Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)
1910-09-15 / 37. szám
XXXYIIL évfolyam 37. szám Szekszárd, 1910 szeptember 18. ÜMiMEOT KÚT Függetlenségi és 48-as politikai hetilap Szerkesztőség Bcíerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendök Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Uolnár-fále nyomda r.-t., hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Hatósági szigor. A magyar embernek vele született faji tulajdonsága, hogy a kényszert, bármely téren találja is magával szemben, nehezen tűri. Amily féltékeny alkotmányos szabad- ! ságára, épp oly türelmetlen, ha megszokott életmódjának megváltoztatására, vagy legalább részbeni módosítására kényszerítik. Ezen faji tulajdonság következtében a magyar mindjárt lázadásba tör ki, ha valamely kényszerítő körülmény folytán, a hatóság személyes szabadságát érinteni, vagy azt némileg korlátok közé szorítani kénytelen. És sajnos, e tekintetben annyira megy, hogy minden szabadmozgását gátló eseményt ellenszenvvel fogad s úgy ítéli meg, hogy neki azzal szemben, minthogy basáskodás jellegével látszik bírni, állást kell foglalnia. Pedig lehetnek körülmények, fordulhatnak elő események, midőn a személyes szabadság bizonyos fokú korlátozását, egyenesen a közérdek követeli meg s az egyes az általánosságra való tekintettel, abba belenyugodni kénytelen. Vegyük csak tekintetbe a nagy veszedelmet, mely az országot a már itt-ott mutatkozó kolerajárvány folytán fenyegeti. A szakértői vélemény a járvány terjedésének fő okát abban véli megállapíthatni, hogy a betegségtől meglepettel nem csak hozzátartozói, hanem még ismerősei is szabadon érintkeznek. Ennek pedig fegyedüli orvosszerei : a szigorú elkülönítés s a helyiség fertőtlenítése. Ez pedig a leghatározottabban hatósági teendő. Már most miként feleljen meg a hatóság ezen kizárólag reáTÁRCA. Csak higyj . . . Barát lehet haszonleső, csalárd, Ki, hogyha sorsod napja éjre vált, Elhágy s nem ismer többé tégedet, S hízelgőn másnak nyújt barátkezet. .. Hűtlen legyen legjobb barátod bár: . . . Csak higyj I . . . Ha búpohárt nyújt sorsod élvedül, S egy cseppnyi méz beléje nem vegyül; S ha bár szorgalmad hangyaszorgalom, Gyiimölcstelen, — mint jár üres malom, Megtört szivedre irt találhatsz még: . . . Csak higyj! . . . És hogyha épitél légvárakat, Ez összedőlt s vágyad csak vágy marad; Jővődtöl nincs mit várj kecsegtetőt, Már-már szövöd erkölcsi szemfedőd, S reménytelen örvényt keres szemed: . . . Csak higyj! . . . Legyen szived, akár mint kő, kemény, Mely meg nem lágyul senki kérelmén; Vagy embergyülölő, rideg s kaján, Mely meg nem indul ég dörgő szaván, — A kőből is élet vize fakad: . . . Csak higyj! . . . És hogyha a kísértő óra üt, S mosoly között jeléd nyújt élvnedüt; Vigyázz! . . . Csupán egy röpke percenet, Mely adja s elragadja élvedet, — Megtisztul újra kábuló fejed: . . . Csak higyj! . . . Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ háruló kötelességének, ha az egyes felmerülő esetekről, az erre hivatott közegektől, kellő időben értesülést nem nyer. Semmit sem lephet meg tehát bennünket, ha a hatóság az ilyen mulasztásokkal szemben erélyesen lép fel s az ilyen közveszedelmet képező hanyagságot lehetlenné tenni megkísérli. Valóságos bűn számba megy tehát hasonló körülmények között a hanyag közeg s nem a közérdeket szolgáló hatósági intézkedés mellett foglalni állást. Városunkban már hetek óta a vörheny járvány uralkodik, úgy, hogy a hatóság kénytelen volt az elemi, valamint a polgári fiú- és leányiskolában s főgimnáziumban a tanítást elhalasztani. Senkinek sem jutott eszébe azt helyteleníteni, mert senkinek sem érintette személyes szabadságát; ellenkezőleg örömmel fogadta a tanári kar és tanuló ifjúság, mert úgyis elég hosszú szünideje még egy hónappal meg lett toldva. Forduljon azonban elő egy olyan eset, hogy a fenyegető járvány folytán, a hatóság, valamely tapasztalt felületes eljárás következtében, erélyes fellépésre határozza el magát, széles körökben rögtön feltámad az ellenállási kedv s mindig annak pártjára áll, ki tulajdonképpen okozója a felmerült intézkedésnek. Tiltakozom előre azon felfogás ellen, hogy soraim megírására valamely közéletünkben felmerült esemény késztetett, vagy valaki ellen, vagy mellett állást foglalni szándékom. Fejtegetéseimnek egyedüli célja, hogy a közvéleményt olyan irányba terelni megkíséreljem, mely veszedelmes időkben, Ha tenger bajban hited megtörött, És ott lebegsz élet s halál között; Ha azt hiszed, hogy nincs is Istened, S megérteni nem tudod az életet, — 5 a tenger vészben nem lelsz csillagot: . . . Csak higyj! . . . CZINDERY ENDRE. Külföldi levél. A ,Tolnaaiegyei Közlöny“ eredeti tárcája. Páris, 1910. szept. 9. Ha valaki azt mondaná, határozzam meg orvosilag Páriát, hát azt mondanám: végy egy csomó sint, rakd a földre, a föld és viz alá, áss egy sereg alagutat, hálózd he vasútvonalakkal, rakj rá és járass rajt villanyos erővel, vagy gőzzel hajtott, ló, kutya vagy ember által húzott emeletes közlekedési eszközöket és azután ami ezek után megmarad a 7802 hektárnyi területből, azt hord he 90.000 lakóházzal s azonkivül sok-sok középülettel, költöztess bele három millió embert — ez Páris! Páris, amelyben lüktet az élet, amely zajos, lármás és mégis fenséges. Páris olyan, mint a szép asszony sohasem tellünk be vele, mindig érdekessé tudja magát tenni, mindig leköt. Érti az emberekkel való bánást. Halad, mindig előre megy és mégis ugyanaz. Amióta a császárok kora lehanyatlott s a korona a porba hullott, a nép őfensége viszi az ügyet és viszi Párist előre. És ez nagyon fontos : a művész, a belletrista, ha elérte dicsőséges poleát az elismerésnek és csak olyat produkál, mint amivel elérte azt — ez maga is dekadenciát jelent. Neki haladnia kell, menni előre — minő a mostani, nézetem szerint, egyedül helyes és célravezető. A körülöttünk lappangó járványveszedelem elleni küzdelem olyan, mint a háború. Ebben az esetben az intézkedési jogot teljesen egy főre kell ruházni, ki maga viseli a legteljesebb felelőséget. A többinek pedig az a teendője, ami a háborúban a közkatonának. Vakon kell engedelmeskedni s a vezér parancsait fontolgatás nélkül végre kell hajtani. Mert hova vezetne az, ha a vezér intézkedéseit, a végrehajtásra hivatottak előbb tanácskozás tárgyává tennék s a fölött tépelődnének, vájjon vállalkozzanak-e a parancsok végrehajtására. Egy ilyen eljárás biztosan a hadjárat lefolyására végzetes befolyást gyakorolna. Azért most, midőn a családokat gyászba boritó nagy veszedelem nyakunkon van, ne érzékenykedjünk s ne helyezzünk valami nagy súlyt megszokott életmódunkra és személyes szabadságunkra, mert a viszonyok megkívánják, hogy ebben a tekintetben, a nagyobb veszedelem elkerülése okából egyet- mást eltűrni leszünk kénytelenek. Mindenek fölött pedig üdvözöljük, örömmel hatóságaink eljárásában a kellő szigorúság és erély alkalmazását. így legalább meg lesz az a megnyugvásunk, hogy ha a bajt elhárítani nem is volt módunkban, legalább azok útjába, kik hivatásukból kifolyólag, annak legalább bizonyos korlátok közé szorításán fáradoznak, semmiféle akadályt nem gördítünk. A természet ránk zúdította pusztító erejét, folyik a háború, legyünk tehát engedelmeskedő közkatonák. Boda Vilmos. fölfelé! A nemes paripa olyan, hogy nem tűr meg maga előtt semmit, vágtat, hogy első legyen, hogy elkerülje az előtte levőket. Vagy kidül vagy — első lesz. Páris halad, elérte az első helyet és mégis tartotta azt. A „liberté egalité, fraternitó“ jelszava, mely templomon s más egyéb középületen is ott díszeleg; nem jelentett visszaesést, sőt 1 Előre haladását biztosítja az, hogy a vezetést mindig kiváló emberek kezébe teheti le, nem kötik szabályok, nem kényszerült, hogy esetleg valamely kiválóságnak nem csak törzse, de esetleg agyalágyult, dekadens utódtát ismerje el vezetőjéül. És ez lépten-nyomon meglátszik. Francia- ország megtartotta a vezető szerepet. Legyen az szociális avagy kulturális mozgalom, a hangadás ezt az országot, ennek metropolisát illeti meg. Mint a régi időkben, mikor a protestantizmus előszele, a forradalmak vihara innét indult ki világot meghódító kőrútjára. Mintha csak az a Hotel des Invalides dómjában, a finországi vörös gránit szarkofágban meghódított zászlók közepette nyugvó semmivé lett, egykor nagyhatalmú férfiú, Napoleon törhetetlen elszántsága akaratát örökölte volna — ha csak kicsiben is — ennek az országnak minden fia. És mintha a város fölé nyúló kupoláju Pantheonból sugárzana ki az ott nyugvó jelesek szellem fölénye, átszármaztatva azt e föld legkisebb teremtményébe is. Barthalonne, a hires szobrász nagy hirü alkotása az „Aus morts“, amelynél a megsemmisülésbe mennek az emberek, ki sírva, rettegőn, ki bátor elszántsággal, ki pedig fájdalmasan búcsúzván, nem is mutatná a talapzatnál lévő jellegzetes csoportozatot, a győzelmet hirdető angyalt. Dolgoznak az emberek, mert tudják, hogy bár ők nem érik meg a palota elkészültét, de utódjaiknak hasznára viszik azt az egy-két téglát...
