Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-22 / 4. szám
Mégis a sok kedves jelenetek közül szabad legyen egyiketmásikat itt is megörökitehém. Frühwirth Erzsiké gyönyörű szép zongorajátékával elbűvölte a közönséget, igazi művészi ihlett- séggel és teljes odaadással játszott. Művészi játékát sokszor tapsviharral honorálta a hálás közönség. — Kemény József adótiszt a „Zöld partok mentén“ cimü saját szerzeményű útleírását másutt is szeretnők hallani és olvasni. Általános vélemény szerint bármely szépirodalmi lap szívesen közölné azt. A szép felolvasást érdékesebbé tette Gyurkovich Lajos sikerült vetített képei, ki fáradságot nem ismerő ügybúzgósággal rajta volt, hogy a felolvasásban említett nevezetesebb helyeket vetitett képekben bemutathassa. — Magyar népdalokat úgy énekelni, mint György Dénesné és férje György Dénes adótiszti ellenőrtől hallottunk, ritkaság számba megy. Ilyen szerencsében nagy színházak látogatói részesülnek, kik országos művészeket hallgathatnak — pénzükért, de a mi szerencsénk nagyobb volt, mert az érzéssel előadott édes-bús magyar nóták nekünk szóltak, nekünk adott derűt és vigasságot, amiért nem is volt háládatlan a közönség, mert zajos elismerésben és viharos tapsban részesítette a közönség a gyönyörű hanganyaggal megáldott, önzetlen műkedvelő énekeseket — A sok szép jelenetek közül talán a legbájosabb volt „A csapda“ cimü páros jelenet, hol a babér- koszorún keltén : Váncsa Istvánná és N. Molnár Paula osztozkodtak. Kedves és ügyes játékukkal mindvégig lekötötték a közönség derűs figyelmét. — Dr. Király Géza hegedűn előadott magyar dalai méltán megérdemelték a közönség osztatlan tetszését. A sikert még inkább emelte Szilli Ala- dárné urhölgy páratlan szép precíz zongora ki 6érete és mindkettőjük méltó partnere volt Mayer József, ki szintén hegedűn játszott. — A műsor méltó befejezésül „A nőkérdés“ cimü egy feí- vonásos darabot előadták: Hessz Szeréna, Lá- trányi Irma, Häring Gizus, A belesz Bér tus, Dömötör Mariska, Steiner József adótiszt, Parragh Iván joghallgató. Itt csakugyan nem* lehet igazságot tenni, hogy a vidám, folyton kacagtató jeleneteknél kinek is ítéljük oda a dicsőség pálmaágát: Erna, az elnöknő mellett épp oly joggal vindikálhatná az magának a pajzán kis Lili, de bátran pörölhetne érte a fekete szemű előadó, a komolyságot negélyező Zelma is, nem különben a kis szőke Gitta, aki oly áldozatot hozott a szerelem kitanulmányozásának, hogy az embernek szive facsarodott a nevetéstől, de joggal aspirálhat arra még Olga is, kinek oly fess bátyja volt, mint Ervin. Legjobb is lesz itt a dicsérettel hallgatni, mert az ember úgy jár, hogy hamar ráfogják, hogy nem ért a — „nőkérdés“-hez. A műsor után szakadatlan tánc volt világos reggelig. A tiszta jövedelem 260 korona, mely össZeg a fent említett célra lesz forditva. A rendezőség legagilisabb tagjáról, Szilli Aladár adótisztröl sem szabad megfeledkeznünk, ki bár nem szerepelt a műsorban, de a lelkes művészi gárdának igazi vezére, igazgatója, kellékessé, szóval mindene volt és igy bőven kijutott neki is az elismerésből, mit sok fáradozásáért méltán meg is érdemelt. Jelen volt asszonyok: Abclesz Adolfné, Abelesz Henrikné, Bélák Jánosáé, Basa Jánosné, özv. Buhács Antalné, Breuer Sándorné, Berzsenyi Istvánná, dr Debreceni Józsefné, Damokos Ár- pádné, Dömötör Sándorné, Dániel Lipótné, dr. Freyler Károlyné, dr. Freytag Arthurné, Földy Sándorné, dr. Frühvirth Jenőné, özv. dr. Gaál Béláné, György Dénesné, Gyurkovics Lajosné, Havas Béláné, Heisler Sándorné, Häring Alajosné, Hirsch Ignácné, Hirsch Lajosné, Haán Gjniláné, özv. Himmel Lőrincné, Kemény Józsefné, Kiss Lajosné, dr. Király Gézáné, Lukács Jánosné, Látrányi Jenőné, Löwensohn Gáspárné, László Gézáné, Molnár Istvánná, Mayer Józsefné, özv. Molnár Nándorné, Mautbner Miksáné, Névery Árpádné, Németh Gézáné, Orbán Imréné, Polgár Józsefné, Parragh Béláné, Síkos Károlyné, Serbén Józsefné, Stockinger Rezsőné, Strausz Antalné, Samel Jakabné, Spitzer Józsefné, Szilly Aladárné, Szévald Móricné, dr. Tamaaka Lajosné, Végh Jánosné, Váncsa Istvánná, Vágó Gyuláné, Vincze Mórné, Weisz Adolfné. Leányok: Abelesz Berta, Breuer Margit, Dömötör Mariska és Rózsika, Fekete Erzsiké, Frühvirth Erzsiké, Gaál Magduska, Häringh Gizus, Hesz Szeréna, Kiss Sárika, Király Fló- rika és Jolánka, Látrányi Irma, Liszbauer Erzsiké, Lukács Ilonka, Mauthner Irma, Mertz Karolin, Miltényi Mariska, Molnár Csilla, Nesz mélyi Molnár Paula, Róder Camilla, Kovács Mariska, Síkos Margit, Spindlbauer Anna, Spitzer Ilonka, Szabó Blanka, Vágó Ilonka, Végh Mancika. Felülfizettek: Damakos Árpádné 2, Kiss Lajos 1, Mauthner Miksa 2, dr. Frühvirth Jenő 6, Végh János 1, dr. Balta Béla 2, özv. Bubics Antalné 1, Szévald Móric 2, dr. Freyler Károly 6, Strausz Antal 2, Mauthner Gyula 1, Abelesz TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY Adolf 2, dr. Király Géza 1, Abelesz Henrik 1, Fekete József 1, Kovacsóczy Zoltán 1, Sámuel Jakab 2, Kindl Vilmos 2, Vágó Gyula 2, Heisler Sándor 3, Buberla István 1, Sámuel Vittgruber 1, Molnár István 2, Kaszás József 1, Dániel Lipót 1, Weisz Adolf 1, Lakner Lajos 1, Mei’cz Ede 1, Himmel Antal 1, Lukács János 2, Hirsch Ignác 3, dr. Fréytag Arthur 1, Hirsch Ernő 2, Látrányi Jenő 6, Németh Géza 1, Látrányi Béla 2, özv. LŐVenhan Gáspárné ö, dl* TamaSka Lajos 3, Junkuncz Sándor 1, Lövi József 1, Székely Gyula 1, ElszasZer Gyula 1, Rozner Emil 2, id. Parragh Béla 2, ifj. Parragh Béla 1, ifj. Stockinger Rezső 1, Földy Sándor 1, Heisler Jakab 6, dr. Sterk József 3, Deutsch László 1, Serbán József 2, dr. Debréczeni József l,dr. Látrányi Imre 2, Piringer János 1 koronát. Jegyeiket megváltották: Dr. Kämmerer Ernő országgyűlési képviselő 20, Reicher János 10, Fiola Pál 2, Wälder Mihály 3, Csillag Pál 2, Kemény Ármin 2-04, Győri m. kir. adóhivatal 496, dr. Göttlieb Salamon 3, Harta Sándor 5, Pazsitzky Aurél 4, Szili Alajos 4, Benkő József 3, Kerítés Ferenc 3, Váczi István 2, Kálmán Móric 2, Lágler Sándor 2, Vágner Andor 4, Kacskovics Antal 4, Fekete Béla 2, Reizner Béla 2, Jeruzsálem Ede 4, Hirsch Sándor 4, özv. dr. Piringer Józsefné 2, ifj. Gyenis István 2, Várady János 10» Rosös Jenő 2, Strasszér Vilmos 4, Vass Antal 2, Rittinger János 4, Bekő Elek 3, Székely Sándor 2, Spettl Imre 2, dr. Fehér Soma 2, Csormai János 2 koronával. Tamási, 1911. január 17-én. X—Y. — Táncestély. A szekszárdi római kath. ovodát és gyermekmenhelyet fentartó egyesület fenáliásának XX. éve alkalmából, 1911. évi februárhó 1-én Szekszárdon, a »Szekszárd Szálló« nagytermében táncestélyt rendez. A táncestélyt egy egyfelvonásos színdarab előadása és élőképek előzik meg. Kezdete este pont 9 órakor. Helyárak: Személyjegy 4 kor., családjegy 10 korona. Az egyesület minden egyes megjelenővel szemben, jubileumi emléktárgy átnyujtásával rója le hálás köszönetét. Felülfizetések a jótékony cél érdekében köszönettel fogadtatnak és hirlapi- lag nyugtáztatnak. Rendező-bizottság: Szévald Oszkár elnök. Fischer Imre társelnök. Dr. Kiss Ernő társelnök. Dr. Pesthy Pál háznagy. Rácz József pénztárnok. Schneider János pénztárnok. Dr. Döry Jenő jegyző. Háry Béla ellenőr. Má- nyoky Ödön ellenőr. Bajó János Bajó István Dr. Bartal Kornél Dr. Bárány Lipót Beke Ferenc Dr. Beöthy László Berényi Győző Dr. Bemáth Béla Bodorik József Dr. Borostyán Sándor ]3odnár István Bodnár Jenő Boros Zoltán Bures Lipót Csathó Egon Dr. Dragits Imre Dr. Dobrescu Aurel Dr. Dobrescu Sándor Eibach Ödön Erdős Zsigmond Földes László Dr. Gulyás József Győry György Dr. Hacks Ferenc Dr. ifj. Haypál Sándor Halász István Halász János Halász András Dr. Halmos József Haraszti József Haspel Géza Dr. Herczegh Gyula Dr. Hermann Béla Dr. Hohenberg József Dr. Holub József Hornok Lajos Dr. Horvát Jenő Hock István Jasek Sándor Janosits Károly Jakab László Joób Imre Juhász Ernő Dr. Kalmár Vilmos Dr. Káldy Gyula Kenézy Endre Kenézy László ifj. Kiss Ernő Koncskó Andor Kovács Károly Kovács László Kovács Ottó Dr. Kramolin Gyula Dr. Kron Ferenc Lakos Adolf László Aladár Dr. László Sándor Dr. Leopold Kornél ifj. Leopold Lajos Dr. Mayer Gyula Matzon Kálmán Dr. Martin József Mikula Dezső Dr. Miskolczy Ágoston Mirth László Mikecz Endre Miklós Aladár Moudry Hugó Dr. Müller Ferenc Németh Márton Nits István Dr. Ormos Ernő Dr. Parragh Béla Parrag Ottó Pazár Dezső ifj. Perczei Dezső Dr. Perczel Béla, Pignitzky Ferenc Pirnitzer Ede Dr. Őrffy Gyula ifj. Őrffy Lajos Sarbert Vilmos Dr. Seffer László Sigrist Antal Tibor Scholtz Gusztáv Dr. Spányi Leó Dr. Sonnewend Frigyes ifj. Steinsdörfer József Sternfeld József Stetka Péter Steiner László Szabó János Szalay László Dr. Szászy Endre Dr. Sztanó Sándor Szeghy Sándor Dr. Szilágyi Ernő Telkes Izidor Dr. Török Ottó Ujkéri Antal Varga Ferenc Végess János Dr. Végess Ferenc Wilczek Sándor Workó Ferenc Wachtl Károly ifj. Wendl István Dr. Zilczer József Dr. Zsigmond Ferenc — Táncestély. A szekszárdi általános ipartestület részben a nagy II. Rákóczi Ferenc kuruc fejedelem vitéz dandárnoka Béri Balogh Ádám emléke, részben a rokkant és munkaképtelen iparosok segélyalapja és pénztára javára 1911. évi február hó 4-én a „Szekszárd szálló“ nagytermében hazafias és jótékonycélu zártkörű táncestélyt rendez. Belépő díj : személyjegy 2 korona, családjegy (3 taggal) 4 korona. Kezdete este 8 órakor. Felülfizetések a hazafias és jótékony cél érdekében köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Pénztárnyitás 7 órakor. Jegyek előre válthatók Fusz Ferenc és Börcsök József űz'etében. — A Faddi Kereskedők és Iparosok olvasó Egylete által, saját könyvtára javára f. hó 14 én tartott táncmulatság minden tekintetbnn fényessen sikerült. Jegyeiket megváltották : Grünwald Lajos Budapest 5, Pleszky 3, özv. Balogh Jánosné 2 Koronát. — Fölülfizettek: Miklós Aladár 2, Jagicza Vince 3, Gungel József 2, Balog István 1, Fehér Mihály 1, Németh János 1, Báli János 1, ifj. Honer Márton 1, Müller Antal. 5 Tolna 1, Wézer Mór 1, Ruzsinszky Pál 1, Veujnár Ferenc 1 Koronát. — Perlsz Vilmos 50, Weisz Mór 50, Früher Jenő 50, Erdős Lipót 40, Imrei Andrásné 20, Rossman Jánosné 20, Gödölö« Ferenc 20, Löwy Mór 2Ó, Meksz József 20, és Totola György 10 fillért. PÉNZINTÉZETEK. A Tamási Takarékpénztár igazgatósága most bocsátotta ki XXXVIII-ik üzletévéről szóló mérlegét és zárszámadását, melyből megtudjuk, hogy az intézetnek kihelyezett tőkéi, mint betétállománya is szaporodtak. Az igazgatóság javaslata szerint a tekintélyes tartalékalapból 150.000 koronát kihasítanak és az alaptőkéhez csatolják, hogy igy a részvények értékét — minden ráfizetés nélkül — 200 koronára emeljék. A gyönki gimnáziumnak Tamásiba leendő áthelyezésére 3000 koronát adományoznak és ezenkívül 10 éven át évi 200 koronával segélyezik a gimnáziumot. A jóhirü vidéki pénzintézetnek múlt évi összforgalma 20.2^9,876 korona 50 fillér. A tiszta jövedelemből 30,526 korona 59 fillér kerül felosztásra. Minden részvény után 18 korona us osztalék. A tartalékalapra 3000, a tamásii szegényeknek 10 J, a tamásii tűzöl tóegyletnek 100, a szolga jutalmazására 50 koronát fordítanak. A jövő évi nyereség számlára jut 276 korona 59 fillér. A mérlegszámla 2.705,530 korona 76 fillér, nyereség—veszteségszámla 192,744 korona 98 fillér. Közgyűlését folyó évi február hó 2-án délelőtt 10 órakor tartja meg saját intézeti helyiségében. Az intézet igazgatója Széwald Móric tamásii főszolgabíró. Igazgatósági tagok : Fischer Mór, dr. Hirsch Sándor, Hirsch Ignác, Heimann Ignác, dr. Gottlieb Salamon és Lakner Lajos. Felügyelöbizottsági elnök : Reisner Béla. Tagok dr. Sterk József, Sál Gyula, Németh Géza és Látrányi Jenő. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. —n. ur mosakodik. A „Tolnavármegye és a Közérdek“ január 16-iki számában —n. ur megemlékezik az általam a szekszárdi munkásgimnázium ügyében tett nem minden alapot nélkülöző kis megjegyzésemről. A válaszból kitűnik, hogy mégis csak mozog valami a zöldleveles bokorban, mert a munkásgimnázium céljának megvédését nem látom meg soraiból. Darwin és az ördög meséje ugyan nagyon telesleges, mert a mi népünk ezekről már kellőképen fel van világosodva. A XX. században ennyit már tudnak a szekszárdi iparosok s úgysem fogják elhinni. Hanem talán tényleg pártemberek faragása készül, mert cikkíró ur nagyon védekezik ellene. Mert akkor szokta ám némely ur az iparosok és a polgárság érdekeit felölelni, azoknak vállait veregetni, keblére ölelni, mikor rájuk szorul, mikor szavazni kell! Máskor még egy barátságos kéz- szoritás sem járja 1 Nem az irigység vitt engem az iparosság felhívására, hanem tényleg a fele- baráti szeretetet, amelyről —n. ur téves felfogással bir. Mert ha valakinek azt mondjuk : „Vigyázz! lelked kerülhet kockára,“ akkor ez a felhívás nem irigységre, hanem szere- tetre vall 1 S ez az, amit sokan nem értenek, vagy nem akarnak megérteni! Szomorú dolog ám az, ha egy tanterv, egy egyesületi élet műsorából hiányzik a valláserkölcs, mert szükség van arra, hogy a templomban elhangzott szavak az iskolai és egyesületi életben tovább ápoltassanak. Hazafiságot pedig — bármint iparkodik is cikkíró ur némely egylet hazafiságát kétségbe vonni — nem fogunk tanulni Kristófinak egyik huszárjától sem, sem pedig olyanoktól, kik Héderváry betört fejét nemzeti gyásznak tartják, az első magyar miniszterelnöknek, gróf Batthyány- nak kivégzését pedig csak privát szerencsétlenségnek. Ezek előrebocsájtása után legyen szabad a jövendő munkásgimnázium vezetőségét arra kérnem, hogy ezen munkásgimnázium tantermének falára tegye a következő három jelmondatot: „Imádd Istent, szeresd a hazát !« „Isten áldd meg a magyart!“ „Isten áldja a tisztes ipart!“ Ha a munkásgimnázium célja ezeknek megfelel s az előadások ezen szellemben tartatnak, szóval : ha ezen három jelmondattól ihletve működik a vezetőség s e jelmondatok nemcsak üres frázisok lesznek, úgy mi fogjuk leghívebben szolgálni a munkásgimnázium érdekeit. Er nyit akartam még csak megírni, egyebekben: „Pai nobis 1“ Justus. * E rovat alattiak díjmentesen közöltéinek, a felelősség azonban a beküldőt illeti. A szerk.