Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-07 / 1. szám

is hiába fordult ez ügyben kérelmével a bizottság. Az egylet iratai és vagyona a hamisan sáfárkodó igazgatóság kezei között hagyatott mai napig. Miután a kiküldött bizottság igy nem ért «élt, elhatározta, hogy az ügyet a kerület ország­gyűlési képviselője, dr. Madi Kovács János elé terjeszti és felkéri őt, hogy hathatós befolyásával legyen segítségére a bizottságnak a tagok érde­keinek minél sikeresebb megvédésében. A bizottság 25—30 tagú küldöttségként december 29-én jelent meg Pakson és a község­házán találkozván, előadta kérelmét a képviselő urnák, ki a legmesszebbmenő közreműködését megígérte és azonnal Budapestre utazott, hogy es ügyben a belügyminiszterrel megkezdje a tár­gyalásokat és a bizottságot külgöttségként mi­niszteri kihallgatásra vezesse. Feltűnő volt, hogy a járási főszolgabíró is megjelent, mikor a bizott­ság a képviselővel tárgyalt és rosszalását fejezte ki afelett, hogy miért jelentek meg ennyien stb. Némi világot vet az ügyek fejlődésére az, hogy az egylet elnökének veje községi jegyző Dunaföldváron, a legutóbbi közgyűlés hatósági kiküldötte pedig a község főjegyzője, Niefergall, ki a legutóbbi képviselőválasztáskor kormány- párti képviselőjelölt volt itt. Az igazgatósági ta­gok is kormánypártiak. Aa 1901-ben kiküldött hatósági számvizsgálónak pedig fia is igazgató- sági tag volt. Mindezekre való tekintetből csak újabb fel­háborodást szült a tagok sorában a Tolnamegyei Közlöny december 31-ik számában megjelent azon híradás, hogy a miniszter a számadások és köny­vek megvizsgálására Schneider János ny. p. ü. kér. számellenőrt küldötte ki. Mivel úgy tudják, hogy ő mint hatósági számvevő annak idején szintén már átvizsgálta az egylet könyveit és mindent rendben talált akkor. Mit várhatnak hát a tagok most tőle, mikor már nyugalomban van, tehát hivatalosan is elismertetett, hogy hivatása betöltésére már nem képes? Hallatszik, hogy a tagok nagy része gróf Batthyány Tivadar képviselő ur figyelmét is fel kívánja hívni ez egylet ügyeire és kikérni szives támogatását azok rendezésére, mivel éppen az ő választói közül is sokan érzékenyen káro­sodnak az egylet bukása által. N. N. egyleti tag. A „Finita la komédia“ visszhangja. A „Szekszárdi Újság“ karácsonyi számában * fent idézett cim alatt közreadott aktuális elme­futtatásom a helyi társadalom különböző rétegei­ben egymástól nagyon is különböző hangulatot váltott ki. Itt nem kívánok foglalkozni azokkal az elismerő nyilatkozatokkal, a melyek nekem adtak igazat, de másrészről nem hallgathatom el megjegyzéseimet azokra a részint nyílt, de főként hátam mögött elhangzott támadásokra vonatko­zólag, amelyekben az említett cikk miatt volt és van részem. Amint azt előre is láttam, a cikk első sor­1912 január 7. — Persze —• mormogta. Letérdeltek s a magas fü eltakarja őket. Nem tudott magának számot adni érzései­ről. Aggódó szorongás kinozta. Nem az esetleges arabtámadástól való rettegés. Rosszabb annál. A sötétben egyedül levő szorongó kínlódása. Az éjfélkor temetőn keresztülmenő gyötrelmes érzése. A ismeretlentől való félelem. Amikor a lélekre ránehezedik a vad pusztaság roppant aránya. Mikor az égbeli nagy magassága szédít. Mikor a természet fenyegetni látszik s a lélek rémülten érzi semmiségét. Amikor árnyak jelennek meg s tűnnek el rögtön a sötétben. Amikor pillanat alatt támadnak s múlnak el magyarázhatatlan, érthetetlen hangok, melyekre görcsösen szorul a szív, hangosan lüktetnek az erek s fulladt kap­kodással dolgozik a mellkas. Amikor pattanásig feszülnek az idegek, s a finom ösztön előre érzi valaminek a történését. — Megnézem a santinelleket . . . Felnyitotta a revolvertokot s kezébe fogta kardját, hogy csörgésével fel ne zavarja az alvó­kat. A hideg acél magához térítette. Érezte kar jaiban az izomerőt s a kardmarkolaton ökle ke­mény szorítását. Már nem félt. Már kívánta a veszélyt. Ölni, gyilkolni vágyott. Biztos, éles szemei kutatva vizsgálódtak. Sehol semmi, csend. Csendesen haladt az őrök felé. Az elsőnél megállt. — Eh bein ? ... — Rein. Semmi, mon Lieutenant. — Jó. Vigyázzatok... Megindult a folyó irányába. Az őr utána szólt: — Nem arra van a másik őr! —- mon Lieutenant. j TCHLNAMEGYEI KÖZLÖNY ban azoknak nem volt Ínyére, akik tevékeny részt vettek * szekszárdi tanítók drágasági pót­lékára vonatkozó iskolaszéki határozat megsem­misítésére törekvő mozgalomban. A második föl­induló maga a kath. Olvasókör választmánya volt, amely a szerinte megtámadott püspököt vette védelmébe és elfogult haragjában megfeled­kezve a sajtóról, a vélemények szabad nyilvá­nítása jogáról és a keresztényi türelemről• a Szekszárdi Újságra kimondta a halálos Ítéletet, szólván : „Ha vissza nem vonja a lap az inkri­minált cikkben mondottakat, a kör olvasóterméből kitiltatik, azaz az előfizetés meg nem ujittatik.“ Ez az Ítélet a lap felelős szerkesztőjének tudo­mására is hozatott, aki ugylátszik, nagyon meg­ijedhetett, mert a múlt heti számban egy helyre igazitás-félét adott közre, amelyben a cikkíró intencióinak igyekszik enyhítő magyarázatot adni. Önmagam és hírlapiról működésem iránti köte­lességből tartozom itt kijelenteni, hogy az a kimagyarázás-féle az én beleegyezésem nélkül látott napvilágot és kétségtelen, hogy az én inten­ciómat egyedül csak én vagyok illetékes ma­gyarázni. A kath. Olvasókor választmányának föl­zúdulásával kapcsolatban el kell ismernem, hogy a pécsi püspök a körnek, mint ilyennek valóban nagy jóltevője, de ez a körülmény még távolról sem bizonyítja azt, hogy a jelen inkriminált eset­ben a szekszárdi tanítóknak is jóltevője volt, mert „Bizony, bizony mondom nektek, nem elég, ha csak szóval mondjátok nekem : szeretlek, sze­retlek — hanem az szerint is kell cselekednetek, amint azt mondjátok !“ — A püspök is biztosi- sitotta az ő kedvelt tanítóit atyai szeretetéről, de a drágasági pótlékot azért megtagadta .... Azt mondják, bogy a püspök nem tehetett más­ként, mert az iskolaszék határozata ellen benyúj­tott fölebbezést 500 polgár irta alá. Lehet, hogy igy van, de ebben az esetben, ha én vagyok az az iskolaszék, annyi bizonyos, hogy az alulról és felülről jövő eme kettős bizalmatlanságot ta­pasztalván, minden föntartás és visszavonás nélkül, nyomban lemondok. Ez különben még most sem volna késő. Intézzék az ügyeket azok, akiknek működése iránt lent is, fönt is több a bizalom. Azokkal, akik cikkemet abból a szempont­ból bírálták, hogy a tanítói testület igy is túl­ságosan meg vau fizetve munkájának értékéért: azokkal egyáltalában nem kivánok vitába bo­csátkozni, mert nem érdemes rájuk a szót vesz­tegetni és ezeknek a szempontjukból igazuk is van, mert rajtuk valóban nem látszik meg a tanitó munkájának eredménye. Amint értesültem, egyesek a szekszárdi pol­gárság megsértését látják cikkem azon kitételé­ben, hogy a tanítók az istenadta népet kiemelték az ostobaság fertőjéből. Hát aki úgy érzi, hogy ő még nincs kiemelve az ostobaság sötétjéből, annak nyilván igaza is van akkor, amikor reám neheztel. S minthogy mások testi és szellemi fogyatékosságait nem illik pellengérre állitani, ezen utóbbiaktól ezennel és nyilvánosan bocsá­natot kérek. A hadnagy megfordult. Egyik legvakmerőbb katonája volt az őr. — Mit akarsz ? - .. A közkatona akadozva beszélt, mintha res- telné magát. — Hát, — ne tessék arra menni .. . Nincs ott semmi, de — csak ne menjen kívül rajtunk. És mintha ... éreznék valamit A hadnagy nem felelt. — Sohse történt még sajtam, mon Lieute­nant . . . Hiszen ismer. Csak hogy most nyugta­lan vagyok. Valami készül, érzem ... Ezek az átkozott „bikóktí (arabok) úgy csúsznak a bok­rok közt, mint a kigyók. — A szél összeza­varja a hangokat. Ne menjen az őrök vonalán kívül, mon Lieutenant. A hadnagy megveregette katonája vállát. — Ne félj, nem megyek messze. Rettenetes forróság gyötör. Alighanem meglepett a sivatagi láz. A folyó partján talán csillapodik. Megindult lassan, vigyázva az Ouled-Djama felé. A homokos parton visszanézett. Semmi se árulta el az éjszakában, hogy nem messze onnan egy kis csapat els ;ánt katona alszik nyugodtan. Idegessen járkált a parton, mint a jó házőrző eb, mely érez valamit a levegőben. Jóval lejeb. a folyó partján, sötét tömeg határo­zatlan körvonala vonta magára a figyelmét. Va­lami rejtett titkos érzés, — talán a kitörni ké­szülő láz — csábitotta. — Meg kell néznem, mi az . . . Megindult gyorsan, revolverét kezében tartva. Nem gondolt az esetleges veszedelemre. Eszébe se jutott, hogy baj érheti, ha messze távozik 3 Nagy János Prantner neve alatt e lap mait számában megjelent kirohanásra nincs más meg­jegyzésem, mini az, hogy azon bizonyos nyilatko­zat olvasásakor önkénytelenül is eszembe jutottak a nagy Balthazar mester beszélő bábui ... A hasbeszélés művészete szép tudomány és eléggé szórakoztató is, de föltétlenül ízléstelen akkor, ha a hasbeszéddel a komoly nyilvánosságot be akarjuk csapni. Nagy János Prantner nyilatkozata is egy ilyen hasbeszéd, mert meggyőződésem, hogy a beszélő bábu mögé egy ravasz róka van elrej­tőzve, aki bizonyára merő szerénységből — nem látta célszerűnek a nyílt színre kiáliani. De hát ilyen szerény embereknek is kell lenni a világon. Miknek elmondása után részemről most már igazán „Finita la komédia!“ Szekszárdon, az 1912. évi január hó 4-ik napján. K. Gy„ KÜLÖNFÉLÉK. — Kitüntetés. A király az igazságügyminisz­ter előterjesztésére dr. Szendrődy Gábor nagy- kikindai törvényszéki birónak nyugalomba vonu­lása alkalmából az Ítélő táblai címet adományozta. — Katonai kinevezés. A király Erdős Zsigmond tartalékos zászlóst, a szekszárdi taka­rékpénztár pénztárnokát tartalékos hadnaggyá nevezte ki. — Közigazgatási bizottsági ülés. Tolnavár­megye közigazgatási bizottsága folyó hó 10-én délelőtt 9 órakor tartja meg szokásos havi ülését gróf Apponyi Géza vbtt. elnöklésével. — Orvosi kinevezés. Gróf Apponyi Géza vbt. t., főispán Zábolyi Béla kiskőrösi gyakorló­orvost a simontornyai járás orvosává nevezte ki. — Képviselőnk üdvözlése. Újév napján szá­mos üdvözlésben részesült a szekszárdi választó­kerület nagy tevékenységű országos képviselője: Gr. Batthyány Tivadar. Testületileg jelentek meg nála a vezetése alatt álló egyesületek : az Állami Tisztviselők Országos Egyesülete, a Hajós Szö­vetség, a VII. kér. függetlenségi és 48-as párt és még 3zámos egyesület. — Iparhatósági megbízottak. Az iparható- sági megbízottakat a folyó évi január 14 én, vasárnap délelőtt fogják a városháza tanácstermé­ben választani. Választó minden iparos és keres­kedő, akik maguk közül 20 iparhatósági tagot választanak. — Kölcsönös áthelyezés. A király az igaz- ságügymiuiszter előterjesztésére Szigethy Antal pécsi járásbirót és dr. Trinn Miklós kaposvári törvényszéki albirót kölcsönösen áthelyezte. — Az ügyvédi kamara köréből. A zalaeger­szegi ügyvédi kamara közhírré teszi, bogy a Szek­szárdiul távozott Abay János dr. ügyvédet Csák­tornya székhellyel felvette az ügyvédek lajstromába. — Uj kér. esperes. A pécsi püspök dr. Fent Ferenc szekszárdi apát-plébánost, szentszóki ül­nököt, a szekszárdi kerület esperesévé és egyh. kér. tanfelügyelőjévé nevezte ki. embereitől. Azok segélyére se jöhetnek az éjsza­kában. Azt se tudják, merre van. Egyre közelebb ment abhoz a sötét tö­meghez. A szélső bokornál megállt, mintha ütés érte volna. — - Leander erdő . .. Ismét eszébe jutott eldobott kedvese . . . Előbbi ideges szorongása megszűnt. Valami csu­dálatos, sejtelemszerü érzés támadt helyébe. A forró égöv alatt fákká nőtt leanderek rakva voltak virággal. Tele tüdővel szívta édes­kés, mámoritó illatukat. Revolverét tokjába dugta. Már nem gondolt semmire. Nem gondolt a lázadó törzsre, elhagyott katonáira. Egész valóját betöl­tötte, fogva tartotta az elűzött, megcsufolt arab leányka képe, Habozás nélkül törtetett előre a fák között. Nem bánta, hogy zajt ütött, hogy kardja erős csengéssel vágódik a bokroknak. Nem gondolt rá, hogy észrevehetik, hogy lelő­hetik lesből. Elfeledte hol van, hogy katona, hogy kis patruille csapat van rábízva, hogy kül­detést teljesít, hogy a légió egyik tisztje. Fele­dett mindent. Elkábult, mámorossá lett az erős leánder-illattól, a sivatagi, gyorsan emésztő láztól. — AÍ88a ... Kiáltása visszhang nélkül veszett el a sűrű­ségben. Újra kiáltott: — Aissa ... Lázas agyában bizonyossá vált, hogy az eltűnt leánykát megtalálja. Cserepesedni kezdő ajkai folyvást kiáltozták : , — Aissa ... Itt van. Itt kell lennie . . Érzem . . . Halántékán a megpattanásig lüktettek az erek. Melle erős zihálással dolgozott. Nem érezt.

Next

/
Thumbnails
Contents