Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-12-22 / 51. szám
XXXVIII. évfolyam 51. szám _____________ftzekszárd. 1910 december 25. Fü ggetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz.. hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, V» évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több, Nyilttér garmond soronkint 30 fillér. Karácsony. (V. L.) Karácsony misztériuma a két ezredév szinte betekinthetetlen lusztruma felé tart és ha akármennyire sajogjuk is a huszadik század erkölcsi sülyedését, látva a karácsony ünneptáji készülődéseket, megihletve a karácsony csodásán átformáló hangulatától, merjük mondani, hogy a hiterősség és a mártírok korában se lehetett nagyobb ennek a poetikus ünnepnek varázsa. Nagyobb nem, de egyetemesebb sem- míesetre se. Ma öt világrésznek születik Megváltója és millió kételkedő, a szkepszis által most, megnyomorított ember hajlik a betlehemi jászol felé. Micsoda hódítása ez a karácsony kétévezredes mithoszának! A keresztény hitnek első századaiban naiv, minden erkölcsi ráhatásra hajlékony embertömeget a valóságban látott martirium vont e tiszta erkölcsi eszménybe és meg- igazulásba; ma a racionális korszellem áramlatában, a könnyen kezünkbe eső könyvek, filozófiai rendszerek, a salakos életküzdelmek és piszkos önzés korában, midőn leválik lelkűnkről minden hangulat, kihűl szivünkből a költészet és mindenben való kétely jogát- hideg józansággal: micsoda bűvös erő, mely a karácsony ünnepében van, hogy ez sikerrel megharcol az élet minden köznapiasságával és a szabadgondolgozót. egyszerre odavezérli a Jézushoz, aki jászolban született. Rosszak vagyunk, de még nem vagyunk elveszve. Még van ünnepünk és van hangulatunk. Az életben kavaroghatnak az atheizmus zavaros eszmeáramlatai, időnként odasodorhat az élet ez eszmeáramlat közelébe: de van megtisztulás, van megértés, mert mikor karácsony éjén megszólal a harang, milliók szivében gyűl életre az élő hit, hogy az emberiségnek — hiszen annyira szüksége van erre — megszületik megváltója. Ez a fenyőgalyas karácsony, e szent oltárának a karácsony misztériumának! Alatta állván, a költővel mondjuk: »Gyermek vagyok, gyermek lettem újra.« És akiknek és akikért kigyul a fenyő- galyakon a karácsonyi fény, — azok any- nyi hitet, derűt, költészetet, megindulást hoznak be naiv csodálkozásuk és örömükkel, hogy mindent feledve e tiszta, e szép percekben. Az élet vihara, küzdelme, a gondja, a lélek megtelik valami édes, megne- vezhetlen boldog enyhülettel és a karácsonyi mithosz varázslatában vagyunk! Mi kár, hogy a hétköznapiság e kivételes, ez ünnepi érzésből oly hamar kizavar. — De mindegy ! Éreztük bár- pilllnatokra ezt az érzést, lelkűnknek szárnyakat, izmainknak uj erőt adott. Micsoda üresség, micsoda sivárság, micsoda boldogtalanság, aki a karácsonyi mithosz ez ünnepi hangulatát sohasem érezte. Betlehem táján a Libanon és Antiliba- nou déli lejtőin a karácsony éjjelén birka- pásztorok legeltették nyájaikat, ámbár ott is suba kell a hűvös éjjelén. Ezek a pásztorok égi sugalat által tanítva, — ez is egyiv szép legendája a karácsonynak, — igy köszöntötték egymást : »Békesség a földön a jóakaratu embereknek !« Ez a karácsonyéji pásztorköszöntés hangozzék ma, némuljon el viszály és gyü- lölség. Szeressük egymást. S igy emberekké válva, kívánjunk egymásnak boldog karácsonyt! A kinevezési rendszer. Mindazokban, kik a vármegyei intézményben az alkotmányvédelem egyik nem jelentéktelen biztosítékát tisztelik, méltó felháborodást keltett, hogy a kormány feje: Khuen-Héderváry gróf a közigazgatás reformját tervezi. Ez a reform pedig nem állna egyébből, mint abból, hogy a hires Szapáry-féle egy szakaszos törvény alapján a vármegyei tisztviselők a jövőben nem a törvényhatósági bizottság által választatnának, hanem a mindenkori kormány által neveztetnének ki. Bármily nagy idő választ el bennünket attól, hogy az országgyűlés, a napirenden levő és elintézést váró nagy kérdések megoldása után, még a közigazgatási reformra vonatkozó törvényjavaslattal is fog- lalkozhassék, ezért már most kötelességünknek ismerjük tiltakozó szavunkat felemelni minden hasonló kísérletezés ellen. A Fejérváry-féle alkotmányellenes uralom, minden kétséget kizárólag igazolta, hogy Magyarországon, a vármegyéken kívül, semmiféle alkotmányvédő biztosíték nincs. Az országgyűlést királyi kézirattal, egyszerűen elnapolják és igy mint testület, az alkotmány védelmében *észt egyátalán nem vehet. Marad tehát egyedül a vármegye, mely ha akar, egy törvénytelen kormányzás ellen némi ellentállást fejthet ki azzal, hogy semmi törvénybe ütköző kormányrendeletet végre nem hajt. De bármily körmönfontsággal iparkodnak is a kinevezési rendszer hívei a választási rendszer ellen érveket kovácsolni, — azokra rácáfol az élet és a tapasztalat. Azt Műtét. A szenvedők pompázó szállójának Feldalt lélekkel járom csarnokát, Mig kis leányom csengő kacagással Dalol futkos a folyósokon át. Engem lenyűgöz a szörnyű valóság S nem sejti az ö pici szive még Hogy idehoztuk kétség és remény közt Jó édesanyját, kettőnk mindenét. .. Most van a műtét. Alszik és nem érez S a rideg terem pdrnás asztalán Az orvos véres, irgalmas kezében Még szépeket is álmodik talán . . . Oh de én érzek!.. . ktérzem helyette A fájdalmat vergődő telkemen Amíg ő alszik, én ébren virrasztók S poklok kínjának kínját szenvedem... — így akarom! így legyen mindig: ők álmodják át életük sorát Vígan, kacagva, játszva! És helyettük Minden fájdalmat én szenvedjek át! BÁLLÁ MIKLÓS. Az öreg gulyás. Irta: Eötvös Károly. Van egy képem a Képzőművészeti Társulat téli kiállításán. Ott van valahol a tizenkettedik teremben. Nem is én festettem, nem is engem ábrázol, meg se vettem, mégis az én képem. Van egy ifjú, hajadon úrnő, aki még kis lány, de már nagy művésznő. Ismerik nevét, akik ismerik a mai magyar képzőművészetet.* Istenadta lángelmével, sors és születésadta független vagyonnal a színek költészetének engedi át ábrándozó szellemét. Fölösleges játék serdülő lányok részére. Ez a művésznő valahol valamikor megpillantotta az én gömbölyű tarfejemet. S jó műtárgyat talált benne. S le is festette volna nagy kedvvel és türelemmel, ha én tudtam volna „ülni“ nagy kedvvel és türelemmel. De kárpótolta magát. Fogott Törteién egy öreg gulyást, beédesgette műtermébe, megtanította „ülni“ s lefestette én helyettem. És az én számomra. Ez az én képem. Azt gondolta a művésznő mindegy az. — Öreg gulyás : öreg politikus. Mindegyik nyájat terelget. Pedig mégse mindegy. Mert az öreg gulyás nyája szótfogad, még ha bogárzik is. Másként van az öreg politikusnál. Ott gubbaszt az öreg gulyás aranyos rámában a falon. Napsütötte fekete-barna arcán egy- gyel sincs több redő, mint a mennyi egy öreg gulyást megillet. Szemeiben még eleven tűz csillog, vastag bajusza még ki van fenve keményen. Kalapját már nem vágja félre, de arcát még gondosan borotválja s öreg korára még fogaiból is megtakarított annyit, a mennyi a pörkölthöz szükséges. — Hány éves kend öreg gulyás? — Találja el kegyelmed. — Hatvan. — Az is voltam valamikor. ____— Hetven. * Schlésinger Magda a bájos, ifjú művésznő. Schlésin- ger Samu törteti birtokos s vendéglátó és müvéssetkedvelő derék magyar gazda leánya. — Az is voltam már régen. — Nyolcvan. — Tavaly nyáron találkoztam vele künt a legelőn. Tehát nyolcvanegy éves az öreg gulyás. Szép kor, szép idők, kivált ha még keményen pödrött bajusz is jár vele. Mosolyog az öreg. Mosolyában jólelküség s egyúttal egy kis ravaszság leskelődik ránk. — Bámulom a művészt, mikor az arc színein és vonalain elém tud állítani egy egész lelket, egy egész jellemet a maga ezer indulatával. A bősnek, az elkeseredettnek, a dühöngő- nek, a kacagónak, az irigynek, a lelkesülőnek, a haldoklónak, a részegnek, a nagy indulatok emberének csak egy arca van. Az arcvonások szövetének egyetlen változata elénk állítja azt a jellemet a művész színeinek segélyével. De mit csinál a művész ott, ahol mindennapi egyszerű lelket egymásnak ellenmondó határozott indalatokkal kell egy arc keretében elénk állítania ? Az öreg gulyás arcán ravaszság van. Tehát lelkében is ravaszság van. Nyolcvan éves életének egész jellemében ott kell lenni a ravaszságnak. Ha ott nem volna: hol vette volna a művész ? Nem az a ravaszság, melyet Csemegi a büntető törvénybe iktatott. Mely az előtte állót, a vele beszélőt e gondolattal illeti: Mid van, a mit elcaaljak tőled ? Az öreg gulyás ravaszsága némán szól de igy szól : Hátha nem is olyan derék legény kigyelmed, amilyennek első pillanatra látszik ? Hátha én nem hiszek el mindjárt mindent, amit kegyelmed állít ? Hátba én jól megnézem azt, amit megakarok látni ? Hátba én nem azt látom, amit nézek a nem azt nézem, amit látok. Hátha nekem nem lesz jó a fapénz V
