Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-02-10 / 6. szám

XXXYIII. évfolyam 6. szám Szekszárd, 1910 február 10.

Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap

Srfíerédi

Szerkesztőség

István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét minden közleményeit intézendő!;

illető

Felelős szerkesztő

Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11

Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők

BODA VILMOS

Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön

1 pmnnkatárs Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */* évre' 6 K, l'ít évre 3 K

Számonként 24 fillér e lap nyomdájában

HORVÁTH IGNÁCZ Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K

74 i, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillér.

Az új pártalakulás.

Az egész politikai világ az uj pártalakulás eszméjével' foglalkozik s ennek a hétnek végére várják annak létrejöttét. Természetesen az uj pártnak programmja is lenne, mely minden közjogi kérdés kikapcsolásával, a gazdasági fejlődés és erősödés jelszavát hangoztatná s a választási törvényt iparkodnék a magyar faj felsőbbségének megóvásával létrehozni. Hát miként lehet- | séges egy Ausztriával közös vámterületen, közös pénzügy mellett, Magyarország gazdasági megerősödését keresztülvinni, az olyan talány, melynek megoldását Ígérni lehet ugyan, de végrehajtani alkalmasint alig lesz lehetséges.

De hát a jelszó ki van adva s lanka-1 datlanul folynak a kísérletek, a mostani pártokat egy uj pártba egyesíteni. Ámbár a függönyök mögött történő dolgokról ma- gamféle közönséges halandónak alig lehet tudomása, vagy még sejtelme sem, még is van bátorságom leírni, hogy új pártalakulás lehet ugyan, de abban a mostani pártok közöl egy sem fog helyet foglalni s minthogy a miniszterelnöknek egyáltalán nincs pártja, az új párt tisztán és egyedül Tisza István gróf pártjából fog kikerülni.

Vegyük csak sorra a pártokat s mindjárt tisztában leszünk azzal, hogy honnét kerülnek ki az új párt tagjai.

A Justh-féle függetlenségi párttal természetesen szóba sem állhatnak, mert azok már régen, párthatározatban kijelentették, hogy elveik mellett kitartva, Khuen vállalkozásával szemben a leghatározottabb ellenzéki álláspontra helyezkednek.

Éppen oly kevéssé táplálhatnak reményt arra nézve, hogy a Kossuth Ferenc vezér- sége alatt álló függetlenségi párt egy részét terveiknek megnyerhessék, mert Kossuth már több ízben hangoztatta, hogy a függetlenségi pártnak az ellenzéken a helye, hogy igy folyton eszményként tarthatja a nemzet elé törekvéseinek végcélját: Magyarország állami függetlenségét és önállóságát.

A néppárt szintén egész határozottsággal nyilatkozott, hogy Khuen támogatására semmi áron sem kapható.

Végre az Andrássy vezetése alatti alkotmánypártnak az a megmásithatlan álláspontja, hogy a miniszterelnökkel, miután a ház elnapolásával a törvényt és alkotmányt megsértette, tárgyalásokba nem bocsájtkozik.

A most létező pártokat tehát egy uj párttá összegyűrni csakugyan oly feladat, melynek létrehozatala még egy kissé más kaliberű politikusnak az erőit is nagyon igénybe venné.

Nem marad tehát más hátra, mint kísérletet tenni arra nézve, hogy váljon lehetséges-e a Tisza István-féle szabadelvüpártot újra feltámasztani s új cégér alatt a választó közönség pártfogásába ajánlani.

Hát a régi időkben történtek csodák s ha valaki azokban hisz, még azt is feltételezheti, hogy a magyar nemzet gondol egyet s visszatér régi szerelmeséhez, melyen bizony nem valami kíméletes módon még alig három évvel ezelőtt túladott.

De ez előrelátkatólag nem fog bekövetkezni, legalább oly arányokban semmi esetre, hogy azt mondhassa az uralkodónak, amit Windisgrätz herceg mondott a szabadság- harc leverése után: Magyarország Felséged lábai előtt fekszik.

A halottat rendszeresen eltemetik — és elfelejtik. Tudom én azt nagyon jól, hogy az értelmiség köreiben még vannak nagyon sokan, kiket a bukás folytán szenvedett keserűség boszu gyakorlására hevít s ha támogatásukra siet a hivatalos hatalom s a pártpénztár, itt-ott eredményt is fognak felmutathatni, de az ország ügyeinek irányítása még egyszer kezeikbe aligha fog kerülni.

Beszélhetnek országos hangulatról, mely békét akar s erős csalódásról, mely a választóközönséget az által érte, hogy a függetlenségi párt, dacára országgyűlési többségének, elveiből semmit megvalósítani nem tudott; nagyon jól tudja azt mindenki, hogy ez nem azért történt, mintha a függetlenségi párt elveit cserben hagyta, vagy azoknak az életbe való átültetése érdekében minden tőle telhetőt el nem követett volna, hanem bekövetkezett tisztán és egyedül azért, mert az egy millió szuronyra támaszkodó hatalom azt mondta minden úgynevezett nemzeti vívmányra, hogy abból pedig semmi se lesz.

Már most lehet-e a függetlenségi párt ellen az igazság látszatával azt a szemrehányást intézni, hogy semmit sem tudott ígéreteiből beváltani, mikor a hatalom, melynek legyőzésére 6 erővel nem rendelkezik, egész határozottsággal azt mondja: hogy nem.

Hát álljon elő az a más párti, ki hasonló körülmények között nagyobb eredményt elérni képes lett volna. Hát Andrássy keresztül tudta vinni katonai programmját, pedig oly erősen ragaszkodott hozzá, hogy az miniszteri tárcájába került.

A másik üres vád, mely a függetlenségi párt ellen napjainkban elhangzik, az, hogy a közjogi kérdésekkel foglalkozik s a nemzet egyébb fontos érdekeit elhanyagolja. A közjogi kérdésekkel való foglalkozás nem életcélja a pártnak, hanem egyszerűen szükséges védekezés Ausztria ellen, mely feladatának tekinti még a törvényben biztosított nemzeti jogoknak elkobzását s megsemmisítését.

Ne támadják Bécsben folyton az ezer éves magyar külön államiságot, rögtön megszűnik a közjogi dolgokkal való foglalkozás Magyarországon. De amig Ausztriában folytonos a törekvés hazánk beolvasztására, addig a függetlenségi párt létjogosultsága elleni súlyos vétséget követne el, ha meg nem kisérlené a nemzet figyelmét ébren tartani s minden olyan törekvést ellent- állással meggyengiteni, mely az említett célra tör. /

Boda Vilmos.

Tisztelettel kérjük, hogy az előfizetési összeget lapunk kiadóhivatalához juttatni szíveskedjék.

Miért nem nősülünk?

— Néhány őszinte sző. —

Általános a panasz, amely — az utóbbi időben különösen — lépten-nyomon felhangzik és leginkább a leányos családapák részéről épen nem szelid hangon a nőtlen fiatalság felé gra- vitál: hogy nem akarunk nősülni. Panaszkodással kezdődik az apáknak eme nagy elégedetlensége s a végén már gorombasággá fajul, amely egyedül csak minket illet, nőtlen, illetőleg nem nősülő férfiakat, fiatalembereket.

Jóllehet igen régi az az igazság, amely szerint szamár az az ember, aki valamely nagyszerű vitát ordítással és gorombáskodással akar bezárni és elintézni s ilyen emberrel méltóságon alul szóbáálni, — én mégis védelmére kelek a szegény és —joggal mondhatom — érdemtelenül megvádolt és össze-vissza gazemberezett fiatalságnak, noha erre — bizonyos vagyok benne — egyikük sem szorul rá.

Némelyik apa egyenesen azt állítja, helyesebben: azzal vádol meg bennünket, mintha azért, de pasztán csak azért nem akarnánk megnősülni, mivel pernahajder módjára utazunk a jövendőbeli após százasaira és ezreseire s csak akkor, ha azok létezéséről bizonyságot szereztünk : akkor nősülünk meg.

Ismétlem, nem szorul a mai fiatalság védelemre, de én mégis a védelmükre kelek, mivel igy néhány igen vitális és igen nagy szerepet vivő okot nyilik alkalmam föltárni és meg- világitani

Abban igazat adok a vénleányaik sorsán bnsnló apáknak, hogy ilyen éhenkárász fiatalember ezrével is akad, aki csak a pénz kedvéért nősül: azonban adjanak nekem igazat abban a fentjelzett igen tisztelt apák is, hogy erre igenis nyomós oknk van az illetőknek. Nem akarom ezzel az utóbbi tétellel azt a látszatot kelteni, mintha jó magam is ezen gárdába tartoznék, nem, mert ez ellen minden jobb érzésem tiltakozik,

t. i. a megvásárolt szerelem ellen.

Igazok van a fiatalembereknek akkor, amikor a nősülés alkalmával pénzt emlegetnek és ennek nemlétében más pénzesházhoz gravitáinak, avagy egyszerűen legényemberek maradnak. Tessék csak igazságos és elfogulatlan szemmel végignézni a nagy sokadalmon, majd mindjárt meglátszik, hogy kinek van igaza.

Bármilyen jó állású is legyen a fin, nem mer megnősülni, mert csaknem minden családapa, vagy — a legtöbb esetben — családanya olyan flancot visz végig a leányaival, .(akinek sem pénze, sem módos apja nincsen), hogy igazán szemet kápráztat. Flancolnak ugyszólva mindenben : ruhában, cipőben, kalapban, élelemben, stb.

A legtöbb apa idő-nap előtt csődöt volna kénytelen mondani, ha idejébe mentő-ötlete nem támadna. (Legalább ő azt hiszi, hogy mentő-ötlet.) Az jut ugyanis eszébe, hogy hivatalba küldi a leányát, hogy majd annak keresetéből teljék a végtelenül nagy flancra.

Arra persze nem gondol, hogy ezzel a „mén tő-ötlettela hány szégény fiatalembernek ütötte ki a kezéből a kenyeret és hánynak tette lehetetlenné a megnősülést, a családalapitást. Mert — jegyezzék meg csak jól — ahány leány működik a hivatalban, annyi férfi van állás nélkül, vagy legalább is, kevesebb dotációval