Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-01-21 / 3. szám
tolnamegyei közlöny _ :: __________1912. január 2t. vei a tanítók passiv'' resiétenciájábáh' egyenesen követendő példát log látni. Ezen meggyőződés adja a tollat kezünkben, midőn e tárgyban nézetünket előadjuk. Legyünk szilárdak és kitartók a mozgalomban, de szenvedély nélküliek az eszközökben ! I ; Szalai Sándor állami iskolai igazgató. Nemzeti munka. Beállt a bál. Ez még nem nemzeti munka. l)e nem is arra célozunk. Vili arm ad arak repülnek s vadkacsák szálldogálnak a sajtóban. Hirek vannak erről is, arról is. Hogy megint kezdődik a zenebona : hogy igy lesz, meg úgy lesz. Bedig de jól esett a csönd, a béke. Tessék elhinni tisztelt harcosok, hogy az egész nemzet unisono a békét és a nemzeti munkát állítja. Úgy nemzetietlen és minden nemes dolgot megtagadó irány a, nemzeti munkára ugyanis azt mondja, hogy ez hon sens. A turáni síkról ideszakadt magyar soha munkát, legkevésbé nemzeti munkát nem folytatott. Kultúránk, etimológiánk ezt bizonyítja. Pedig nem igaz. Kultúránk elmaradása csak azt bizonyítja, hogy egész életünk örökös harcba folyt le és nem frázis, hogy kis magyar népünk századokig szolgált bástyafalul a nagy Európának, melynek békében hagyott népe kultúrái lag épült, mig mi harcoltunk. Igenis van érzékünk a nem zeti munka iránt s ha békében maradhatunk, szaporán pótoltuk százados mulasztásainkat. Aki a kiegyezés előtti Magyarországot ismerte, meg a mait, az, ha igaz lelkű és tiszta szemű, nem tehet egyebet, mint elismerésének tartalék nélkül kifejezést kell adni. De az is igaz, hogy ha külső veszedelem nem forrasztotta össze a pártokat, dúlt a párt viszály, ahogy az Erkel operáiban nagy igazán éneklik, Soha se értett egyet a magyar. Csoda lenne, ha most egyetértene. Pedig alighanem igaz az a minap elhangzott szó, hogy minden bokorban egy ellenségünk van. Es mitsem bizonyít, hogy elhangozván az egyik illetékes ajkon, a másik illetékes ajk pedig a nagyhatalmak csodás harmóniájának diplomáciai danáját fújja. Akkor a dolgot nem értettük, most kapiskáljuk. Hasonló dolog történt a legközelebbi nagy kormáuyválsággal franciáéknál. Az egyik illetékes ajak mást mondott, mint a másik. Huncut dolog az a politika. Azért ne is politizáljunk. De hiszen nemzeti munkát sürgetni és ennek egyetlen tényezője megteremtéséért a békéért sopánkodni, talán mégsem politika. Ma a nemzet egy nagy gazdasági fellendülés régen óhajtott idejét éli, «.hol be, hol kiderülő politika ellenére. Mi lenne, ha sohase borulna be az ő ege és a béke munkás korszakát élné a nemzet évtizedekig ? Hogy ily hatalmasat fejlődnénk m'inden irányban, s mennyi tartalmat nyernének a mai jámbor óhajtások,’ hálndén ember belátja. Minek hát a viszály, a pár {villongás; «—főleg a- mtinka megakasztása ? Es mivel oly közelfékvő, hogy az . áldatlan helyzet nagy nemzeti károkat, a békés nemzetfejlesztő munka pedig messzemenő eredményeként érhet el, éppenséggel nem hisszük, hogy végre is ne a béke napja sütne ki. De az ellenkezője se lepne meg. Elvégre magyarok vagyunk. Mikor nem dúlt minálunk a pártviszály. Történelmi nagy tanulságok intenek arra, hogy a legnagyobb áldásnak a békét hirdessük és érte- coucessiókat tegyünk az elveinken is, meg a — természetünkön is. Hozzászólás. (A toiüamegyei t. tanítóság egyetemének figyelmébe.) E b. lapok előző számának fenti című rovata alatt Kerényi Rezső r. k. tanító ur kartársaihoz tiltakozó szózatot intéz abból a kétségtelenül sajnálatos alkalomból, hogy a dúsgazdag .gróf Tisza István múlt év december 7-én az országnak általában szegény tanítósága ellen oly végtelenül kíméletlen, sőt igazságtalan kirohanást tett, mely az érdekelt, nagyérdemű társadalmi osztályt nagyon méltán felháborította. Legyen szabad ehhez nekem, mint nem ugyan céhbeli tanítónak, de a kérdés elbírálásában múltomnál fogva némiképp tán illetékes és hozzáértő latéiner-embernek a következőkben hozzászóianom: 1912. újév napjára mentett fel a pécsi megyés püspök ur — saját kérelmemre -—- a teljes 15 éven keresztül viselt, kerületi espercs-tanfel ügyelői tisztség alól. Tehát huzamos időn át voltam a pécsi r k. püspökség egyik legkiterjedtebb tankerületének hivatalos feje, vezetője; és mint ilyennek — lévén a szekszárdi kerületben 55 kath. jellegű tanterem — bőven kijutott nekem az alkalomból, hogy csekély leszámítással ugyanannyi tanerővel érintkezhettem iskolalátogatásaimkor éppúgy, mint tanítói gyűléseken. Es az az általain személyesen ismert 55 tanerő, férfiak úgy, mint nők — ha őszinte akarok lenni, meg kell vallanom, azt a benyomást tették reám, hogy alig egy pár kivétellel mindnyájan képzett egyének és az általános miinéltségnek s tanultságnak mindenesetre oly fokán állanak, mely szerint jelenlegi javadalmazásukra már ezen a dinen is bőven rászolgálnak, de sőt tekintve hivatásuk kiváló fontosságát és felelősséggel terhes voltát, a mostani jizetésök kétszeressét sem sajnálhatnák tőlük . . . Mintha csak hallanám az ellenvetést; „A Dunántúl Magyarország legkulturálisabb része s ennek Tolna egyik előkelő vármegyéje, azért ne általánositsa senki az ország összes tanítóinak értelmi nívóját a szekszárdi kerület tanítóiéval.-4 Helyes. Csakhogy a milliomos kegyelmes urnák is kár ám: az egész ország tanítóinak kvalifikáció ját azok után a tanítók után generalizálni, kiket ő ismer az ő B i bar or szagában; mert erre mifelénk úgy hírlik, hogy az ottaui román tanítók és pópák nagy része még csak helyesen (ortografiee) írni, de sőt magyarul beszélni sem tud. Gróf Tisza István kinek ■ juti^a eszébe -ezt-tagadni? -—-, eivifcathatatlanul zseniális férfiú, de hiába! még a legragyogóbb elme is egyszer- imáskor ki vau téve abberrációnak, eltévelyedésnek. S ilyen a nagynevű gróf ur december 7-iki kiszólása is a haza tanítóin ik összessége ellen. Jól teszik a Tanító urak, hogy ha azt az — ismétlem — végtelenül kíméletlen, sőt igazságtalan támadást a legnagyobb határozottsággal visszautasítják ! Fiat iustitia, aut pereat mundus. Legyen igazság, vagy vesszen el a világ. Pártos Zsigmond mözsi plébános, érdemesölt esperes-tanfelügyelő;. Az uj könyv. Különös, hogy mig az íróval, szerzővel annyi szeretettel foglalkozik a sajtó és a közönség egyaránt, addig a könnyvvel, mely az iró érzéseit, gondolatait a milliók számára hozzáférhetővé teszi, alig törődik valaki. Csak néha- néha jut neki is egy-két odavetett szó, olyan leereszkedő vállveregetés féle. Ez a mellőzés a könyv szerepének és egyéniségének félreértéséből származik. A könyv a szerző mellett nem valami jelentéktelen, valami egész másodrendű szereplő. A könyv mint olyan nem döntheti el ugyan a szerző sikerét, de nagy mértékben hozzájárulhat népszerűségéhez. Már külsejével, formájával, tipográfiái kiállításával is bizalmat ébreszthet iránta, hangulatot kelthet mellette. A benyomást, a melyet a szöveg kelt, mélyítheti, a lelkesedést, melyet támaszt, fokozhatja, a szeretetet, melyet a szerző iránt ébreszt, növelheti. Ezt pedig csak a könyykedvelők tudták. Azok, kik a könyvnek nemcsak hatalmát, hanem kiállítását, megjelenésének egész módját értékelték. Újabban, különösen külföldön, mind szélesebb körre terjed ki ez az érdeklődés. Hires mesterei vannak már a könyv külső és belső díszének. Vannak, akik foglalkoznak a múltjával és megjelölik az irányt, melyben a jövőben, kell fejlődnie. Az uj könyv könnyen kezelhető, ízléses és ölesé). Úgy indul el hóditó útjára, mint az a szép asszony ki finom egyszerűséggel jelenik meg a társaságban és nemcsak egyesekre árasztja kedélyének melegségét, hanem mindenkit elbűvöl kedvességével. így jön hozzánk is az uj könyv. Ilyennek mutatják az Aihenaeum-Könyvtárnak, ennek az éppen most meginduló vállalatnak uj kötetei. Formájuk graciózus.. Szinte belekivánkoznak a kézbe. Előre éreztetik, hogy tartásuk nem fog elfárasztani. Fedelük kék színe derűt áraszt a lelkűnkbe. Megnyugtat és bizalmat ébreszt.. Díszük csupa finom ízlés és tartózkodás. Hangulatot igyekszik a tartalom mellett ébreszteni, de nem kiabálja túl. Olyan diszkrét és előkelőén ízléses ez a fedél, hogy szinte rá kívánkozik a borítólap, mely mögött elrejtőzik. Mintegy jelezi, hogy csak nőni fog az az esztétikai benyomás, melyet látása ébreszt, ha nincs folyton szemünk előtt. Ha csak olykor-olykor vesszük le róla a Megütközött ... de azután tettszett neki a leány makacssága. Majd meglágyítja annak szivét az ő tanult, raffinált nagyvilági beszéde. Elhatározta magában, hogy mindent elkövet, de ennek a falu virágának még zokogni kell az ő karjai között és okot adni néki, amikor kívánja s a hányszor akarja. Meg is kérdezte : Hol van Böske ? — Látni akarja, beszélni óhajt vele. Az öreg iskola-mester köhintett egy párszor s hogy letette széles zsebkendőjét, amelyet ugyancsak szaporán emelgetett szemeihez, csak megmondta az igazat. Nevetve felelt a szolgabiró. De midőn látta, azok az aszott vonások csak komolyodnak, dühbe jött. Most már csak azért is kívánta azt a leányt. Nem sokáig kellett várnia. Nyílott az ajtó s Bőiké háziassan, de Ízléses, tiszta ruhában belépett. S hegy meglátta azt az embert, még jobban szánta, de szeretni solisem tndta volna. Az meg szólt hozzá szelíden, esdő tekintettel, szerető szavakkal, hizelegve. Maga is szebbnek látta igy a leányt egyszerűen, háziassan öltözve, mint a bálterem csillogó világosságánál. És vére fellángolt. Az, meg hogy nem felelt semmit szavaira, csak lesiité pilláit s szemének lobogó tiizét elveszni hagyta a szoba szőnyegén s tagadólag rázta dús hajának bőven koronázott fejét, azt gondolta, meg van babonázva ez a leány. Hozzá ment, megakarta fogni annak puha kacséit, de ez szelíden félrehuzódik tőle. Megkérdezte, — mikor a tényt, pompát, kényelmet, gazdaságot festette előtte, mely reá várakozik s hogy az nem felelt semmit szavaira, — hogy mi tartja hát vissza, miért nem hallgatja meg kérését, miért nincs egy barátságos, jó szava hozzája ? Az a szende leány felállt most, bátran nézett a haragos térti szeme közé s mindenki bámult midőn határozott hangon kijelentette ; —- Másnak ígértem már a kezein, másé a szivem, mást szeretek én . . . 8 mig ezeket monda, szemeinek szelíd tüze lángban égtek, arca, mintha kiakart volna pattanni olyan erős pirt kapott a lélek felkorbácsolt tüzétől. Ott állt most már nem remegőn, nem félve, reszketve; de diadalmasan, büszkén tekintve maga elé. Igen, másé vagyok, — ismétlé erősebben, hogy hát értsék meg azok, akik most mellette s körülötte állnak. 8 mielőtt Bandi felocsúdhatott volna, az a leány már nyugodtan beszélt . . . Más az én világom —szolgabiró ur, — más az öné. Ön gazdag szülők gyermeke, hol nem tanulhatta meg a szenvedést, nem látta a nyomort; nem tudja mit tesz az, ha egy könnyező szem pilláiról letörlünk egypár remegő könycseppet: de nem is tudja, mi az igazi öröm. önnek kényelmes állása, nagy fizetése van; rettegik nevét a környékben, sőt azon túl is; félve közelítenek feléje, b remegve meri száját beszédre nyitni a föld szürke munkása: de van e valaki is, aki áldaná önt, aki szeretettel tekintene önre, hálával gondolna a rettegett tisztviselőre .. .? Otthon kényelmes termek puha párnái fogadják magukba az érkező vendéget, én ott sem lehetnék boldog. Jobb nekem a muskátli szaga, minden parftim kábító illatánál. Aranyai nem boldogítanának, mert mig nyomor van a földön, kínos nyögést hallanék azok csengő szavában. Gyöngyei sem kellenek, mert mig éhezők kuporognak az ajtók előtt egy falat kenyérért esdve : addig könnyet juttatnak eszembe azok a halványan Houreszkáló ékek. Az emeletes palotáért, nem cserélem a zöldsalus kunyhót; a cifra bábokért, kik szeszélyeink szerint mozognak: nem cserélem az emberek ragaszkodó becsülését. Nem való az erdő virága üvegházba, nem x csalogány aranyos kalitkába: nem a szegény leány fényes; úri dámának. Nem — szolgabiró ur, •— nem lehetek az öné ! Hiszen látja, . . . inát értse meg!... Nem... nem kell pénz, vagyon, jómód, rang, semmi, semmi sem kell: csak szeretet !! Ez hiányzik önnél... ezt nem adhat ön ... Igen, ezért nem lehetek én az ön felesége; de meg . . . óh! hagyjuk . . . Isten önnel! 8 hogy kezét nyújtotta, most a szolgabiró mohón kapott utánna, s remegve temeté azt az ö kezeibe, s mielőtt megakadályozhatták volna ; íorró csókot nyomott annak a leánynak munkás, puha kezére; aki szemébe merte mondani az igazat . . . — Köszönöm kisasszony, . . . nagyon köszönöm . . . azután kifordult a szobából szótlanul. A kocsis meg, hogy látta ura borús arcát, nem tudom mit gondolhatott, de nagyot csapott a lovak közzé. Hárman maradtak együtt. Nem volt szavuk. A leány bámulva tekintett ki az ablakon, * hogy az a kocsi elment előtte, ki tudja, mit
