Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-12-23 / 51. szám

VIDÉK.

A teveli kaszinónak folyó hó 16-én szép és kedves ünnepe volt, Prikler Károly teveli plébános, kaszinói elnöknek völgységi kerületi esperessé (örtént kinevezése alkalmából, tiszteletére a kaszinó bankettet rendezett, mely alkalommal a kaszinó minden egyes tagja jelenlétével szeretett elnöküket ért ezen méltó kitüntetéshez igaz, benső örömének kifejezést adni, őszinte szívből üdvözölni és megtisztelni sietett.

A teveli kaszinónak ezen nap, az önzetlen szeretet, ragaszkodás és nagyrabecsülés ünnepe volt, mert azt a férfiút ünnepelhette, ki nemcsak mint a teveli kaszinónak már 20 éven át lelkes, fáradhatatlan elnöke, de híveinek nemes szivü, buzgó plébánosa, ki igazságszeretetével, szép és jó tulajdonaival a kaszinó tagjainak, úgy községe népének osztatlan szeretetét, bizalmát és ragaszkodását vívta ki magának. Mi sem bizonyítja ennek igazságát jobban, mint azon körülmény, hogy a kaszinó tagjai teljes számban megjelentek szeretett elnökük üdvözlésére.

Örömüknek, testvéri szeretetüknek, ragaszkodásuknak kifejezést adni a szomszédos községekből paptársai közül is megjelentek nehá- nyan, kik örömmel osztoztak a kaszinó szerény, de kedves és lélekemelő ünnepélyében, mig jelenlétükkel az ünnepély fényét emelték, a tagok örömét pedig ezzel csak fokozták. A jól sikerült vacsora alatt elsőnek Diczendy Pál községi jegyző szólalt fel, ki szépen átgondolt beszédében mint a kaszinó fáradhatatlan elnökét, a hazafias buzgó papság mintaképét éltette az ünnepeltet. Majd Kircz István kántortanitó, a teveli polgári olvasókör elnöke, lendületes, hosszabb beszédben, mint az olvasókör kiváló s erényekben gazdag tagjára ürítette poharát. Meghatottságtól remegő hangon köszönte meg az ünnepelt ezen őt ért kitüntetést, szerényen kitért az ő személyét illetett dicséretek elől, a kaszinó tagjait éltette, óhajtván, hogy a kaszihó tagjai között oly szépen nyilatkozzék meg mindenkor a szeretet és egyetértés, mint az ő személye iránt a mai napon az oly szépen megnyilatkozott.

Lelkes felköszöntőt mondott még Magyar Miklós závodi esperes-plébános, éltetve az ünnepeltet, mint kartársát; mig Forrai István tanító, a tantestület nevében köszöntötte az ünnepeltet, kérve továbbra is szeretetét a tanügy, mint

annak szerény munkásai ifánt; végül Pévald Vilmos kisdorogi plébános a kaszinó .tagjaira ürített poharat.

A mindvégig kedélyes hangulatban eltöltött estély után valamennyien azon őszinte kívánsággal távoztunk, hogy az Isten sokáig éltesse, a mi kedves, puritán jellemű, örökké mosolygó arcú, esperes-plébános urunkat.

•' ________ Egy jelenvolt.

KÜ

LÖNFÉLÉK.

— Lapunk előfizetőinek, olvasóinak, barátainknak és munkatársainknak boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk

— Kinevezések- Zichy Gyuia gróf pécsi roegyéspüspök Szilvek Lajos dr. kanonokot a pécsi főgimnáziumhoz püspöki biztossá, Beck Lajos nagybicsérdi plébánost a Keresztény szeretet gyermekvédő műve orsz. szervezetének pécsegyházmegyei képviselőjévé és Rausz Alajos czikói plébánost a bonyhádi esperesi kerület jegyzőjévé nevezte ki.

A király dr. Kalmár Vilmos kaposvári törvényszéki jegyzőt a szekszárdi kir. járásbírósághoz albiróvá nevezte ki. — A «K. H.» ezeket írja a kinevezésről: «Kalmárt, aki igen tehetséges, nagy tudásu fiatal tagja volt a kaposvári bíróságnak és jegyzői karnak és aki kaposvári ember, nagyszámú jóismerőseinek rokonszenve kiséri uj állásába. Kalmár Vilmos dr. a társadalomban is kedves és ösmert ember volt, akit széles körben szerettek és tisztelteké

— Karácsonyfa ünnepély. A szekszárdi róm. kath. óvodát és gyermekmenhelyet fentartó egyesület múlt kedden d. u. 3 órakor tartotta meg a szokásos karácsonyfa-ünnepélyét, melyen özv. Simontsits Béláné elnök is részt vett. A gazdagon megrakott szép karácsonyfa előtt a kedves kicsikék énekeltek a kis Jézuskáról, aki oly sok ajándékot küldött nekik.

— Helyettesítések. Apponyi Géza gróf főispán dr. órffy Gyula szekszárdi ügyvédet, tb. t. ügyészt a tiszti ügyészi, dr. Drágíts Imre központi járási járásorvost, tb. főorvost a főorvosi és dr. Kramolin Gyula kir. törvényszéki orvost a járási orvosi teendők végzésével bízta meg.

— Kinevezés. Németh Árpád nyug. honvédfőhadnagy, a budapesti m. kir. államrendőrséghez hivatali tisztté neveztetett ki.

— Doktorrá avatás- Holub József tanár, Holub János szekszárdi polgári iskolai igazgató kiváló tehetségű fia, múlt pénteken tette le kitűnő sikerrel Budapesten a filozófiai doktorátust és múlt szombaton avatták doktorrá, melyre édesatyja is felutazott, hogy jelen lehessen egyetlen fia avatási ünnepén.

— Kirendelés. A szekszárdi m. kir. pénzügyigazgatóság Gauser Mihály dunaföldvári adóhivatali ellenőrt a paksi m. kir. adóhivatalhoz szolgálattételre rendelte ki.

— Gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter Vitkovits Ferenc s z a k c s i plébánost a dombóvári járásba gazdasági tudósítóvá nevezte ki.

— Orvostudor avatás. Linhardt Alfréd szekszárdi «Ferenc* közkórházi alorvost. Lin- hardt Ignác szekszárdi izr. főkántor fiát, a budapesti tud. egyetemen orvostudorrá avatták.

— Esküvő. Kováét Jenő bonyhádi főgimn. tanár folyó hó 14-én esküdött örök hűsége Papp Katicának, özv. Papp Antalné földbirtokosnő leányának.

— Damjaniohné utolsó kívánsága. Midőn az aradi tizenhármas bizottság elhatározta, hogy a vértanuk földjének megváltását és méltó megörökítését sorsjáték rendezése utján valósítja meg, védnökül Damja/nich Jánosnét kérte föl. Az ősz matróna nemcsak hogy a legnagyobb örömmel vállalta a védnöki tisztet, de csaknem halála napjáig buzgó segítőtársa volt a bizottságnak, az akciót rendkívül nagy érdeklődéssel kisérte s a kibocsátott levelek egy- részét, melyeknek tartalmát rendszerint ő maga határozta meg, reszkető, de végtelen intelligens vonásaival maga irta alá. Ezekben a levelekben azzal a kéréssel fordul a magyar közönséghez, hogy segítsen megváltani a vértanuk földjét, azt a helyet, ahol hős férjét annyi félistennel együtt megfojtotta a bakó! Levelét igy végezte:

»Engedjétek megérnem, hogy a magyar Golgothán a hősökhöz méltó emlék hirdesse a nemzet kegyeletét és áldozatkészségét.«

Sajnos, ezt nem érhette meg a hatalmas kort élt ’nagyszivü matróna, de végső kívánságát örökségképpen a nemzetre hagyta. Dam- janichné utolsó, levelére — aki nem is kapott ilyent — tehetsége szerint áldozzon minden jó hazafi. A bizottság központi irodája: Budapest, VII. Akácfa-utca 39. szám alatt van. 1 koronás sorsjegy ugyanott rendelhető.

épen úgy, mint mikor távolról gyönyörködöm egy fölséges szép hegységben. Igen, igy voltam a lomnici1 csucscsal, csodáltam és mikor elkezdtem rá fölmászni, akkor megijedtem tőle. Talán föl sem birok rá kapaszkodni? Félek.

Ebben a második stádiumban talált szegény Paulai, mikor tudtomra adta, hogy az Ember tragédiájában az Évát fogom játszani. A szerepet, a darabot ismertem — ki nem ismeri? és rajongtam érte; igy szólit meg egyszer; »nos, hát asszony, azt a tragédiát adjuk és Évát maga játsza«. Ma sem tudom elképzelni, milyen képet vághattam, csak abból találgatom, amint Paulai panaszkép beszélte el a színháznál: »nem lehet ezen a Jászain eligazodni — rajongott ezért az Éváért és tessék, most, hogy megkapta, azt hiszik örül neki ?... szó nélkül meregeti rám a szemeit«.

Olyan túlságos nagynak, oly hatalmasnak látom minden egyes alkalommal föladatomat, hogy amint egyedül maradok vele, megrémülök tőle, mint a menyasszony a várva-várt vőlegényétől, akivel a lakodalom estéjén egyedül hagyják.

Azt hiszem kétféleképen építjük föl alakjainkat mi színészek. Az egyik alulról fölfelé, a másik, én, fölülről lefelé. Nem úgy értem, mint ahogy a piramisokat építették, hanem például úgy: mintha az egyik kapna egy üres telket és arra építi a maga palotáját, házát vagy gunyhó- ját, kiki a „tehetsége“ szerint. (Én, én úgy

érzem, hogy egy hegy áll elém, melyből ki kell faragnom az egyéneimet! Úgy, ahogy * elém állnak, oly óriások, oly emberfölöttiek, vagy emberalattiak, hogy sehogy se illenek az emberek közé. Faragom őket le, le, le, hogy hozzáférhetők legyenek, egyszerűek, könnyen érthetők, mint mi magunk látszunk lenni. Folyton azon dolgozom, hogy szedek el belőlük, mert még mindig olyanok, mint gyermekkorom meséinek alakjai, szertelenek, óriások, angyalok, ördögök, tündérek, sárkányok. Faragok, csiszolok, végre kényszerítem őket velem szembe nézni; megkísértem beszélni velük, olyan arcot kell ölteniök, amilyent már láttam valamikor, valahol és olyan feleleteket kell adniok, aminőt már hallottam — vagy hiszem, hogy halottam.

Leültetem az én énjeimet velem szembe, vallatom kicsoda, micsoda, mi járatban van, mi dplga itt az élők között és mi joga van én belém költözni ?

Kifürkészem az ízlését a legapróbb részletekig. Végre mikor megelevenedett, nem illik öltözék nélkül hagynom a szerencsétlen hölgyet. Kikérem ízlését földi élete alatt viselendő toilett- jeire nézve. Mindjárt azonnal, veszedelmesen megélénkül és bőbeszédűvé válik az én hölgyem. Határozott Ízlése és kívánságai vannak. — Csak a szabót is elhozta volna magával a képzelete világából, ahonnan ide csöppent, mert ezzel a toilette protonzióval a fejemre zúdította életem legkeservesebb szenvedéseit!

Tulajdonképen ezt akarom elpanaszolni, mert tovább nem bírom hallgatással, béketürés- sel ezt a martyrságot, melyért őszentsége a pápa atyánk, nekem már minden krupulus nélkül »föloldozásti küldhetné elkövetett és még Isten segítségével elkövetendő vétkeimért!

Hiszen ha ruha nem kellene a mi újszülött asszonyaink számára, akkor a színésznők élete csakugyan olyan »idyll* volna, amilyennek a legtöbb ember hiszi.

Nem irigylem modern ruhákkal dolgozó asszonykollegáimat.

Nekem eddig csak három modern asszonyom vám. »Idegennő«, az Otthonban, »Magda« és ez a »Padovani hercegné«, de ez a három asszony tönkre tesz, »vagyonilag« igy hallottam ezt kifejezni, — olyan uras — és egészségileg. Ezt nem tudom jól van-e mondva, nem hiszem, hanem úgy illik a másikhoz.

Ez a három asszony mindenemet felöltözte. Úgy értem, hogy minden hitelemet.

De milyen semmi volna, ha csak »anyagi- la'g« ruházna! Hiszen a kis Kassai már nem ellenőrzi a „jólétemet“ és nem aggódik miattam, hogy „koldusbotra“ jutok. Általában senkisem aggódik e miatt — pardon, hacsak Monaszterli és Kuzmik utódai, Portik és Geszler urak nem ? Áldásom reájok! Nem tudom, most is ezt a legkövetelőbb Padovani hercegnémet, hogy küldtem volna ki a színpadra, ha ők egy nap alatt oly fényesen ki nem öltöztetik, félretéve — mint igazi hiva-