Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-20 / 34. szám

XXXIX. évfolyam _________________34. szám Szekszárd, 1911 augusztus 20. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illet« minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Vcinér-féle nyomda r.-t,, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények intézendők Isten hozott. t A Tolnavármegyei Tűzoltó Testületek I Szövetsége folyó évi augusztus 20-án, Szent I István napján, városunkban tartja évi rendes 1 közgyűlését. Megjelennek ez alkalommal \ köztünk vármegyénk huszonhárom önkéntes Uüzoltó testületének küldöttei, hogy a tűz­oltó ügy fölött eszmét cseréljenek s ez pányban beható tanácskozást folytassanak. Kétségtelen dolog, hogy az önkéntes tűzoltói intézménynél az utóbbi időben a .visszaesés némi jelei mutatkoznak, ami két jókra vezethető vissza. Első sorban az idézi je lő, hogy bizonyos körökben ez az intéz- j mény tisztán személyes indokokból, határo- i zott ellenszenvvel találkozik. Másod sorban I azért, mert az értelmiség és polgárosztály I túlnyomó nagy részét, megszűnvén az ujdon- j ság ingere s talán anyagiasabb okoknak j hódolva, nem hajlandó életét és egészségét I veszélynek kitenni, tisztán azért, hogy ember- | társa veszélyeztetett helyzetében annak se­gítségére siessen. Szóval, a mint tért hódit I az anyagiság iránti előszeretet, azon arány- j ban hanyatlik az eszményiség kultusza. Belátta a helyzet ezen alakulását a múlt évben Faddon tartott szövetségi köz- I gyűlés s egy bizottságot választott azon I megbízással, hogy az önkéntes tűzoltói intéz- ! mény hanyatlásának okait kutatva, tegyen I az iránt javaslatot, mi módon lehetne a fenyegető veszedelmet elhárítani. Mert való- 1 ságos veszedelem számba menne az, ha az 1 önkéntes tűzoltóságok beszüntetnék ember- \ baráti működésüket. A régi tűzoltási rend­szerre ugyanis, hogy tökéletlen felszerelés­sel, az uj rendszerű gépek kezdéséhez nem — A „Tolnámégyei Közlöny* eredeti tárcája. — Egy kis félig fagyott madarat mentettem meg a télen a haláltól. Mikor a tavasz nyárba hajlott át, kitettem az ablak párkányra és sor­sára híztam kis rabomat. Néhányat szökdelt ide- oda, hnnyoritott szemével a szemközti zöldelő fán csipogó társaira. Aztán megsuhogtatta sokáig pihent szárnyacskáit és szelte a napsugaras leve­gőt. Képűit az ég végtelenjei felé, mígnem a ma­gas házak elfedték szemeim elől. Künn ülök a madárdalos mezőn. Körülöttem hajladoznak a fűszálak, bólogatnak a tarka virá­gok. A furulya szóba bele hangzik az utszéli fák suhogása, bele vegyül a tanyai kutyák uga­tása, a távoli kolompszó kongása. Bele trilláz a a pacsirta éneke. Felségesen összhangzó, andalí­tóan ritmikus akkordjai a természetnek. Csodás zene, melyet tanulni nem lehet, csak érteni. Magyarázni nem lehet, csak érezni. A puszta zenéje: Hetekkel érettségi utánra halasztottam, hogy számot adjak magamnak benyomásaimról. Kipi­henve, érzéseimben lecsillapodva, mintegy átszü- rődve. Mikor már az a közel múlt emlékeként kezd kialakulni lelkemben. Most mint egy álomkép. Hosszú zöld asztal előtt öt szék. Az érettségi biztos előtt öt remegő, pihegő szivü lány. Van köztük olyan is, kinek életkérdés, hogy az évek óta előre látott, rém­ként ijesztgetett percekben miként tudja meg- állani a helyét. Van köztük tán olyan is, akit sem pusztán a hideg kötelességérzet vezetett el idáig, ki szivével is tanult. S talán a hajlamaival egyező dolgokkal a kelleténél többet is foglalko­Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ értve, maga a lakosság vegye át ismét a vészes elemmel való küzdelem feladatát, azt hiszem, gondolni sem lehet. Maradna tehát a másik mód, hogy fizetett, úgynevezett hivatásos tűzoltókat vesznek alkalmazásba. Hogy a kérdés ily megoldása a községek és városok minő újabb megterhelésével járna, azt könnyű kiszámítani. Tizenkét fizetéssel ellátott tűzoltónak alkalmazása belekerülne évenként legalább tízezer koronába. Már most csakugyan időszerű a kérdés felvetése, hogy helyes eljarás-e nem egészen tiszta indokokból a létező intézmény megrontására törni s az ilymódon felmerülendő nagy költ­ségeket az amúgy is túlterhelt községek nyakába zúdítani a helyett, hogy minden hivatott tényező azt tekintené feladatának, hogy á meglevő intézményt, mely aránylag csekély költségbe kerül, minden kitelhető módon támogassa s ha vannak hibái, fogya­tékosságai, azokat orvosolni törekedjék. A most megtartandó közgyűlés feladata lesz, hogy ebben a kérdésben állást foglal­jon s a helyzet parancsolta intézkedéseket megtegye. Azután van még egy kérdés, mely talán még a fentebb vázoltnál is fontosabb. Az önkéntes tűzoltóságok megszűnése esetén, természetesen megszűnnék azok vár­megyei szövetsége is. A vármegyei szövet­ség pedig választott s a szövetségi pénztár terhére csekély díjazással ellátott — csak a készkiadások téríttetnek meg — tüzfel- ügyelőket alkalmaz, kik minden évben beutaz­zák a vármegye összes községeit, hogy a tüzoltószerek kezeléséről és állapotáról a helyszínen szerezzenek tapasztalatokat. A legtöbb községben ugyanis, — tisztelet a zott, a többi rovására. S igy némi kis önvád miatt is hevesebben ver most szive. Mert tapasz­talnia kellett, hogy egyéni nevelés csak rousseaui álom. Ám az elnök tiszteletet és komolyságot parancsoló arca annyi bizalmat és jóságot sugá­roz. Igazi klasszikus fő, szelleme lebilincsel, megigéz. Illúzió és szentimentálizmus minden koré. Fejeztem be volt érettségi dolgozatom, jellemez­vén „A karthauzi“ világát, ő megértett, éreznem kellett. író ember. „Mi is volt Mikes kedvenc étele?“ Hallom fülembe csengeni hangját. Verőfényes humoru, eszményi stilisztámról lévén szó, Török leveleiről. A káposzta. Úgy szeretem néném, kendet, — irja egy helyütt, — mint a töltött káposztát. Egyszer azzal is gyógyította meg magát. Ugyan­csak ő irja ezt is : Úgy szeretem Rodostót, hogy soha el nem felejthetem Erdélyt. Hasonlóan vagyok most én is. Nem cseré­lem el egy fél világért, hogy érett vagyok, de annak a fél napnak az emléke, az a kézszoritás büszkévé tesz. S most szabad vagyok. Előttem az ut, nyitva a pálya. Fejem felett az ég kék­ségét csak itt-ott szaggatják meg úszó felhő-szi­getek, egy egy pillanatra elhományositva a derült ragyogást. Kitárom kezemet . . . vonz, megittasit e nagyszerű végtelenség, e végtelen nagyszerű­ség. Könnyedén emelkedik énekével a magasba a kis pacsirta, már csak egy fekete pont a sem­miségben. Mintha elszédült volna, vagy tán má­morossá lett, hirtelen sebesen esik alá, s a veté­sek felett kitelj esztett szárnyakkal lebegve marad. S mint akkor annak az én kis verebemnek pa­rányi szivecskéjét, valami ahhoz hasonló érzés tölti el egész valómat. Egy pillanatig. Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */* 6vre é K, */« évre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 sző 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. kivételeknek — nem sok gondot fordítanak a tüzoltószerek karban tartására és éppen azon oknál fogva tömérdek vagyon puskul el, mely különben megmenthető lett volna. A tüzfelügyelő azután táblázatos kimutatást nyújt be az elnökséghez, hogy az megte­hesse a hatóságoknál a szükséges lépéseket a tapasztalt bajok orvoslása céljából. Hogy minő üdvös intézmény ez a tüzfelügyelőség, azt csak az ítélheti meg igazán, aki az általuk benyújtott jelentéseket áttanulmányozza s meggyőződik arról, hogy milyen állapotok len­nének a községben tüzrendészeti szempontból, ha ez az évenkénti ellenőrzés elmaradna. Ha tehát, megszűnvén a szövetség, a tüzfelügyelők is beszüntetnék működésűket, okvetlen a vármegyének kellene egy vagy két tüzfelügyelőt alkalmazni, természetesen jó fizetés és utiátalány mellett, hogy ezt a mellőzhetlen teendőket elvégezzék. Szóval a tűzoltóság mostani alakjának fentartása és az önkéntes tűzoltóságok tá­mogatása a föladat, melyet minden, szemé­lyes érzelmektől nem vezetett, tényező kell, hogy figyelembe vegyen. Azon reményben, hogy a mai várme­gyei kongresszus, az önkéntes tűzoltóságok íentartására szolgáló eszközöket megtalálja s azok alkalmazását erélyesen szorgalmazza, örömmel mondunk összegyűlt tűzoltóinknak egy szívélyes: Isten hozott-at! Boda Vilmos. Szent-lstván napján. Nem kell nagy históriai belátás ahhoz, hogy higyjük, miként Istvánt korában a külön magyar gondviselés adta számunkra. Képzeletem vissza vágyik. Eredmény kihir­detés. Öröm helyett a sajnálat sajtol könnyeket szemünkbe. A padlón elnyúlva egy fekete ruhás, sápadt, törékeny leány. Élettelenül, ájultan. Tán a legszelídebb, ä legszorgalmasabb. Még az elnök is igy szól; Ne mondják, mert sírok én is mind­járt. Ugye kis barátnőm, már feledted azokat a sötét szavakat, melyek először törtek utat akkor kétségbeesésed, rémületeden át ? Csak nyarad lett kissé megrontva. S tán lapozgatva Horat gyönyörű sorait, élvezetet is fedezel fel bennök. Emlék szel-e elnökünk szavaira? Emberi tökélet­lenségünkkel megközelíthető igazsággal vizsgáljuk önöket. S mig ez részben sokat födöz, jegyezd meg, hogy elnézést ne várj az emberektől. De ne is kérjünk, csak adjunk. Mint egy izzó léggömb a felhők honában, lebeg mind lejebb a nap az ég peremén. A még hátsó részét felhő foszlány vonja be,‘ azon át hevíti tűzpirosra az ég alját. Csodás szinkeveré- kekből isteni szinharmónia. Két nagy szürke, tarajos felhő hegy közt zöldesbe játszó, égszínkék mező, két összecsapó tábor szinhelyeként. Már- már egészen összeérnek, vérpirosán lobogva . . . imhol futó hadként egy sötét felhő darab szaladt sárkány-alakban délnek, bíbor esik jelezve útját. Lassanként egészen átveszi az alkony biro­dalmát. Tücsök csiripelés, békák karának üdv­dala mellett. Meglepően felséges nekem, a hegyes vidék leányának, a pusztai nap lemente. Különösen érettségi után. Mányoky Vilma. Hangulatok érettségi után a pasztán.

Next

/
Thumbnails
Contents