Tolnamegyei Közlöny, 1910 (38. évfolyam, 1-51. szám)

1910-01-06 / 1. szám

2 .TOLNAMEGY Ei KÜZLGN\ 1910 január 6 lás. A külpolitika ma nem olyan irányú, mint 1848-ban volt. Akkor az orosz nagy­hatalom sietett a szorongatott ^ Ausztria segítségére, erősen megbánva később, mert j hálátlanság lett osztályrésze.^Ma, ha Magyar- országgal a harc megkezdődik, számtalan ellenségei csak azt fogják lesni, hogy mikor lesz a legalkalmasabb idő, hogy megtámad­ják és — darabokra tépjék. Megérdemlett sorsát senki el nem kerülheti, Boda Vilmos. Bezerédj Pál Szekszárd r. t. város díszpolgára. Lélekemelő ünnepi díszközgyűlése volt Szekszárd r. t. város képviselő-testületének múlt csütörtökön, midőn egyhangú lelkesedéssel Be- zerédj Pál miniszteri meghatalmazott, főrendiházi tagot a selyemtenyésztés felvirágoztatása és a város lakosainak anyagi felsegitése érdekében 30 éven át kifejtett önzetlen működése elisme­réséül díszpolgárává választotta. Lapunk múlt számában már közöltük Grünwald Lajos kép­viselő-testületi tagnak erre vonatkozó lendületes indítványát, melyet a közgyűlésben Janosits Károly főjegyző olvasott fel. Ugyancsak ő ol­vasta fel a városi tanácsnak erre vonatkozó alábbi javaslatát: «Tekintetes Képviselő-testület! A képviselő-testület Bezerédj Pál selyem­tenyésztési miniszteri meghatalmazott, főrendi­házi tag urat a város szerv, szabályrendelet 7. §-ának V. pontja alapján Szekszárd rt. város díszpolgárává egyhangúlag megválasztja, ré­szére a díszpolgári oklevelet kiadni rendeli s megbízza a polgármestert, hogy a díszpolgári oklevelet a képviselő-testület * tagjaiból alakí­tandó küldöttség élén Bezerédj Pálnak adja át. Ezzel a határozattal a képviselő-testület a város közönsége őszinte, igaz tiszteletének és nagyrabecsülésének kíván kifejezést adni aziránt a hazafias és emberbaráti érzésből fa­kadt nemes és eredmény telj es munka iránt, mellyel Bezerédj Pál a selyemtenyésztést és selyemfonó ipart hazánkban megteremtette s ezeket lángoló buzgalommal és fáradságot nem ismerő tevékenységgel, úgyszólván egyedül egymaga virágzóvá és versenyképessé fejlesz­tette nemcsak, hanem áldásos működésének ideje alatt a múlt évig az országnak 68.109,114 K, vármegyéjének 8 297,193 K, Szekszárd rt. város lakosságának pedig 4.222.209 K jövedel­met biztosított. Határozatával megbecsülni kívánja a város közönsége azt a példa nélkül álló önzetlen séget és hazafias áldozatkészséget, mellyel Bezerédj Pál hazánk közgazdaságát 30 év óta szakadatlanul folyó munkájával minden anyagi képe. E kép megfagyasztja a vért az erekben, a szív őrülten kezd verni és az egész testen valami megnevezhetetlen szorongás fut végig, amelyet nem letíet leküzdeni, eltávolítani. A hajó egyik percben még a felhők között lebeg, a másik pillanatban pedig már csaknem függélyes irányban zuhan alá a kétségbeejtően fekete hullámvölgybe — s amikor a szorongó ember tekintete ráesik a várfalként emelkedő hullámfalak sötétjére, mindent elhisz, csak azt nem, .hogy onnét még valaha élve kikerüljön ... Borzalmas kép az, amely verejtéket csal az ember homlokára, hátára és minden tagjára, s e pillanatok hatása alatt mindenki érzi a halál- félelmet. Hát még ha éjjel látjuk a tengert; amikor a vaksötét égbolttal csakugyan összeolvad tükre s csak a megvillanó habtarajok jelzik a hullám­tornyok tetején: melyik a viz és melyik az ég ? Amikor nem látjuk a felénk rontó hullámokat, csak akkor vesszük észre azokat, amikor már megfürödtünk bennük és szemünk és szánk tele van a kellemetlen izü, jéghideg vízzel. Amikor oly borzalmasan dörögnek, oly rettenetesen csobbannak a máskor szelíden meglapuló, játszi hullámok, hogy kimeredő szemékkel, elkékült ajkakkal tekintsünk a fekete éjbe: hol, merre van az a hullám, amely az égzengést olyan hűen utánozza és hadd térjünk ki előle, nehogy pozdorjává zúzza a száz ember menedéket, a fölséges acélvárat. Amikor valami hidegség csa­varodik — egy újabb hullámposta utján — a nyakunk és fejünk köré és mi rémülten tépjük le azt, kétségbeesetten nézve meg, vájjon mi ellenszolgáltatás nélkül, sőt saját anyagi érde­keinek feláldozásával szolgálja. Hálás elismeréssel kívánja végül a kép­viselőtestület leróni a mélyen érzett tisztelet és nagyrabecsülés adóját azért az intézkedéséért, hogy az ország eme nagy és világhírű intéz­ményének központjává városunkat tette. Ezzel a ténnyel Bezerédj Pál a város kö­zönségét és az ő köztiszteletben álló személye között szoros kapcsolatot létesített. E kapcso­lat folytán a város közönsége fokozott örömmel •ragadja meg az alkalmat, amely Bezerédj Pál 30 éves működésének évfordulójával kínálkozik, hogy neki a hazája és embertársai javára a városnak fejlődése körül kifejtett áldásos és közhasznú tevékenységéért a díszpolgárrá való megválasztásban átnyújtsa a legszebb babért, amit a hazafiu erények és érdemek iránt érzett polgári elismerés adhat.» Az előterjesztett javaslatot a képviselő- testület Boda Vilmos, dr. Albersz Rezső, Török Béla és dr. Leopold Kornél felszólalása után, kik Bezerédj Pál elévülhetetlen érdemeit dicsőítet­ték, lelkes örömmel elfogadta. A diszpolgárságról szóló díszoklevelet dr. Szentkirályi Mihály polgármester vezetései alatt nagy küldöttség fogja Bezerédj Pál miniszteri meghatalmazott, főrendiházi tagnak ünnepélyesen átadni. Kívánjuk, hogy Szekszárd város első díszpolgára még hosszú éveken át minél többet alkothasson városunk felvirágoztatása javára. Borkivitelünk . . .?! Irta: Hermann Frigyes. A napokban érdekesen szomorú dologról szereztem tudomást. A dolog a következő : Egy magyar ember — a név mellékes — egy Ber­linben lakó barátjának, a magyar királyi állami borok kivitelét közvetítő Czajlik Lajos utján hétféle bormintát, összesen tizennégy litert küldött választás végett. A bor szerencsésen megérkezett Berlinbe. Itt azonban a német- országi bortörvény értelmében *— miután a bor­vizsgáló állami hatóság a küldeményt átvizs­gálta — minden fajból egy és fél litert, összesen a hét fajból: tiz és^fél litert akart elyonni vegy- elemzésre. Ezenkívül minden faj megvizsgálásáért huszonöt márkát, összesen a hét fajért száz- hetvenöt márkát követelt. — A feladó még Buda­pesten ötvenhat koronát fizetett a szállításért, a berlini ember igy kapott volna három és fél liter bort kétszázhatvanhat koronáért, vagyis bele­került volna egy liter bor hetvenhat koronába ! Magától értetődik, hogy a berlini ember a bort ilyen körülmények között nem vette át, hanem a feladónak rendelkezésere bocsátotta és egyben panasszal élt az ottani hatóság előtt és hangoztatta, hogy a bor a magyar királyi állami pincéből való, amire a német közeg azt felelte, hogy: Magyarországban még az állam is hami­sítja a bort! Eddig van, nincs tovább. Amikor ezt a hirt kézhez kaptam, elképedtem. Hirtelen úgy lehet — és akkor jövünk rá, hogy nem tengeri rém keze, nem tengeri najád karja volt, de egy prózai tengeri növény indája, amelyet a hullá­mok harca kiszakított a mélyből és a habok hátukra kapták, játszva vele, mint valami ostor­ral. Vagy amikor hirtelen nagyot koppan a homlokunk és szikrákat hány a szemünk világa, mert valami a homlokunkhoz röpült s amikor lehajlunk, hogy megkeressük, mi volt az, — ha addig egy újabb hullámroham el nem mosta — akkor látjuk csak, hogy egy szerencsétlen kagyló vagy tengeri pók, amelyet a vihar kitépett a tengerfenéki szikla testéből és a fölszinre dobta, ahol úgy dobálóztak, úgy játszadoztak vele a megkorbácsolt hullámok, mint a gyermekek a labdával . /. Közepes szemlélődésnél mindig van valami hasonlatosság a dühöngő tenger meg a bál kö­zött : a tenger is a táncolok nagy tömege, (ahol senki sem árul petrezselymet) a zenét pedig vagy a mennyboltozatnak, vagy pedig a hul­lámok dörgésének hangja adja hozzá— és mondhatni, hogy jól tudja adni hozzá, mert legalább senki sem marad érzéketlen iránta, mindenki táncol: tenger, hajó, ember . . . ... És ha ehhez a táncoláshoz hozzágon­doljuk a rideg, vigasztalan sötétséget, a folyto­nos öntözéseket, a dübörgést, az étvágytalan­ságot (nem is szólva az alvás teljes lehetetlen­ségéről) s azt, hogy ez az állapot két-három hétig percnyi szünet nélkül igy tart: akkor, kedves olvasóm, fogalmad lehet arról, hogy mit áll ki a tengerész egy kis viharban . .. éreztnm, mintha valaki az arcomba csapott volna, szégyenletemben elpirultam. Hát mi ez ? Hát már ezt is szabad ? Hát már ezt is lehet ? 1 Van e becsületes magyar ember, akiben nem forr fel a vér, akinek szive nem szorul össze, amikor azt hallja, azt olvassa, hogy egy szürke senki, egy picinyke német vámközeg azt meri hivatalában, tehát hivatalosan állittani, hogy Magyarországban még az állam, is hamisít. Hamisít, tehát csal! És most kérdem én, hol találhatnám meg valahol azt a lovagias, kardcsörtető magyar nemzetet, amely nemzetnek fiai egymásközt annyira érzékenyek becsület dolgában, hogy minden ostobaságért készek egymás vérében gázolni, akiknél egy félreértett szó, egy tekintet elég arra. hogy egymás fejét »szabályszerűen« kettéhasitsák, vagy egymást «előírás szerint« keresztüllőjjék ?! Hol van, mit csinál ennek a nemzetnek a kormánya, hogy nincs tudomása, vagy nem akar tudomást szerezni arról, hogy hamisítással, csalással vádolták meg a magyar államot ?! Éveket töltöttem el külföldön, volt alkal- mam. tapasztalni, hogy a »nyugat« államok népeinek egymásközti érintkezése milyen. Éppen a vámhivataloknál tapasztaltam, hogy milyen keztyüs kézzel bánnak az angol, a német, a francia, egyszóval a művelt államok alattvalóival. Történjék a vámot kezelő közegek részéről csak a legcsekélyebb inkorrektség, a sértett »nyugati« ember azonnal a konzulátushoz siet. Ez pedig rögtön elégtételt követel, »casus belli«-t emleget és ha az elégtétel késik, negyvennyolc óra múlva már ott himbálódznak valammelyik kikötő előtt a csatahajók, a dreadnaoughtok, hogy — demonstráljanak. Ezek pedig nem értik a tréfát. Bármilyen formában, de elégtétel­nek kell lenni. Ha nem adnak, vesznek, de meg kell feltétlenül lennie. És meg is kapják. A mi kormányunk ilyen esetben pedig úgy tesz, mint a struc madár. Ha a zulukafifer ojdalba rúgja, egyszerűen beledugja a fejét a homokba, mintha azt akarná kifejezni, hogy nem akarja látni azt, aki bántalmazza; de ha senki nem bántja, akkor fennhordja fejét, büsz­kén körülnéz, mintha azt kérdezné : «ki vagyok én« ?! A mi struc minisztereink, képviselőink is magasan hordják fejüket addig, amíg ostoba­ságok összefecsegésével tölthetik ki idejöket, de amikor lenni kellene valamit, amikor erélyesen fel kellene lépni, amikor egy hallatlanul vak­merő sértést kellene megtorolni, amikor elég­tételt kellene követelni az egész Magyarország nevében, akkor ők süketek mind a fajdkakasok és gyávák mind a nyulak. Őnekik sokkal fontosabb volt, hogy Kossuth-e avagy Justh ? Az egyik részök azt kiabálta, juszt se Justh, a másik meg, hogy juszt is Kossuth! Addig keveregtek, amig végre lett — Lukács! Most meg azon spekulálnak, hogy támogassuk-e ezt a homo regiuszt, vagy ellenzékbe menjenek-e ? Ravaszkondnak, huncutkodnak, mert jó volna most már tudni, hogy lesz-e bank/ vagy nem ? (Most már tudjuk, hogy nem lesz. Szerk.) Mit törődnek ők az ország gazdasági érde­keivel, az o'íszág becsülatével ?! Legfeljebb egy gúnyos mosoly jelentkezik bankettszagu ajkai-, kon, gondolván, nini, még olyan bolond iá akad, aki országos gazdasági érdekekről álmodik, aki még hisz a becsületben, az ország becsületében, aki még nem tudja, hogy a becsület, az ország becsülete, csak fantazmagória hogy az ország gazdasági érdekeivel pedig csak a kerületekben, a programmbeszédekben illik foglalkozni, mert ezekről nagyon szép, gömbölyű körmondásokat lehet csinálni, aki még nem tudja, hogy különben az érdek a magán érdek , a fődolog 1 ? Nos hát tisztelt kormánytagok és kép­viselők, tudják meg azt, hogy nekünk magyar gazdáknak tökéletesen mindegy, hogy lesz-e bank vagy nem lesz és hogy ebből, ha valaha meglesz, hányoknak lesz haszna; de nem mind­egy az, hogy gazdasági érdekeink tönkremen­jenek, hogy kivitelünk elpusztuljon, csak azért, mert könnyelműen nem törődik velők, hogy ez az ország, az állam csalással vádoltassék, hogy az ország, az állam, a — mi becsületünk láb­bal liportassék! — Azért lettek megválasztva, hogy ezeket védjék, hogy ezeket őrizzék. Jó lesz ezeket nem szem elől tévesz­teni, mert könnyen meglehet, hogy rövid idő múlva meg fogja unni a nemzet ezt, hogy még tovább is bolonditsák. Jó lesz tehát vigyázni, kevesebbet beszélni és végre valamelyes kevéskét: cselekedni is ! Tisztelettel kérjük, hogy az elő­fizetési összeget lapunk kiadóhiva­talához juttatni szíveskedjék.

Next

/
Thumbnails
Contents