Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-05-05 / 18. szám

■ ■ ■■

Függetlenségi és 48-as politikai hetilap

XL. évfolyam

18. szám

Szerkesztöség

Bezerédi István-utcza 6. sz.. hová a lac szellemi részét illető j minden közlemények intézendők

Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11

Ucirár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők

Felelős szerkesztő Főmunkatars

BŐD A VILMOS HORVÁTH IGftACZ

Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon

Előfizetési ár: Egész évre 12 K, evre 6 K, ljt évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában

Hivatalos hirdetések : 100 szóig S korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint SO tiller

Korit ónybemutatKozás.

Alkotmányos parlamentáris államokban a kormánybemutatkozás egyike az alkotmányos állami élet nem csak legünnepélyesebb, de legfontosabb mozzanatainak.

Egy többségre jutott pártból felülről kiválasztott kormányban egy-egy teljesen kiforrott, üdvösnek es szükségesnek általánosan elismert politikai irány és ezen irányt megjelölő elvek jelennek meg ilyen bemutatkozáson az alkotó állami élet porondján, — a parlamentben.

Valójában is parlamentáris államokban a kormánybemutatkozás a nemzeti élet fejlődésében egy-egy uj szakasznak a kezdete és határköve.

Nálunk már közel 2 évtizede, a megfeneklett állami élet egy-egy újabb zátonya. Nem a tovább fejlődés kezdete, hanem a tehetetlenség holtpontja, honnan mintegy cirkulus vitiosusból évek óta nincs kimenekvés. Kormányok jönnek, kormányok mennek. Felbukik egy-egy kormány, hogy részben, vagy egészben megsemmisülve újra éledjen. Mintha csak valami rőfös és rövidáru üzlet volna a magyar alkotmányos élet, egyszer Kohn Mór, aztán Kohn M., majd Kohn Mórné, utóbb Karvaly M. és társa kerül a cégtáblára. Esetleg újra átfestik a puldokat, s a mérleg tovább sántít, az áru a bóvli, maradék. Meg fog bukni egész bizonyosan az utód is, mert fennmaradásának egyetlen lehetősége a folytonos megbukás és újra támadás.

Gróf Khuen fizetésképtelen lett s most átvette az üzletet Lukács, ki már első segéd korában is kiváló eladónak bizonyult s most ő próbál kiegyezni a hitelezőkkel —

50 százalékra. »A jogos aspirációk« és a j »jogos aggodalmak« két szempontját akarja össze stimmeltetni, mint bemutatkozójában mondja.

»Nem jöttem a törvényt eltörölni, hanem betölteni azt.« mondja egész nyíltan a Krisztussal.

Célja ugyanaz, ami Khuené volt. Tévé kenysége ugyanarra irányul, amire Khuené, azért jött, amiért Khuen ment, mondja egész őszintén.

Egyetlen eszménye, ideálja a szépséges véderőreform, de ha muszáj, az általános, titkos nevű erőszakos utcalányhoz is van egy pár jó szava, hogy a véderőt annak fejében megkaphassa.

Igaz, hogy a véderő birtokában köny- nyen megeshet, hogy teljesen elfelejtkezik a választói reformról, de Lukács pozitív politikus hírében áll s igy ígérete eléggé hitelképes, még ha nem igényelne a nélkül is mindenik alkudozó fél szükségszeriileg is bizonyos mérvű, az elővigyázat legszűkebb korlátáig terjedő bizalmat.

Azonban ha bizonyos fokig lehetséges is, sőt szükséges is 4 két felé tekintgetés, feltétlen kötelező komoly körülmények között a múlt tapasztalatainak respektálása. Hogy a véderőreform keresztül nem vihető, arra autentikus tanú gróf Khuen. Megtörik az erre irányuló szándék az ellenzék ob- strukciójában s ezen obstrukciót letörni nincsen a többségnek elég erkölcsi ereje.

Erre tanít a múlt. Vannak azonban dolgok, amiben a mai, a népet csak részben képviselő parlament is egyetért. Nem nagy, külföldi, még csak osztrák politikai kérdést sem érintő dolgok, melyek a parlamenti pártok mindenikében indexen vannak, mint elsőrendű megoldandó kérdések. Lukács a parlament munkaképességét óhajtja helyreállítani és biztosítani.

De vájjon erre vall-e az, hogy elsősorban ő is a véderőreformot akarja keresztül erőszakolni? Hiszen az ellenzéknek úgyszólván létérdeke ennek vérig menő meggátlása.

Miért keresné hát Lukács is az ellentéteket, mikor vannak dolgok, ahol az alkotás összhangja megtalálható. Lehetetlen, hogy Lukács, aki reális államférfi hírében áll, ne tudná, hogy a mai parlament nemcsak felfrissítésre szorul, hanem föltétlenül szükséges, hogy a mai közjogi pártárnyalatok megszüntetésével alkotásra képes pártok alakulhassanak.

Legalább is luxus, hogy egy nemzeti fejlődés ilyen stádiumában levő ország parlamentjében, mint mi vagyunk, annyi féle párt alakulás legyen, mint minálunk. Ezen pártárnyalatok megszűnését és a közjogi §§ okból táplálkozó sokféle pártok életképes csoportosulását pedig csak közös kérdések megoldása hozhatja létre. Ha Lukács tartozik azzal a »jogos aggodalmak« pártjának, hogy a véderőt napirenden tartsa, ám tartsa azt napirenden, de a végleges letárgyalhatás lehetetlenségének tudatában egyidejűleg a minden pártárnyalat által szükségesnek nyilvánított választói reformot is tűzesse napirendre.

Ha a tárgyalások biztosítása megkívánja a házszabályok bizonyos fokú, mint jelezte, a koalíció által is igénybe vett módon való megváltoztatását, nem hisszük, hogy a választói reform letárgyalhatása céljából ebbe bármelyik ellenzéki párt kellő garanciák mellett bele ne menne.

Kikelet felé.

Felhő gomolyog a borongó ágén,

Sürii köd üli meg a tar hegyet,

De már közeleg a tavasz, érzem,

Jöttét hirdeti a lágy lehelet.

S enyhe fnvalom, melytől Jelenged A hó s jégkéreg s ébred a berek,

S mintha varázskéz űzné a telet,

A bájos tavasz közéig — közeleg.

Itt-ott hó fekszik a kopár téren És szél zörgeti a száraz gallyakat,

Ám az ibolya nyíl már szerényen És hóvirág virul a hó atatt.

Szivünkbe fészkel édes sejtelem,

Melytől kinyil a hit és szeretet.

S ujult reménnyel, bizalomtelten Várjuk a bájos, szép kikeletet.

Özv. Brandeiszné Frey Melanie.

Istenáldotta búza.

(Alföldi mese.)

Mikor az Úristen a világot megteremtette, leküldte az angyalokat, nézzenek körül idelent, van-e még valami híjjá a világnak.

— Van ám, urunk-teremtőnk, jelentették az angyalok, búzát még nem teremtettél.

— Ejnye, ejnye, csóválta meg az Úristen a fejét, hát akkor miből sütik az emberek a kalácskenyeret ?

— Zuzmóból törik, fakéregből őrlik, panaszolták az angyalok.

— Nossza hamar, rázzátok ki az abroszomat az ablakon, parancsolta az Úristen.

Egy-kettőre fölkapták az angyalok az aranyabroszt az Úristen asztaláról, vitték az ablakhoz s ami morzsa benne volt, mind kirázták a földre : abból hajtott ki idelent a búza.

Akkoriban azonban még nem volt olyan áldott növény a búza, mint most. Olyan volt, mint az árokparton növő vadbuza, amivel a gyerekek szoktak játszani. Alacsony a szára, tarackos a gyökere, ritkás a kalásza, apró a szeme.

— Ejnye, de hitvány kis gizgaz lepte el a földet, mondogatták az emberek és ügyet se vetettek a búzára, hanem azután is zuzmóból meg fakéregből sütötték a kenyeret. Mindössze két testvér akadt, aki azt mondta, hogy az Isten ajándékát nem szabad megvetni. Az egyik is fogott magának egy darab búzaföldet, meg a másik is.

— Isten nevében vessünk, mondta a fiatalabb, akinek annyi volt a fia, lánya, ahány az ujja.

— Isten nevében arassunk, mondta az öregebb testvér, aki olyan magánosán élt a világban, mint valami öreg fűzfa a pusztában.

Hát hiszen vetni könnyű volt, mert abban a szél is segitett. Vitte az apró magot, mint a pelyvát s hol szemenként hullajtottá el, hol csomósán ágyazta be a földbe.

— Adtál uram segítséget, de nincs benne köszönet, sóhajtották a teátvérek, akik az első szántó-vetők voltak a világon.

Bezzeg nem fújt a szél aratáskor. Sütött a nap, mint a fütött kemence, hullott a verejték, mint az eső, szédelgett a két testvér, mi nt a

beteg. Külön kellett leszakajtani minden szál bu- zácskát, kézzel kiperegtetni minden kalászát s utoljára se lett több az egész termés egy-egy zsák búzánál.

Szép holdvilágos este volt, mikor a fiatalabb testvér bekötötte a zsákját a tarlón. De ki is nyitotta mindjárt, felét kiöntötte a szérűre s csak a felét hagyta a zsákban.

Ezt átviszem a bátyám szérűjébe, odaöntöm az övébe, gondolta magában. Nekem van fiam, lányom, van, aki segítsen kenyeret keresni. Neki se kicsi, se nagy, aki segítségére legyen. Uram, segits meg jó szándékomban.

Azzal a vállára kapta a zsákot s nekivágott az éjszakának. Hát a hogy a íöldje széléhez ér és át akar bújni a sövényen, összeütődik valakival, akinek éppen olyan zsák van a válán, mint az övén.

__ Te vagy, öcsém ! — kiáltotta el magát

a zsákos ember.

— Hova igyekszel bátyám ? — kérdezte a fiatalabb testvér, lecsusztatván a zsákot a válláról nagy meglepetésében.

— Én bizony tehozzád indultam, tette le az öreg ember is a zsákját. Én bizony, mondom megfelezem veled, amit az Isten adott. Magános ember vagyok, kicsivel beérem ; sokan vagytok, sok éhes száj kéri a falatot.

Abban a percben nagyot villant féjük fölött az ég, hirtelen meleg szellő kerekedett, fölkapta a zsákokat s ami búza volt bennük, azt mind szerteszét szórta a világon.

— Legyen megáldva, amit a testvéri szeretet megszentelt, mosolygott le az Isten az égből.

S azóta olyan bokros növése, telt kalászu, kövér szemű, istenáldotta növény a búza.