Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1912-05-26 / 21. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY _________________________1912. május 26. ká ja fog lebegni s amelyeken sajkástul ősz- szezuzódik, ha a hit világitó tornyát elveszti szemei elől s ha a bűn csábitó szirénjeinek bűnös hangjai után indulva letér a tisztaság és igazság egyenes útjáról. A szülő tudja igazán méltányolni a bérmálás pillanatának nagy jelentőségét s a szülő van hivatva arra, hogy a homlokra alkalmazott kereszt jelével a hit lovagjává avatott gyermekét állhatatosan megtartsa abban az állapotban, amelybe a püspök ün- nepies funkciója bevezette és megerősítette. S a szülő aggodalma kevesbedik abban a reményben, hogy a főpásztori áldás nem maradt meddő. De a bérmálás belső jelentősége mellett a püspöki látogatás külsőségei sem múlhatnak el nyomtalanul, annál inkább, mert ilyenben csak ritkán van részünk s ritkán van alkalmunk megmutatni ezt a ragaszkodást, amelyet a város katholikus lakossága főpásztora iránt érez s amely főpásztorát bizonyára jóleső érzéssel fogja eltölteni. És ennek a ragaszkodásnak az alapja nemcsak a püspöki méltóság tiszteletében gyökeredzik, hanem főleg abban a mély vallásos,, érzésben, amely itteni hívei szivében él. Őszinte szeretet fog feléje sugározni minden oldalról s nem üres szó, nem ünnepi frázis formájában hangzik az ajkakról az üdvözlés: — Isten hozott! Kulturünnep Szekszárdon. A Dunántúli Közművelődési Egyesület 22-ik évi közgyűlését ünnepi formában tartotta meg vasárnap Szekszárdon és nagy érdeklődés mellett alakította meg ez alkalommal megyei szervezetét, a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesületet. Résztvett a közgyűlésen a DKE igazgatósága, a dunántúli országgyűlési képviselők közül többen és a dunántúli törvényhatóság vezetőférliain kívül a kormány képviseletében gróf Apponyi Géza titkos tanácsos, főispán, mint a kultuszminiszter megbízottja, Zsédéiigi Béla miniszteri tanácsos, mint a földmivelésügyi miniszter, Vigh Albert királyi tanácsos, főigazgató, mint a kereskedelemügyi miniszter megbízottja, ezenkívül képviseltette magát az országos közművelődési tanács Árkay Kálmán alelnök által, a Tudományos Akadémia és a testvéregyesületek. A fővárosi vendégeket a reggeli gyorsvonat külön kocsija szállította Szekszárdra. Harminc fogatban indult a résztvevők menete a feldíszített városon keresztül a megyeházáig. A megyeház diszes terme jóformán szorongásig megtelt Tolna vármegye és Szekszárd hazafias közönségével. Rákosi Jenő főrendiházi tag foglalta el az elnöki széket és az ülési jegyzőkönyv vezetésére dr. Fodor Oszkár kir. tanácsos, főtitkárt kérte fel. Ezután Rákosi Jenő mondta el az ünnepi beszédet. A megnyitóbeszéd után a közgyűlés elhatározta, hogy üdvözli a kormányt, továbbá Széli Kálmánt, a DKE megalapítóját és elnökét, Pallavicini Ede őrgrófot és Bezerédj Viktor belügyi államtitkárt, mint az egyesület elnökeit. A kulturegyesületet megalapító Széli Kálmánhoz Rátótra intézett sürgöny szövege a következő : „A Dunántúli Közművelődési Egyesület mai közgyűlésének határozatából boldogan és büszkén köszöntjük nagyméltóságodat, egyesületünk megalapítóját és vezérét, akinek ereje, szelleme és erkölcse a nemzet ereje, szelleme, erkölcse. A magyar államiság és kultúra nagy ügyének szolgálatával összeforrt excellenciád neve és egész lénye. Adjon az Isten a magyar nemzet és hazánk javára nagyméltóságodnak azontúl is dicsőséges harcot a közéletben és áldásos békét családi otthonában.“ A bevezető formalitások ellenőrzése után gróf Apponyi Géza főispán, mint a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter helyettesitője, üdvözölte a közgyűlést. Utána Simontsits Elemér alispán a megye nevében mondott formás beszédet, hangsúlyozva a mai nap kettős jelentőségét, amennyiben a DKE. közgyűlése összeesik a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület megalakulásával. Az előbbit ünnepnek tekinti, az utóbbit pedig kezdetének a hétköznapok sorozatának, amely hétköznapokat áldásos munkával akarják betölteni. Árkay Kálmán az Országos Közművelődési Tanács nevében szólalt fel, kitartó munkásságra buzdítva az egyesület tagjait. Ezután dr. Fodor Oszkár főtitkár ismertette az egyesület évi jelentését, amelyet élénk helyesléssel tudomásul vettek. Hasonlóképpen tudomásul vették az évi zárószámadást, amelyet dr. Baránszky Gyula ismertetett, valamint a jövő évi költségvetést is. A választmányt a következő tagokkal egészítették ki : Padányi Andor kir. tanfelügyelő Szekszárd, Németh Miklós alispán Győr, dr. Szent- királyi Mihály polgármester Szekszárd, August János polgármester Kőszeg, dr. Komjáthy László polgármester Veszprém, dr. Korbay Károly polgár- mester Zalaegerszeg, gróf Széchenyi Domonkos Nagydorog, Wigand János, Forster Zoltán, Ko- vács-Sebestyén Endre, dr. Sztankovánszky Imre és dr. Kramolin Gyula. Elnökökké újra megválasztották Pallavicini Ede őrgrófot és Rákosi Jenőt. Az eredmény kihirdetését zugó éljenzéssel fogadták. Ezután Lőrinczy György tartotta meg elő adását a magyarságról. Magas szárnyalásu beszédben utalt arra, hogy az utolsó évtizedek építő munkájából mint tört utat egyre hatalmasabb erővel a magyar nemzeti közszellem. A beszédet sűrűn szakította félbe a zájos helyeslés s a végén sokan üdvözölték Lőrinczy Györgyöt. Napirend szerint következett a Tolnavármegyei Közművelődési Egyesület megalakulása, amely Kovách Aladár referálása mellett a jelenvoltak nagy lelkesedése közepette ment végbe. Az alapitó, örökös és rendes tagok imponáló számban jelentkeztek és amint Purt Adolf báta- széki főjegyző jelentette, a községi képviseletek is örvendetesen nagy számban léptek be az egylet tagjai közé: 67 község évi 10 koronával, 5 község évi 15 koronával, 13 község évi 20 koronával s igy tovább, sőt 300 és 1000 koronás évi dijat szavaztak meg egyes községek. A közgyűlés után a kaszinó disze3 nyári helyiségében gyülekezett a társaság, amely a tágas pavilion minden zugát megtöltötte. Az első felköszöntőt gróf Apponyi Géza mondta a királyra. Simontsits Elemér alispán Rákosi Jenőt, a DKE elnökét köszöntötte fel. A lakoma után a társaság testületileg megtekintette a tolnamegyei múzeumot. A vendégek a nap folyamán koszorút helyeztettek el Garay János szobrára. A buda pestiek az öt órai vonattal távoztak. A pécsi megyéspüspök Szekszárdon. A szekszárdi kath. lakosság nagy ünnepséggel készül fogadni a nemes jószívűségéről és nagy áldozatkészségéről országszerte ismert gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspököt, aki székhelyéről, Pécsről, folyó hó 27-én, pünkösd hétfőjén d. ii. 4- óra 56 perckor érkezik a Bátaszék felől jövő vonattal kíséretével. Kíséretében lesznek: Streicher József kanonok és dr. Mosonyi Dénes püspöki titkár. A vasúti állomásra fogatokon megy le a nagyszámból álló küldöttség, melynek élén dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester fogadja üdvözlő beszéddel a püspököt. A város négyesfogatán küldöttségek és a lakosság ezreitől kisérve a Duna-utcán, Rákóczy-uton, Széchenyi-utcán és a Garay-téren át vonul be a főpásztor a fellobogózott és feldíszített városba. Elől fognak haladni a festői öltözékü bandéristák, utánuk a fehérruhás leányok, Kath. Olvasókör, Legényegylet, az Újvárosi Kath. Társasegylet tagjai. A tanuló ifjúság a bevonulási útvonalon és a templom előtt sorfalat áll. A főpásztor ily diszes menettől kisérve harangok zúgásai között egyenesen a templomba megy, melynek bejáratánál a papságtól körülvéve dr. Fent Ferenc apátplébános üdvözli híveinek nevében. Az orgona búgó hangjai mellett ezután a főoltárnál imádkozik a püspök és végül áldást ad. Innen a plébániára vonul, ahol rövid pihenés után fogadja a tisztelgő küldöttségeket. Tisztelegni fognak: a városi tisztviselők dr. Szentkirályi Mihály vezetése alatt, a bíróságok, a róm. kath. hitközség és iskolaszék dr. Fent Ferenc apátplébánossal, a szekszárdi kath. olvasókör, a szek- szárd-ujvárosi kath. Társaskör, az Oltáregylet, a Nőegylet, a tanári kar, a kath. Legényegylet, a kath. tanítói kar, a kath. Ovodaegylet, az uradalom képviselője és még más egyesületek. Este a várost kivilágítják és 9 órakor a Kath. Olvasókör, a Kath. Legényegylet és az KÜLÖNFÉLÉK. dzsentrigyerek gyakornokát, de urazza a jogszolgáltatás társadalmi tényezőit. Plebejus népség, ezt tartja felőlük. Kocsirobogás, de milyen ! Lódobogás, de mennyi! Ez ő ! — kiáltja a nagyságos ur. Mindenki a bejáró elé siet. Sorba nyílnak az ajtók, sorba jönnek a telekkönyvvezetők, az Írnokok, a dijnokok is. Ünneplő ruhájukban mind. Négylovas batár áll meg a járásbíróság előtt. Inas ugrik le a bakról, hogy kisegitse a benne ülő gróf Ozoraynét, de a tagadom-prókátor fürgén megelőzi: ő nyitja ki a kupé ajtaját. A kisegítés szerencséjét azonban már magának tartja fon a nagyságos ur. Szemrehányó tekintetet vetve a járásbiróra, bocsánatot kér a kegyelmes grófné- tól, hogy Szabatonba kellett fáradnia és engedel- mét, hogy az urakat bemutathassa. A szintén caászárkabátos bírákat, ügyvédeket és jegyzőt. A kegyelmes asszony a tagadom-prókátor bemutatásánál azt mondta : Úgy tudom, maga az én ügyvédem V — amire a tagadások kemény bajnoka ezeket rebegte meghatottan : Én vagyok a szerencsés, engemet tüntetett ki a választással a tiszttartó ur. A szálkás nyelvűhez pedig igy szólt: Maga az ellenfelem ügyvédje ? Csak a helyettese vagyok kegyelmes grófné és csak kénytelenségből — válaszolta a szabatoni szálkás szálka, de nem szervilizmus nélkül. Hivatalszemélyzetem — mutat azután a nagyságos ur a bíróság kezelőszemélyzete felé. A nagyságos ur hivatalszemélyzete a sommás bemutatás dacára is boldogan hajlong, a kegyelmes asszony fejet biccent és a nagyságos ur kalauzolása mellett megindul a járásbiró szobája felé. — Minő illat ! Ilyen Szabatonban sincs — súgja a birósági jegyző az albirónak. Aki el is hiszi, mert a jegyző nagy főváros ismerő : minden lakbéres hónapban felruccan, mint mondja, hogy ne maradjon el a világtól, tényleg, hogy tanulmányozza Budapestet éjjel. Menet közben a nagyságos ur pedig arra kérte a kegyelmest, hogy kegyeskedjék majd fogadni a szabatoni nőegylet választmányát. Megragadják a szerencsét, tisztelegni akarnak. Üdvözölni a kegyelmes grófnőt és meglepni csokorral. A szónok maga az elnökné lesz. (Ezért rebegte hát előbb, hogy „életem legszebb napja.“) — Pocsék világ — állapította meg eközben a főszolgabíró. A nagyvendéglőben, ahova betértek egy pohár sörre a tekintetes urak a kegyelmes asszony bevonulása után. Nincsen ma már főúri tekintély, olyan határtalan a proletár szemtelenség. Az a furuhányta talián kertész is, akit Stiriából hozatott a kegyelmes asszony, akit most újévkor elküldött, ahelyett hogy kárpótlásért, utazási költségért instanciázott volna az uradalomnál, se szó, se beszéd, port indított. Hogy a kegyelmes asszony őt két esztendőre fogadta, hogy egy évre feleségével, három porontyával, minden cókmókjával nem jött volna el olyan fene messziről. Szabatoni fiskális persze nem fogadta el a dolgát, ki is néztük volna ugye urak ? A harmadik járásból akadt csak egy izgága, rebellis, diplomás fráter, aki elvállalta. Ez forszírozta, hogy személyes megjelenésre idéztessék a kegyelmes asszony. Ezért kellett neki Szabatonba befáradnia. Nincsen ezeknek az embereknek érzékük a társadalmi tekintetek iránt. No még egy pohárral urak : három a magyar igazság ! Hej Náci, Náci, Darányi Náci —én majd máskép csináltam volna azt a cselédtörvényt ! Mire elfogyott a harmadik pohár sör, véget ért a birósági tárgyalás is, Azzal végződött, amivel kezdődött: bocsánatkérésekkel. Kímélendő a kegyelmes idegeit, az urak lábujhegyen jártak és mintha szordinót nyeltek volna, olyan tompított hangon beszéltek. Aláírásra a jegyzőkönyvet maga a járásbiró vitte a szalonasztalhoz, a tintatartót a jegyző, az itatóst a tiszttartó ur kitüntetettje. A toll átnyujtás szerencséjét is magának tartotta főn a nagyságos ur. Csak a szálkás- nyelvű nem emelkedett a helyzet magaslatára: okvetetlenkedett, a kegyelmes asszony volt komornájának tanuul kihallgatását kérte. Ámde a járásbiró mellőzte, mondván : hogy a nagy társadalmi különbség folytán nem lévén föltételezhető purparlézás az úrnő és cselédje között, tehát a tagadásba vett állítólagos beismerés tényleges fenforgása sem. A stilus kuriális e díszpéldányának patetikus kivágása után a járásbiró körülnézett, mint Napóleon Egyptombau a szíinkszek lábainál. — Esedezem, szabad ? — Fuvolázta a nagyságos ur a kegyelmes asszonyhoz, ak>, hogy igennel válaszolt, kitárta az ajtót és kikiáltott a folyosóra : ,,Hölgyeim, méltóztassanak !“ És mél- tóztattak. Mélyen meghatva, mélyen meghajolva. Elsőnek az elnöknő jött, kezében Írott papírral 5 utánna az albiróné és a szolgabiróné Margarétha- csokorral. (Akkora volt, az adóügyi jegyzőnek, a nőegylet titkárjának is kellett tartania.) Aztán a többi választmány, párosával és rang szerint. Az első pár a főszolgabiróné és a járásbiróné volt, az utolsó a nagyvendéglősné és a sarki fü- szeresné, a póttagok. Betérve sorakoztak : középen az elnöknő, háta mögött a titkár, a szabatoni műkedvelők súgója, jobbról-balról a választmányi hölgyek. És kezdetét vette az elnöknő életének legszebb napja. Folyását nem írom le, az én műkedvelői toliam erre gyönge. Különben ia leírta azt a szivárvány minden színével a titkár-
