Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-10-15 / 42. szám

Nyilatkozat '9üiSw»í «& *M Jfü- ,*• jH- *;.*£ t ‘*Jí p í ^odnár Jstváo ttr, aj helyben megjelenő „Tolnavármegye és á Közérdek" című lap­ban' hevés tiltakozást tesz közzé s a. be nem avatott közönség előtt ügy tünteti fel a dolgot,, mintíia. a „Tolnamegyei Közlöny“ az ó szellemi. termékeivel táplálkoznék. —r Legelőször is, minthogy ez utóbbi lapot én szerkesztem, magamról kell nyilatkoznom. Harminckilenc éve irom a Tolnamegyei Köz­löny vezető cikkelyéit; nem hiszém, hogy Bodnár ur engem azzal vádolhatna, hogy valamikor egy eszméjét elsajátítottam vagy egy sor írását felhasználtam volna. Ami már most azt & vádat illeti, hogy lapunk a Nőegyleti ünnepség alkalmával el­hangzott beszédeket Szószérint hozta, pedig a kéziratok az ó birtokában vannak, felele­tem a kővetkező. Azokat a beszédeket, tud­tommal nem Bodnár ur fogalmazta s a nagy nyilvánosság előtt lettek elmondva. Munkatársunk jelen volt az ülésen s meg­szerezte, mi meg olvasóink érdekében köz­zétettük azokat. Ezeket a beszédeket sem reklamálhatja tehát Bodnár ur, mint saját elme szüleményeit s elcsapni való volna az a riporter, ki nem találna módot, hogy lapja számára azokat megszerezze. Ami hiba történt, csak az, hogy Bodnár urnák a beszédekhez fűzött kommentárjai is, engedélyének előzetes kikérése nélkül belekerültek lapunkba; de ebbe a hibába már sok Ízben beleesett a Tolnavármegye és a Közérdek is, midőn a forrás megneve­zése nélkül vett át lapunkból s más vidéki lapokból közleményeket. Mi eddig, csupa kollegialitásból, nem foglalkoztunk ezzel az üggyel, de miután Bodnár ur napirendre tűzte, a jövőben figyelmet fordítunk reá. Végre azon vád, hogy a nyomda ne­künk a Tolnavármegye és a Közérdek köz­leményeiről megjelenésük előtt kefelevona- tot szolgáltatott volna át, teljesen légből kapott koholmány, melyet a leghatározot­tabban visszautasítani kötelességem. Szekszárd, 1911 október 11-én. Boda Vilmos a Tolnamegyei Közlöny szerkesztője. KÜLÖNFÉLÉK. Megérkezés. > Gyere !< — mondottad. S fogtad a kezem És elvezettél csöndesen haza • . . Mosolygott a kis nád fedeles hajlék, Mosolygott minden piciny ablaka . . . Mikor megálltunk az ajtó előtt, Az ismeretlen élet küszöbén, Remegő szívvel néztünk egymásra: A mienk ez? A tied s az enyém? Az enyém is lesz ezután az élet Édes, mosolygó meleg sugara? Az enyém is lesz sokáig, sokáig És nem röppenünk holnap már tova? Az enyém is lesz ez a kicsi fészek S a vele járó védő szerétet? Enyém marad a szived mindhalálig S megőriz benne két erős kezed ? A szemem könnye csöndesen leperdül . . . A te szemed is igaz könnyben ég . < . S bízó, remélő, remegő lelkűnkben Ott éreztük az Isten két kezét; Áldó, segitő, védő két kezét. KOVÁCSNÉ HUSZÁR JOLÁN. — Kinevezések. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Téger Bélát a bajai állami taní­tóképző-intézethez nevelővé nevezte ki. Dittrich Jenő oki. gazdász, ki a vincellér­iskolát is elvégezte, Budapestre szőlészeti és borászati felügyelővé neveztetett ki. — Bírói kirendelés. Az igazságügyminiszter Pokorny László kisújszállási kir. járásbirósági betótszerkesztő birót a paksi kir; járásbirósághoz mint telekkönyvi hatósághoz hivatalból-kirendelte — Kölcsönös áthelyezés. A pécsi megyés­püspök Fehér,váry József nagykajdacsi és Mar- tinkovics János máriakéméndi s. lelkészeket kölcsönösen áthelyezte. 2 M. JvL Ä fxmM£> KUÍU Uj udvari tanácsos. A király Kovács Seb**:fyéü •J'VzBéf műegyetemi rendes /^nyilvános tanárnak, a közélet/ kivált1 pedig a hazai áriáén- tesitéá' terén' szerzett érdemei ! elismeréséül '& magyar királyi udvari tanácsosi. Óimét iíijmeUté- Séa adományozta. ' -is-j-t .y,’ jí*té,ww,;t *— Csendőrségi kivezénylés. A csendőrkerü­leti parancsnokság a szabadságolt Gábr/e/ Alajos dombóvári járásőrmester helyébe Perényi György kadarkuti. őrs parancsnokot vezényelte ki. tanítóvá lasztós. A bonyhádi ág. . ev. egyházközség folyó hó 2-án tartott ülésében a megüresedett tanítói állásra Knabel Vilmos kö- lesdi tanítót, lapunk munkatársát választotta meg. Knabel Vilmos kiváló tanító és jótollu iró, aki­nek megválasztása valóságos nyereség a bony­hádi ág. ev, iskolára. — IpartanáCS. Tolnavármegye közigazgatási bizottsága folyó hó ll-én tartott ülésében az ipartanács rendes tagjaivá megválasztotta: Mehr- werth Ferenc szekszárdi kér. tanácsost és André István ipartestületi elnököt, póttagokul: Mayer János kereskedőt és Ferner Mihály iparost. — Személyi pótlék. A vallás- és közokta­tásügyi miniszter Südi Zsigmond madocsai ref. tanítót a tanügy terén szerzett érdemei elismeré­séül 200 koronás állandó személyi pótlékban ré­szesítette. — Sikeres ügyvédi vizsga. Miklós Sándor dr. szekszárdi ügyvédjelölt sikerrel letetta az ügyvédi vizsgát s valószínű, hogy Szekszárdon nyitja meg irodáját. — Orvosi kinevezés. Gróf Dessewffy Au­rél nagybirtokos, a főrendiház volt elnöke a szabolcsmegyei uradalmába orvossá dr. Látrányi Sándor, az egri irgalmasrendüek kórházának fő­orvosát nevezte ki. — A pécsi egyházmegye koréból. Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök Horváth Dé­nes döbröközi vikárinst Bölcskére adminisztrá­tornak, Kapossy Iván berkesdi káplánt pedig Döbröközre vikáriusnak nevezte ki. — Fizetésemelés. Bátaszék nagyközség képviselőtestülete Purth Adolf főjegyző fizetését a község érdekében kifejtett eredményes munkás­sága elismerésül 2000 koronával felemelte. A miniszterelnök vármegyénk alispánjához. A miniszterelnök igen szép felhívást intézett a szegénysorsu tüdőbetegek érdekében. A körren­delet felhívja vármegyénk alispánját, hogy a Jó zsef Kir. Herceg Szanatórium Egyesületnek „Csak egy virrágszálat“ jelige alatt ismeretes halottak- napi gyűjtését támogassa. A körrendelet a többek között a következőkép szól: „A József Kir. Her­ceg Szanatórium-Egyesület hálával telten tapasz­talta, hogy a múlt évi „virágszál-gyűjtés“ igen szép eredményét is elsősorban a hatóságok és hatósági közegek odaadó közreműködésének kö­szönhette, éppen azért azzal a kérelemmel fordult hozzám, hogy a népmentő vállalkozásának sikere érdekében a szegénysorsu tüdőbetegek ügyét ezúttal is a törvényhatóságok támogatásába ajánljam. Minthogy nevezett egyesület a társada­lom minden rétegét pusztító tüdővész ellen évek óta folytatott küzdelmével a legnemesebb célokat szolgálja, mely működésében az egyesületet az egész társadalomnak kötelessége a lehetőség sze­rint támogatni s minthogy a közigazgatási tiszt­viselőknek a nemes cél támogatása és a könyör- adomány-gyüjtés irányítása terén kifejtendő ön­kéntes fáradozására részemről is nagy súlyt he­lyezek, ennélfogva felhívom a Cimet, hogy ható­sága területén a nevezett egyesületet a legmesz- szebbmenő támogatásban részesítse és a közigaz­gatási hivatalok vezetőit ily irányban utasítsa. Az egyesület a közönség körében a tüdővész és az ellene való védekezéséről szóló füzetes mun­kát fog szétosztani. Ennélfogva még arra is fel­hívja a miniszterelnök az alispánt, intézkedjék az iránt, hogy a hatósági közegek az egyesület gyüjtőiveinek körülhordozása alkalmával a tüdő- vészt és az ellene való védekezést ismertető füze­tet a közönség közt osszák szét.“ Vármegyénk alispánja minden évben egész leikével támogatta az egyesületet. Nincs kétségünk abban, hogy ez évben is alispánunk lelkes szózatára a járási fő- szolgabirák, községi jegyzők és elöljáróságok megteszik a magukét a nemzet e szomorú és állandó csapásának enyhitésére. — Eljegyzések. Páter Sándor mucsfai ev. lelkész eljegyezte Feig Zsófiát Bonyhádról. Jeszenszky Dezső csurgói tb. főszolgabíró, tartalékos huszárhadnagy eljegyezte Kalocsay Ellát, Kalocsay Endre csurgói főgimnáziumi ta­nár leányát. Miklós Aladár a szekszárdi drogéria tulaj­donosa és faddi gyógyszertáros eljegyezte Welt­mann Mariskát Hőgyészről. — Halálos szerencsétlenség. Bodó György döbröközi földmives 4 éves Etelka kis leánykája a pajtában játszott a szecskavágó góppel s köz­ben ez felborult és a leánykát úgy vágta fejbe, hogy koponyatörést szenvedett. A szerencsétlen BodÓ Etelka 6 napi kínlódás után meghalt. — Igazgató-tanitó kinevezése. Gjróf Zichy Gyula pécsi/megyéspüspök Kindl Witóos tamásii ik. tani tét érdemeinek elismeréséül igazgató-tani- tóvá.rüeyezte ki., Kifídl Vilmos vármegyénk egyik legképzettebb -és legérdemesebb tanitéja, aki méltán megérdemelte a kitüntetést. r— Sikeres vizsga. Kliegl Annuska és Pécsy Mariska f. hó 7-én jeles sikerrel levizsgáztak á Nemzeti Zenedében Budapesten. — Esperesköri tanitógyülés. A dombóvári róm. kath. esperesi kerület tanitóköre múlt csü­törtökön tartott Dombóvárott közgyűlést Früh- wirth Géza esperes, kér. tanfelügyelő elnöklésé­vel, aki szép beszéddel nyitotta meg a gyűlést és meleg szavakkal búcsúztatta el Kétyi László szakcsi kántortanitót, a tani tókör érdemekben gaz­dag világi elnökét, aki negyven évet meghaladó időt töltött a tanítói pályán. Szíjgyártó László, az egyesület jegyzője, szakcsi derék tanitó szintén megemlékezett Kétyi Lászlóról és szép csokorba fűzte össze a tanügy terén szerzett, kiváló érde­meit. „A társadalmi bajok és az iskola“ cinben Kőházy Gizella döbröközi jeles tanítónő érteke­zett. Szép dolgozatát közlés végett lapunknak szi­ves volt beküldeni. A padronázstörvényt Gyottl- lai József kurdi kántortanitó ismertette, a „Szép- művészetek közlése az elemi iskolában“ tétel­ről pedig Ginál József szakcsi tanító értekezett. A közgyűlés lelkes éljenzéssél Kétbi László eddigi világi elnökét érdemének elismeréséül tiszteletbeli elnökévé választotta meg. — A szegénysorsu tüdőbetegek érdekében a József királyi herceg Szanatórium Egyesület akcióját, hogy egy virágszállal kevesebbet kös­sünk a halottaknak szánt koszorúba, s ennek a virágszálnak árát ajánljuk föl az élőhalottaknak, a tüdőbetegeknek, — a mi pátriánkon nagy ér­deklődéssel fogadták. A társadalom élén állók határozták el, hogy ezt a nemzeti sebet hegesztő szép emberbaráti' Ügy et, egész szivük szereteté- vel veszik gondjukba. A gyűjtés módja intensiv lesz s hisszük, hogy a szép cél javára szép siker­rel fog végződni. — Népgyülés. Múlt vasárnap népgyülést tartottak Értény községben, amelyen a környék­ből is igen «sokan vettek részt. Huszár Károly néppárti országgyűlési képviselő nagyszabású beszédet tartott, melyet a választó polgárság nagy figyelemmel hallgatott és végül a népszerű kép­viselőt viharosan megéljenezte. — Nagy birtokvétel. Draskovich Iván gróf, a selyei uradalom tulajdonosa 32 millió koronáért megvette Schamburg Lippe herceg verőcei ura­dalmát, mely 70.000 kát. hold területet foglal el. A fináncirozást a Magyar Általános Hitelbank és a Pesti Hitelbank eszközli. A termőföldből 30.000 holdat parcelláznak. — Hirtelen halál. Török János, a szek­szárdi kir. törvényszék becsületes és kötelesség- tudó szolgája múlt szombaton éjjel hirtelen rosz- szul lett, szivéhez kapott és neje kezei között meghalt. A 61 éves embert szivszélhüdés érte. Temetése múlt hétfőn ment végbe, melyen a kir. törvényszék tisztviselői is megjelentek. — Az Ügyvédszövetség alakuló gyűlése, A vármegye területén működő gyakorló_ ügyvédek közül azok, akik tagjai az Országos Ugyvédszö- vetségnek, folyó hó ll-én megalakították a szö­vetség tolnavármegyei fiókját. A közgyűlés el- Dökké dr. Beöthy Károlyt, társelnökké dr. Kiss Ernő t. főügyészt, titkárrá dr. Zsigmond Feren­cet, pénztárossá dr. Török Ottót, választmányi tagokká dr. Pirnitzer Béla, dr. Albersz Rezső, dr. Mayer Gyula, dr. Spányi Leó, dr. Müller Ferenc szekszárdi, a vidékiek közül pedig dr. Schwetz Antal, dr. Grosch József, dr. Keck László, dr. Schóber László és dr. Frühwirth Jenő ügyvédeket választotta meg. A közgyűlés ezután foglalkozott a jegyzői magánmunkálatok kérdésé­vel és az erre vonatkozó észrevételeit a Országos Ugyvédszövetségnek megküldeni határozta. Tár­gyalás alá vétetett továbbá az ügyvédi díjszabás kérdése is, amelyre nézve a közgyűlés végleges megállapodásra jutott és azt egy küldöttség ut­ján a bíróságok vezetőinek legközelebb be fogja mutatni. — Papi korona. A szekszárdi rk. esperes­kerülethez tartozó papság folyó hó 12-én Harcon tartotta meg őszi koronáját Pártos Zsigmond mözsi plébános, kér. esperes elnöklésévei, aki szép beszéddel nyitotta meg a tanácskozást, melyet szentmise előzött meg. — A kereskedelmi pálya megbecsülése. Nagyon örvendetesnek tartjuk, hogy ma már az úri magyar fiuk sem idegenkednek a kereske­delmi pályától. Erre vall azon értesülésünk, hog Kämmerer Ernő dr. országgyűlési képviselő, Képzőművészetek igazgatója Gusztáv nevű fiát, aki végzett jogász és most tette le kitűnő siker­rel a tiszti vizsgát a huszároknál, egy berlini bankhoz küldötte gyakprlatra, Simontsits Ele­mér alispán pedig a szekszárdi áll. főgimnázium­ban érettségizett Béla fiát beirátta Leipzigben á kereskedelmi akadémiába.

Next

/
Thumbnails
Contents