Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-01-13 / 2. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY Na hát ez világos beszéd s kétségtelen, hogy ez a közlemény úgy az uralkodó- háznak, valamint Ausztria népeinek gondolkodását s a Magyarországra vonatkozó gálád terveket híven, adja vissza. A kitűzött cél; hazánk történeti múltjának (akár csak II. József császár idejében) egy tollvonással való eltörlése ; ezeréves alkotmányának és állami különállásának megsemmisitése s Ausztriába tartományi minőségben való beolvasztása. Eszköze lenne pedig ennek az országromboló tervnek az általános, községenkénti, egyenlő, titkos szavazati jog, mely hitük szerint a magyar országgyűlésen a magyarságot felére szorítaná le s a nemzetiségeket oly szerepkörhöz juttatná, hogy többé magyar államról, állami különállásról és függetlenségről beszélni sem lehetne. Bármiként alakoskodott tehát Lukács László, Bécsben már tudják s nem is csinálnak belőle titkot, hogy miből állott küldetése és mire vállalkozott. Ugyanaz, amit a letünőben levő csillag Lukács Lászlóra vonatkozólag elmondottam, teljes mértékben alkalmazható az újabb rend- csinálóra : Khuen-Héderváry Károly grófra is. Ő is üres tarisznyával jön; akik akarnak, vele ismét alkudozhatnak, de kapni bizony — nem kapnak semmit; most már azt hiszem — hatalmat sem. Khuen azért jön, hogy ha lehet, letörje a mai hazafias pártokat választás utján. Csak hogy nem lehet ám ! Boda Vilmos. Egy korszerű szózat. A felvilágosodás szédületesen előre törtető modern korszakában, mely merész terveinek megvalósításánál a legfőbb tényezőt: Istent teljesen számításon kívül hagyja, e hitében oly vérszegény korban jól esik egy oly bátor, férfias és élő hittől ihletett szózatot hallani, illetve olvasni, minő pár nappal ezelőtt elhangzott Győrött Goda Béla győrmegyei alispán ajkairól. 4 A győri főgimnázium Máriakongregációjá- nak tagfelvételi ünnepélyén ezen magas szár- nyalásu lelkesítő szózatot intézte a vármegye vallásos lelkületű alispánja az ifjúsághoz : »A győri főgimnázium szelleme, — melynek én is neveltje vagyok — ma is az, ami hajdan volt: vallás, Istenfélelem és hazaszeretet! Vallásosság nélkül elvész az egyén önérzete, akaratereje; vallásosság nélkül meginog az állam alapja A hitetlenség képezi a nemzetek és egyesek életében a züllés lejtőjét. , A lelket a hitetlenség teszi üressé, a sze- retetet a hitetlenség öli meg és helyébe rideg önzést táplál; az önbizalmat a hitetlenség veszi el s ha bajba jutunk kétségbeesésbe kerget; a hitetlenség útja a bűn, az öngyilkosság, a viszály, az elégedetlenség. Higyjünk: a magunk boldogságáért s a haza boldogságáért! Hitetlen ország elvész! A hazafiság mindaddig színes frázis csupán, amig a vallásosság nem önt beléje tartalmat! Ifjú barátaim! Titeket Mária lovagjaivá avatnak! Magyarország Mária országa; ezért Mária lovagjainak lenni nemcsak vallásos, hanem hazafias dicsőség és különösen magyár cselekedet !« Igazán magasztos hitvalló beszéd ! Valóban lelkesült korszerű*szózat, mely, ha visszhangra talál az ifjúság szívóban, mely egykor hazánk értelmi vezetésére les,z hivatva, akkor még szebb napok virradnak valaha hazánknak jelenleg oly borús egén ! Adjon az Ég sok ily hitéhez hű és bátor hitvalló alispánt hazánk vármegyéinek! Szabó Géza áll. fó'gimn. és polg. isk. hittanár. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hír. Apponyi Géza gróf főispán kedden Bécsből Szekszárdra érkezett és tegnap elnökölt a közigazgatási bizottsági ülésen. — Törvény a városoknak. Lukács Ödön városi tanácsnok egy törvényjavaslatot dolgozott ki a városok segélyezésére, melyet Báréi István budapesti polgármester megküldött Szek- szárd városnak is hozzászólás végett. — írásszakértők kinevezése. Hazslinszky Géza,'a szekszárdi kir. törvényszék elnöke a törvényszék teljes ülésében Holub János polg. iskolai igazgatót, Ács Lipót főgimnáziumi rajztanárt és Várkonyi Sándor róm. kath. tanitót törvényszéki írásszakértőkké nevezte ki. — Államkölcsön. A földmivelésügyi miniszter a Dombóvár és vidéke gazdakörnek 30,000 korona kölcsönt utalványozott a tejértékesitő telep építkezésére. — Visszahelyezés. A honvédelmi miniszter Soltész Sándor csendőrfőhadnagyot Budapestről Szekszárdra visszahelyezte. — Eljegyzések. Linczenbold Lajos szentesi polgári leányiskolái tanár eljegyezte Harsányi Ilonka zongoratanárnőt, Harsányi Alajos szekszárdi magánzó leányát. — Folyó hó 6-án tartotta eljegyzését Tevelen Erdeödy János, fiumei m. kir. postatiszt Simon Mariskával, özv. Rábolt Róbertné nevelt leányával. — Kinevezések. A pécsi kir. ítélőtábla elnöke Fővényessy Sándor pécsi kir. járásbiró- sági díjtalan joggyakornokot dijas joggyakornokká nevezte ki. A pénzügyminiszter Serbán József maros- illyei m. kir. adóhivatali ellenőrt, a tamási m. kir. adóhivatalhoz adótárnokká nevezte ki. A honvédelmi miniszter dr. Hilbert Gyula csendőr hadapród-őrmestert, dr. Hilbert István I városi jogügyi tanácsnok fiát, zászlóssá ne- ! vezte ki. — Áthelyezések. A pénzügyminiszter Ferenczy Géza szekszárdi kir. adóhivatali ellenőrt, helyettes adótárnokot — saját kérelmére — Nagyszebenbe helyezte át. Az államvasutak igazgatósága Pintér Pál máv. hivatalnokot Bátaszékről Budafokra, Lencz László hivatalnok-gyakornokot Dombóvárról Fuzsinére, Markus. János s. mozdonyvezetőt Sunjáról, Burghardt János s. mozdonyvezetőt Zágrábból a dombóvári fütőházhoz helyezte át. — Nyilvános köszönet. Ifj. Leopold Lajos, Ózsák-puszta bérlője, az ottani cselédek 140 gyermekét ruhával és játékszerrel bőkezűen mégajándékozta. Karácsony estélyén a kiosztást személyesen .végezte. A jótevő uraságnak az ózsáki lakosok köszönetét tolmácsolom. Bécsi Aladár, tanító. — Esküvők Papp János fővárosi mérnök folyó hó 24-én vezeti Szekszárdon oljár elé Mihálovics Iduskát, dr. Szentkirályi Mihály polgármester mostoha leányát. Náray Lajos pécsváradi közalapítványi urad. erdész folyó hó 15-én tartja Pécsváradon esküvőjét Sziklai főerdész leányával Bözsikével. Dr. Krausz Emil székesfehérvári ügyvéd folyó hó 6-án esküdött a budapesti Dohányutcai templomban örök hűséget Rabinek Pál paksi takarékpénztári igazgató leányának, Gabriellának. — Bírói képesítési pótlék. Az igazságügyminiszter dr. Csizmadia *Géza, Boda Géza és dr. Parragh Béla szekszárdi kir. törvényszéki jegyzőket 400—400 korona bírói képesítési pótlékban részesítette. . — Gyakornok- A bonyhádi segélyegylet Schönberger Jenőt, a bonyhádi vaj- és casein- gyár tisztviselőjét gyakornokká választotta meg. így megy ez, napról-napra. Átellenben egy nagy, komor ház van. Gazdag emberek lakják. Lakóit sosem látni. A nagy, siváran tátongó lefüggönyözött ablakokban csak ritkán jelenik meg egy-egy fej, de csak azért, hogy pár pillanat múlva újra eltűnjék. Olyan ez a palota, mint valami elátkozott kastély. Néha patkócsattogás veri fel a kis/utca szokott csöndjét. A kapu előtt fogatok, fényes úri hintók állnak meg s hoznak, viszne k embereket. Most is kocsiba száll egy idősebb férfi és nő, meg egy fiatal lány. A kocsis a lovak közé csap s a fényes fogat kigördül a körútra. Mindenki elment. Egy kis lányka maradt csak otthon, a 14 éves katinka, meg a társalkodónője. Izgatottan várta a percet, mig a kocsi elrobogott, aztán lázas sietséggel rohant az ablakhoz. Felkapta látcsövét s most a függöny mögül hosszasan nézi a szemközti ablakot. Nézd Marinka! Nézd csak, milyen szép fiúi — kiáltja gyermekes felhevüléssel. Marinka karcsú, érett leányalak, tán huszonhárom-huszonnégy éves intelligens nő. Átveszi a látcsövet, átnéz s magában konstatálja, hogy a szemközti ifjúnak, ki valószínűleg medikus, érdekes arca van. Hirtelen leteszi a látcsövet s haragot színlelve feddi a lánykát: Nem szép fiú. De az sem szép, hogy te ilyesmit művelsz, nem való ez úri lányhoz. Meg fogom mondani anyádnak. —- Oh, azt ne tedd, Marinka! Édes Marinka azt nem teszed, ugye ? Látod, én úgy szeretlek téged. Te is szeretsz engem, ugye? Szeretlek ! De ne nézz át az ablakon. — De muszáj, Marynka! Hidd el, hogy muszáj,! Te . . . te nem tudod mit tesz az szeretni. Én szeretem azt a fiút, Marinka! . . . S mire ez utolsó szavakat kimondja, szemei már könnybe lábbadnak és sírva dől a meglepett társalkodónő keblére. Mert ugyan ki tudta azt, hogy Katinka hetek óta miért jár annyit az ablakhoz ? Senkise vette észre, hogy a kicsike, amint tehette, mindjárt az ablakhoz osont, a fehér csipkefüggöny sarkát óvatosan félrehúzza s úgy bámul át a fiúra. A leányka egyhangú, szinte zárdái életében valóságos fordulat állott be, midőn egy napon az átelleni ablakban először pillantotta meg a sápadtarcu ifjút. Eleinte csak veleszületett kíváncsiságból, később már szórakozásból, mindig tovább és tovább leskelődött. Eddig az unalmas, hosszú délutánokon, midőn hozzátartozói hazulról eltávoztak s őt egyedül hagyták otthon, kicsi szivét elfogta a szomorúság, a méltatlankodás amiatt, hogy neki otthon kell maradni. Erezte, hogy őt mennyire semmibe se veszik, mert még «kis lány.» Szörnyen elkeseredett ilyenkor, kis szive haragosan zakatolt s mindig, örökösen unatkozott. De ennek egyszerre vége lett! Színtelen, egyhangú életébe egy kis derű, kis fény költözött. Már nem bánta, hogy otthon hagyták, sőt midőn néha őt is el akarták vinni, majdnem sírva fakadt s könyörgött, hogy hagyják otthon. 0 még kis lány, nem megy sehova, mondogatta és mikor végre otthon hagyták, boldogan rohant az ablakhoz. Marinka megsimogatta a karjaiban pihenő gyermekfőt, eligazgatta a csintalan fekete für- töcskéket s belenézett a lányka arcába, melyen egy-egy elkésett könycseppecske lassan siklott alább, mintegy sajnálva elhagyni az arcgöd- röcskék bársonyos medrét. Szive megesett a kis szenvedőn. — No ne sirjon, Katinka! Ugyan hát miért sir? A lányka fekete, könnytől csillogó szemét a társalkodónőjére emelte s lassan, a nagy felindulástól el-elcsukló hangon szólalt meg: — Marinka, én úgy szeretem azt a fiút. Én ... én tudom, hogy te kinevetsz, mert én még csak kis lány vagyok, mert neked egy 14 éves lány kis lány és te . . . te nem hiszel nekem és azt mondod: «gyerekség.» Hidd el, én is azt hittem, hogy gyerekség, de aztán észrevettem, hogyha csak pár óráig nem láthatom, boldogtalan vagyok s bárhova megyek, mindig rágondolok. Hát mondd, Marynka, ezt nem szabad ? Hát ez bűn ? Én nem vétek senkinek, én csak . .. csak szeretem azt a fiút! Maryn-Lka—a—a 1... És újra zokogni kezdett. Igazán, szívből zokogott. Marinkának megesett a szive rajta. Lány volt ő is, fiatal és gyönge. A kis lány szokatlan szavai mélyen érintették. Vigasztalni kezdte: — Ejnye, Katinka, nem kell úgy sírni, te kis bohó I Hisz nincs semmi baj I Szeretni nem bűn, de te még nagyon fiatal vagy, neked még nőni kell és nem szerelemre gondolni, hanem a virágokra, meg a könyvekre, földrajzra meg történelemre. Majd eljön az az idő is, mikor neked is szabad már szerelmesnek lenni. No, most pedig ne sírj, milyen lesz a szemed ? Jézuskám, máris milyen piros! Mit fognak szólni, ha haza jönnek, anya meg apa! Jaj!
