az országvesztő háborúk véres kisérteteinek nyögése. Nézd ezeket a komor sziklákat. Ezek uralkodnak itt s a világ, az emberek itt hozzájuk hasonulnak, ridegekké, érzéstelenekké s mindent elnyomókká lesznek. Add nekem a te kedves Imike virágodat. Én elviszem azt olyan l.elyre, ahol nem mogorva sziklák szegik a látóhatárt, hanem pázsitos, életet termelő, szelíd dombocskák. Ami itt, ti nálatok vihar, az odaérve, suttogó szellővé szelidül Nálatok vijjongó sas száll ki fészkéből gyilkos vadászatára, mi nálunk holdvilágos éjeken fiiiemile szó csendül. Nálatok villám tépi mindig zöld és soha nem virágzó fenyőiteket, a melyen még a madár sem fészkel, nálunk mosolygó szivárványt bámul a gyermeksereg s fáink zamatos gyümölcse mellé rakja a fészkét ezernyi éneklő madár. Ami nálatok köd, az mi nálunk harmat, ami nálatok zuhogó, szklákat morzsoló patak, az mi nálunk szelíd folyam csermely, aminek a partját ellepik a virágok s benne hófehér kacsák fürdenek. Erdeitekben vaddisznó, róka, m< dve, farkas tanyázik, mi nálunk a nyúl - nak, őznek, meg a virgonc mókusnak van otthona. Ott lesz jó helye a te virágodnak. Add őt nekem.“ * A kertész kezet nyújtott látogatójának s odaadta neki az Imike virágot. Uj honában még szebb lett az Imike virág s még most is él, ha csak a napsugár agyon nem csókolgatta. Itt már vége van a mesének s el kell aludni. Aludjál jól és álmodjál szépet édes kis kékszemü királynőm, egyetlenem, Imike virágom.
