Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-15 / 3. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

2

1911 január 15.

kóros álmából csak egy percre is magához térne. Máskor; a közel múltban is, ha napirendre került akár a véderő reformja, akár a közigazgatás államosítása, akár újabb állami monopóliumok megteremtése vagy a szertelen hadügyi kiadások folytán a milliónyi tömegnek fogyasztási és egyéb adók alakjában való fokozottabb megterhelése : hullámzásba jöttek a szenvedélyek, feszültség keletkezett a politikai atmoszférában és még a születés .előtt eltemettek minden olyan politikai törekvést, amelynek irányitója egyedül a bécsi kéz volt, amely ugyanakkor a nemzet jogos aspirációival, a végkimerülésig felcsigázott súlyos terheivel számot nem vetett.

Ma mindennek az ellenkezőjét látjuk. Kétségtelenül, a csalódások végtelen sorozatának kellett közrejátszania, hogy a nemzet hitét és bizalmát elveszítse és megnyugodjék a helyzetben úgy, mint a megváltoztathatatlanban. A politika eseményei, a parlament tárgyalásai hide gen és érzéktelenül hagyják a nagy publikumot, mintha nem is ,a saját életbevágó érdekeiről, hanem egy idegen, harmadik személy ügyes-bajos dolgának intézéséről volna szó.

Künn az országban az existenciális bajpk egész tömkelegé szorongatja ' az embereket. Ev- ről-évre százezrek ragadnak vándorbotot és itt hagyják ezt az országot, amelyről pedig valamikor az volt a közmondás, hogy élet csak itt van és ha másutt is van élet, az nem olyan élet.

Az évtizedek óta mutatkozó súlyos bajok orvoslására a magyar parlament nem tudta a gyógyító irt megtalálni és az erre való törekvése is olykor egy-egy interpellációban s az erre adott miniszteri válaszban merült ki, de organikus törvényalkotásig sohasem jutott. Emberileg érthető, hogy igy elveszett a nexus a verejtékesen küzdő és dolgozó milliónyi magyar lakosság és a bajai iránt kellő érzéket nem tanúsító parlamentje között.

Ennek a kapcsolatnak megszakadását és az ebből származó káros következményeket felismerték végre azok is, akik az eddigi országgyűléseken a népjogok harcosai voltak és közviszonyaink teljes átalakítása céljából a legradikálisabb orvosságot, az általános, egyenlő és titkos választói jog mielőbbi törvénybe iktatását vették fel programmjukba. Hirdették és hirdetik ezt olyan férfiak, akiknek politikai múltja és a nemzeti jogok melletti kitartása a legdöntőbb argumentum mindazon aggályokkal szemben, a melyek ezen radikális reform ellen elhangzottak.

Amíg azonban a választójog reformjára sor kerülhet, egész sereg fontos politikai probléma vár megoldásra és nagyon félő, hogyha a közhangulat az eddigi apathiát fogja tanúsítani a legnagyobb kérdésekkel szemben is, akkor ezek nem a nemzet javára és jövőjének biztosítására fognak dűlőre jutni.

Amikor a meginduló bankvitával a nemzet legéletbevágóbb közgazdasági kérdései kerülnek felszinre s a mikor rövidesen utána a véderő reformjával kapcsolatban törvényben biztosított jogainknak a katonai téren való érvényesítéséről

lesz szó, elsőrangú nemzeti érdek, hogy a közvéleményt e kérdések ne találják már abban az apathikus és kóros állapotban, amelyben a közel múltban volt,* mert a közvélemény éber ellenőrzése és támogatása nélkül illuzóriussá válhatik az a küzdelem, amelyet nemzeti jogaink diadalára meg kell vívnunk és amely harcban, törvény és igazság mellettünk lévén, győzedelmeskednünk kell>

Városi közgylilés.

Szekszárd rt. város képviselőtestülete folyó hó 10-én déliltán 3 ói’akor rendkivüli közgyűlést tartott dr. Szentkirályi Mihály polgármester elnöklésével, aki üdvözölve a megjelenteket, a képviselőtestület tudomására hozta, hogy Szulimán György bizottsági tag a városi tisztiorvos ügyében és a fogyasztási kiegyezések tárgyában interpellációt jelentett be.

Jegyzőkönyvi hitelesitőkül dr. Horváth Jenő és Majsái György kérettek fel.

Madaras József és társa terület eladás iránti kérvénye, úgy Nagy József és társa ha- sontárgyu kérvénye is tárgyalásra folyó évi február hó 9-ére tűzetett ki. Majsai György hasontárgyu kérvénye tűzrendészed szempontból elutasittatott.

Matzon Béla jegyző felolvasta a rendőrkapitány hivatalos órái tárgyában érkezett törvényhatósági bizottsági véghatározatot, mely szerint a rendőrkapitány délutáni hivatalos óráit megváltoztatta úgy, hogy ezentúl nem 2—4-ig, hanem 3—5-ig legyenek a hivatalos órák. A képviselőtestület a közölt törvényhatósi bizottsági véghatározatot a tanács azon jelentésével, hogy a véghatározat ellen a polgármester icleb- bezett, egyhangúlag tudomásul vette.

Szabó Géza városi képviselő irásbelileg feljelentette Molnár Lajos rendőrkapitányt, mivel a vörhenyjárvány ideje alatt temetkezések alkalmával a rendőrség részéről az ellenőrzés nem lett kellően gyakorolva s erre vonatkozólag négy konkrét esetet sorolt fel.

A képviselőtestület a tanácsnak a tiszti ügyész véleményére alapított javaslata alapján Molnár Lajos rendőrkapitány ellen a fegyelmi eljárást egyhangúlag elrendelte és az iratokat a fegyelmi vizsgálat teljesitése végett feltéijeszti az alispánhoz.

Wachberger Márton illetőségét a képviselőtestület nem ismerte el, ellenben Debreczeni Sándorét elismerte.

Ezután Qzulimán György előterjesztette két rendbeli interpellációját. Első interpellációjában előadja, hogy még múlt év október 4-én tartott képviselőtestületi ülésben megbízták a polgármestert, hogy sürgesse meg dr. Komáromy Gyula városi tiszti orvos fegyelmi ügyét, amelynek elhúzása folytán ma úgy állunk, hogy vá*- rosuDknak nincs igazi orvosa. Végül kérdést intéz a polgármesterhez, hogy a képviselőtestület határozatához képest tett-e lépéseket a tiszti orvos fegyelmi ügyében? Második interpallációjá ban pedig megkérdezte a polgármestert, hogy van-e tudomása arról, hogy | borfogyasztási bizottság a képviselőtestület határozata ellenére egyes, kiesiuybeni borkimérőkkel egyezséget kötött ?

Dr. Szentkirályi Mihály polgármester az első interpellációra válaszolva kijelentette, hogy neki a tiszti orvos fegyelmi ügyében ingerenciája nincsen. A főispán megígérte, hogy a fegyelmit mielőbb elintézted. Tudomása szerint a fegyelmi vizsgálat már megtörtént és igy az Ítélet már nem késhet sokáig. A második interpellációra pedig úgy nyilatkozik, hogy neki arról nincs tudomása, hogy a bizottság a kismértékben mérőkkel kiegyezett volna, egyébként megjegyzi, hogy addig érdemleges választ nem adhat, mig a bizottság jelentését meg nem teszi. — Úgy Szulimán, mint a képviselőtestület is a válaszokat tudomásul vette.

Népszámlálási megfigyelések.

Az 1910. VIII. törvénycikk alapján elrendelt nagy munka, a népszámlálás künn befejeződött. Vaggon számra fog a rengetek sok anyag az országos statisztikai hivatalba, leendő földolgozás végett beérkezni.

Sok idő fog eltelni, amig az elmúlt évtized minden tekintetbeni feldolgozott képe elkészül, mely tükörből mindenki pontosan, avagy legalább is megközelítőleg tájékozódhatik hazánk lakóinak nemcsak számaránya, de annak foglalkozása, műveltsége stb. tekintetében is.

Tolnavármegye népszámlálási biztosai tudtommal legnagyobb részt a tanitói karból kerültek ki s igy mi, mint a kultúra emberei a nép- számlá ás foganatosítása körül elég sok megfigyelést gyüjthettünk. íme egy kis előleges statisztika.

Első sorban is örömmel láttuk, hogy népünk a népszámlálástól már nem idegenkedik. Har- madizben végeztem e nehéz munkálatot, különösen a 90-es évi, de még az 1900-asban is oly gyakran volt alkalmam látni az ellenszenvet, határozottan félt népünk e munkálattól, gondolkodván : hogy ezen intézkedés célja nem lehet más, mint annak az átkos adónak fölemelése; épp ezért nem kétlem: a demográfiái adatokat igen, de már a foglalkozást, kereseti ágat, vagyis azon viszonyt, mely jövedelmét szolgáltatja, ke- vésbbé vallották be hűen. Intelligenciájára vall népünknek, hogy ma már a népszámlálást nem ily sötét szemüvegen nézi.

Jól esett látnom, ezt különösen hangsúlyozom, mint pusztai tanító, számlálóbiztos, az egészség első biztosítóját, a köztisztaságot; mert hisz mi, künn, hogy úgy mondjam az Isten háta mögött, mi vagyunk a választottak népünknél emez állapotok naponkénti megfigyelésére. S a múltban bizony számtalanszor kellett tűnődnünk, vájjon Arábia beduinjai sátorháza, avagy magyar állampolgár küszöbét léptük-e át, mert dacára, hogy csak népszámlálás volt elrendelve, a házi— És könyörögtem azért /* megtért lelkű bűnösökért, akiket szabadon bocsátanak a börtönből.

— Áldott jó szive van — jegyezte meg félénken Aladár.

— Elhatároztam, hogy minden szabaduló rabot gazdagon megfogok ajándékozni, hogy uj életet kezdhessen. Maguk derék fiuk, hiszem, hogy segítségemre lesznek. Ugy-e megteszik azt a szívességet, hogy összeírják ebben az esztendőben kinek üt a szabadulás órája.

A következő nap mindegyik lovag beszámolt a küldetésről.

— Az itteni börtönökből kezdette Miklós — csak egy ember szabadul ki. Ez azonban nem szorult segítségre, mert a börtön kapujában már amerikai nagybátyja várja, akit az uj világban műtrágya királynak neveznek.

— Én is csak egy szabaduló bűnösről tudok, — folytatta Géza, az én emberemnek nincs szüksége támogatásra. Amikor ugyanis a harisnyakötéssel egy kis pénzt szerzett, sorsjegyet vásárolt s a szerencsés fickó megütötte a főnyereményt.

— És mit végzett maga ? — fordult az özvegy Aladárhoz.- Oh, az én emberem még jobban járt. De ennek története van. Volt neki egy rettenetes gazdag nagynénje, aki halálát érezvén, magához hivatta és szóbeli végrendeletben ráhagyta egész vagyonát. Á szerencsétlen flótást az öröm any- nyira megrendítette, hogy siketnéma lett. Természetesen pörre került a dolog s az én emberem elvesztette a port azon az alapon, hogy egy süket örökös nem hivatkozhatik szóbeli végrendeletre. Sőt még be is csukták e miatt néhány esztendőre. Amikor most tudatták vele, hogy kegyelmet kapott, az öröm megint annyira megrendítette, hogy elmúlt a baja s igy kiáltott fel: „Hála Isten, most már megnyertem a pörömet!

Az özvegy megköszönte fáradozásunkat s azután elment a statisztikai hivatalba. A vörös- hajú most már nem jött zavarba, sőt nemcsak székkel, hanem cukorkával is megkínálta. Amikor megtudta, hogy miről van, hamarosan kisütötte, hogy az idén kerek hárotnszázkilensvenhét bűnös szabadul ki börtönből.

Babótiné, aki elfogadta a széket és cukorkát, a búcsúzáénál már nem találta annyira vörösnek a statisztikust s megengedett neki egy kézcsókot.

Egy kellemes szeptemberi napon ismét együtt volt az özvegy az ő hűséges kísérőivel. Többet sóhajtozott, mint nevetett.

— Talán megint a templomban volt? — kérdezte szorongva Miklós.

— Ott voltam.

— Es kiért imádkozott? — szólott gyanakodva Géza.

— A vén lányokér? Elgondoltam, hogy milyen önző a férfinépség. Csak hozományra vadászik, emiatt mennyi szegény leány hervad el a pártában. Elhatároztam, hogy ha reá megy is a vagyonom, hogy itt a fővárosban, minden öreg leánynak adok hozományt.

— Hm! — köhintett Aladár.

— Remélem, segítségemre lesznek s össze- írják a vén leányokat.

Napok múlva újra összejöttek. Babótiné fölszólította gavallérjait,' hogy számoljanak be küldetésükről.

— En találtam egy vén leányt, — szólalt meg Miklós, — aki azonban kijelentette, hogy sohasem megy férjhez, mert vőlegényét gyászolja, skit a trafalgári tengeri csatában elnyeltek a hullámok.

e

— En is találtam egyet — folytatta Géza. Azonban szintén nem mehet férjhez egy szerencsétlen tévedés folytán képzelje csak Nagyságos Asszonyom, a határőrvidéki anyakönyvben fiúnak van beírva.

— Remélem, Aladár, maga nagyobb sikerrel nyomozott?

— Oh, igen — szólott a harmadik — én huszonhárom vén leányra akadtam.

— Beszéljen, maga édes, drága Aladár, — sürgette az özvegy abban a hittem, hogy a három lovag közül, ő az igazi, az önzetlen szerelmes.

—- Huszonhárom vén leányra akadtam, de mindegyiknek 100.000 forinton felül van a hozománya.

Babótiné haragosan felugrott elrohant a bámuló kérők köréből. Egyenesen a statisztikushoz sietett. A vöröshaju a széken és cukorkán kívül virággal is megkínálta s a legrövidebb idő alatt megmondotta, hogy a fővárosban kerek három ezeregyszáztizenhét vén leány van. Az özvegy a bucsuzásnál engedelmet adott a statisztikusnak, hogy meglátogassa, mert úgy találta, hogy igaz mondása mellett, még csinos, szőke haja is van.

Este volt és a Vénusz meg a Merkur ismét fényesen ragyogtak az ég boltozatán. Babótiné egy fiatalember vállára hajtotta fejét és úgy bámulta a a csillagokat, mig végre tekintete megpihent a Merkúron.

—• Az én csillagom, — mutatott rá az öz- vegy. Hát arról mit tud a statisztika?

— Semmit — felelte a vöröshaju.

— Mégis . . . sorozza be egyik rubrikába.

— Melyikbe ?

— Hol a bázasságközvetitőket tartják számon.