Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-03-05 / 10. szám
■■■■■I XX XIX. évfolyam 10. szám Szekszárd, 1911 március 5. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztftség Bezerédj István-otcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendík Telefon U. Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzköldemények intézendók Felelős szerkesztő pőmnnkatárs BOOA VILIKOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V* evre K, lU évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 "szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 sző 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. A szekszárdi dalárda. A régi hírneves szekszárdi dalárda ujra- születését, életképességét és jövendő fényes dicsőségének biztató reménysugarait láttuk felragyogni múlt hétfőn a Szekszárd Szálló villanyfényben úszó nagytermében, melynek világokat ígérő szinpadán előkelő közönség előtt megjelentek a szekszárdi dalárdisták lelkes éljenzés és taps között, hogy bemutassák a magyar műdalnak remekeit. Nemcsak a laikusokat, hanem az igazi mükritikusokat is meglepték a dal hivatott művelői. Ismertük és sokszor élveztük a régi szekszárdi dalárdát, melynek olyan kiváló erői voltak, hogy az ország legjelesebb dalosaival is felvették a nemes versenyt és nem egyszer diadallal, megkoszorúzott fehérselyem zászlóval tértek haza a dalversenyekről Szekszárd falai közé, ahol mindenkor őszinte szeretettel fogadta őket a lakosság. A szerzett diadalmi jelvények, elsőrendű kitüntetések: két ezüst billikom, egy ezüst koszorú és egy elsőosztályu okmány Tolna vármegye múzeumában vannak letéve, hogy ott hirdessék az utókor fiainak azokat a szép sikereket, melyeket a mi büszkeségünk, a szekszárdi dalárda aratott. A dicsőséges múlton és a reményteljes jövőn elmélkedve, büszke öntudattal megállapíthatjuk, hogy az újra szervezett dalárda oly hivatott erőkből áll és oly magas, disz- tingvált zene- és hangtudással megáldott karnagynak: Hiller Gyulának vezetésére van bízva, hogy az elődök által kivívott országos elismerést megtartani, sőt fokozni is fogja, ha kitartása nem lankad. Mindezen kedvező művészi kvalitások érvényesülését, kifejlődését, megerősödését a legszebb világításba állítja azon igazán kedvező helyzet, hogy a dalárda élére dr. Szentkirályt Mihály polgármestert sikerült megnyerni, aki maga is lelkes dalárdista és a nemes ügyhöz méltóan törhetetlen eréllyel és ambícióval vezeti és kormányozza a dalárdát oly irányban, hogy már is megnyerte a közönség érdeklődését és rokonszenvét. A dalegyesület fenmaradását és felvirágoztatását mi is csak úgy hisszük biztosítottnak, ha a működő tagok kitartását és munkásságát nagyközönségünk anyagi és erkölcsi ámogatásával honorálja. Ismerve Szekszárd és Tolna vármegye műértő közönségének a múltban tanúsított pártfogását, bizva-bizunk abban, hogy méltányolni fogja a szekszárdi dalárdának önzetlen és fontos misszióját, melynek célja magyar zengzetes nyelvünkön terjeszteni az édes, a kedves magyar dalmüvészetet, hogy ez által gyönyörködtessen bennünket és kellemesen hasson kedélyhangulatunkra. A magyar embernek természete, hogy örömét, búját és keservét dalba önti; azért szeretjük, sőt rajongunk is a magyar dalért, melynek hivatott művelői az országban levő dalegyesületek. Ezek az egyesületek még azt az ideális eszmét is szolgálják, hogy ledöntik a társadalmi kasztok között emelkedő falakat. — Tapasztalati tényekre hivatkozhatunk, hogy a sok társadalmi intézmény közül egyetlen egy sem képes úgy egyesíteni, összehozni demokratikus alapon a különböző osztályokat, mint a daltestület, melynek kebelében helyet talál minden állású, rangú és vallásu dalkedvelő. — Erre elóg szép példa a mi dalárdánk, melyben képviselve van minden társadalmi osztály, sőt dicsérettel legyen említve, együtt vannak katholikus, református és evangélikus papjaink is. Ezt mi, akik demokratikus eszméket vallunk és a vallási türelmet hirdetjük, jól eső megnyugvással láttuk. Valamint azt is szívesen konstatáljuk, hogy a lefolyt dalestély alkalmából egy táborban láttuk ösz- szeolvadni Szekszárd közönségét, melynek soraiban képviselve voltak azok is, — akik még nem hódolnak teljesen a demokrácia szellemének. Hisszük, hogy azok, akik most még távollétükkel tündököltek, azok sem fogják jövőben megvonni támogatásukat egy olyan kulturális intézménytől, amely a lelkesítő édes magyar dal művelésével a szivet, kedélyt nemesíti és e mellett egységes és egészséges társadalmi élet megteremtésére is van hivatva. Reméljük, hogy a dalárda és a közönség között mindenha meg lesz az erősítő harmónikus együttérzés, amelynek tiszta forrásából sok szép és nemes eredmény várható. A mulatság ára. Irta: Sándor Sándor Március 4-én, délután 2 órakor Budapest nyugati pályaudvarán előáll az udvari vonat. És megjelennek ott diszmagyarban: a főpolgármester és polgármester, a főkapitány és az állam- vasúti elnök-igazgató. Majd jön a király, jönnek a hadsegédek, jönnek a kisebb-nagyobb rangú udvari tisztviselők, még egy-két perc és stereotip bucsuvétel után az udvari vonat viszi vissza Bécsbe majd egy hónapi Budapesten való tartózkodása után a király Őfelségét. Úgy megy el a király egyik országának fővárosából, mint egy győztes hadvezér. Közel egy hónapig tartott a hadjárat szegény Magyarország ellen, amely a csata végén ismét szegényebb lett sok száz miiTÁRCA. Ismered ? Ismered-e az álmatlan éjek Néma, hangtalan virrasztását, Midőn a kín, mit adott az élet Keserves könnyé változik át; Midőn a bánat lidércnyomása Csaknem megfojtja fájó lelked S kétségbeesés szivedbe vájja Éles karmát, hogy majd megreped? Midőn a keserv sajtolta könnyek Körülölelnek tengerként már, Ám szemeidbe még egyre jönnek S sehol egy kicsi reménysugár, Mely átaltörne a bú fellegén S vigaszt hozna a kétségéjbe, Mitől éledne újra a remény S szivedbe szállna égi béke. Midőn az álom szelid angyala Messze kerüli kisírt szemed S körül zsonog bús emlékek hada, Miktől aludni dehogy lehet. Szomorú, halvány kísértet mind, irind, Mártiromság üt az arcukon, Megtestesítik a szenvedést, kínt, — S im, veled egytől-egyig rokon. Vértelen ajkuk, fátyolos szemük Az éj csendjében halkan beszél: „Édes testvérünk vagy te minekünk, Ámde te élő vagy, — tßst és vér. S mi kisértetek, szomorú árnyak, Lelked emléki vagyunk csupán, Mik kisérteni hozzád feljárnak, Hogy meg ne nyughass bánat múltán.“ Álmatlan éjek szomorú csendje, Csak ki ismeri gyötrelmedet, Tudja milyen kín száll a lelkembe, Ha szárnyad lebeg a föld felett. Néma sötéted alatt megjárom A szenvedések Golgotháját, Szememre nem jő enyhitő álom, Keservek könnye szövi azt át. Özv. Brandeiszné Frey Melanie. Álom volt. — A „Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irta: Huszár Vilma. Alszik a természet, hófehér takaró borul le a tájra, sir a nóta, elnémul az érzés és minden csendes, haldokló itt minálunk! Mintha csak mindig temetnének. — Élünk az örökös egyformaságban, nem élvezünk, nem mulathatunk kedvünkre. Ezen szavakat egy fiatal leány mondta, lesütött szemmel a mellette ülő barátnőjének, aki szintén bánatosan tekintett ki a szomorú, ködös világba. Hagyd el, kérlek, ne beszéld be magadnak, hogy oly szomorú itt az élet; tégy úgy, mint én: álmodj szépeket ... Látod én mindennap álmodom' amikor kis szobámban egyedül vagyok, oly megelégedett boldog érzés fogja el a lelke- met és nem vágyódom a városi zaj után, hisz többet ér nekem ez a csendes, nyugalmas kis fészek, az én ki& falumban, ahol hivatásomnak élve, munkámat lelkiismeretesen elvégezve, álmodhatok szépeket. Hallgasd meg tegnapi álmomat: Hazánk gyönyörű vidékén, a Kis-Kárpátok bércei közt jártam . . . Elbúcsúztam jóságos anyámtól és mentem a sok jó tanácsaival kisérve. Pozsonyt elhagyva, Modor-Senkvicen leszálltam, ez egy kicsi állomás, ahol este megérkezve nagy sötétség fogadott. Félelem fogta volna el a leí- kemet, ha nem lett volna hitem, de Isten nevével keltem útra s O vezérelt is engem. Remegő hangon kiáltottam: van-e Vörösvárról kocsi ? Egy hatalmas, erőteljes hang felelt: „Ja Bibersburg“. Láttam, hogy egy óriási tót ember felelt nekem, aki kocsival várt rám. Magyarul nem tudott, tehát kénytelen voltam németül kérdezősködni tőle. Felültem a hintóba, és vitt engem a tót atyafi vagy öt falun keresztül, majd nemsokára pedig a Kis-Kárpátok legszebb fenyő erdejébe. Csodálatos szép volt az erdő, hatalmas fák, szép szabályos koronával és mind egyformák. Valami tulvilági fény tükrözött vissza a holdsugárból az erdő titokzatos sötét homályában. Valami olyan érzés fogott el, amit még eddig nem éreztem, mert mindig szebb és szebb látvány tárult elém éjjel az erdőben. Egy menyországot, egy paradicsomkertet láttam, hol halvány ezüst fény árasztott be mindent. Néztem, hol jobbra, hol balra — egyszer csak látok egy büszke, szép állatot felemelt fejjel, gyönyörű fejdisszel egy sziklatetőn — de ez is csak egy pillanat volt, mert kocsink zörgésér« eltűnt a szép szarvas..
