Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-10-20 / 42. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 október 23. lakosságának többsége velem tart, mert hiszen kevesen vagyunk magyarok s további pusztulásunkat minden lehető módon szükséges megakadályozni. E tekintetben együtt kell éreznünk a nagy magyar: Széchenyi István gróffal, aki azt mondotta: oly kevesen vagyunk magyarok, hogy még az apagyilkosnak is meg kellene kegyelmezni. Boda Vilmos. Fogyasztási adónk. Irta: Hermann Frigyes. A legutóbbi városi közgyűlésen főjegyzőnk előterjesztette a boritaladó és a fogyasztási adó jegyzőkönyvét, amelynek értelmében ebben az esztendőben lejár a kincstárral ez irányban kötött szerződése a városnak. Egyben bejelentette, hogy a jövőben a boritaladónál 399 K 63 fillérrel, a kisfogyasztásnál pedig 1213 K 91 fillérrel I kell többet fizetnünk. Vagyis 1013 korona és 54- fillérrel fogunk többet fizetni, mint amennyit eddig fizettünk. Nem is sok! Bagatell összeg ez egy ilyen „vagyonos“ városnak, mint Szekszárd! És micsoda paradicsomi ártatlansággal, micsoda szűzies naivsággal voltunk mi néhányan megáldva, akik nem régiben még adó elengedésről álmodoztunk. A mi becses ábrázatáink is olyan konjunktúrákat mutathatnak most, mintha valaki úgy ebéd .után karosszékében illatos do- hány-füstfelhőkbo beburkolva, körüllengedezve általunk, elszunyókál és szövögeti-himezgeti rózsaszín álmainak tündérszövevényét, aztán egyszerre valaki hatalmasan hátba vágja és eltűnik, úgy hogy az álmodozó nem is tudja, hogy mi is történt vele. Tehát már megint többet fizetünk. Tavaly azért fizettünk többet mint azelőtt, mert jó termés volt. Az idén meg miért fizetünk majd többet ?! Oh, nem kell félni ; a finánc tudja a választ könyv nélkül, hiba nélkül felvilágOBit téged, te adófizető alany, te jövedelmi forrás, te minden egyéb, csak nem ember, aki néha méltányosságot is követelhet, — de nem kap — hogy hát az idén, az idén azért fizetsz többet, mert: nem volt termés. Muszáj mindig rossz termésnek lenni ? Nem muszáj! De fizetni és mindig többet fizetni, ezt muszáj, mert ez polgári kötelesség, mert ez honfiúi erény. Ez a finánc-logika. Es mi mit csinálunk ?! Oh, mi tudjuk, hogy mi a mi polgári kötelességünk, mert hazafias erénykórban leledzőnk, mi fizetünk. „Zahlen und Maulhalten“ ezt izenték felülről és mi jól nevelt gyermekei vagyunk a „felüliének, noha mostoha gyermekei, de mi jók vagyunk, mi szót fogadunk és fizetünk. Sőt, mindig többet fizetünk. Mert mi haladni akarunk a korral, mi emelkedni akarunk mint a levegő királya Blériot, avagy Chavez, aki olyan magasra repült már, hogy csaknem kezet foghatott volna szent Péterrel, aki megharagudott reá és lelökte őt a felhők országából és szegény Chavez agyonzuzta magát. Mi is emelkedünk, haladunk rohamosan az adóprés végtelen menetein, egészen addig, amig majd rövid idő múlva minket is lelöknek abba a posványba, amelyben meg fogunk fulladni, abba az undorító fertőbe, amelyet úgy hívnak, hogy: csőd! Istenekkel pörlekedni, asszonyt elhallgatásra kérni, éppen olyan eredménnyel járó dolog, mint ha mi adóalanyok, panaszkodunk. Az Istenek nem törődnek a perlekedőkkel, az asszony még kevésbé törődik véled, ha térdenállva könyörögsz is, mert az addig beszél, amig ő akar, ha pöröl; a finánc, ez pedig bármit csinálsz is, csak mosolyog és még egyet csavar az adóprésen. Ez ellen tehát nem tehetünk. De van itt egy másik dolog, amelynek érdemében azonban az erre hivatott közegek igenis tehetnek valamit, sőt nagyon háladatos munkát végezhetnek. Ugyanis, tudvalevőleg, a lakossággal kötendő egyezségek és a kivetések megállapítása végett egy bizottság küldetett ki. Áll pedig ez a bizottság tizenöt tagból, akik itémek elevenek és holtak felett. Félreértések elkerülése végett megjegyzem, hogy a bizottságnak tagjai ellen — mint bizottsági tagok — semmiféle mondani valóm nincs, hiszen egyelőre nem is, én a bizottsággal csak mint, hogy ugymondjan: mint intézménnyel óhajtanék foglalkozni. Ez a bizottság összeül és tárgyal. Azt mondja ki, hogy X. fizet ennyi fogyasztási adót, Y meg ennyit. Úgy mondják ki a bizottság tagjai, a hogy nekik tetszik. Azt mondják, hogy a bizottság legjobb belátása szerint veti ki ezt az adót. Hát ez meg is lehet, de én nem vagyok köteles ezt elhinni; még akkor sem, ha ennek a bizottságnak a tagjai iránt a legnagyobb bizalommal viseltetem is. Amikor pénzről van szó, akkor ne ismerjünk se sógort, se komát, se jó barátot, se ellenséget, hanem csak az elvet: „ami jár az jár, ami nem jár, az nem jár Az adókivetés csak akkor lehet és csakis akkor igazságos, ha egy bizonyos, elfogadott alap, egy bizonyos elfogadott kulcs alapján történik. Nem pedig és különösen nem igazságos akkor, ha esetleg ilyenfajta középkori felfogással intéződik el a kivetés, hogy „ez fizethet többet, mert ennek van miből, majd inkább másnál kevesebbet •számítunk !** Ez nem megy, ilyesminek nem szabad megtörténni. Hanem próbálják; meg az erre hivatottak a dolgot egyszer ilyen formában megcsinálni. Elsősorban is szabja ki i a város, hogy a fogyasztási- és a boritaladó címen milyen nagyságú összeget szándékozik a polgárságon behajtani. A husfogyasztási adót a mészárosok és hentesekkel csakis személyes utón . lehet elintézni, szintúgy a korcsmárosok megadóztatását is. Ha ezekkel végzett a bizottság, akkor állapítsa meg azt, hogy azon az összegen kivül, amelyet ezek fizetnek, mennyi marad még fenn és ezt az üsz- szeget azután ossza fel úgy, hogy az a következőképen legyen behajtva. Ugyanis mondja ki a bizottság, hogy ezen az adó címen fizet minden A betörők elszörnyüködtek. Vilmos felkiáltott : — De ilyen szamárságot?! Még^a főnök is meg volt lepetve. — Es hogyan jöttek ide? — kérdezte a doktor. — Manapság, azt hiszem betörő nem is jár motorkocsi nélkül. Némelyik meg épen repülőgépet használ. Vagy nem ismeri Ön a Lág be- törői-t ? — Bitkán van időm az olvasásra, szólt kitérőleg a főnök. A motorkocsit nem favorizálom, mert nagy zajt csap, a repülőgép pedig a kellő időben felmondja a szolgálatot. Mi gyalogszerrel járunk. — Ez legalább nem gyanús — tóditotta Vilmos. — Az Önök módszere igazán zseniális — szólt a doktor gyönyörködve. Egyszerű, de világos. De mondják nem szégyenük, hogy tulajdonképen lopnak ? — Nem, — válaszolt a főnök, hiszen ennél sokkal gonoszabb bűnök is vannak a világon. — Nos? — Nos, a világcsalás és a sznobismus. Istenem, mindenikünknek megvan a maga gyön- gesége, de a bűnök között még a betörést legalább becsületes gaztettnek tartom. A rablás védelmezése oly szokatlan dolog volt, hogy a doktort ez a gonosztevő egyszerre érdekelni kezdte. — A világcsalás — vetette ellen —- az a meghunyászkodás, amellyel a bűn az erénynek tartozik. És ez mentségül szolgál sok humbugnak De ami a sznobizmust illeti, ebben egyetértek Önnel. — Némely sznobnak igazán nem ártana elszedni az ezüstjeit. —- De én nem vagyok sznob, védekezett a doktor. — Nem, felelt udvariasan a főnök, — hiszen akkor nem is beszélne velem. — De engedje meg kérdésemet: van-e hivatása, amely mentes volna a kétszínűségtől, akár jogi, akár papi, vagy katonai pályán legyen is az? — No, s ami a papi hivatást illeti, nagyon valószínű, hogy nem. A jogászok meg éppen ebhői élnek. — És az orvosok ? , — Egyszer magam is követtem el ily csalást. Egy paciensem felkért, hogy vizsgáljam meg a férjét. A férjnek könnyű baja volt, de az asszony aggódott miatta. Megtréfáltam őtet, ápolónőt küldtem hozzájuk, s valami könnyű ártalmatlan orvosságot. Szerencsétlenségre az ápolónő . . . — Jobban értette a dolgát ? — Igen. Másnap az ' asszony válópört inditott. — Ah, Doktor! — nevetett a betörő. —r Akik fellegpalotában élnek . . . na, de nagyon örültem a szerencsének. Ön nagy filozof. Mások talán dühbe jöttek volna, ellenálltak volna, pisztolyt rántottak volna . . . Mig Ön . . . — Mig én ? — felelt kedves mosollyal a doktor az ajtó felé nézve, amelynek nyilasában e percben két egyenruhás férfi jelent meg, mig én legelsőbben telefonáltam a rendőrségnek és csak azután vettem ki magamnak a részemet a szerencséből, Önöket szóval tarthatni, mig megérkeznek. Ön eredeti gazember és sajnálom, hogy e kis izgató kalandnak igy kellett befejeződni. És ha a kinaezüst dobozomat nem vetette volna meg annyira, talán nem tartóztattam volna ilyen sokáig. hold szőlő ennyit, minden hold föld ennyit, minden tizennégy éven felüli férfi családtag, valamint a családnál étkező férfi segéd, inas, vagy bármiféle alkalmazott pedig ennyit. Az asszonyok, leányok pedig ne essenek adózás alá. Ez nem akar gavalléria lenni, hanem, mert lehetetlen őket ellenőrizni, hogy fogyasztók-e avagy nem. Ezen az alapon azután meg lehet csinálni az adókivetést úgy, hogy az ellen senkinek kifogása nem lehet. , Két ellenvélemény lehet. Az egyik, a kisebbik, az lehet, hogy egyik-másik ember azt mondhatná, hogy ő nem fogyaszt bort. Hát erre nézve más válasz nem lehet, mint az, hogy hát tessék, fogyasszon az illető is, mert hisz ez nekünk termelőknek egyenes érdekünk, hogy minél több fogyjon ; mint adófizetőknek pedig érdekünk azért, hogy senki ilyen esetleges ál- ürüggyel ki ne bújhassák kötelezettsége alul. A másik, a nagyobbik, ellenvélemény az lehet és előre is bizonyosan tudom, hogy az is lesz, hogy ennek a dolognak a keresztülviteléhez egy uj hivatal kell majd, amely hivatal ezeket az ügyeket számontartja. Hát, igenis ez fog kellenni, még pedig nem is kicsike. De erre vonatkozólag le óhajtanám szögezni azt a szerény nézetemet, hogy van a városnak sok mindenféle hivatala, de olyan, amilyen ennyire szükséges és jövedelmező volna, egyetlen egy sincs. Mert ne feledjük el és bölcsen tartsuk szem előtt azt a körülményt, hogy eddig bizony sok ember fizetett többet, mint a mennyi illette volna, viszont pedig sok ember kevesebbet fizetett. De nagy része a lakosságnak meg egyáltalában semmit sem fizetett, noha a fogyasztás irányában igen tekintélyes rész ezeknél történik. Azt hiszem, hogy szabad remélnem azt, miszerint ez a csekély nézet-nyiivánitásom nem fog siket fülekre találni és kellő helyen meg is fog tétetni az a néhány lépés, amelyeknek következtében legalább is tudni fogja minden adófizető polgár, hogy, ha már fizet, olyan arányban fizessen, amint az tőle elvárható. Nit trunk mu és mit írhattuk résen? — Az újságírás világából: — Kossuth lapját a Pesti Hírlapot, a Länderer cég adta ki. 1844-ben a szerkesztő és kiadó szerződése lesjárt és ekkor Kossuth rá nézve előnyösebb szerződést akart kötni Landererrel, — mellesleg a kormánynak is kedves szolgálatot akarván tenni. — Kossuth követeléseit nem volt hajlandó teljesíteni, melyet hatalmas vezércikkei tettek népszerűvé. Kossuth 1845 ben, miután uj lapra nem kapott kiadási jogot, — elvállalta a Hetilap szerkesztését, melynek csak közgazdasági tárgyú cikkeket volt szabad kiadnia, — de Kossuth az ő közgazdasági cikkeibe is annyi politikát kevert, hogy méltán riadozott tőle a cenzor és a kormány. Már nagyon vigyáztak az ártatlannak vélt hetilapra, mikor Kossuth „Úrbéri viszonyok“ cime alatt irt vezércikket, amelyet azonban a censura első betűtől az utolsóig törölt és igy a Hetilap vezércikke helyén fehér maradt a papiros. A mai nemzedék, amelyik teljes sajtó- szabadságot élvez, méltán kiváncsi lehet arra, micsoda merész hangon tárgyalhatta Kossuth az urhéri viszonyok sürgős rendezése kérdését 1845-ben ? Kossuth később alkalmat vett arra, hogy ezt a konfiskált cikket újra kiadja és mikor most Viszota Gyula közlése nyomán olvassuk ezt a „rebellis“ cikket, álmélkodunk azon, hogy az ötvenes években micsoda enyhe és szelidhangu cikkeket talál a cenzor olyanoknak, hogy azok közlése esetén a világrend felbomiását féltette. íme Kossuth hirlapi cikkének legerősebb kitétele. „Fokonkénti haladás“ fogjátok mondani, bölcs szó magában, ki szóljon ellene? ott és akkor, hol a fokonkinti haladás alkalmazható ; de boldogtalan szó, midőn az elkésésnek ürügyül szolgál. Ily általános eszmék szexunt, melyeknek értelme tárgy, idő és alkalom szerint különbözik, egy nemzet jövendőjével nem szabad játszani. De ha általánossági hajlamotok van, én nektek egy más eszmét mondok, mely biztosabb vezértek lehet. Mondom nektek azt: annyit tegyetek, amennyit tenni szükséges, ne többet, mint amennyi kell, de nem is kevesebbet; és mindenek felett ne felejtsétek, hogy az alkalom isten- asszonyának csak elől van üstöké, hogy az elvesztett percet Isten sem adhatja vissza, s az elmulasztott alkalmat sokszor semmi áldozat, semmi bölcsessf g sem pótolhatja ki. Ha vannak, kik azt harsogják füleitekbe: „Ne siessetek“, én arra kérlek, esdekelve kérlek: „El ne késsetek.“ Feltárva fekszenek lelkem szemei előtt históriánknak lapjai! s ahol balsors ért, ahol nemzeti szerencsétlenség komor lapja van: mindenütt ott találom a késő szót.
