Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-11-05 / 45. szám
2 Téli pihenő. A faluban csönd van, a határ néptelen. Egy-egy fát, venyigét, szalmát hordó kocsi mutatkozik csak. Viszik a téli fütenivalót. Ide oda alig lesz tenni való, most lesz kapós a falun a könyv. De hát nem minden könyv a jó barátunk is egyúttal. A rossz könyv kegyetlen ellen ségünk. Attól őrizkednünk kell. Reguláról, az ede- lényi rablógyilkosról a minap tűnt ki, hogy lelkét rossz könyvek olvasása mételyezte el. Amit a könyv mosolyra, kedvre, nagy elhatározásokra fakaszt, úgy a gonosz iratok olvasása betaszit a bűnbe. Mikor nyomtatott betűt vesztek a kezetekbe, mindig óvatosak legyetek. Sohase tudhatjátok, lelketeknek milyen mérgétől szabadultatok meg. De annál inkább becsüljétek meg a jó könyveket. És valóban helyes érzékkel gondolkodhatott a földmivelésügyi miniszter a nép javáról, mikor megértve betű iránt való sóvárgását, idáig valami négyezerig való könyvtárt adott községeknek, iskoláknak, köröknek, szövetkezeteknek. És milyen könyveket! A földmivelésügyi minisztérium nagyon helyesen azt az elvet vallotta, hogy szénégetőnek tőkén legyen a szeme, ami másképen úgy is kifejezhető lenne; a föld- mivelő pedig jobbára földmiveléssel foglalkozó könyveket olvasson. Sohasem felejtem el azt a nyírségi magyart, aki mikor nekem büszkén mutatta egy méter 26 centiméternyi sorközzel ültetett, kikarózott, gondosan permetezett szőlőjét s mutatta, hogy milyen egészen más az ő szőlőin üveléBi módja mint a társaié és büszkén hozzátette, hogy ő mütrágyáz, de minden évben háromannyi termése van ; arra a szavamra, hogy: — Kitől tanulta ezt? — igy felelt. — Nem láttam én ezt sehol, csak olvastam a könyvtárból egy könyvből. Olyan akurátusan le volt ebben a könyvben Írva az ujmódi szőlő- mivelés, hogy én kiszedtem vénhedt tőkéimet, felrigoliroztam a földemet előírás szerint, aztán sorról-sorra végeztem a dolgomat. Társam lett a könyv. Az igazított el mindenre. Ha tehetségem lenne, eljárnék falura s hirdetném, hogy csak olvasni felebarátaim. A könyv a legjobb barát. Az ad legjobb tanácsot. A könyv sohasem csal meg, szeretem a tündérmeséket, regényeket is, de azt mondom, hogy a földmivelő ne fázzék a gazdasági könyvektől. így beszélt a nyiri magyar és hány ezernek, meg ezernek a véleményét szólaltatta meg, A földmivelésügyi miniszter minden évben szaporítja a könyvtárak számát s minden évben sokan folyamodnak érte. Nincs eset rá, hogy ha község, kör, szövetkezet kéri oly formában, a hogy elő van Írva, hogy bárkit elutasítsanak. De persze a kérvényekkel sort tartanak. Aki előbb jön, előbb kap. Azért nagyon helyes lesz olyan helye ken, ahol még ez a felette szükséges intézmény nincs meg, folyamodni érte. Ha a község kéri a könyvtárt, akkor a községi képviselőtestületnek jogerős képviselőtestületi határozatát is mellékelni kell a kérvényhez, ha kér, akkor ennek alapszabályát, kérésre vonatkozó közgyűlési határozatot is mellékelni kell, ez a tudnivaló a szövetkezetre is. Mennyi boldog óra emléke — a léleknek milyen derűje lappant a könyvek lapjain. A boldogulásnak mily ösvényeit mutatja meg egy-egy könyv. És ha még hozzátesszük, hogy mindezt ingyen adják, szinte csodálkozunk rajta a százig való kérelmek száma,nem sokkal több. Gróf Széchényi István, a legnagyobb magyar is, a nép kipaHérozásában találta meg a boldogulás titkát. A magyar föld sok kincset rejt, amit csak gazdasági ismereteink gyarapodásával bányászunk ki. Már ma is sok változott a nép gazdálkodási módjában, de ha egész széliében hódit a helyesebb, a jobb, az észszerűbb gazdaságvitel módja, kedves hazánkra rá se lehet ismerni. Edison, a világhírű amerikai feltaláló most végig gépkocsiba egész Európát. Francia- országról ázt mondja, hogy az egész ország egy szép kert. Majd ha hazánkról is ilyent Írnak, akkor lesz boldog a magyar. KÜLÖNFÉLÉK. Jajt a drágaság. Az ördög látott ilyen drágaságot! Az ember szinte beleszédül És belekábul És végül — beleájul . . .! Hogy elsoroljam rendbe szépen: Drágább lett újra a lakbérem. Drágább a zsir, a cékla, A zsemlye, cukrásztészta; A kakaó, a csokoládé, A konyhasó, a szafaládé. Drágább a bab, a burgonya, A zab, a tarhonya; Drágább a kácsa, Drágább a kappan, Drágább a kása, Drágább a szappan, Drágább a jó hús, Drágább a — lóhus, És hej! Drágább a tej — És haj! Drágább a vaj . . . Szóval, drágább itt napról-napra minden S ha nem szökünk meg hamarosan innen Hát elfelejtünk — enni! Mert ma holnap oda jutunk Hogy drága pénzért sem tudunk 1 Csak — lélegzetet venni ... — Kinevezések. Hazslinszky Géza szekszárdi kir. törvényszéki elnök Kristofek Gizella szekszárdi gépirónőt a gyönki kir. járásbírósághoz dijnokká nevezte ki. A pécsi postaigazgatóság Pataky Gyulánét öreglakra, Arany Jankát Mohácsra és Boros Vilmát Drávafokra nevezte ki postamesternőkké. 1911. november 5. — Miniszteri köszönet- Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter Kun fi Károly tolnai nagybirtokosnak köszönetét nyilvánította azon jótékonyságért, hogy a tolnai szegény iskolások javára 5000 koronás alapítványt tett. — Kitüntetett tanító. A vallás és közoktatásügyi miniszter Hótay Lajos dunaföldvári róm. kath. tanítónak a tanügy terén szerzett érdemeinek elismeréséül 200 korona személyi pótlékot utalványozott. — Püspöki konferencia. A katb. püspöki kar folyó hó 9-én Budapesten, a kath. nagygyűlést megelőzőleg konferenciát tart, melyen gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök is részt vesz. — Áthelyezés. A postaigazgatóság Németh Jenő bonyhádi posta- és távira segédtisztjelöltet Kassára helyezte át. Gróf Apponyi Géza vbt. tanácsos, főispán Eibach Ödön megyei központi gyakornokot hason minőségben Gyönkre helyezte a főszolgabírói hivatalba. — Megbízás. A magyar kir. földmivelésügyi miniszter a borhamisitasnak és hamisított bor forgalomba hozatalának tilalmazásaról szóló 1908. évi XLVII. t. c. 63. §-a alapján Csiszár Zsigmond szekszárdi szőlészeti és borászati felügyelőt Tolna és Somogy vármegyék területére kiterjedő hatáskörrel, az idézett törvényszakasz értelmében gyakorlandó ellenőrzéssel bízta meg. — Áthelyezett máv. osztálymérnökség. A máv igazgatósága, az eddig Sárbogárdon működött osztálymérnökséget Budafokra helyezte át. — Képviselőnk interpellációja. Batthyány Tivadar gróf, a szekszárdi kerület agilis képviselője már a Szekszárdon tartott tüntető impozáns népgyülésen kijelentette, hogy interpellációt fog előterjeszteni a szekszárdi közalapítványi felügyelőségnek elhelyezése tárgyában. Interpeilá dójában hivatkozott arra, hogy az ilyen hivataloknak a megye székhelyén kell lenni, de azért is meg kell hagyni Szekszárdon, mert a vallásalap sok birtoka éppen Szekszárd környékén fekszik s ezeknek bérlete rövid időn belül fokozatosan lejár; kívánatos, hogy a birtokokat kis embereknek adják bérbe s akkor a felügyelőségre szép hivatás vár, amelyet csak a birtokok és a megye központján tölthet be eredményesen. Az interpellációt kiadták a vallás- és közoktatásügyi mi niszternek, aki azonban ezt, sajnos, figyelembe nem vette, amennyiben a szekszárdi közalapítványi felügyelőséget mégis áthelyezte. — Főkönyvelő Választás. Az izsáki Népbank választmánya Gáspárecz Istvánt, a dombóvári takarékpénztár könyvelőjét, főkönyvelőjévé választotta. — Visszavont sajtóper. A »Dombóvár és Vidéke« egyik cikkében megtámadta Döbrököz község elöljáróságát, amiért a lap ellen sajtópert indítottak. Ezt a sajtópert az elöljáróság a pécsi kir. törvényszéknél visszavonta. világi élet örömeit? Türelem, édes gyermekem. Mához két évre magam kéretlek ide.“ És homlokon csókolva elbocsátotta áldásával a gyermeklánykát. Ezután minden imádságát igy végezte a kis grófnő: „Én édes Jézusom, szivemből jegyesem, Égész életemet tenéked szentelem.“ Álmában sokszor látta, hogy az Üdvözítő leszáll hozzá és kezét nyújtja feléje. Három év múlva, a meghosszabbított intézeti idő elteltével, Angela ezt irta apjának: „Atyám, esedezem áldásodért, hogy mint Krisztus Úrunk szivbeli arája, külsőleg is felvehessem a zárda jelvényt.“ Nagy volt az öreg gróf és az egész család haragja. Különösen Angela testvérbátyja, a deli huszárhadnagy ellenezte tűzzel-vassal a balga szándékot. Egy napon a fogadó terembe hívták a grófi novíciát. Az ajtónál a főnöknő várta. „Gyermekem, — mondá mélyen szemébe nézve, — bátyád, a fiatal Somsay gróf óhajt veled beszélni. Mint mondá, négyszemközt. Teljesítem, csak Philomela testvér lesz jelen.“ Angela, keresztet vetve, benyitotta az ajtót. A türelmetlen huszárhadnagy egy szoborszépségü ifjú leányt látott belibbenni. Gyönyörű alakja a zsákszerű ruhából is kivillant. A habfehér szárny- alakú kalap sápadt Madonna arcot övezett, s az átlátszó keskeny ujjak az oldalán lelógó feszülettel babráltak, őz szemeit félénken emelte az elébe lépő katonára. „Somsay gróf, kedves bátyám, telkemből örülök, hogy mindnyájunk jóságos Atyja kegyesen megengedte, hogy önt viszontláthatom.“ És mereven megállt. A fiatal tiszt nem türtőztethette magát tovább. „Teringettét, be gyönyörűvé fejlődtél, édes húgom ! Deiszen abból nem esznek a magas meny- országban . . .“ A leány tiltó mozdulata elnémította, de nem akadályozta meg, hogy minden teketória nélkül, derekát elkapva, magához ne szorítsa és csókot ne cuppantson liliom arcára. A sikoltozásra a testvérek ijedten beszaladtak, a tüzes huszár pedig dühösen mormogta fogai közt az álszentek szedte-vettéjét. Ezzel vége szakadt a meggyőző beszélgetésnek. A takarításban a sor a legifjabb testvérre került. Immár fél esztendeje, hogy felszentelték a kis soror Angélát . . . A bágyadt nap besütött a lombhullató kertből és szivárvány színben csillogott a vendégszoba nagy tükrén. Angela testvér törülgetett. És eltűnődött . . . Éppen ilyen bánatosan szép őszi nap volt, mikor mint gyászruhás kis lány édes apjával krizanteumokat szedett a kertben édes anyja ravatalára Óh, hogy rimánkodott azon a szomorú reggelen, hogy ne menjen el szép, kacagós anyja a vadászatra, melyen egy eltévedt golyó vidám életét kioltotta! Épp igy pirosodott már a szőlő levél a hegyoldalon, mikor búcsúzott az ősi kastélytól, fától, virágtól, kis szobájától . . . Mindentől. Akkor még nem tudta, — hogy örökre. És sorban felvonultak emlékezetében: a jóságos apácák, a csendes tanuló szoba, a Szent Szűz aranyos oltára, melyet oly áhítattal megbámult, az orgona fenséges bugása, az első szent áldozat, mikor örök fogadást tett az Urnák. S ime a Szűz anya segedelmével, minden világi ellentál lást legyőzött a szeretetnek, a hitnek szavával. Most már boldogan készül az örök életre. Kisasszony napja után négy héttel. Épp ma egy éve az utolsó kísértésnek. Mikor katona bátyja úgy megbántotta. Szegény fiú. ő meg- bocsájt neki. Akkor utoljára bejött az apa is, szigorúan ráijesztve, hogy vőlegénye van már, ki gyermek kora óta vár rá. Hogy boldogtalanná teszi mindazokat, kik szeretik s majd későn bánja meg. Leborult az imazsámolyra és buzgón kö- nyörgött, megköszönve az Égnek, hogy őt, gyenge leányt, ennyi kisértetre méltóvá tette. És szigorú büntetést adott fel magának, mert valami olyan zsibbasztó, különös érzést érzett, mint akkor, mikor az egyenruhás férfi magához ölelte. Pedig csak fivére volt és mennyit vezekelt azóta. Felkelt, hogy folytassa munkáját. „Jézus, Mária, Szenteknek serege! Irgal- mazzatok!“ Kiáltott fel és szivéhez kapva meg- tántorodott. Philoméla nővér gyorsan melléje ugrott. „Ott, ott!“ — mutatott görcsösen a nagy tükörbe. „Bőr kabát, magas csizma, kezében puska és a kis nyúlnak vérzik a szive! Az én apám, az én szeretett jó apám 1 Mit jelent ez ? Mit akar tőlem? . . .“ Zokogva tördelte. Üdvözlégy Mária . . . Megkondult délre a harangszó. Angela testvért órák múlva sikerült csak magához téríteni. Estére sürgöny jött a főnöknőnek. A család tudatja, hogy Somsay gróf a vadászaton sziv- szélhüdésben meghalt. Utolsó kivánsága, hogy leánya is részt vegyen temetésén. Halálának ideje tizenkét óra pontban. Éppen akkor, midőn soror Angela a vendég, szobai tükörben látta édes apját, vadászöltönyben, az átlőtt szivü nyulacskával. Ez volt az utolsó nagy lelki tusája szegény kis soror Angélának, hogy nem ment el az apja temetésére. Csak cellájában imádkozott, bőjtölt buzgón, kisirt szemmel. Szegényke ugyanis azt hitte, hogy az ördög űzte vele játékát. Es vezekelt, sanyargatta magát édes apja lelki üdvösségéért. Már cak a baba arcú kis apáca miatt is hiszek a telepathiában.