Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-12-08 / 49. szám
XXXVIII. évfolyam 49. szám Szekszárd, 1910 december /'.. Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű ________hirdetések és pénzküldemények intézendők Fe lelős szerkesztő Főmnnkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1jt evre 6 K, l/4 évre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 8 korona, 100—200 szóig 9 korona, 200—300 szóig 10 korona, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyílt tér garmond soronkint 30 fillér. Az első csatavesztés. Midőn a magyar nemzet választó közönsége, a Fejérváry-féle alkotmányellenes kormányzása fölötti méltó felháborodása folytán, az akkoriban megejtett országgyűlési képviselőválasztások alkalmával, elsöpörte a helyzetet harminc év óta uraló szabadelvű pártot, nem Deák Ferenc müvét, hanem a visszafejlesztett és végre nem hajtott hatvanhetet szolgáló párt duzzogva félrevonult. Ez a visszavonulás nem volt egyébb ravasz taktikánál. Jól tudták a szabadelvű táborban, hogy a többségre jutott függetlenségi párt minden igyekezete, hogy a nemzet törvényen alapuló jogos kívánságait teljesítse, a bécsi konok ellentálláson hajótörést fog szenvedni s igy el fog következni az idő, midőn a nemzeti közvélemény csalódottan fog elfordulni a párttól, mely bár önhibáján kívül, Ígéreteit beváltani nem tudta. Midőn azután ismét a nemzetre történt- fellebbezés, előtérbe nyomultak a visszavonultak s régi hitelvesztett nevüket a hangzatos nemzeti munkapárti névvel cserélve fel, ígérték a nemzetnek, hogy a 67-es kiegyezési alaphoz ragaszkodnak, ahhoz hűek maradnak s az uralkodóval a jó egyetértést fenntartva, a nemzet javán munkálkodnak. A nemzet jó voltából többségre tettek szert az országgyűlésen s mindenki kíváncsian várta, hogy miként fog kinézni az a békés nemzeti munka, melyet végezni Ígérkeztek. Az első ilyen nemzeti munka — úgy látszott — az osztrák-njagyar bank szabadalmának lejárta alkalmából, a magyar nemzet-áltál óhajtott készfizetések keresztülvitele lesz, melyet választási beszédeikben unos-untig hangoztattak s melynek megvalósítása — habár kissé burkoltan '— a trónbeszédben is hangoztatva lón. Hetekén, hónapokon keresztül hangzott a gigászi harc zaja, melyet Héderváry és Lukács az osztrák kormánynyal és az osztrákokkal vívni látszottak s a sokáig titkolt egyezményből, midőn nyilvánosságra került egy kis egérke s tudtára adta a lázas állapotban levő nemzetnek, hogy majd akkor, meg akkor, ha majd valamiféle kedvező esélyek beállnak s ha az osztrák országgyűlés mostani merev ellentálló álláspontját megváltoztatja, lehet reményünk — újabb alkudozásra. Most pedig nem marad más hátra, mint az osztrákmagyar bank szabadalmát újabb hét évre meghosszabitani. Azt hiszem, alig akad még a többségben levő párt tagjai köztfis valaki, aki a nemzeti munkapártnak ezén első nemzeti munkáját csatavesztésnek ne tekintené. De vigasztalódjék a nemzeti munkapárt. Előre meg lehet állapítani, hogy a jövőben is mindenkor ig} fog történni, ha a nemzet szentesített törvényeiben biztosított jogai mellett állást foglal. Bécsben manapság, az az uralkodó politika jelszava : semmit a magyaroknak. így jártak a koalíció nagynevű államférfiak Inkább elbocsáj- tották őket, sem hogy a nemzet érdekeit szolgáló kívánságaikat teljesítették volna, így jár a nemzeti munkapárt s minden tagjai közül alakult kormány, ha a nemzet jogai mellett állást foglal. Ha most valaki nyeregben akar maradni, annak nincs más teendője, mint lemondani mindenről, mi a nemzet érdekeit szolgálja. Bécsben manapság a 400 éves Habs- burg-politika újra feltámasztásán fáradozI___________________________________________ nak; minden téren megakadályozni Magyar- ország további fejlődését. A dinasztia néhány, újabb korban nagy befolyásra szert tett tagja, aggódva szemléli Magyarország erőgyarapodását s attól tart, hogy a teljes állami függetlenséggel rendelkező országban újra feltámadhat az elszakadási vágy. Négyszáz év óta mindent elkövettek, hogy hazánkban mind jobban megérlelődjék a meggyőződés, hogy vagy le kell mondani századokon át megőrzött állami különállásunkról, vagy pedig mindent el kell követnünk, hogy szabaduljunk a köteléktől, melynek soha fel nem adott célja Magyarországnak az összbirodalomba való beolvasztása. Hatalmas támaszt nyer ezen dinasztikus politika az Ausztria kötelékébe tartozó összes néptörzsek gondolkodásában, mely megszokta hazánkat gyarmatnak tekinteni s mindent elkövet, hogy ezen alárendelt helyzetből, melyből ók tetemes anyagi hasznot húznak, ki ne szabaduljon. E két hatalmas ellenség ellentállásán szenved hajótörést minden olyan törekvés, mely országunknak a közgazdasági téren előnyöket biztosítani, közjogi téren pedig állami függetlenségének megőrzését célozza. Hogy végeredményében hova vezet ez az eszeveszett politika, azt nem nehéz előre megállapítani. Magyarország századokon át megőrzött állami függetlenségét, mely számtalan törvényében biztosítva van, soha feladni nem fogja. A bécsi és osztrák politika viszont hü marad hagyományos törekvéseihez. Békés együttélésre tehát ebben a monarchiában nincs semmi kilátás. Igaz, hogy most mi vagyunk a gyengébb fél. Óriási pénzáldozatokkal, melyhez J____________________________________________________ _____ A kálvinista kétfejű sas. Irta: Eötvös Károly. Egykor Kaas Ivor irótársamnak egy szép vezércikke jelent meg a lapok hasábjain, mely Hnrbánról s pánszláv iránya ünnepeiről szól s melyben mint furcsa dolog emlittetik, hogy Hur- bánék egy most épített és fölszentelt lutheránus templom tornyára a kétfejű sast tették föl. Biz e furcsa dolog a mi napjainkban, noha hajdanában a legnyakasabb tősgyökeres magyar kálvinisták is országszerte sok templomuk tornyára oda illesztették az osztrák császári vagyis inkább habsburgi kétfejű sast. S azt hiszem, ma is van még néhány kálvinista templom itt-ott, melynek tornya csúcsán a csillag a kétfejű sas nyakára helyezett lándzsahegyen csillog. Az én szülőfalumnak, Mezőszentgyörgynek is szép sudaras kálvinista tornya volt gyermekkoromba, de a kétfejű sas ezen is rajta volt. — 1^48-ban elhatározta az eklézsia, hogy azt levéteti onnan, de egy fehérvári ácsmester háromszáz forintot kért a levételért. Ezt már mégis sokalták érte s a nemes ifjak e helyett azt határozták, hogy puskával lelövöldözik a torony csúcsáról. Vagy legalább is puskagolyóval úgy kilövöldözik alakjából, hogy senki sem ismer rá. Persze nem lett belőle semmi. Néhány száz golyót rálőttek, de a kétfejű sas észre se vette. Magasan állott erős kalapált vasból készült, a puskagolyó semmit sem ártott neki. Utóbb is abban hagyták a mulatságot s akkor szabadultunk meg tőle, mikor ezelőtt harminchét esztendővel uj tornyot csináltattunk. Komárommegyében is csaknem igy járt egyik kálvinista falu. Már nem jut eszembe a neve, csakhogy ennek derék presbiterjei okosabbak voltak, mert ők ágyúval akarták 1848 áprilisban a kétfejű sast lelőni. De sokkal okosabbak még sem voltak, mert valami gonosz csont tanácsára a várkormányzótól kértek hozzá ágyút és tüzért. Természetesen huszonöt bot lett a vége, oly gyorsan és sommásan kiszolgáltatva, mintha a parancsnok valamikor makai kapitány lett volna. A komáromiakról azt beszélik, hogy 1848-ban ágyukkal lövöldözték le kálvinista tornyukról a kétfejű past. A győriek különösen megjárták a városi őstorony kétfejű sasával. 1848-ban és 1849-ben kétszer levették önként, midőn a magyar sereg itt táborozott s az osztrák sereg kétszer tétette vissza erőszakos fenyegetéssel. Láttam egy kálvinista templomban fészkelt kétfejű sast is. Egeralján vagy Adorjánházán a Marczal mellett láttam ezt. A szép fehérre meszelt templom falán és pedig a karzat falán volt fekete színnel fölfestve egy nagy istenadta kétfejű sas. Magassága, szélessége lehetett vagy fél öí. Ezen annyival inkább csodálkoztam, mert mint mindenki tudja, a kálvinisták semmi faragott vagy festett képet nem tűrnek szentegyházaikban. De a kétfejti sast megtűrték. 48-ban, 49-ben elfeledték bemeszelni, az 50-es években pedig már nem lehetett tenniök. Most azonban nem hiszem, hogy megvolna már. Jól emlékszem, ez a sas még a régi alakú volt, a minőt Mária Terézia és József császár idejéből ismerünk. Az a kétfejű sas sokkal soványabb és ritkább tollú, mint a mostani és sokkal jobban hasonlít a mai német császári vagy porosz sashoz. Igaz, hogy a múlt században az osztrák császárság felállítása előtt körülbelül egy volt mindkettő. Nem emlékszem, hogy a kétfejű sast túl a Tiszán vagy a Tisza mellékén láttam volna kálvinista tornyokon. Igaz, hogy e vidéken 48 előtt nem jártam, kakast azonban láttam s különösen sokat láttam felvidéken, lutheránus templomok tornyain is. S bizonnyal a vén Hurbán, ha már úgy beleszeretett a madárvilágba, jobban teszi, ha kétfejű sas helyett, hitrokonainak ősi szokásához ragaszkodva, kakast tétet temploma tornyára. Egyébiránt valamikor ezelőtt száz évvel a tiszamelléki kálvinistáknál se volt gyöngébb a Habsburgok iránti lojalitás, mint túl a Dunán. József császár 1781. október 19-én adta ki hires rendeletét a vallás szabadságáról, a Christiana tolerantia-ról, mint az egykoruak nevezték. Ez a rezolució december 26-án érkezett és pub- likáltatott Debrecenben s a krónikairó megjegyzi, hogy e napnál nem ért Debrecen örvendetesebb István-napját. Ez évnek utolsó és a következő évnek első hónapjaiban az egész országban felharsogott a protestánsok örömének vidám zaja. És az ünneplések, lakomák, hálaadások és áldomások tömegesebbek valának, mint, 1848-ban a márciusi törvények ünneplése. Es ez természetes volt. A protestánsok, kálvinisták túlnyomó, nagy része jobbágy volt, igaz, hogy a köznemességé is. 1715-től kezdve is talán ezer protestáns templomot vettek el s az iskolák százait zárták be. Még nagyobb városokban is folyt az okku- pálás. Veszprém 1716-ban, Pápa 1752 ben vesztette el kálvinista templomát és iskoláját. A kálvinistákat plébános anyakönyvezte; a
