Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-07-07 / 27. szám

2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1910 julius 10. Ami előre látható volt, bekövetkezett. A Szekszárd lakosságát egyedül tápláló bor­termelés, egy vagy' talán több" évre fel­mondta a szolgálatot. Már most, hogy a jövedelmétől# megfosztott városi lakosságtól mi módon lehet a terhes állami és községi adókat behajtani, az bizonyára sok fejtörést fog okozni,azoknak, kik nem számolva a maihoz hasonló szerencsétlenségekkel, a mos­tani helyzetet megteremtették. Boda Vilmos. Az idei aratás. Ebben az «vfipn az enyhe tél következté­ben még hamarább aratunk. Már Péter-Pál nap­ján igen sok helyen* szántják is a tarlót és a kévék keresztbe vannak rakva. Az aratással nem is igén I^sz baj^a-télen elszerződött aratók java bizony nem is volt oly reménységgel, hogy ily jó vetési, kereset lesz. Nem bánták megf. hogy. még a télen elszerződtek az aratásra. De föltév^, hogy a-jó Isten áldása nem volna is olyan bő­séges, az .élőre való gondoskódájg. az aratási rész- kejdí&etröl a munkára nézve csak*|jőnyös, ®>éta az ő áldott törvénye,, a mezőgazdasági munkás­törvény érvényben van., . Nagy jelentősege §s hordereje *van annak, hogy a munkástörvény megadta- a lehetőségét, hogy a munkásember a munkába 'állás előtt nyi­latkozzék :. részre akar-e dolgozni vagy pedig holdszámra, termény vagy pénzbeli díjazásért ? Mikor gyengébb a termés, akkor szokott meglátszani, hogy ez a kikötés a gazdára terhes, de a munkásra határozottan áldott törvényes in­tézkedés. Emlékezzünk csak vissza, hogy a lel­ketlen izgatok annak idején ezt a törvényt, mely a munkásról is gondoskodik, merte-e rabszolga­törvénynek elnevezni ? Hány nehéz esztendőben világosodott ki minden szónál szebben, hogy e törvény a gyöngének védelmeért született meg. A törvény méltányos, emberséges és keresz­tény szellemtől van áthatva. Az a . törvény, amelyet a munkásosztály feltolt apostolai oly csufondárosan megrágalmaz­tak, az a törvény a szeretet, a méltányosság, a gyöngék védelmére állt és a munkásosztályról való gondoskodást ez évben sok száz aratópár igénybe is fogja venni. A dolgozó mezőgazdasági munkásoknak ezt a törvényt dicsérni nem kell. Több egy évtized­nél, hogy érvényben van és ahol meg volt az egymást megérteni vágyás szándéka, ott tiz év óta békés aratás van, nem egyszer tapasztalták a munkások, hogy mennyire igazságosan szabták meg ebben a törvényben a gazdák és munkások jogait és védték meg a gazdát is és a munkás anyagi érdekét is. Nem is azért Írjuk meg eb­ben a nehéz, sokféle súlyos gondokban való idő­ben ezeket, mintha az érdekelt munkásosztályt — Nincs a teremtésben vesztes csak én: végsemmiség az életem. Leesett a karosszék lágy párnái közé. Egész valójára szürkület borult, lelkét ne­héz köd szállta meg lomhán s észrevétlenül. Lel­kében nincs összhang, szivének minden indulata egészségtelen s keblének sötét háborgása Boha- aem szűnik meg. — El fog esni, meg fog hallni ... és sirt tovább. Apja lépett be hozzá. — Miért sírsz Margit? Margit odanyujtá a levelet, keblére borult s ott sirt, ott zokogott keservesen. * Teltek a napok. Margit sokszor eleimélá­zott. Sokszor gondolt Bélára. Sajnálta szegényt. Semmi hir róla, talán már el is esett. Ilyenkor alig tudta, magát visszatartani, hogy könnyekre ne fakadjon. Egyszer az apja levelet vitt be hozzá, mely­ben egyik gazdag rokona nyaralni hívja. Margit elment. Nagyon jól mulatott a várszerü kastély­ban. Megtanult lovagolni is. A vidék regényes volt. Óriási hegyek re- kesztenek be völgyeket. A hegyek oldalait dús erdők borítják, melyek közt füboritotta rétek vál­takoznak sziklás vadonokkal. A meredek hegy­oldalakról tiszta vizű patakok sietnek le a róna- ságra, hogy lelket öntsenek a szomjas talajba. A szakadékok torkában a vízesés zuhatagja örök morajjal ömlik alá a kemény sziklákra és millió gyönggyé porladva parányi vizcseppel telíti a levegőt. Itt volt Margit, itt feledett. Szomszédban lakott báró Halmos, kinek fia sokszor átjött Margithoz beszélgetni; tetszését szellemes mondásaival, leereszkedő udvariassággal megnyerte. akarnék felvilágosítani és meggyőzni. Fel vaunak világosodva és meg vannak győződve enélkül is. Erre tehát nincsen szükség. De rámutat­tunk a mai gyöngébb termésű évben a gyöngébb félnek aránylag kedvezőbb helyzetére azért, bogy egyszer már a tartalmatlan, a széllel bélelt, csu- fondáros rágalmazó szónak vessünk véget. A hogyan ezt a becsületes szándékú, a társadalmi békét hivén szolgáló törvényt „rabszolga-törvény­nek“ lehete% legyalázni, éppen olyan jogosak, éppen olyan igazak az egyéb csúfolódások is, amelyek törvényes intézkedések lészólására, a békétlenség, az elégületlenség komoly hintésére, a keserűség érzésének felköltésére vannak szánva. Céljuk a rendbontás, zavar teremtése és a zavarosban való halászás. Ez azonban az idén* sem fog sikerülni. En­nek elejét vette a helyes, az emberséges törvény, hogy még akkor is, mikor Isten áldása szűkö­sebb, még akkor is a munkás munkája bérét megkapja, mert rajta áll: részt akar e, vagy holdanként való készpénzt ? A magyarság helyzete Amerikában. Nem én vagyok az első, aki állítom, hogy 'a magyar ember élete Amerikában tiz esztendő­vel megrövidül. Megemészti a fárasztó, testet-lel- ket gyilkoló munka. Aztán emészti egyéb is. Nagy hányada a magyarságnak Amerikában az, amely neki adja magát az ivásnak, különösen a vhisky ivásnak, amelyhez képest a mi törkölypálinkánk valósá­gos limonádé. Aki pedig egyszer ezt az italt megszokta, annak az élete meg van már pe­csételve. Borzalmas seb az amerikai magyarság éle­tében a burdosrendszer, amely abból a körül­ményből származik, hogy n'agyon sok a család- talan magyar ember. Mikor a hajón mentem, a kivándorlók háromnegyed része férfi volt s ezek háromnegyed részének sohasem volt családja. Az ilyen magános ember Amerikában egy-egy csa­ládos embernél szokta felütni a tanyáját. Ot ma­gát burdosnak, a házat pedig burdosháznak szokták nevezni. Egy-egy ilyen helyen 10—20 férfi is szokott lenni, akikre a burdosház asszo­nya szokott takarítani és főzni. Hogy ez a hely­zet mily borzalmasan sok tragédiának a szín­helye, mutatja az a körülmény, hogy ahány ma­gyar embert Amerikában felakasztottak, vagy villamos-széken kivégeztek, az mind a burdos- rendszert átkozza a szomorú végéért. Aztán még egy. A családi élet szétzüllése. Aki itt hagyja a hazát és benne feleségét, gyer­mekeit, nemcsak magát teszi ki a folytonos kí­sértésnek, hanem itthon maradt családját, gyer­mekeit és főleg feleségét. Magyarországon talán minden megyének megvan a maga szomorú kró­nikája , ezekből a történtekből. Éppen az utón panaszkodta el a keserves sorsát egy jóképű magyar honfitársam. így lön a báró menyasszonyává. Egy év múlva akarták az esküvőt megtartani, de ezen idő alatt sok minden történt. Az ellenség előbbre nyomult s már Csongorék háza körül szórták az ágyuk a tüzet. Egymásután vitték be a sebesül­teket és átalakították kórháznak, Margit búcsút vett rokonaitól, elhagyta a gyönyörű vidé­ket, baza ment. * Tél volt. Az égbeli dunyha megrepedt, hal­kan, szitálva apró pelyhekben pitinkéit a hó s szűzies, csillogó, szép fehér takaróval boritá a földet. A pelyhek gyémánt cseppekként ragyog­tak az ablakon. A fákon megpihent a szellő s titkos susogással szállt tovább. Csak zúzmara- lombot láttunk a kertben, jégvirágot az ablakon. A szoba csendes volt, csak a szu percegett, csak az óra tik-tak-olt. A kandaló tüzének lángja kíváncsian néz ki a nyíláson, mintha kérdené: él-e még itt valaki. Margit gondolatainak súlya alatt kővé me­redten ül asztalánál. Kiadatott a parancs: Cson­gor Gyulát el kell fogni. Azzal vádolták, hogy az ellenséggel cimborái, hogy egy idegen tisztet eldugva ápol lakásán. A parancs Bélának szólt. A szomszéd szobából nesz hallik. Mailáth volt ott, ki azon tűnődött, hogyan tudna köte­lessége alól kibújni. Minden követ megmozdított, de mind hiába. — Béla, B-é-l-a maga az. — Kezeit csókolom én vagyok. S ezzel Margit szobájába megy. — Kedves Bélám! . . . Erőt vett rajta az érzelem s könnyekre fa­kadva csak nagy nehezen és szaggatottan tudta szavait befejezni. — Segítsen rajtunk. Mentse meg szegény édes apámat; ne engedje a vértörvényszék elé állítani. Ha kiviszi, egymásé leszünk. • — Nem volt mi köztünk uram — szólt szegény feje J— soha egy »árva rossz sző sem. Szerettük egymást. S mégis mire most hazaérek, üres lesz a tanyám. A gyerekeim a lelencház­ban, a feleségem Isten tudja hol .van. Vagyis, tudom, hogy hol van, de tudni .sem akarok róla többé* Miért nem mnradt meg olyannak, ahogyan ígérte V Mondjuk inkább igy: ő éppen olyan gyarlónak mutatkozott, mint maga, csakhogy őnála borzalmasabbak lettek a következmények. Mikor otthagyta őt — barátom — az ó hazában, nemcsak az ő Ígéretét kellett volna kivennie, ha­nem az ördöggel is kontraktust kellett volna kötni, hogy ne közelítsen hozzá. Szóval: egy szo­morú tanulsággal több, hogy ne menjen a ma­gyar Amerikába. Ha már benne vagyok a visszavándorlók panaszainak az elsorolásában, azt is elmondom, hogy minden hazaérő hajó hoz magával egy csomó bénát, rokkantat, vagy lelki szerencsét­lent, akikre ránézni is fájdalom. Az „Ultonia“ magával hozott egy derék székely embert, aki­nek a lábát temették el Amerikában. Eros, ha­talmas mint egy tölgy, hogy szinte kalapot emel neki az ember mikor fölnéz rá. Most tanul man­kón járni. Az erdőben rázuhant a fa s béna lett. Pár hétig tűrték a kórházban aztán azt mondták neki, hogy fizessen hetenkint 5 dollárt. Ahelyett inkább visszajött az ó hazába. Egy szép fiatal menyecskének a karját vág­ták le. Velünk utazott egy szép fiatal széfcely leány, aki félesztendő alatt odakünn az elméjé­ben háborodott meg. Csöndes őrült lett. Amerika visszaküldötte, mert szerencsétlenekre nincs szük­sége. Neki csak erős, izmos, dolgozni tudó ma­gyarok kellenek, akik végzik helyette a munka durva részeit, hogy a nagyobb hasznot ő vág­hassa zsebre. Aggok intézetét, szegényházakat, nyomorékok ispotályát ott nem szoktak építeni. Az legyen Európa dicsősége. Amerika leszedi a tejfölt, Európa meg örüljön, ha fiait visszakap­hatja igy. Bizony mondhatom, hogy le sem merném irni azokat a keserű kifakadásokat, amelyeket a visszavándorlók ajakáról Amerika rovására hal­lottam. Amerikai honfitársaim azt hinnék, hogy a túlzott hazaszeretet beszél belőlem. Valamennyi vallja, hogy Amerika kizsarolta őket s ha Magyar- országon annyit dolgoztak volna, mint Amerikában, legalább is elérték volna ugyanazt az eredményt. Meglátogattam az amerikai magyar teme­tőket is. Sirt a lelkem, mikor azokat a szomorú fejfákat láttam. Itthon is szomorú a temető, odaát százszorta siralmasabb. A nagyobbik részén apró fehér keresztek sorakoznak. A nagyobbak 20— 50 év körüliekre vetik árnyékukat.- Majdnem minden másodiknál egy-egy tragédiát beszéltek el: gyilkosság áldozata lett, vagy valamelyik gyárban, vagy vasútnál szerencsétlenség érte. Végelgyengülésben elpusztultat nem láttam egyet­lenegyet sem. — Nagyon nehéz feladat, de mindent meg­teszek. Isten hozzád s ezzel szobájába tért vissza. Másnap kora reggel, midőn a kis tündér javában álmodott, Béla Csongort a közeli korcsma egyik zugába rejté el. De a kötelesség érzete diadalt aratott az ifjúban s megmondá huszárjai­nak, kik csakhamar nyomára akadtak. Láncra verve viszik az agg, ősz embert a kaszárnya börtönébe. Csak két napot töltött ott s szívta a dohos levegőt. Kiderült ártatlansága, elbocsájtották. Névtelen levél érkezett a kaszárnyába. Mar­git saját kezével irta: „Mailáth főhadnagy önként szöktette meg Csongort, mert leánya a kezét ígérte neki, ha apját megmenti . . . Elárulta hazáját!“ A vizsgálat megindult, minden kitudódott. A bárnóczai kaszárnya udvarán elhangzott a vezényszó. — Tölts . . . — Céloz . . . — Tüzelj . . . A puska elsült, Mailáth összerogyott. Csak egy mosoly vonaglott végig ajkain s meghalt. * Eljött az ősz, megjött az est holdvilága. Felhőrongyok úszkáltak a hold előtt, a vidék eztislfényben úszott, fekete éjszakába borult. Margit báró Halmossal karöltve az akácfa alatti pádon, azon a helyen tilt, hol először talál­koztak. Együtt nézték a hulldogáló sárga leve­leket, együtt a szendergő természetet.* Bélának nyakába borult, könnyeket hulla­tott s halkan suttogott mintha mondani akarná : Minden szenvedés emlékezetét Egy szent őröm könnyűje mossa szét. Tarjái Jézasf.

Next

/
Thumbnails
Contents