Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-08-20 / 34. szám

2

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

Mikor István trónralépett, akkor már egész Európában szétfoszlóban volt a magyarok legyőzhetetlenségének félelmetes mithosza. Akkor már meg volt Ausburg és két párducos elöljáró vitézünket Bulcsút és Lehelt Regensburgban fölakasztották. Közel voltunk egy nyugoti kolacióhoz, mely egyenesen a magyaroknak a világ szintjé ről való kiirtását határozta el. A hit változtatás, a belépés az európai kultúrába kényszeri szükség volt. Hiába lett volna István király nagy állam- férfiúi bölcsessége, őseink, ez az ükunokáiban is nyakas magyar nem pártolt volna el Hadúrtól, ha az ausburgi véres legyőzetés és a futás szégyene nem pirította volna arcukat.

Sok vastag nyakú magyarnak feje gördült le, akik inkább Hadúrnak akartak hódolni és a berkekben fehér lovat áldozni.

Nem annyira a huzódozás a keresztény kultúrától, melynek szépsége megihlette őseinket, mint a nemzeti hagyományokhoz való állhatatos ragaszkodás állott gátul. Hadúr tisztára nemzeti Isten volt. Ilyen Istene egy népnek se volt. Azt a magyar képzelet alkotta meg és magyar virtu sokkal díszítette föl. Ez a különös magyar Isten nemcsak megengedte, de megkövetelte az ellenségre törést, sarcszedést, egy kis úri kegyetlenkedést s a folytonos kalandozást. Azt megped- zette a magyar az első keresztény szerzetest meglátva, hogy amit ez prédikál, az merő ellentéte a magyar kalandos szokásoknak és virtusoknak. Koppány vezér tehát az igaz nemzeti álláspontot képviselte és pedig úgy, hogy minden kelevézzel bánni tudó magyar érzésvilágban vele egyezett. Mi volt mégis okozója, hogy a nemzet zöme elég rövid idő alatt kereszténnyé lett? Kétségkívül a keresztény hitelvek fenséges volta ihlette meg a mi őseinket legjobban. István király anyja Gizella, nagy diplomata volt, ő a magyar vezérek és alve- zérek nejeit nyerte meg az uj hitnek és mig a férjek odakint kalandoztak, a házi tűzhelynél odahaza már eszmények áldozati tüze égett, mikor a keresztény vallás által szintén ihletett harcos magyar hazatért.

És a mi e mellett a legnagyobb tényező volt, István király államalkotó nagy tehetsége. Hisszük, hogy jámbor lelke meghódolt a szeretet Istenének, ámde szívós küzdelme a hitért egy ezredévnek perspektívája szerint — az államférfi magasabb belátása. István nemzetségét akarta megmenteni s egy erős nemzeti országot akart a Duna—Tisza medencéjében egész ^ a Kárpátok belső nagy hegykoszoruja között. És ott mutatkozik államférfim kvalitása, hogy nem Byzanz keresztény hitét választotta. Tudta, hogy Gyula vezér diplomáciai megbízásból Konstantinápolyban járván, a keresztény hitet keleti módra vette föl: István nyugotra tekintett. Ismét várhatta nemzete elnyomóit. Innét akarta megszerezni a hitbeli egyezésnek szövetségtársait. Minden jel szerint az állami alapozást rokoni szálakkal is munkálta, s ahogyan korában, a nemzeti hagyományokkal, vágyakkal számotvetni, országát organizálta, ez államférfiu tapintatainak fénye, dicsősége ; ha nem igy járt volna el, igaza lett volna a költőnek, mert elkövetkezett volna „a nagyszerű halál, hol a temetkezés felett egy ország vérben áll.“ És bekövetkezett volna előbb, hogy- sem a költő igy énekelhetett volna.

István király minden magyaroké. Nem lenne nemzeti kegyeletünk, ha ennek a nagy királynak, ennek a nemzetalapozónak nevenapja nem volna egyetemes nemzeti ünnep. Bölcs volt, nagy elme, egy viszontagságos népnek nemzeti szerzője. Az ég adta őt nekünk. Nélküle a magyarnak még a hírét is elhordta volna azóta a szél.

Magyar tudós sorsa.

A „kecskeméti újság“ folyó évi augusztus 15 iki számában olvassuk a következő sorokat, melyek bennünket is közelről érdekelnek, minthogy Dr. Hollós László városunk szülötte. Dr. Hollós László, tudvalevőleg nagy szorgalommal és tudással gombagyüjleményt állított össze s fáradtságának az lett az eredménye, hogy gyüj. teményének nem tudván helyet szerezni, azt megsemmisíteni volt kénytelen. Erre a sajnálatos eseményre vonatkozólag írja fentnevezett lap a következőket.

Él Kecskeméten egy kiváló tudós. A puritán emberek mintaképe, tudós a tudósok között, ember, ki csak dolgozni tanult meg, s kinek neve munkássága révén fogalommá lett egy egész világban. Dr. Hollós László a magyar nemzet büszkeségé, ki munkásságával rövid évtizedek alatt többet használt a magyar kultúrának s a magyar név dicsőségének, mint százezer más ember. És nemzetünk e büszkeségének létezéséről, kire áhi- ta'tos tekintettel néz a távoli kelet tudós fia is, a magyar nemzet, a mi népünk nem vett tudomást. Dr. Hollós László dolgozott mint a hangya, törhetetlen szorgalommal, emberfeletti erővel.

Tudták, hogy dolgozik, tudhatták volna, hogy a magyar kultúrának dolgozik, s alig akadt, alig volt egy tucat ember, ki meleg szívvel néba-néha a nagy tudóshoz elvándorolt volna, hogy a kitűnő emberek legkitűnőbbjének érdeklődésével háláját rótta volna le. Meg érdemelte volna sokkalta inkább, mint azt a sok keserűséget, melynek részese volt, csak azért, mert mint puritán jellem, mint a tudománynak félként papja az élet piacáról _ dolgozószobájának szentélyébe vonult vissza! Üldözték az agyonhallgatással, üldözték a mellőzéssel, üldözték mindaddig, mig csak ki nem bujt szentélyéből. És a nagy jellemű férfi ekkor nem ellenségei ellen fordult; hanem azzal a vasmarokkal, mely évtizedeken át csak a munkát ismerte, azzal az acélszivvel, mely a tudományon kívül minden érzést háttérbe szorított az emberben, a maga legnagyobb kincsét, küzdelmes munkásságának gyümölcsét, világhírű gyűjteményét semmisítette meg! ... A legtisztább lelkű férfiúnak szorították ökölbe a gyilkoló fegyvert, ám vessék most magukra a mérhetetlen pusztulást. Vegye lelkére a magyar nemzet, hogy egy szerény tudós élete — derekán roppant össze, hogy ez a tudós világhíréhez még sok-sok dicsőséget szerezhetett volna! Elnémították, — egy boldog tudósból meghasonlott szivü ember lett!

Batthyány Tivadar gróf a helyzetről,

Batthyány Tivadar gróf a „Zukunft“-ban nagy feltűnést keltő cikket irt a politikai helyzetről. Nagyérdekti fejtegetéseiben a többek között a következőket mondja:

Valahányszor a katonai kérdések az utóbbi évtizedben felszínre jutottak, Budapesten a parlamenti hőmérő a lázfokra emelkedett és addig a szervezet nem jött rendbe, amig a kritikus kérdés et nem vonult veszedelmeivel. Gyökeres javulás nem mutatkozott ezen a térén. Mert ebben a kérdésben minden magyar politikus egyetért és bizonyos, hogy a katonai kérdéseket el kell intézni, azokra felelni kell. Csakhogy sokan gondolják azt, hogy a feleletnek másképp kell hangoznia, mint ahogy azt Becsben kívánnák, sőt kivánják.

Aki hidegen éB Kritikai szemmel vizsgálja a legújabb magyar parlamenti helyzetet, az alig csodálkozik azon, feltéve, hogy a magyar parlament összetételét nem ismeri teljesen, hogy a véderőjavaslatokat nem hajtották és nem tudták keresztül hajtani. Hiszen Magyarország az egész világ előtt nevetséges lenne, hogy ha az ujoncjutalék felemelését, amelynek kérdése 10 év óta húzódik, most magára vállalná, annak dacára, hogy mindeddig úgy többségek, mint kisebbségek azok elfogadását bizonyos koncesszióktól tették függővé, különösen most az általános választói jog megvalósításától és akkor, amikor a nemzet részéről conditio sine qua nőn ként megjelölt követelések még mindig késlekednek valahol az éji homályban, de a követelt ujoncjutalék most még magasabb, mint az előbbi javaslatokban.

Az uj véderőjavaslat törvényre emelkedése esetén Magyarország több rekrutát tudna kiállítani, mint Spanyol- és Olaszország együttvéve. Hogy ilyen követelések ellen jogos a harc, az bizonyos. Hogy a hadseregnek tiz év óta kell várni az ujoncjutalék felemelésére, az könnyen megérthető, mert hisz pl. Bismarcknak is erős harcokat kellett folytatni a létszámemelésért.

Emellett meggondolandó, hogy Németországban a katonaságot joggal szeretik és tisztelik, mig Magyarországon a hadsereg még mindig nem nép szerű. Efelett sem lehet csodálkozni. A szolgálati és vezényleti nyelv a Magyarországban elhelyezett csapatoknál német és ezen csapatok zászlaja és jelvényei szintén nem magyarok. Komikusnak és egyúttal veszélyesnek tűnnek fel azok a politikusok, akik országunkat egy újabb milliárddal akarják megterhelni és még elérni sem tudják azt, hogy a magyar csapatok, magyar zászlók, magyar címerek és jelvények alatt vonuljanak a csatatérre : egy olyan „kedvezményt“, amelyben Németország valamennyi serege részesedik.

Egy józan felfogású ember sem csodálkoz- hatik azon, hogy az ellenzéki pártok és valószínűleg az egész magyarság egy olyan hadseregre, amely a magyarokkal szemben hidegen és idegenül áll, meleg érzelmekkel nem tekintenek; Mindennek dacára a kormány határozottan kijelentette, hogy a kielégités politikájáról hallani sem akar. Magyarország mindent adjon és ezért ne kapjon semmit, legfeljebb egy csomó üres ígéretet . . . Azt az apátiát, amelybe a magyar képviselőház a legutóbbi képviselőválasztás óta jutott, ki kell használni. Carpe diem! De alig jelent meg a politikai horizonton a katonai kérdés, rögtön jelentkeztek a régi láztünetek és csakhamar benne voltunk az obstrukció tűzvonalában, mint egykor Bánffy, Szél, Tisza és Khuen

idejében. Khaen-Héderváry és az ő követői nagyon téves illúziókban ringatják magukat, ha azt hiszik, hogy régi játékaikat folytathatják és ha azt hiszik, hogy most kedvezőbb kimenetele les* a dolognak. Ils nont rien appris ni rien oublié. Nem akarják megérteni, hogy politikájuk éppen úgy árt a dinasztiának, mint a hadseregnek, Ausztriának úgy, mint Magyarországnak. De a katonai kérdést mégis el kell intézni!

Nem kell boszorkánymesternek lenni ahhoz, hogy az egyetlen kielégítő megoldást megtalálják, A magyar parlament beteg. A magyar választói jog elavált. A magyar választói jog gyalázatosán rossz. Modern választói jogot kell alkotni ^ az általános, egyenlő és titkos választói jog alapján. Meg kell alkotni a népparlamentet, amelytől majd távol maradnak az obstrukció tünetei és bizonyos hogy a népparlament úgy a katonai, mint a gazdasági kérdéseket kielégítő módon fogja elintézni. Mert a népparlamentnek elég ereje lesz akaratát keresztül vinni. Amit Bismarck a németek részére kieszközölt: az általános választói jogot a birodalomnak, a katonai függetlenséget az egyes szövetségi állomoknak, az Magyarországon is segíthet. Es más nem. A válságnak végre meg kell szűnni, úgy, hogy a mai parlamentnek népparlamentté kell átalakulnia és az ország teljesitŐ képességét a mezőgazdaság és ipar fejlesztésével a gazdasági önállóság alapján kell biztosítani és emelni.

Először a választói jog, azután a véderőreform: ez a legjobb és egyedüli megoldása a régi problémának.

KÜLÖNFÉLÉK.

— A király 81 éves. I. Ferenc József magyar apostoli királynak múlt pénteken volt a 81-ik születése napja, mely napon a szekszárdi templomokban is hálaadó isteni tiszteleteket tartottak. A szekszárd—belvárosi rk. templomban dr. Fent Ferenc apátplébános d. e. 9 órakor ünnepélyes szentmisét celebrált segédlettel, melyen á városi, vármegyei és a kir. tisztviselők testületileg jelentek meg.

— Bucsulakoma. A kereskedelemügyi miniszter, mint már megirtuk, Alacs Zoltán szekszárdi műszaki tanácsost Pécsre nevezte ki a nyugalomba vonult Kovács fi Kálmán műszaki főtanácsos helyébe. Alacs Zoltán műszaki tanácsos tiszteletére múlt szombaton a kaszinóban barátai bucsulakomát rendeztek. A lakomán az első felköszöntőt Tóth Henrik főmérnök, az államépitészeti hivatal főnöke mondotta. Búcsúztató beszédet mondottak még: dr. Eri Márton tb. főjegyző és Jasek Sándor vm. aljegyző.

4— Kinevezések. A kereskedelemügyi miniszter Tóth Gyulát, posta- és távirda tiszthelyettest Budapestre, Szabó Imre kaposvári postagyakornokot pedig Dombóvárra posta- és távirda tisztekké nevezte ki. — A vallás- és közoktatásügyi miniszter Geiyer Edit győri helyettes tanítónőt, Geiger Gyula volt szekszárdi ügyvéd leányát, a XI. fizetési osztályba segédtanitónővé nevezte ki. — A király Baráth Zoltán budapesti tötvényszéki büntető birának az ítélőtáblái bírói címet és jelleget adományozta. — Ruzinczky Rikárd bonyhádi és Roxler István dunaföldvri kir. járás- birákat a VII. fizetetési osztályba sorozott járás- birákká nevezte ki. — Wágner Andor és Rihmer Aladár tamásii járásbirósági albirák jelenlegi székhelyükön járásbirákká neveztettek ki.

— Áthelyezések. Gróf Zichy Gyula pécsi megyéspüspök Hermann Jánost Himesházára, Koppony Károlyt Kajdacsról Rácpetrére és Fehér váry Józsefet Abaligetről Kajdacsra helyezte át jkápláni minőségben.

— Eljegyzés. Sztrokay Nándor bátai községi jegyző, f. hó 13 án eljegyezte özv, Cziráky Józsefné bájos leányát, Irmuskát Bajáról.

— Halálozás. Praznovszky Ágoston kalocsai érsekuradalmi főjószágkormányzó f. hó 15-én elhunyt.

— Állás elfoglalás. Finta János kalocsa- egyházmegyei áldozópap, városunk szülötte, ki Mosgai S. újvárosi plébánost betegsége alatt helyettesítette, vasárnap szt. István napján plébánosának Virág István volt kalocsai tanitóképző- intézeti tanárnak nevenapján foglalja el kápláni stációját Horgoson, Csongrád vármegyében. Kívánunk neki szerencsés utat és sok türelmet, meg egészséget fontos hivatása teljesitéséhez.

A pécsi ügyvédi kamara múlt szombaton tartott ülésében a nyugdíj választmányba újból beválasztotta dr. Schwetz Antal bonyhádi ügy védet.

— Kinevezett dohánytiszt. Á földmivelésügyi miniszter Pfleger Hugó faddi dohányjövedéki segédtisztet, jelen állomáshelyén való meghagyásával a X. fizetési osztályba dohányjövedéki tiszté nevezte ki.