Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-11-17 / 46. szám
■ XXXVIII. évfolyam 46. szám Szekszárd, 1910 november 20. Függetlenig! és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-ntcza 6. sz.. bová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon II Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények intézendők Felelős szerkesztő Főmnnkatars BODA VILMOS HORVÁTH 8GNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, vasárnapon Előfizetési ár: finesz évre 12 K, evre 6 K, */4 évre S K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szói? 8 korona, 100—200 szóig 9 korona 200—Í00 szóig 10 korona, minden további 100 szó i koronával több. Nvilttér garmond soronkint 30 fillér. A delegációk. Már májusban megtörténtek a képviselőházi választások s a magyar országgyűlés november végéig alig tartott érdemleges ülést; végezni pedig nem végzett semmit. Ha összeült is, csak azért tette, hogy ismét elnapolja magát. Elintézetlen még a jövő évi költségvetés is, pedig az év már végé felé jár. Történt pedig ez azért, mert a kiegyezési törvény értelmében a legfontosabb közügyeket nem a magyar országgyűlés, hanem a kebeléből választott országos bizottság vitatja meg és intézi el. Mind az, ami külügy, pénzügy és hadügy körébe tartozik, ki van véve az országgyűlés hatásköréből s át van ruházva az országos bizottságokra, melynek feladata a monarchia legfontosabb ügyeit intézni. Igaz, hogy Deák Ferenc, midőn ezen, Magyarország állami különállására veszedelmes intézményt, bizonyára nem a maga jószántából, a kiegyezési törvénybe belevitte, biztosítékokat keresett arra nézve, hogy abból valami bécsi furfanggal, összbirodalmi parlament ne fejlődjék. Nevezetesen kikötötte, hogy az úgynevezett közös ügyek tárgyalására hivatott kiküldöttségnek bizottság legyen a neve; csak ha valamely részletben a két küldöttség egymástól eltérő határozatot hoz, jöhetnek össze egyszerű szavazásra s ez alkalommal semmiféle beszédtartás, tanácskozás, vagy vitatkozás határozottan mellőzendő. S ezek a kikötések ekkoráig meg is tartattak; de azért a törvényben biztosított állami függetlenségért rajongó magyar lelket, mégis valami szorongó érzés lepi meg, ha arra gondol, hogy utóvégre a delegációs intézmény semmi egyébb, mint az összbirodalmi eszmének hozott áldozat. A legfontosabb ügyekre vonatkozó költségvetést a bizottság szavazza meg s az igy megállapított kiadások és bevételek egyszerűen beillesztetnek a magyar és osztrák költségvetésbe. Igaz, hogy a magyar és osztrák országgyűlésnek joga van a maga egészében megszavazni, vagy elvetni, de már ahhoz, hogy azt részleteiben megvitassa, hogy azokra vonatkozólag határozatot hozzon, nincs joga. Szóval a delegációs intézmény által a magyar országgyűlésnek nem csak hatásköre csorbul lényegesen, hanem tekintélye is s kis híja, hogy egy tartománygyülés szintjére nem sülyed. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne, ha volna külön hadügy- és pénzügyminiszter s országgyűlésünk lenne hivatva azok költségvetéseinek érdemleges tárgyalására. Már régen végezhettek volna s áttérhettek volna az országra hasznos törvények alkotására. A külügyek vezetését, ha éppen szükségesnek mutatkoznék, lehetne egy kézben hagyni, mert mig Ausztriával egy monarchiát képezünk, külügyi politikánknak egységesnek kell lennie, de annak a magyarul nem tudó külügyminiszternek tökéletesen mindegy volna, ha megbízottja a magyar országgyűlés plénuma előtt mondaná is el exposéját. Annyival kevésbé, mert mind mindnyájan tudjuk, külügyi politikánknak maga az uralkodó ad irányt s a külügyminiszter nem egyébb, mint az ő akaratának egyszerű végrehajtója. El kellene tehát minél előbb a delegáció intézményét törölni és visszaállítani a magyar országgyűlés szuvrenitását. A delegációs összejöveteleknek különben is, különösen, ha az ülésezés Bécsben történik, meg van az a hátrányuk, hogy az udvar fénye s a különböző nagyhatalmú körökkel való sürü érintkezés igen alkalmas arra, hogy a magyar érdekeket háttérbe szorítsa s a legelszántabb kuruc magyarból, meghunyászkodó labancot alkosson. Mert hiába a magyar jellem íó vonása, — tisztelet a kivételnek, — hogy szeret a hatalmasok kegyére pályázni; aki pedig ezt teszi, az már erősen enged, mint mondani szokták — a negyvennyolcból. Egyszer — utazásom alkalmával — a vasúton találkoztam egy erősen kormány- párti érzelmű férfiúval s természetesen politizálni kezdettünk s midőn én az ellenzék sérelmeit felsorolva, azt is megemlítettem, hogy dacára, miszerint törvénybe van iktatva s magyarország felében viseli az udvartartás költségeit, még sincs magyar udvartartás, nem azzal érvelt ellenem, mint őfelsége, hogy önöknek sincs két háztartásuk, hanem úgy nyilatkozott, hogy Isten mentsen meg bennünket magyarokat, a magyar udvartartástól, mert valószinüleg Mária Terézia korszaka következnék be, mikor a szép asszony varázsa és befolyása Bécsbe csóditétte a magyar főurakat s azok németül gajdolva, sárga cipőt, harisnyát, frakkot és klakkot viselve, járták nem a csárdást, hanem a menüettet. Hát nagyon lehetséges, hogy az én kormánypárti utitársamnak igaza van s a magyar udvartartás csábos fénye oly elnem- zetietlenedést idézne elő, hogy a magyar érzésű ember visszakivánná azt az időt, midőn még nem volt magyar udvartartás. De az idők nagyot változtak s benne a puhaságra hajló magyarok. Most már bajos lenne Mária Terézia korszakát megTÁRCA. Karácsonyfa alatt.*) — Könyvismertetés. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. Az idén lesz három esztendeje, karácsony estéjének délutánján fölkészülődött édesapám, anyám, az egész famíliánk és engem is biztattak, h°gy vegyem a kabátomat, aztán menjek velük. Nagyon szokatlan volt nekem, aki számos év múltán, akkor tölthettem újból a karácsonyt családom körében, hogy most felcibelődtetnek és hivnak, azt se tudom hova, azt se tudom minek. — De mentem. Falun a karácsony estének délutánján kihalt az utca. Az ünnephez szükséges bevásárlásokat már előző napon, vagy ezen ugyan, de délelőtt végzi el mindenki. Ki ki otthon van, családja körében. Készítik a diót, almát az esti kártya- meg pörgettyüs játékokhoz. Az asszonyok sütnek-főznek. Az emberek, mert hogy csak igy hivjuk itt a férfiakat, olvassák az ekkorra már megjelent uj kalendáriumot. A gyerekek meg játszanak. Valami mélységesen magasztos csend borul ilyenkor az egész falura. Szürke, ködös, hideg, fagyra hajló idő. A nádfödelü házak kéménye ontja a füstöt és olyan különös hallgató csönd ül mindenek felett. Akkor is ilyen féle késő délután volt, de mégÍB itt egy kendős ködmenes néni, amott bá*) Karácsonyfa alatt. Karácsonyi versek ás párbeszédek. Család* és isbolahas/nálatára Összegyűjtötte: Knábel Vilmos tanító. Szekszárd, 1910. Iskoláknak 1 kor. ránybőr bundájába valamelyik bácsi, sietve aprózták lépteiket. Ugyan arra tartottak, amerre mi. — Hova-hova ? — Az iskolába — volt a felelet egyértelműen. Az iskolába ? Karácsony estéjének délutánján ? Édesapám látta, hogy kétkedő-kérdőn fogom a feleletet. Aztán elmondotta, hogy mi is oda megyünk. Karácsonyfa ünnepély lesz. A tanító ur rendezi a gyerekekkel. Többet nem mondtak, láttam, hogy azt akarják: lepődjem meg. Az iskola szűkös terméből (mert bizony másutt egy-két osztálynak szél akkora terem, mig itt az „áldott“ osztatlan iskolai állapot uralkodván, hat osztály vegyes növendékeinek kell ott szoronkodni, kicsillant valami fény. A meg- gyujtott karácsonyfa fénye volt. Az iskola növendékei fiatal tanitéjuk körül a pódiumnál, amely a karácsonyfa mellett volt felállítva. Szemben székek, padok a szülőknek és hozzátartozóknak. És az ünnep megkezdődött. Ének, szavalat, párbeszéd. Mind a karácsony jelentőségét hirdetve. A kicsinyek szeme ragyogott, szivük tele volt örömmel, szeretettel, tauitójuk iránti megbecsüléssel, hogy ilyen szép ünnep osztályos részeseivé tette őket. A hallgatóságon is valami szelíd, fölemelő jól eső érzés vonult végig. Ki tudna elzárkózni ridegen az öröm és boldogság érzete elől, amikor a kicsinyeket örvendeni látja ?! Va'ami nem mindennapos, magasztos érzés járta át mindenkinek valóját. Szokatlan az, hogy szülők és gyermekek együtt ünnepeljék a karácsonyt az iskolában, együtt örvendjenek magasztos, lélekemelő szép ünnep keretében -— család és iskola. Amit apám célzott, sikerült: kedvesen meglepődtem. Ismertem a német iskolák karácsonyi, a francia iskolák uj évi ünnepét, de nem tudtam róla, hogy hozzánk is átplántálják. Néhány jeles, ügybuzgó magyar tanító teljes odaadással azon van, hogy iskoláink működésének minden fázisával az életet szolgálja s az életnek készítse elő a tanuló gyerekeket. Ezek között van az a fiatal szakerő, Knábel Vilmos, aki a karácsonyfa ünnepélyt bárom év előtt nálunk meghonosította. És nagyon jól mondja Knábel Vilmos könyvének előszavában: „Karácsony a szeretet ünnepe ! És talán az egyedüli, melyet család és iskola szeretetben együtt kezd ünnepelni az iskolai karácsonyfa ünnepélyeken. Mert a szeretet megnyilatkozása, midőn ott a karácsonyfa alatt örömet szerzünk iskolásainknak és odavezetjük őket a gyermek-barát Jézus jászolához.“ Minden szava igaz és ezen kijelentése nagyon indokolttá teszi, hogy évek során át folytatott gyűjtését könyvbe foglalva, azt kiadja iskolai használatra és családi olvasmányt nyújtva vele egyarát. Mert Knábel Vilmos, a vidéki tanítói kar egyik jeles tagja (ahogy egy ismertetés alkalmából egyik fővárosi lap jellemezte) iskolájában a karácsonyfa ünnepélyeket részben az általa németből átültetett énekek stb. alapján, részben azon eredeti énekek, versek, párbeszédek alapján rendezi három év óta, amelyeket megkeresésére országos nevű költők és helyi irók az ő számára írtak. Sántha Károly, Szabolcska Mihály, Vargha Gyula, Vargha Gyulánó, Pésa Lajos, Varságb János, Karafiáth Jenő, Lamperth Géza, Endrődi Sándor és a többi mind-mind elsőrangú név az irodalomban. Sok szeretettel, kész örömmel állottak be Knábel kórtéré a gárdába s készséggel
