Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-02-10 / 6. szám

— A szekszárdi toronyóra. Nép az első eset, hogy hírlapiról tisztünkből kifolyólag szóvá kell tennünk a szekszárd-belvárosi toronyórát, mely már hetek óta mindennap vagy késik, ▼agy siet, tehát sohasem jár együtt a vasúti órá­val. Ebből azután a vasútról való lekésések, az iskolából való elkésések és a hivatalos órák be nem tartása származik. Úgy tudjuk, hogy a toronyórának gondozása és javítása a város köte­lessége; azért a közönség közhangulatának meg­felelőig felkérjük Dr. Szentkirályi Mihály pol­gármester urat, hogy mielőbb intézkedjék a bel­városi toronyóra kijavítása, esetleg ujjal leendő kicserélése iránt. — Muzeuitií felolvasások. Ács Lipót fő­gimnáziumi rajztanár múlt vasárnap „A művé­szet kezdete, lényege és célja“ cimen igen tanulságos felolvasást tartott a múzeumban. — Jövő vasárnap f. hó 13-án dr. Bartal Kor­nél „Az ember szervezete“ cimen fog felolvasni. — Nagybőjti ájtatosságok, A nagyböjt folyamán a szekszárd—belvárosi róm. kath. plébániai templomban péntekenkint a böjti ájta­tosságok d. u. fél 6 órakor tartatnak meg. Először mindig szt. beszéd lesz, utána pedig a szokásos böjti litánia. A szt. beszédet és a litániát Kun Lajos segédlelkész, kiváló egyházi szónok fogja tartani. — Nagybőjti felolvasások. A szekszárdi rk. Olvasókörben a nagybőjti felolvasó estélyeket f. hó 13-án kezdik meg, mely alkalommal Szabó Géza hittanár „Az ember származása és a majom elméletiről, 20-án Kálmán Károly tanitó „A tudományos haladás és a legújabb találmányok“ címmel, 27 én Pázmány Péterről Haugh Béla gimn. tanár, március hó 6-án „A keresztény irgalmasság müveiről“ Kun Lajos s. lelkész és végül március hó 13-án „Perczel Mór a szent­tamási hős. Á szerbek lázadása a magyarok ellen 1848-ban.“ tartalommal Varga Ferenc gimn. tanár tart felolvasást. ~Á felolvasó-estély kezdete délután 5 órakor. Belépő-dij tagok részére nincs. Nemtagok csak 40 fillér belépő-dij lefizetése mel­lett jelenhetnek meg. 15 éven alóli gyermekek­nek tilos a megjelenés. A felolvasásokat szavala­tok és énekszámok fűszerezik, melyek esetről- esetre jelezve lesznek. — Kántori kinevezés. Zichy Gyula pécsi megyéspüspök Marton Kálmán dombóvári ta­nítót helyettes kántorrá nevezte ki. Margit: Még kérdezheti is, maga kis tu­datlan ! Hát nem tudja, hogy a mai leányok nem annyira a szívnek, mint inkább a józan észnek szavára hallgatnak, amikor férjhezmenés előtt állanak? Ha nem tudja, akkor jó lélekkel aján­lom ezt a könyvet szives figyelmébe. Gyulay: (sóhajtva.) Hiszen beleőszülnék, mire az utolsó oldalra jutnék. Inkább halljuk a feltételeket. Margit: (kezét nyújtva Gyulaynak.) Lássa ezt már szeretem! Sokkal jobban tetszenek ne­kem az ilyen férfiak, akik nemes szerénységgel meghajolnak szivük hölgyeinek méltányos kíván­ságai előtt. Legelső feltételem az, hogy én legyek az ur a háznál? Gyulay: (meghajolva.) Alá van irva — elfogadom. Ez igen természetes. Margit: ön, mint becsületes férj, könnyen be fogja látni, hogy a háztartás gondja nem ne­hezülhet az én gyönge vállaimra és fel fog ol­dani ebbeli kötelezettségem alól is. Gyulay: (egykedvűen.) Nem bánom. Tart­sunk két szakácsnőt és három szobalányt. Hiszen csak telni fog a 2000 korona fizetésemből. Margit: (mindjobban nekihevülve.) És nem fog szemrehányást tenni, ha hetenkint nyolcszor a feminista egyesület választmányi és egyébb gyű­lésein megjelenek és részt veszek, amint hogy dukál is a magasszellemü vitatkozásokban. Gyulay: (kitörve.) De Margit nagysád! Az Istenért! Hisz igy a leghelyesebb volna, ha házasságra se lépnénk egymással. Margit: Ha ön komoly férfi, akkor szó nélkül elfogadja a feltételeket. Különben, ha az én érveim csekély értékűek volnának ön előtt, még egyszer ajánlom — ismerkedjék meg köze­lebbről a könyv írójának korszakalkotó eszméivel.! Gyulay: Azok már csak egy kificamodott agy velőnek szüleményei lehetnek! Margit (hevesen) ; Hogy meri ön e könyv­— Eljegyzések. Dr. Grünwald Ármin jász­berényi ügyvéd eljegyezte Fleischer Ödön szek­szárdi épületfakereskedő leányát, Fridát. Ellenbogen Gyula Veszprémből eljegyezte Rosenspitz Zsigmond leányát, Jankát Dombó­várról . — Áthelyezés. A máv. igazgatósága Görög Mór dombóvári máv. ellenőrt Budapestre helyezte át. — Tanítónői kinevezés. Linhardt Hilda szekszárdi izr. tanítónő, Linhardt Ignác helybeli izr. főkántor leánya Budapestre, az erdősori nép­iskolához megbízott tanítónővé neveztetett ki. — Uj állását a kiváló tehetséggel megáldott tanítónő, aki a szekszárdi hangversenyeken többször nagy sikerre! szerepelt, már elfoglalta. A szekszárdi izr. hitközség az így megüresedett tanítónői állást, mint halljuk, nem fogja betölteni. — Esküvők. Nemes Pál szeszgyárvezető folyó hó 1-én vezette oltár elé a bonyhádi rk. templomban Brandeisz Elvirát. Kovács József ráckozári tanitó folyó hó 3-án esküdött Bonyhádon örök hűséget Müller Évának. Balogh József máv. vonatkísérő folyó hó 7-én esküdött Dombóváron örök hűséget M o ó r Annuskának, Moór Gáspár vasúti kalauz leányának. — Szakfelolvasás. A szekszárdi könyv- nyomdászok szokásos felolvasásukat f. hó 13 án folytatják. Hemm József olvas fel a „Sokszoro sitó ipar feltalálásáról“ a polgári fiúiskola V. osztályának tantermében. Vendégek szívesen lát­tatnak. A felolvasás kezdete pont 10 órakor. — Földrengés Szekszárdon. Múlt szombaton éjjel 1 órakor alig fél percig tartó gyenge föld­rengés volt Szekszárdon, melyét csak kevesen észleltek, mivel aludtak. Ezt a földrengést Pécsett is érezték. — Állatorvosok letelepedése. Fenyő József oki. állatorvos Szakoson, Losonczi Hugó oki. állatorvos pedig Kurdon telepedett le. — A Perczel-szoborra az elmúlt héten adakoztak: Szinnyei Merse István Eperjes 10.— Horváth János Péterréve 8.— Kereskedelmi és iparkamara Pées 25.— Dr. Leopold Kornél Szekszárd 20.— Bácsalmás község 50.— Bajmok község 16.— N. N. ócsény __________1*— ös szesen korona 129.— Eddigi gyűjtés; 5149*15 összes: 5277’15 nek íróját sértegetni ? Micsoda beszéd ez ? Nem fél* hogy az ég átka zúdul fejére ? Gyulay: (bátran). Nem félek ! Eddig türe­lemmel hallgattam Margit nagysád megjegyzéseit — reményiem, joggal elvárhatom, hegy ezzel a türelemmel szives lesz engemet is megajándékozni. Margit: Jól van, de csak siessen, mert nemsokára a feministák gyűlésére kell mennem ! Gyulay: (egyre bátrabban.) Margit Nagy­sád az előbb azt mondotta, hogy egybekelésünk előtt bizonyos feltételekré nézve megállapodásra kell jutnunk. Margit: Úgy van — ezt mondottam s ebből egy jottányit sem engedek. Gyulay: Helyes — de ha Margit Nagysád modern elmélete szerint a nőnek egyenlő jogai vannak a férfivel, talán annak a férfinek is le­hetnének feltételei az egybekelést illetőleg. Margit: (felháborodással.) Micsoda tel­tételei ? Gyulay: Bátor volnék azokat a következő 3 pontban összegezni l Margit: Ez árulás ! Ez nincs benn a szer­ződésben. Gyulay : De beletehetjük. Nem kell ahhoz közjegyző, egy kis rabulisztika is elég lesz. Margit:. (durcásan.) No jól van 1 Mondja már. Mi mindent fog még kitalálni. Gyulay: (ünnepélyesen.) Első feltételem az, hogy a kenyérkereset gondja a nőre hárul­jon, akinek bár gyönge vállai vannak, mégis elég erősnek érzi magát arra, hogy a férfi hely­zetébe beleélje magát. Margit: Hogy lehet ilyen csacsiságokat követelni ? Hisz ez képtelenség. Gyulay: Második feltételem már sokkal igénytelenebb. Hallgassa meg türelemmel! Mar­git Nagysád gondoskodni fog a saját szórakozá­sáról s időnként el-el lépeget majd a feministák — Missió. Romeisz Ferenc tb. kanonok, bátaszéki plébános meghívására hamvazó szerdán három Jézus-társasági atya érkezett Bátaszékre, hogy missiót tartsanak a hitélet és a vallásosság megerősítése végett. — Áthelyezett segédlelkészek. Gróf Zichy Gyula megyéspüspök Hoffmann Károly káp­lánt Bogdásáról Lakácsára, Hang Nándor káp­lánt Lakácsáról Podgajcira és ifj. Horváth János káplánt Podgajciból Bogdására helyezte át. — Elismerés. Lunova János zombai főjegyző, mint az ottani tejszövetkezet elnöke sokat fára­dozott a tej szövetkezet felvirágoztatása és a gazdák érdekében. Ezt a kiváló eredményes te­vékenységet a szövetkezet most, hogy 10 éves jubileumát ülte, azzal honorálta, hogy neki elis­merést szavazott és egy értékes aranyórával és lánccal lepte meg. Itt közöljük, hogy a 10 évvel ezelőtt megalakult zombai tej szövetkezetnek az első évben 14.249 kor. 08 fillér volt a bevétele, 1909-ben pedig a bevétel 54.497 kor. 58 fillér volt. Az elmúlt 10 év alatt a szövetkezet 486.379 kor. 62 fillért jövedelmezett. — A veszprémi uj székesegyház építkezési munkálataival annyira előrehaladtak, hogy őexce- lenciája Báró Hornig Károly püspök a templom belső berendezésének egyes tárgyaira is kiadta a megrendeléseket — így elsősorban az orgonára, amely műnek szállítására Rieger Ottó hírneves budapesti cs. és kir. udvari ergonagyáros céggel a szerződést máris megkötötte. A templom előre­láthatólag f. évi augusztus első felében teljesen készen lesz. — Adományok a szekszárdi népkonyhára. A népkonyhára adakoztak: Tolnavidéki takarék- pénztár 10 kor., özv. dr. Hangéi Ignácné Szek­szárd 20 korona. Ezen kegyes adományt számos szegényeink nevében hálás köszönettel nyugtatom. Bezerédj Pál sk. — Tanitónöválasztás. Varga Szerafin felsőleperdi — a herceg Esterházy-féle hitbizo­mányi birtokon levő — tanítónő, Kakasdra vá­lasztatott meg egyhangúlag. — Mozi Szekszárdon. Boros Ferenc tulajdonát képező mozgószinház már napok óta a #Szekszárd-Szálló< nagytermében sok élvezetet nyújt a közönségnek. Képei tiszták és válogatottak. Vasárnap már d. u. 4 órakor kezdődik az elő­adás és tart 11 óráig, köznapokon esteli fél 8 órától 11-ig van nyitva a mozi. Az élénk műsor gyakran változik. Ajánljuk mindenkinek a mozi látogatását. gyűlésére. Nekem is van egy szórakozó helyem — a kaszinó, ahol az én barátaim nehezen tud­nak nélkülözni a tarokkozásban. Igaz, hogy csak kibicelni szoktam, de ez magában véve is nagy élvezet, mert érdekes arctanulmányozással van összekötve. Hát én feltételül azt kötöm ki, hogy hetenként nyolcszor elmehessek a kaszi­nóba, mert mint társas lénynek, nekem is ki kell vennem részemet a társaságos élet örö­meiből. Margit: (csaknem sírva.) Istenem, de hát akkor mi lesz a mi családi hajlékunkkal. Ki fog gondot viselni a mi csecsebecséinkről. Gyulay: A jó Isten 1 De ez még semmi, még nem mondtam el a harmadikat 1 Margit: (szorongva.) Most jön a fekete leves 1 Gyulay: Margit Nagysád, mint modern nő egészen természetesnek fogja találni, ha ne- venapja alkalmával, mint gondos férj nem me­sébe illő ékszerekkel, vagy bóditó illatú bukó­tokkal fogok kedveskedni, hanem megveszem Önnek a kezében lévő könyv írójának legújabb köteteit és ezzel aggatom tele íróasztalát. Margit: (kétségbeesetten.) Nem — nem, akkor inkább meghalok ! Hát még egy fülbe­valót is meg tudna tagadni tőlem ? Belátom, hogy hibás utón jártam gondolkodásommal. Ez a hitvány könyv kizökkentette telkemet egyen­súlyából. Ön nem olyan gyönge legény, mint ahogy első pillanatra gondoltam. Igazán nevet­séges voltam, amikor az imént az ön becsületes kezét megkértem, de én jóváteszem hibámat és fölajánlom önnek az én szerelfnes s ezentúl igazi ideálokért hevülő szivemet. Elfogadja-e? Gyúlay: (megragadva kezét.) Oh Margit! Ha tudná milyen boldoggá tesz szavaival. Margit: (diadalmasan, télre.) De azért mégis mindenkor enyém lesz a legutolsó szó!

Next

/
Thumbnails
Contents