Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)
1911-07-16 / 29. szám
5 OLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1911. Julius 16. hessen. Tegyenek Bécsben ünnepélyes szent fogadást s azután tartsák is meg, hogy soha hazánk állami önállósága és függetlensége ellen nem törnek, akkor a közjogi ellenzéki párt magától, mint a pára elszáll s megszűnik létezni. De a mig mindez, a királyi esküvel megerősített törvényen alapuló joga Magyar- országnak folytonos támadásoknak lesz kitéve s mindég ezen jogok megvédelmezésére kell minden éberségünket, erőnket fordítani, addig mindég leszünk elegen, kik Il dik Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos utódainak és követőinek valljuk magunkat. Boda Vilmos. A Dunafdldvári Oltáregylet zászlószentelise. Nagy ünnepe Tolt jnlins 8-án és 9-én a Dnnaföldvári Oltáregyletnek. Glattfelder Gyula dr., a Csanádi egyházmegye uj főpásztora jött el Földvárra, hogy az Oltáregyeeület aranynyal re mekUl hímzett fehér selyem zászlaját, melyet a budapesti Jó Pásztor intézet nővérei készítettek, felszentelje. Az ünnepély jul. 8-án délelőtt vette kezdetét. Szombat délelőtt a 11 órai vonattal érke- | sett Budapestről Dunaföldvárra a zászlóanya ' idősb Pálfy Jánosné. A peronon az Oltáregylet választmánya togadta az érkező zászlóanyát, kinek Pápé Mariska egy szép kis üdvözlő beszéd kíséretében csokrot nyújtott át. Szombat délután a 4 órai hajóval érkezett meg Glattfelder Gyula dr., a Csanádi püspök. Kíséretében volt Hasz István dr., a Szent Imre Kollegium praefektusa. A püspököt a hajóállomásnál Biró Imre prépostplébános, a Dunaföldvárott született és ezen ünnepélyes alkalomra Földvárra érkezett papok, a helybeli ferencrendti zárda tagjai, P. Oslay Oswald, az Oltáregylet tevékeny igazgatója, az Oltáregylet választmánya és a püspök Dunaföldvárott lakó rokonai, köztük özv. Bruzer Mihályné, a püspök unoka nővére, a dnnaföldvári Oltáregylet fáradhatatlan buzgóságu és igazán lelkes elnöke várták. Komi ss Margitka ügyes beszédben üdvözölte Glattfelder püspököt és átnyújtotta neki az Oltáregylet üdvözleteként egy szép virágcsokrot. Glatt- felder a szép fogadtatás után a harangok zúgása között a papság kíséretében a plébánia templomhoz hajtatott és ott rövid adorációt végzett, majd a plébániára vonult, ahol legelőször az Oltáregy- lct tisztelgését fogadta. Az Oltáregylet nevében P. Oslay Oswald igazgató üdvözölte a püspököt és fejezte ki az egylet háláját; Glattfelder püspök pedig viszontválaszában az Oltáregylet tagjait kérte buzgó munkára és kitartásra. Az Oltáregylet után a püspök a világi és szerzetes papok, majd a községi elöljáróság küldöttségét fogadta. A tisztelgések után felkereste a Fehérvári-utcai temetőben, a közelmúltban hirtelenül elhunyt | rokonának Bruzer Mihálynak siiját, ahol buzgón imádkozott. Vasárnap délelőtt fél 10 óra tájban indult meg az ünnepélyes menet az Egyenlőségi körből a zászlóanyáért. A menet valóban impozáns volt a szó legnemesebb értelmében. Elől mentek a helybeli önkéntes tűzoltók, mögöttük a harmad- rendüek, azután a helybeli „Mária leányok" zászlajuk alatt, az Oltáregylet fiatal leányka tagjai hosszú sora következett ezután, hófehér ruhában, kezükben élővirág csokorral, a menetet az Oltáregylet tagjai zárták be. A másik menet a papság, s/HO órakor indult ki a Ferencrendiek templomából a püspök elé. Közel 10 óra volt már, midőn mindkét menet a templomba ért. A ferencrendiek temploma a lehető legszebben volt fel- ékesitve, valóban fényárban úszott és olyaD volt mintegy élő virágos kert. Nagy elismerés illeti a dunaföldvári fiatalságot, ki elvállalta a rendezőség nehéz feladatát és viszot a helybeli önkéntes tűzoltóságot, a mely oly példásan őrködött a rend fentartása felett és igy lehetővé tette, hogy a zsúfoltság dacára is, az aránylag kis templomban semmi baj sem fordult elő. Midőn a püspök a templomba lépett, a ferencrendi növendékpapok az „Ecce Sacerdos“ hangjaival fogadták. Az Ünnepélyes szentmisét Glattfelder püspök celebrálta, Kun Lajos szekszárd belv. káplán és Hortobágyi József pécs-belv. káplán segédletével. Aszisztáltak még Biró Imre prépost, Háss István dr. prefek tus, Fájth Jenő bonyhádi főgymn. hittanár, P. Ungváry Antal bajai szt ferencrendü atya, továbbá a ferencrendü növendékpapok. Evangelium után Glattfelder püspök megáldotta a zászlót, melyet idősb Pálfy Jánosné zászlóanya gyönyörű szép aranynyal hímzett selyemszallaggal ékesített fel. A szalagnak felirata ez: Mély imahódolatom a világ Világosságának : idősb Pálfy Jánosné. A zászló megáldása után Glattfelder püspök a szószékre lépett és remek beszédet tartott a felszentelt zászló jelentőségéről. Fejtegette az Oltárgyletnek és az oltáregyleti tagoknak hivatását, majd az eucharisztikus Jézus szeretetére buzdította a híveket. A püspök szt. beszéde után mely a hívekre nagy hatást gyakorolt, kezdetét vette a zászlószegek beverése. Legelőször Glatt- felder Gyula dr., Csanádi püspök zászlószegét verték be, azután Zichy Gyula gróf pécsi püspök, idősb Pálfy Jánosné aászlóanya, Zichy Lujza grófnő, a pécsi oltáregylet elnöknője, Virág Ferenc az oltáregylet igazgatója, özv. Bruzer Mihályné, a dunaföldvári Gítáregylet lelkes elnöknője, P. Oslay Oswald az Oltáregylet igazgatója, Biró Imre prépost, P. Tamás Alajos szt. ferencrendi tartományi főnök, P. jAmbró János zárdafőnök, dr. Onczay Géza esperes, Hortobágyi József, Kun Lajos, mádi Kovács János orszgy. képviselő, Fájth Lajos vásárosdombói plébános, Bőchy István, P. Katus Konstantin simontornyai zárdafőnök, Kelemen Mórné alelnöknő, Kun Reitter Szerafin és az oltáregyleti választmány tagja: Zsarnay Jánosné, Kornoss Ödönné, Daróczy Flóra, Niedit Béláné, Dezső Endréné, Pápé Lászlóné, Ringbauer Józsefné, Cziráky Jolán, Mezey Jánosné, Fájth Jánosné, Zaáry Józsefné, Ringbauer Károly né, továbbá Freytag József. Szent mise után még folytatták a szegek beverését, körülbelül llvf szeget vertek a zászlónyélbe. . Déli 1 órakor az Oltáregylet buzgó es lelkes elnöknője adott ebédet Glattfelder püspök tiszteletére. Délután a püspök meglátogatta a helybeli szt. Vincéről nevezett irgalmas nővéreket. Búcsúzóul még az Oltáregylet választmánya ke- reste fel a püspököt és köszönte meg szives fáradozását és ezután kikisérte a vasúti állomásra Glattfelder püspököt, ki az este 6 órai vonattal visszautazott Budapestre. IRODALMI CSARNOK. Apróságok a nagy világból. (Fransia és eiperanto nyelvből). A kenguru elnevezése. Egy angol történetiró, ki az akkortajban fölfedezett Ausztrália partjairól térképeket rajzolt, beszéli el, hogy a vele volt Cook kapitány meglátott egy benszülöttet, ki hátán egy ismeretlen, különös alakú állatot cipelt. A jeles hajós azonnal oda küldött egy tisztet, hogy a furcsa állatot megvegye a benszülöttöl. A tiszt megakarta tudni az állat nevét is,, megkérdezte tehát a benszülöttet, hogy miféle állat az. — Ken-gu-ruo, — válaszolt a benszülötL Azóta az egész világon mindenütt kengurunak nevezik ama különös állatot, mely persze e miatt egy cseppet sem érzi magát rosszabbul . . .Néhány év múlva azonban, midőn Ausztráliát gyarmatosítani kezdték, a beköltözöttek tanulmányozták a pápuák nyelvét. Ekkor aztán megtudták, hogy a „ken-gu-ruou-nak a jelentménye ' „nem értem“. , Ezt különben a jeles hajós maga is kitalálI háttá volna. Nagyon természetes, hogy ha idegen I nyelvű egyént megszólítanak, annak a válasza nem lehet más, mint az, hogy „nem értem“. Bizonyíték. Tunisban egy néger jelenik meg a békebiró (juge de paix) előtt s azt panaszolja, hogy a szomszédja tőle zsebkendőt lopott. — Rajta kapta a lopáson a szomszédját?' — kérdi a biró. — Nem, biró ur, hanem tegnap találkoztam vele az utcán, előhúzta zsebéből a zsebkendőt s akkor láttam, hogy az éppen olyan, mint a minőt tőlem elloptak. Ezzel a néger megmutatja a bírónak a zsebkendőjét. — Éppen ilyen volt, mint ez, — tóditja még hozzá. — Ez még mitsem bizonyít, — felel a biró, — ilyen zsebkendője nagyon sok embernek van. Nézze, az enyém is éppen olyan. — Csakugyan, — válaszol a néger a világ, legtermészetesebb hangján, — tényleg két zsebkendőm hiányzik. olvastam ki. Halk, szomorú hangja mintha az én beszédemnek a visszhangja lett volna. Olyan jó volt hallanom tőle csendes alkonyaikor, mikor egyedül voltunk: — Szeretlek 1 Úgy éreztem, hogy megtaláltam, akit kerestem. Nőül vettem. Egy évig tartó boldogságomat leirni nem lehet. Nem volt egyetlenegy árnyék sem, ami azt megzavarta volna. Oly jól tudott színlelni hogy hűségében, szeretetében egy pillanatig sem kételkedtem. És egyszerre vége lett mindennek. Önkéntelen tanúja voltam egy beszélgetésnek. — Látod, beszélt egy hang, igy tovább nem lehet. Én megemésztődöm, mert téged akarlak ; megégek az utánad való vágyakozásban. — Nem, nem lehet. Hogyan állanék meg ő •lőtte, akinek mindent köszönhetek. Tudom, hogy én is elégek, de nem lehetek hálátlan iránta. — Ne beszélj hálátlanságról! Hát nincs-e joga mindenkinek a boldogságra ? Én téged akarlak! Én nem szeretem az uramat. Minden csepp vérem téged kíván ! — Nem, nem szabad! — És miért nem ? Hát parancsolhatunk a kényszerűségnek, a sorsnak ? — Annak nem, de magunknak igen. Nekünk többet nem szabad látnunk egymást. Én elmegyek, hogy soha többé vissza ne jöjjek. — Nem engedlek, kiáltott fel szenvedélyesen az asszony, a feleségem; nem, nem a feleségem hanem az ős asszony, akit a vére hajt, melynek parancsolni nem tud. — Nem engedlek! Érzem, tudom, hogy az enyém minden gondolatod, enyém a lelked, a tested! Elborult előttem a világ, a sötétségben, mely agyamra nehezedett, szinte láttam az asz- szonyt és férfit, öcsémet, amint csókolják egymást. Mit keressek már én itt ? Hogyan tudjak nézni a képmutató asszonyra, gyenge öcsémre, akit szenvedélye, vére megfosztott józanságától, elfeledtette vele a testvéri szeretetet; aki nem gondolt másra, csak a gyönyörre; nem gondolt arra, hogy mily mérhetetlen fájdalmat okozott nekem gyengeségével Csendben, senkitől búcsút nem véve, szomorú szívvel mentem el. Ne tudják meg, hova leszek, mi lesz belőlem. Legyenek boldogok, ha engem megraboltak. Elmentem, uj életet kezdtem ismeretlen vidéken, ismeretlen emberek közt. Nem hittem már a szeretetben sem. Feledni akartam, de sohasem tudtam. Szinte égették a lel kernet az utolsó szavak, amelyeket azoktól hallottam, akiket a legjobban szerettem. Abban kerestem vigasztalást, hogy segítettem másokon, amint csak tehettem. De mikor mindig hálátlanságot tapasztaltam, amikor mind újabban, meg újabban csalódtam azokban, akikben a legjobban bíztam, meggyü- löltem teljesen az embereket. Nem szerettem őket látni sem. Elzárkóztam előlük, éltem magamnak s szomorú emlékeimnek. Csak a kis gyerekeket szerettem. Mikor velük vagyok, szinte úgy érzem hogy kis öcsémet látom, amint gögicsél, velem játszik. Egy-egy pillanatra szomorúan elmosolyodom, hogy annál nagyobb legyen a kin lelkemben. így lettem „a szomorú öreg ember". így élek elhagyatottan, mindenkitől elfeledve. Öcsémről 8 arról az asszonyról nem tudok semmit, de nem is akarok tudni; még ha élnek is, meghaltak rám nézve. Íme, ejmondtam neked az én szomorú történetemet. Érzem, hogy a számadás előtt állok, mennem kell nemsokára. Csodálkozol, hogy előtted kitártam Ielkemet, amelybe azóta senkinek sem engedtem bepillantást — de valami belső parancsoló érzés kényszerit erre. Talán mert a te szemedben is ugyanannak az ifjúi tűznek a lobogását látom, mint amilyen régen az enyim- ben sugárzott . . . talán másért, nem tudom. Csak azt érzem, hogy el kellett mondanom. Könnyes semmel végezte beszédét a szomorú öreg. És én gondolkoztam mélyen, szótlanul. Hát igazán igy kihal az emberek szivéből minden öröm, minden szeretet? Hát igazán igy összetöri az élet a nemesért, a jóért küzdőket? Hol itt az igazságszolgáltatás, az elégtétel, a kárpótlás egy hosszú élet annyi csalódásáért, kínjáért? Ez a szomorú ember miben talál — ha örömet nem is — de megnyugvást? És mig ezeket elgondolom, nyílik lassan, félénken az ajtó, beteges külsejű, sok szenvedést látott ember tántorog be, odaroskad a szomorú öreg lábaihoz s bánkódó, kérő hangon csak ennyit tud mondani:-— Bátyám, bocsáss meg! — Megbocsátok, feleli az öreg ember a mig öccsét felemeli, csókolgatja, öröm sugározza be arcát, szeméből eltűnik a szomorúság és mintegy öntudatlanul susogja: — Igen, van még öröm az én számomra is: a megbocsátás öröme.
