Tolnamegyei Közlöny, 1911 (39. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1. szám XXXIX. évfolyam Szekszárd, 1911 január 1. függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztfiség Beeerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-fele nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő í Fő munkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ % Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 IC, */t evre K, V« évre 3 IC Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Boldog uj évet! Mint a költő mondja: megnehezült az idők járása fölöttünk. Minden téren a leg­vigasztalanabb helyzet képe tárul elénk s a legközelebbi jövőt kétes színben tünteti fel. A rendkívül enyhe tél folytán— csere­bogarak és lepkék röpködnek a levegőben — a mezei egerek oly mérvben elszapo­rodtak, hogy a jövő év gabonatermése ve­szélyeztetve látszik lenni ; a peronoszpora, mely múlt évi bortermésünket majdnem egé­szen megsemmisítette, a terjedésére kedvező időben vígan tenyész a szőlőtőkéken s ismét nagy veszedelmet zúdíthat reánk; nem ke­vésbé alkalmas a csapadékos enyhe tél a körülöttünk settenkedő kolera veszedelem ujjólagos nagyobb mérvű fellépésére, mely kitelelve, a jövő évben ezrek és ezrek éle­tét fenyegeti. Hozzájárul még az élet szertelen meg­drágulása, melynek megszüntetése vagy leg­alább enyhítése érdekében hiába tanácsko­zik a nemzetgyűlés, hiába fogyasztják a sok téntát és papirost a vezető cikkelyirók, ko­rábbi módon folytatja családirtó működését. A gazdasági helyzet ezen példátlan megrosszabodásához csatlakozik a politikai helyzet reménytelen alakulása. Az ország­gyűlésen nincs egyébbről szó, mint a köz­terhek folytonos és nagyméivü emeléséről. Jön a közös hadügyminiszter, az ellenten­gernagy s az egyiknek katonai létszám- emelés szükséges mérhetlen költségszapo­rulattal; a másik húszezer tonnás hadihajó­kat, cirkálókat és torpedó-naszádokat akar építeni sok száz millió költséggel. Azután jönnek a magyar kormány tagjai s úgy do­bálóznak a milliókkal, mint az adózó pol­gár még gyéren befolyó filléreivel sem. S mind ezen óriási költségtöbblet kö­vetelés mellett, Bécsben, ridegen elzárkóz­nak minden magyar nemzeti óhaj és kíván­ság elöl. Magyarország további fejlődésé­nek és megerősödésének egyszer s minden- korra végett kell vetni, mert már az össz- birodalmi eszme letörésére elég erősnek kezd^mutatkozni. És ebben a minden tör­vényen alapuló magyar nemzeti követelésre nézve annyira veszélyes* időben neki áll a magyar választó közönség s olyan többsé­get küld az országgyűlésre, mely a hatvan- hetediki kiegyezésben biztosított jogokról való lemondást nyíltan hirdeti s azt mai végre nem hajtott, sőt lényegesen vissza­fejlesztett állapotában változatlanul fenntar­tani kívánja. A nemzet akarta igy, viselje annak káros következményeit. Egy egy helyben maradást hirdető többség és egy elgyengült, ellentállásra képtelen eilenzék jellemzi a helyzetet, melyet örökös, engesztelhetlen ellenségünk: az osztrák bizonyára a maga előnyére jól ki fog haszn ni s mint előre­látható, nem minden, reánk nézve káros eredmény nélkül. De mit szóljunk legszűkebb hazánk, Szekszárd r. t. város helyzetéről. Gyors­vonat sebességgel nyargal bele az adóssá­gok tengerébe. Közel egy millió korona erejéig terhelte meg magát s újabb sok költségbe kerülő tervek röpködnek a leve­gőben. Főgimnáziumi internátus, járvány­kórház és vízvezeték létesítésével foglalko­zik néhány a következményekkel nem szá­moló, a létesítendő terhektől mentes, nyug­talan elme. Ami újabb egy millió korona TÁRCA. üfal tevmr Páriában . Párisban én még sohse jártam, A bulvardot nem ismerem; Nem tuaom, hogy a Quart Latinban Milyen a grisette-szerelem. Itáliát se láttam én még, Rómát, Velencét sem sohd; Nápolyi se, hol örök a kék ég S a szép asszonyok mosolya. . . . Van egy város a Mecsekalján, Hol szerelemmel gondolnak rám És csókra, ölelésre várnak . . • Úristent — ha ragadt rá valami, ő azonban sokat ad a maga mesterségére is, meg a maga tudományára is. Egy idő óta azonban nem lebet bírni az öreggel, bogy njságot olvas. Valamikor ugyanis azt böngészte ki a sorokból, hogy holmi Zvillinger testvérek cs. és kir. udvari szállítók kocsisa, egy ezüst érdem­keresztet kapott „hűséges szolgálatáért.“ Én istenem, gondolta magában, hát hiszen azt én is megérdemlem, hiszen én meg az Úr­istent szolgálom. S fogadni mernék, hogy bét faluban sem tudja senki úgy huzni a nagy harangot, — no pláne a kicsit — mint én. Folyton azon törte a fejét, miként kaphatna ő is egy keresztet. A kántor, ez az ördöngős fickó, látta, hogy valami fáj az öregnes, hát megkérdezte : — No Pali bácsi, csak nem nyelt békát? Az öree azután elpanaszolta, mi bántja a Mikor odavisz a vonatom, Párisért, Ndpolyért oda nem adom — Ezt tartom legszebb utazásnak! HONTHY ISTVÁN. Pillanat felvételek. — A „Tolnamegyei Közlöny* eredeti tárcája. Az életből vette: Stix. A kereszt. Ezelőtt két évvel történt, az öreg haran- gozóval. Úgy hívták: Galamb Péter. Tudálékos egy ember volt s nem is csoda, Mindig a papok között van, no meg a „mestör- rel“ (értsd falusi kántor) is együtt szolgálja az szivét . . . Hó, hó, vén bagoly, hát ez hiányzik, no ne félj, nemsokára kapsz egyet. Szent Mihály napján van nálunk búcsú s e napra tervezte a kántor a pokoli viccet. Dél­előtt azután összejöttünk az, iskola udvarán s odahivattuk az öreg Pali bátyánkat is. A kántor azután beszédet mondott s el­sorolta az öreg érdemeit. Azután említette, hogy az öreg jegyző ur bent volt a főispánnál s ennek ajánlatára őfelsége egy érdemkeresztet küld Galamb Péternek, mint aki 30 éven át hűsége­sen szolgálta az egyházat. Igaz, a plébános urat bízta meg, hogy a keresztet átadja, de hát ez készül a prédikációra s igy öt, a kántort kérte fel. (No igen, mert az öregeket nem lehetett a tréfának megszerezni. Ezután átnyújtotta neki az egyszerű selyemcérnával burkolt keresztet. Az teher elvállalását vonja maga után. Pedig hát az eddigi létesítmények nem valósítot­ták meg a reményeket, melyeket hozzájok fűztek. A sédpatak rendezésére kieszközölt 8000 korona államsegélyt elvitte az első zápor. A létesített jéggyár, melynek jövö- delmet hozni lett volna hivatása, le van szerelve, mert nincs vevő, aki a müjeget használni hajlandó volna. A villamos telepet átvette a város, hogy majd ezt is jövedelmi forrásul használja, de az is csalódással járt, mert csak az átvétel után jöttek rá, hogy az átvett gépek használhatlanok s kibővítés cime alatt 200.000 korona költséggel hasz­nálhatóvá kellett tenni. A tervezett létesítmények között — nézetem szerint — időnkben csak a jár­ványkórház bir aktuálitással, mert a leg­nagyobb valószínűség szerint, a kolera tulaj­donképpen csak a jövő nyáron kezdi meg igazi szereplését. Indokolt tehát, hogy a ve­szedelem bennünket készületlenül ne találjon. A többi várhat jobb és boldogabb időkre. Mert hát nem tagadható, hogy Szek­szárd gazdasági helyzete ez idő szerint sok kívánni valót hagy hátra. Egyetlen jöve­delmi forrása: a bortermelés a múlt évbe* felmondta a szolgálatot s nagy szerencse lesz, ha egy újabb rossz esztendő nem kö­vetkezik utánna.' Legalább az időjárásból azt lehet következtetni. Bár merre nézünk tehát, sehol sem tűnik fel egy jobb, egy boldogabb jövő csil­láma. Az állam, vármegye és város bámu­latos könnyedséggel rak újabb terheket azoknak az adófizető polgároknak vállaira, kiket lépten-nyomon a természet mostoha- sága üldöz. Hol fog ez végződni s micsoda óriási öreg remegve fogadta el a alig tudta meg­köszönni. Eégi vágya, hónapos álma ime teljesült: Hogy a jó Isten áldja meg azt a jó kir ályt — fohászkodott azután — aki szegény szolgáiról igy gondoskodik! Mise után fölment az öreg a plébániára, hogy ott is megköszönje a fáradtságot. A plébános persze, aki mit sem tudott a dologról, csak nézett s miután meggyőződött, hogy tréfa az egész, mosolyogva mondja: — Becsapták magát öreg ! — No már akkor — dörmögte fogai között — inkább megkérdezem a jegyző úrtól, talán az tud felőle valamit. Ott is jót nevettek, de megmondták neki : — villany kereszt ez. — Lehetséges ám tekintetes uram, — szólt az öreg busán •— hogy villám is van benne, mert mikó csókóni akarom, úgy hasogati a szám szélit. De ha má meg van, csak megtartom, nem akarom vissza küdeni a fölséges császárnak, hátha még meg is haragudna. Azután meg az is lehet, hogy valamelyik hivatalnoka kicserél­hette. Fránya népek ám azok az urak, azoktól minden kitelik. . . . Azóta, rendesen mosolygunk, ha az öreg büszkén megy el mellettünk. R fénykép. Van nekünk egy igazán nemes és jó lelkű református papunk. Fiatal ember, úgy 32—34 éves lehet. Szereti a híveit, mindig közöttük él s bajaikban rögtön kész a segéllyel. Ha az Isten­házába teszi a lábát, minden szem rajta pihen s azok a szavak, amik ajkáról elröppennek ilyen-

Next

/
Thumbnails
Contents