Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-25 / 8. szám
XXXVII. évfolyam 8. szám Szekszárd, 1909 február 25 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bízerédj istván-uteza 6. sz.. hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t. hová p lap réézére mindennemű hirdetések és pénzküldeménvek inréz éndők Felelős szerkesztő Kömunkatars BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, || évre 6 jp M évre 3 K Számonként 24 tíllér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések : 100 szóig 3 j§ 74 f, 100—200 szóig 5 ff 74 f. 200—300 szóig 7 K 74 f,- minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé Március. A természet ébredése küszöbön van. Amint a hóolvaszió tavaszi szellő a téli álmából ébredező föld fagyos hantjain végig suhan, az az embeii lelkekben is bizonyos mozgalmat, lelkesedő hangulatot szokott felidézni. A történelem világosan igazolja, hogy a népmozgalmak legtöbbje a tavasz első hónapjának idejére esik. Nagyon köny- nyen megtörténhetik tehát, hogy az idei tavaszi ébredés melege is felrobbantja a mindenfelé példátlan mennyiségben felgyülemlett gyúlékony anyagot, litván mindjárt a külpolitika zavaros helyzete. Bajos feltételezni Szerbia vezető embereiről, hogy, ha mindjárt nagyfokú rövidlátást és elfogultságot feltételezünk is náluk, miszerint be ne látnák, hogy Ausztria-Magyarországgal való háborújuk a siker kilátásával egyáltalán nem bir s a legjobb esetben sem volna egyéb, mint egy olyan vakmerő vállalkozás, mely Szerbiát az anyagi tönk szélére sodorva, a teljes megsemmisülésnek szolgáltatná ki. Éppen ebben fekszik a fenyegető helyzet ismérve, hony Szerbia ennek dacára őrült módon kihívja monarchiánkat, világos jeléül —annak1, hogy háta mögött, minden nyilvános fogadkozás ellenére, egy vagy több nagyhatalom áll, melyeknek céljuk' Ansztria- Magyarország gyöngitése s mint mondani szoktuk, a zavarosban való halászás. Hogy melyik ez a nagyhatalom : Anglia-e? vagy Oroszország, vagy mindkettő, azt csak akkor fogjuk megtudni, ha már a háború iéme végigvonul határainkon és látni fogjuk, hogy honnét került ki a Szerbiának annyira szükséges idegen segítség. Van tehát szomorú kilátásunk arra, hogy sok magyar vérbe s még több anyagi áldozatba fog kerülni annak a két tartománynak birtoklása, melyet azután az éhes Ausztria fog elnyelni, fittyet hányva a magyar történelmi jogoknak. De még zavarosabb és ; elszomorítóbb a helyzet, ha belpolitikai állapotainkat vesz- szük vizsgálat alá. Az l867-ik évi kiegyezési törvény világosan megadja a magyar nei zetnek azt a jogot, hogy gazdasági életét Ausztriától teljesen függetlenítheti. Ez pédig csak úgy lehetséges, ha ennek eszközeit, a külön bankot s az önálló vámterületet létre tudjuk hozni. Ám ismeretes az az indokolatlan, de kétségen kivül létező aggodalom, mely a bécsi udvari köröket hatalmába keríti minden esetben, ha arról van szó.'hogy Magyar- ország törvényen alapuló jogai, melyek állami íüggetenségének kidomboritását célozzák, érvényre emeltessenek. Ott már ez elszakadási rémképként szerepei; s igy természetesen a legnagyobb fokú ellentállásra talál. Erről az oldalról tehát segítséget, támogatást nem vá&hatunk Hazajárni még az osztrák népek féltékenysége^ és irigykedése, mely abból szármázik, hogy a nekik oly busás anyagi hasznot hajtó gyarmat, mert ők Magyarországot most is annak szeretnék megtartani, valahogy ki ne sípolják körmeik közül, jól . tudva azt, hogy az önálló gazdasági berendezkedése hazánknak minden kétséget kizáró módon ezt eredményezné. Ausztria részéről, e szerint, kés- hegyig menő harcra lehetünk elkészülve, ha törvényen alapuló, ahhoz a jogunkhoz, hogy a külön bankot, most az osztrák-magyar bank szabadalmának lejártával, megvalósítjuk, szívósan ragaszkodni fogunk. A magyar országgyűlésen többségben levő függetlenségi és 48-as párt, tudva azt, hogy a hatvanhetes alapon való kormányzás s minden úgynevezett állami szükséglet engedelmes megszavazása után, ha még a programmjába felvett külön bankot s^m tudja dűlőre vinni, az a magyar nép szivében még mindig erősen élő függetlenségi eszmék iránti ragaszkodást s a pártba vetett bizalmat gyökereiben támadná meg, természetesen a külön bank iránti követeléséről lemondani egyáltalán nem hajlandó s igy küszöbön levőnek látszik, a végrehajtó hatalom s a magyar nemzet nagy többsége közötti összeütközésnek bekövetkezése. Ha Wienben a magyarság jogos követelésének engedni nem hajlandók és én azt j hiszem, hogy ez a helyzet képe, akkor az országgyűlési többség bizonyára megragad I minden rendelkezésére álló eszközt, hogy törvényes jogainak elismerését, ha önként nem adják, há,t kicsikarni megkísérelje. Ennek pedig, a fíarom év előtti tapasztalatból ki- I indulva, az lesz a következése, hogy az í országgyűlést leloszlatják, ha pedig nem j megy, hát katonasággal szétkergetik. Hogy ilyen esetnek bekövetkezését j komoly politikai körökben is fontolóra ve- 1 szik s kizártnak nem tartják* semmi sem mutatja jobban, mint Justh Gyulának, a Ház _____TÁRCA A „Vereshaju“ a bátai színpadon. Irta i Göndör Sándor. — A »Tolnamegyci Közlöny* eredeti tárcája -— . «. . . . veres ember egy se jó !» — mondja a közmondás. És íme, Lukácsy Sándor a maga népszínművében, a «Vereshaju»-ban, fényesen rácáfol a közönség eme igaznak tartott ítéletére. A «Vereshaju» rövid erkölcsi meséje az, hogy egy leányt, akit a természet vörös hajjal jegyzett meg, a falu szájára vesz: s becsületében megbélyegez. Igen sok megpróbáltatáson megy keresztül, mig végre győzedelmeskedik ellenségein ; s a legutolsó, aki volt azelőtt, feleségül megy a falu legvagyonosabb, legderekabb, legbecsületesebb legényéhez ; 1 igy az elsők között is: legelső lesz! Igazi népszínmű a «Vereshaju». Minden iziben a népiélek mutatkozik, azé I népé, aki a külső világ helytelen ismeretében Ítéletet mer mondani az emberi becsületben, nem gondolván meg, hogy igazságtalan ítélete hány embert tett már tönkre, s erkölcsileg hányat semmisített meg.: Ezt I népszínművet hozták színre Bátán : Kustár Géza községi Írnok'és Hambercjer József tanító. Meghajtom előttük az elismerés zászlaját! Kustár Géza régi, jól kiforrt egyéniség a rendezés művészetében. Róla nem tudnék semmi újat mondani, csak aláírom azt,, amit mások mondtak: <Ha Kustár rendezi, sikerül is az!» — s úgy is volt. Hamberger uj ember e téren. Róla csak néha-néha hallunk valamit A mostani szereplése azonban megmutatta, hogy kár neki elvonulni, mikor teremteni, alkotni is képes; mint azt á jelenben örömmel tapasztaltuk. A «Vereshaju» különben éppen a bátai népnek való. Magyar ez a mi népünk minden iziben; sőt a hibákban: teljes. Akit egyszer szájára vesz: tisztára szapul. S ime, most alkalma .volt hallania, hogy a nép. szája nem mindig mond igazat, a saját szemeivel láthatta, hogy a megbélyegzett, erkölcsében meghurcolt, bár az egész falu kel ellene, egymagában száll szembe velük : s győzedelmeskedik. Nem akarom népünket kritikámmal sújtani, de be kell vallanom, bizony nálunk Bátán a pletykának fényes jelene van. (De hiszen másutt sincs külámben !) Ámde hiszem, hogy népünk gondolkodása annyira tisztult, hogy képes megérteni a «Vereshaju». meséjét s annak erkölcsi értékét a saját «én»-jének megjegyzi. Vajha úgy lenne ! Mert a rendezők, midőn lelkűkben megszületett gondolata annak, hogy műkedvelőkkel eljátszatnak valami népszínművet; számölniok kellett a nép érzelmi és gondolati világával. Tudniok kellett, hogy csak olyan népszínmű ’lehet kedves a nagyközönség részére, ami gyönyörködteti őket; de tudták azt, hogy itt nevelni is kell, tehát olyan tulajdonsága is legyen, ami gondolkodóba ejti őket: igy eshetett választásuk éppen a «Vereshaju»-ra. Jól választottak, s a nép megértette őket. Mert mig tavaly, midőn a «Falu rosszá»-t adták elő, bizony némely szereplőnek hónapokig kellett pirulni a «Finum Rózsi» vagy más név miatt. A jelenben nem igy történt. A «Vereshaju» Csak a színpadon az, küllőmben senkinek sem jut eszébe igy nevezni. Ennyi az erkölcsi sikerből egyelőre. Még egy gondolatért kívánom üdvözölni a rendezőket, s ez az, hogy a nép gyermekeit szerepeltették. A bokorugró szoknyában azok jelentek meg a színpadon, akik künn az életben is azt viselik ; s a feszes magyar nadrág, meg a borju- száju gyolcs ing is, a naptól barnára festett legényeinken pompázott. Nem is lehetett hallani egyetlenszer sem : «menjünk a komédiába», — ma már nem komédia az, ami alig egy éve még az volt Ez is valami! Ez is csak azt mutatja, hogy népünk, lelke igenis fogékony minden iránt, ami szép; csak el kell találni a formát, az alakot, amiben az tetszik neki is. A mostani,, február 18-iki műkedvelői előadás ilyen formában nyerte meg a nagyközönséget, s emléke soká élni fog. az ott- levők lelkében. Erkölcsi kihatásait, hiszem, a jövőben csak fokozódva tapasztalhatjuk; ami viszont a ren
