Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-29 / 5. szám
XX.XIX. évfolyam __________ 5. szám Szekszárd, 1911 január 29. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lan szellemi részét illető Feielős szerkesztő minden közlemények intézendők Főmnnkatárs Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkűldemények intézendők BODA VILMOS HORVATH IGNACZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1/t évre 6 K, 1ji évre S K Számonként 24 állér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona. 200—300 szóig 10 korona, minden további iúO szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Részvény-őzön. Valamikor, több évezreddel ezelőtt, mint a bibliában feljegyezve van, negyven nap és negyven éjjel, szakadatlanul esett az eső s utánna oly vízözön támadt, hogy élő lény közül csak az szabadult meg, aki Noé bárkájában helyet foglalhatott. A viz- özönhöz hasonló jelenségek tünetei merülnek fel hazánkban néhány év óta, a részvény kibocsájtás terén alig van valamire való pénzintézet, mely jelentékeny számú, uj részvények kibocsájtásával alaptőkéiét emelni meg ne kísérelte volna. Azt mondják, hogy a részvények kibocsájtásával az alaptőke emelésére irányult törekvést az szülte meg, hogy a kormány kebelében törvényjavaslat van készülőben, melynek egyik fontos intézkedése, hogy a pénzintézetek alaptőkéjük négyszeresét fogadhatja csak el betétekül. Hát haez a híresztelés valónak bizonyul, akkor nagyon is van értelme annak, hogy pénzintézeteink alaptőkéjük gyarapítására törekesznek, mert hisz most alaptőkéjük tízszeresét, sőt húszszorosát kezelik betétként; üzemüknek nagymérvű leszállítására volnának tehát kényszerítve. Ez irányban tehát nem lehetne a legújabb részvénykibocsájtási mozgalmakat helyteleníteni, csak az a kérdések-kérdése, hogy hol van az a pénzügyi erő, mely a piacon megjelenő nagyszámú részvényeket felszívni kép$s. A gazdaközönség nyomorúságos helyzetben van s rossz viszonyai nagyon közelről érintik a kereskedő- és ipa- rosösztályt. Ezeknél az osztályoknál tehát a részvények tömeges elhelyezése elhárit- hatlan akadályokba ütközik. Az értelmiség a megélhetés nehézségeivel küzd s nagyon kevés van abban a helyzetben, hogy megtakarított pénzét részvényekbe fektesse. A részvények jegyzésénél tehát egészen uj tényezőknek kell a fórumon megjelenni s ezek magokkal hordják az egész mostani pénzügyi rendszer megváltoztatásának csiráját. Jóra vezet-e ez, vagy rosszra, előre megállapítani nagyon bajos. Annyi bizonyos, hogy az uj elemek elsősorban a klikk-rendszer és vaskalaposság kipusztitásán fognak fáradozni. Ez magában véve még nem volna valami nagy baj, mert ezen a téren csakugyan vannak kiirtandó állapotok; azonban kétséges marad, hogy ezt az elfajulást nem váltja-e fel egy másik, mely kezébe kerítvén az intézkedési jogot, helyébe nem-e a minden áron való nyerészkedési rendszert állítja, mely a magyarországi patriarkális pénzintézeteket jellegéből kiforgatva, embertársai kizsákmányolását tekintené feladatának. Bármiként alakuljanak a viszonyok, annyi bizonyos, hogy az uj részvények ki- | bocsájtása iránti mozgóm általános és ! országos jellegű. Kezdette az ország első magán pénzintézete: a Hazai Első Takarék- pénztár, mely az uj részvények kibocsájtásával alaptőkéjét húsz millió koronára emelte. Követték a példát a vidéki takarékpénztárak s most már alig van az országban valamire való pénzintézet, mely alaptőkéjének emeléséről, uj részvények kibocsájtásával ne foglalkoznék. Meddig bírja a gazdaságilag nyomasztó helyzetben levő közönség ezen újabb és pedig nagy arányú terhek vállalását, azt a legközelebbi jövő már fel fogja deríteni s nem sok idő múlva már tisztában leszünk azzal is, hogy a nagy- kiterjedésű mozgalomnak, a gyakorlati életben mi lesz a következménye. Lehet, hogy a mozgalom a rendes mederben megmarad s legföllebb azt eredményezi, hogy a takarékpénztárak kezelése üdvös reformok utján, jó irányú lényeges átalakuláson megy keresztül ; de az is lehet, hogy a takarék- pénztárak eddigi békés, csendes útját forradalmi törekvések fogják keresztezni, melyek egészen uj állapotokat fognak létrehozni. A takarékpénztáraknak fényes múltjuk van. A legtöbb helyen kis forgalmi tőkével elégítették ki a közönség hiteligényeit, an- nélkül, hogy a legválságosabb pénzügyi helyzetben, egy-kettő kivételével az uzsora terére tévedtek volna. Nagyon kívánatos, hogy a folyamatban levő nagy újítás elsöpörje a pénzintézetek életéből, ami nem oda való volt; maga az intézmény maradjon meg annak, ami volt: a hitelre szorult közönségnek szolid kiszolgálója. Boda Vilmos. Nyelvünk védelmed Á második évezred tavaszán tömérdek uj csira erjed a nemzeti élet evolúciójában. Európa tódul be Magyarországba, olyan rohamossággal, mely meghaladja a nemzeti lélek felszívó, befogadó, magához alakitó erejét. A külső haladás túlszárnyalja a belső, szerves fejlődési képességet. A demográfiái és gazdasági gyarapodás részben az eredeti etnikus jellem rovására van. Minél több lesz a statisztikai magyar, annál kevesebb az igazi, a tősgyökeres. Ez a zökkenő átformálódás forrong a magyar nyelvben is. A kiegyezés óta uj nyelvújítás folyik. Némileg ellenkező irányú, mint a A csokor. Irta: Horváth Dezső. A szivarfüsttől és parfümillattól teljes levegőjű szalonban vig, kedélyes társaság volt együtt. Léha, üresfejü tícsurak akartak szellemeskedni, ötletekkel teli beszédeket elmondani, ami azonban egyiknek sem sikerült. • De hiszen nem is olyan nagy csoda: szegény szalónfiguráknak egyebük sem volt az élesrevasalt nadrágjukon, hófehér kézelőjükön, gallérjukon és kifogástalan, kikefélt és kivasalt szmokingjukon kívül, azaz dehogy is nem : az üres fejük . . . Szóval, a szellemes mondások sehogy sem akartak sikerülni, hiába próbálta már meg vagy harmadszor Kende, a banktisztviselő, sehogy sem tudott egy ici-picike rövid tósztot összehozni, kiszorítani. Pedig a Hajós Mariska nevenapjára még a statisztikát is részletesen áttanulmányozta, hogy csak össze tudjon állítani valami közepes dikciót, amibe az ötleteket ő maga fogja belevinni. Talán éppen ezért nem sikerültek a próbálkozások. Mariska, az est starja, az ünnepelt leányzó, kacagva szemlélte az őt állandóan körülrajongó szalónfigurák nagy dilemmáját s nem kisebb föl- sülését és — noha gyakran leintette azokat — jót mulatott azoknak konok állhatatosságán. A társaság mindazonáltal elég jó hangulatban volt együtt. Az urak jobbára egymás között szórakoztak, mig a leányok, akik nem kevés számban jelentek meg a nevezetes estélyen, többnyire a jelen nem levőket szapulták, — amit ugyan teljesen fölösleges lenne leírnom, mert tudja mindenki, hogy az ilyen jour-prié-ken mi minden megyen végb§. A házikisasszony, a bájos, alig tizennyolcéves Mariska, végtelenül kedves volt a vendégeihez. A sok jó kivánatot, amellyel elhalmozták, figyelmességgel és kedvességgel igyekezett hálásan viszonozni s különösen — mint illik — az urak érezhették magukat leginkább a kegyei által kitüntetteknek. Néha-néha meg-megszólalt rózsás ujjainak csapkodása alatt a zongora is, belesirva néhány melódiát a vidám, egészséges kacagás, vig lárma közé. Bánattól mentes, könnyed melódiák suhantak föl, a kellemes hangulat gondtalanabbá tételét még inkább fokozván s e melódiák sokáig ott úsztak, ott kerengtek a hódító illatoktól telitett levegőben. Egyszer azonban a bogaras Szelégyinek valami az eszébe jutott. Pózba vágta magát és rettenetes komoly képet csinálva (mintha legalább is az ő apját ütötték volna agyon a boldogasszonyfai erdőben) szavait egyenesen a házi- I kisasszonyhoz intézte: —- Mivel pedig a vendégeknek virág is dukál, tisztelettel vagyok bátor előteijesztést tenni, miszerint: — Igen, igen! Kérünk virágot! Virágot kérünk ! Kérek ón is virágot! — hangzott összevissza és pár perc alatt az egész társaság talpon volt. Mindenki az egyik nipp-asztalkán beverő csokrok felé igyekezett s már-már az a rettenetes veszély fenyegette a drága, elegáns csokrokat, hogy a profán kezek által szétszedetnek, amikor a bázikisasszony mosolygós képpel feszült a merénylők elé: — De bizony ezekből egy szálat sem kap- 1 nak! — mondotta kedvesen, miközben bájosan ingatta barnafürtös fejecskéjét. — Hanem ... Hanem abban a pillanatban — belépett a mentőangyal, akarom mondani: a cseléd és egy jókora csokrot hozott, csupa szegfű- és krizantén- szálakból összeállítva. — Ah ! — hangzott a csodálkozás fölkiáltása, vegyesen férfi és női ajkakról. — Ki küldi ? — kérdezték a kiváncsiabbak. — Mindjárt megnézem — szólt Mariska és elvéve a cselédtől egy kicsi borítékot, gyorsan szakitotta föl azt. Kissé összeráncolta alabástrom homlokát, amikor a nevet elolvasta, de aztán hirtelen ismét elömlött rajta a vigság, a mosoly és nevetve szólt a társaságához : — Az a poéta gyerek küldi; tudják az a Németh, aki tárcákat ir a „Hiradó“-ba. No, ez éppen kézre jött! S aztán egy vandál durvaságával, érzéketlenségével tépte szét a csokrot és osztotta szét az urak között, akik hálásan köszönték meg azt. II. Valahol, egy csöndes, rideg kis hónaposszobában egy hosszuhaju, ábrándos tekintetű ifjú ült a pislogó lámpa mellett és miközben ujjait hosszú hajába fúrta, fölsóhajtott: — Talán már meg is kapta a csokrot. . . És talán megörül neki . . . Majd ökölbe szorult a keze és megvillámlott a szelíd kék szeme: — Kell, hogy örüljön neki! Kell, hogy szivesen vegye! Hiszen az utolsó pénzemen vettem, hogy örömet szerezzek neki ... Az utolsó pénzemen és most meg kell koplalnom azt az öt koronát . . .
