Tolnamegyei Közlöny, 1912 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1912-04-07 / 14. szám

2

A feltámadás ünnepére.

Jézus halálból való feltámadásának dicsőséges nagy ünnepét üli husvét napján a keresztény világ. »Én nagyok a feltámadás és az éjei; aki én bennem hiszen, ha meghal is él. És valaki ha él és hiszen én bennem, az soha meg nem hal« — mondá a szentirás szerint Jézus Márthának, Lázár atyjafiának, midőn halottaiból feltámasztotta.

A világtörténelem egyik legnagyobb, legnevezetesebb eseménye zajlott le e napon, mert a keresztény hitnek, a Jézus által harminchárom esztendőn át hirdetett tannak egyik legerősebb alapelve ment teljesedésbe : a feltámadás hitének örömnapja. Jézus feltámadásával arról biz tositotta az emberiséget, hogy a test nem marad örökké a porban, hanem romlatlan dicsősséggel feltámad egykoron.

A hitnek ünnepe a husvét. Örökös ünnep, melv örökké él az emberiség lelkében ; azokéban különösen, akik fel tudnak emelkedni a magasan szárnyaló hit és reménység szárnyain e sivár lét és borzongásán lülekedő világ ködéből abba a boldog örökkévalóság túl világi otthonába : a

jövőbeJ

Örökös ünnep ez ; nem letűnő csillag az égboltról, mint a világtörténelem többi eseményei, melyekre egykor egy ország milliói tekintettek, egy hatalmas nemzet sorsa függött annak sikeres kimeneteléről.

*

Itt, e helyen, kedves magyar véreim, álljunk meg egy percre, szenteljünk a szárnyalóan magas hitnek néháuy sort a reménység ünnepén. Nekünk is van egy Golgothánk. Kárpátoktól — Adriáig áztatta őseink vére a szabadsáig és függetlenség örök hitének: a feltámadás, a kivívandó függetlenség eszméjének megvalósításáért. Nekünk is volt millió félistenünk, kiknek vére áztatja földünket, amelyen több Ízben nyílt már a szabadság rózsája. Ők megdicsőültek, testük meghalt, de szellemük él közöttünk és a mai eseményeket szemlélve, lehet rá kilátásunk, hogy közel van : a feltámadás.

Sugáiozza be nemzetünk egét őseink gondolatvilága és lankadatlan akaratereje, merítsünk a múltból erőt a jövő küzdelemre, szálljon meg bennünket az ihlet, a hivés erős ereje, hogy homlokunkat mielőbb övezze a feltámadás dicsőséges glóriája.

"A _ *

A vidámság ünnepe a husvét. A kis romlatlan szivek ünnepe, mert a rideg hétköznapi- ságból magasan emelkedik ki, örömöt, vidámságot hozva a naiv gyermeki lelkekre, kik — hála a sorsnak — még csak örvendezni tudnak a piros tojásnak. Boldog kor, bár örökké tartana, ne váltaná fel, ne vetkőztetné ki lelkivilágotokat a szomorú, küzdelmes élet, melyben csak azok állják a harcot, akik fel vannak vértezve a hitnek, a reménységnek szelíd, zománcos pajTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

zsával. Ez adja az erőt, ez védi ki az életben előforduló támadásokat. Az erős hit és szilárd reménység pajzsáról visszapattannak a mérgezett támadások.

A vidám remény' az, mely7 egyedül deríti fel életünk egét • a hit az, amely felvonja arra a boldogság napját. Jézus feltámadása megtanította az emberiséget arra, hogy reménnyel tudjon jövendőjére tekinteni s ezzel olyan gazdag örökség birtokába juttatta az egész emberiséget, amellyel a világnak semmi kincse és gazdasága fel nem ér.

Magyarok Istene ! E nehéz napokban ne hagyd el függetlenségéért, önállóságáért és alkotmányáért küzdő népedet ; adj erőt ahhoz a titáni küzdelemhez, amelyért már milliók vére folyt. Áraszd a hit erős malasztját e haza minden polgárára és világosítsd meg a sötétségben tévelygők agyát, hogy egyesülve megtalálhassák azt a kiutat, amely hazánk önállóságához, alkotmányunk függetlenségéhez és népünk boldogulásához vezet.

Engedjed megérnünk, hogy mielőbb ünnepeljük a magyar nemzet husvétját, amikoron egy felkiáltással mondhassuk: »Lesz még ünnep a világon, lesz még egyszer ■— feltámadás /«

Hős Rákóczi népe pedig győzelmesen nyomuljon előre — Auffenbergek ellen — a kurucok dicső zászlójával, amelyre irva van :

»Pro Patria libertate /«

Koretzky János.

Meghurcolt pénzügyigazgató.

Amiről titokban és félig nyíltan beszéltek városunkban, megjelent az „Est “ folyó hó 3 iki számában is.

Ez az első sorban szekszárdi szomorú szenzáció az „Est“ cimü fürge utcai hirhordó utján oda került a legtágabb nyilvánosság sok gyommal és szennyel rakott piacára. Mivel mi, mint első sorban és fokozottan helyi hírszolgálatot teljesítő sajtó orgánum ezen ügyről annak idején szándékosan meg nem emlékeztünk, — kötelességünknek tartjuk a most már országgá röpített szenzációhoz a magunk részéről is hozzászólni, hogy miért nem tartottuk mi ezt az ügyet a közt érdeklő és nyilvánosan tárgyalható kérdésnek s hogy a helyi morál miképen gondolkozik e kérdésről.

Maga a meztelen tényállás ismeretes, -—-több- kevesebb költői inventióval suttogták, beszélték, — hozta az „Est“ a kinyomott szavak erejével is.

Mi és nagykőn sokan két szempontból láttuk és látjuk ezt az esetet. Szerepel bent egy tisztességben megőszült öreg ember, — akit a trafikos megleset, rajta csipet, s az öreg ur ijedtében a trafikos szorító markai között ráfizet arra, hogy az emberek feltalálták a dohányzást. Mivel az öreg ur vagyonos, s a legolcsóbb szivarokat szívja, — mindjárt önként kínálkozik a feltevés,

— hogy7 vagy egyszerű feledékenységről, vagy komolyabb jellegű betegségről van szó, annál is inkább, mert némely helyen észrevették, hogy kétszer is akart fizetni. Mindkét esetben az egészséges ember egészséges erkölcsi érzéke a szánakozó érzést váltja ki és a beteg kíméletes gyógyítását tartja szükségesnek, hogy7 a beteg abnor- tnis cselekedete által a tüajdon tovább ne sértessék.

Komplikálja a kérdést, hogy7 az öreg ur előkelő vezető hivatalnok, hogy7 a trafikos hivatalikig vele érintkezik, hogy a trafikos maga is előkelő közhivatalnok.

Csakhogy kérdés, még igy is a közt érdeklő ügy volt e ez mindeddig, — mig ezt ők egymás közt, -— bár az egyik Nick Carterszerüen sceni- rozva — történtették.

Szerintünk nem ! A helyes erkölcsi érzékkel ellenkezőnek tartottuk, hogy egy beteg tünetet igy kezeljenek.

Nem lévén a szándék igazolható, vájjon a vádlott nem mondhatja-e ugyanoly an joggal, hogy ha én úgy látszom, mintha loptam volna, — nem úgy látszotok-e ti, hogy zsaroltatok ? Különösen madártávlatból ? S ha ilyen e'set szereplői közhivatali személyek is egyúttal, — nem e kétszeresen meggondolandó, hogy az ilyen ügy nyilvános botránnyá fuvassék föl ?

A közt jobban véltük szolgálni ez ügyben a hallgatással.

Mert vájjon a pénzügyigazgatói, az állami tanári állás köteles tekintélyét ki védte meg jobban a köz részére, az e, aki egy egyén betegségéből kifolyólag (mert a feledékenység is betegség) meghurcolta szájon és sajtóban a közhivatalnokot is, vagy aki az ügyet a jó érzés és jó Ízlés nevében elhallgatta s vajon ki sértette meg a pénzügyigazgató meghurcolásában a közt, az e, aki egyéni betegsége, feledékenysége folytán olyat tett, amit nem lett volna szabad, vagy az, aki az egyén és a közhivatalnok közt képződött egyéni szépséghibába belecsapva, saját kára megtorlásául, a trafikostól sem elválasztható másik közhivatali állás tekintélyének veszélyeztetésével erkölcsi merényletfélét szcenirozott ?

Mert amint szánalmat kelt a beteg, úgy visszatetszést gerjeszthet a nyers, a kíméletlen és mivel sem számot vető publikálása egy olyan véletlen esetnek vagy kóros tünetnek, amelynél a rosszhiszeműség, az ártó szándék már eleve kizárt s amikor ebből a nyilvános botrányrendezésből a közérdekre semmi haszon, de egy előkelő társadalmi osztály morális érzékére oly igen szó moru megvilágitás háramlik.

S ha valamikor, úgy ennél az esetnél az összes szereplőknek, még Horváth eipészmester- nek is, kétszeresen megfontolandó lett volna : „ne ítélj, hogy ne ítéltessél“. Ezért hallgattunk mi erről s csak most tesszük szóvá, mert szerin tünk nem szorult akkor a közmorál a védelemre amikor a szekszárdi nagytrafikos pár szivarokka1912. április 7.

Az elnöknő óljaiban hét hizó gömbölyödött. Mind a hetet bemutatta. Hat egészséges, egy, fájdalom, gyöngélkedő állapotban. Elmondta ennek betegségét és gyógykezelését, és elbeszélte hizlaló módszerét, aminek köszönheti, hogy az ő hízói páratlanok Szabatonban, híresek az egész járásban.

Varsády, a csecsemő falusi, érthető, hogy nagyon is vegyes érzelmekkel fogadta mindezeket. S hozzá udvariasságból elfojtott tüsszentésekkel súlyosbítva, — mert az ólról ólra vándorlás közben valami jéghideg olvadt anyagba bokáig belépett.

A kedves állatok a megtiszteltetést éktelen sivitozással fogadták. A szél is csak ilyen kedves volt: az ólak felől jött és magával hozta azok minden illatát. A szaghullámok ház úrnőjét hidegen hagyták, — mit nem tesz a megszokás, — Varsády azonban a Balaton háborgását kezdte érezni.

Időközben a délelőtti sörözésről Dobos^Pepi is haza érkezett. Az uj kollegát harsogó örömmel üdvözölte és egy pohár sziverősitőre a szalonba vissza invitálta. Varsádyra a kartárs dör- mögő hangja a megváltás mennyei muzsikája volt. Az egy pohárból három lett, három a magyar igazság, — az időből pedig tizenkettő. A plébániai templomban, ee meg a lutheránusoknál is elkezdte huzni a harangozó a levesnótát: — véget értek a vendégmarasztalások, véget ért az első látogatás.

Varsády ebéd közben a vendéglőben humorosan elbeszélte a hízók megvizittelését. Mikor a báli cipője tragédiájához ért, tüzes istennyilával és hasonló jókkal kedveskedett nekik. Később pedig belemelegedve azt is mondta, hogy nem is olyan p ara ti an és hires speciálitások, hizott malacok csak azokhoz képest, amiket ő látott Budapesten a közvágóhídon egy végrehajtás alkalmával.

A katonai hírszolgálat sem olyan gyors, mint a szabatoni hirhordás. Pedig minden úri házba, lakásba betér és súlyosabban jön ki, mint bement. Bőven raknak rá, szépen tesznek hozzá. Kiszinezik, kihegyezik. Az ártatlan libából, amire az alszegről a felvégre ér, hápogó rosszmájú kövér lúd lesz, toll helyett tüskével.

A telekkönyvvezetőné, az adótárnokné, a takaréki igazgatóné negyedik-ötödik kézből-száj hói még az nap délután mindent visszamondták Dobotnénak. Szabatoniában persze. Az elnöknő nem ájult el, siró, nevető görcsöket sem kapott, Varsádyt „csak“ jött mentnek, meg svindler városinak nevezte. Mikor azonban bekávézás után a hirhordók eltávoztak, kitört, felkiáltott : „Megsértetted a kedves hízóimat, megálj betyár!“ Vacsorát sem evett, pedig nyulgerinc volt gombóccal.

Hitelszövetkezet alakult Szabatonban. Ügyésze dr. Varsády lett, elnök-igazgatója pedig Schmideg F. G., a sarki fűszeres. Nem az eszénél, hanem a pénzénél fogva. Az újdonsült tekintetes urnák minden hajaszála égfelé állott másnap. Dobosné ugyanis elcsapta és konkurrensét, a Béni zsidót tette szállítójává.

— Megölöm magamat, — jajgatta és ágyba feküdt. Bánatában csak este kilenckor kelt föl. Kasszazárásra, pénzolvasásra. Egy hétig megállta, de aztán levelet irt. Kérőt, könyörgőt, ese- dezőt. Válasz nélkül maradt. A második is, a harmadik is. Kétségbe volt esve: havonkint száz százötven koronáról volt szó, Teljes gálában beállított tehát Dobosnéhoz. És — szinte hihetetlen — őnagysága őt is nyájasan fogadta, sőt ki kiáltott a konyhába: „Senkinek se vagyok itthon !“ Schmideg félóra múlva tiz kisztihanddal és ezen szókkal távozott : „ügy lesz, mint parancsolni kegyeskedett!“ Még a kapuban is hajlongott.

Es úgy lett. Négy hétre rá, mikor távol,

Budapesten volt, a szövetkezet igazgatósága megvonta Varsádytól az ügyészi megbízást. Nem virágosán szólva : úgy tettek az ügyészükkel, mint az elnöknő az elnökükkel. A sarki fűszeres elnöki indítványára és unszolására történt. Kezdetben nem akarták, röstelkedtek. Főleg az aligazgató. De hogy az Elnök Ur a kétezer koronáért hitelben vett ködmenhegyi szőlejére háromezer korona kölcsönt folyósított, — ő is akarta. Ma neked, holnap nekünk — gondolták az igazgatósági tagok és többé ők sem röstelkedtek.

Dobosné a következő napon a Schmideg F. G. céget kegyeibe visszafogadta. Egyszerre hetven korona értékű cukrot, kávét, teát, rumot rendelt nála. Schmiedeg ur ebéd után nem picolót, hanem nagy feketét ivott a kaszinóban. Mondta is neki a járásbiró : „Betörés volt, vagy haup- treffert csinált ?“

Délután három órára meg a nőegyleti választmányi ülésre hívta össze magához. Olyan bivalytejes kávét még nem ittak Szabatonban, mint akkor. Ozsona előtt kisétáltak az ólakhoz. A kedves állatok most nem visitoztak : kukoricát ropogtattak. És szél sem fújt, félrelépés sem történt. — „Csoda, mese ! Milyen lapockák, milyen combok 1 És azok a szalonnás hátak ! Meg azok a gyönyörű tokák ! Nincsen ezeknek párjuk szé les e hazában.“ így a hölgyek. Az elnöknő valamennyit megölelte, megcsókolta. A gyönyörű tokákat pedig megvakargatta.

Visszatérve, — a választmány ülést tartott. Megállapította a nagy müvészestély programját. Az első szám egyhangú határozattál a Dobosné Balatonháborgása lett. Varsády és a száz szál gyertya — ünnepélyesen töröltettek.

Szabaton választmányi hölgyei azon lélekemelő érzéssel tértek nyugovóra Dobosné vacsorával végződött ozsouájáról, —• hogy az elnöknő kedves állatjai, megsértett hízói teljes elégtételt kaptak. t