Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-02 / 48. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1909 december 2 nélkül arra az útra térjenek, mely a nemzeti dicsőség Pantheonjába vezet. S ka az ő, mindeneket életre keltő szellemével végezzük kötelességeinket, egyesült erővel és szent elhatározásokkal, hiszem, hogy méltók leszünk Kossuth apánk soha el nem múló, nagy nevéhez! Kövy Árpád, ref. s. lelkész. Községek szervezkedése. Okulás a városok példáján. Magyarország községeinek hivatalos vezetőihez, a jegyzőkhöz szólok. A községek száz- és százféle baját, szükségletét a jegyzők ismerik legjobban. Az ő vállukra nehezedik a községi adminisztráció minden munkája, gondja, baja. És ha a jegyző községe érdekében tenni akar valamit, úgyszólván az összes nehézségek legyűrésére kell vállalkoznia. Mert sajnos, olyan a helyzet manapság, hogy a községek ügyes-bajos dolgaival nem törődik senki sem. A megyei köz- igazgatás inkább az ellenőrző felsőbbség szerepét tölti be, mintsem, hogy a magukra hagyott, tengernyi bajokkal küzdő és többnyire súlyos anyagi viszonyokai vegetáló községek segitője, istápolója volna. A kormány, a törvényhozás inkább a városok fejlesztésén fáradozik, azok felvirágoztatásával van elfoglalva. Ki törődik tehát a községekkel? Úgyszólván senki sem! Magyai'- ország tizezernél több községe teljesen magára van hagyatva a létért való küzdelem súlyos napjaiban. Most, mikor annyira megrosszabbodtak a pénzügyi viszonyok és az évek óta tartó politikai válság nyomasztólag nehezedik az országra, kétszeresen súlyos a helyzete a községeknek. Az állam és a vármegye a közigazgatási, rendőri, tanügyi és száz, meg száz egyéb feladatok elvégzését követeli a községektől, de a rendkivül nagy terheket nem könnyíti meg. Ha a község anyagi helyzetének rendezése céljából például kölcsönt akar felvenni, vagy egyéb szükséges pénzügyi műveletet akkr kötni, azonnal felemeli tiltó szavát a vármegyei közigazgatás és az állam. Nem is szólva arról, hogy viszont sok esetben a községek éppen a felsőbb hatalmasságok részéről kényszerittetnek, hogy káros, sokszor valóban végzetes tervekhez adják hozzáTÁRCA. A romok között. — A ,Tolnainegyei Közlöny* eredeti tárcája. — Irta: Tömöri Jenő. Világos, szép nyári éjszakában lovas emberek vágtatnak a magánosán álló Szermonostor romjai felé. Öt férfi és egy asszony. Az utóbbi egy gyermeket is visz a nyeregben. Csupa hab a lovak szügye. A verejtékes arcokat belepi a finom pusztai por. Félelmes vad kinézése van az egész csapatnak. Elől gyönyörű, szép hatalmas fekete ménen valódi óriás. Minden tagja aránytalanul nagy. Árnyéka kísértetiesen rajzolódik a sik mezőn. Egyik szemén fekete kötést visel, a másik szemével minden pillanatban visszanéz. Megfordul széles nyergében s úgy kémleli a tájat. Távol messzeségben, épp a láthatár szélén, siető, apró alakok tűnnek föl. Az óriás dühösen káromkodik s elkezdi sarkantyuzni a mént. A nemes állat fájdalmasan felnyerit s kinyújtott testével, mint a madár repül előre. A többiek csak a monostor fakerítésénél érik utol. Az óriás határozott, szigorú hangon rendelkezik. A lovakat kipányvázzák a belső udvarban s úgy vonulnak jóformán épp a toronyboltozatba. Ott aztán állják az ostromot. Nyi- korgott a rozzant lépcső a nehéz léptek alatt. A baglyok rémes huhogással menekültek az uj foglalók elől. A fölzavart szárnyas egerek egész rajban röpködtek a torony körül. Hangos, mozgalmas lett a végtelen puszta éjjele. Az asszony a gyermekkel- a boltozatos pincébe vonult. A férfiak pedig eltorlaszolták a bejáratot, kitisztogatták a töréseket s ‘viharvert -lszánt harccal néztek elébe a közeledő végzetnek. járulásukat. Spekuláns bankok, közgazdasági törtetők kerítik vajmi sokszor hálójukba a teljesen magukra hagyott községeket, amelyek csak akkor érzik a felsőbbség részéről a néha illetéktelen gyámságot, amikor fontos érdekeik forognak kockán s amikor legsajátosabb ügyeikbe egyszerre húsz oldalról is beleszólnak. Olyan a helyzet, hogy a községe boldogulását lelkén viselő jegyző úgyszólván semmit sem érhet el jelenleg községe érdekében. Mindenütt csukva áll előtte az ajtó. A minisztériumokban meghallgatják ugyan a naiv községi küldöttségeket, amelyek azt hiszik, hogy a sok kilincselésnek eredménye is lesz. Meghallgatják, de kérelmüket azon mód az irattárba is teszik s a nagy kilincselésnek nincs semmi haszna. Az egyedül álló, magára hagyott község éppen olyan gyámoltalan, mint az előkelő rokonság, magas összeköttetések, kellő protekció hijján szűkölködő ember. Nem tud semmit sem elérni. A városok megmutatták már a példát, mint kell érdekeiket megoltalmazni és minden lehető hasznot a maguk javára fordítani. Közös akcióra léptek, szövetségek s ez a frigyük már kezdi teremni áldásos gyümölcseit. Legutóbb, amint ez köztudomású, a kormány két millió koronát adott a városok segitésére. A községekről itt is megfeledkeztek. Manapság, amikor mindent csak szövetkezés, egyesülés segítségével lehet elérni, igazán elsőrangú például szolgálhat a községek előtt a magyarországi városok kitűnő szervezete. Minden egyes város külön-külön ügyeiben maga a szövetség jár el és kezd erőteljes akciót. És az ilyen lépéseket — amint a gyakorlat is megmutatta — komolyan veszik az illetékes körök. A siker biztosabb, sőt a legtöbb esetben egészen biztos. De csak azért, mert egyöntetű, nyomatékos, sulylyal biró fellépést tanúsíthatnak. Ez imponál mindenkinek. A kormánynak és hatóságoknak. De a községek védetlenül, elhagyottan, minden erkölcsi támogatás nélkül kénytelenek küzdeni az egyre nehezedő siralmas viszonyokkal. A súlyos helyzetből csak <egy kivezető ut van: Meg kell teremteni a Magyarországi községek szövetségét. Egy hatalmas, erős szervezetet kell létrehozni, amelynek kebelében helyet foglaljon az ország minden egyes községe kivétel nélkül. A szeretetnek és békének egykor jámbor hajléka, mely annyi elhagyatottnak, ügyefogyott- nak nyújtott egykor segélyt és oltalmat, most romjaiban a gonosz erőszaknak kell, hogy védőbástyája legyen. Pár száz évig virágzott itt István király apátsága, mig egyszer jött a pusztító veszedelem, az istentelen tatársereg. A vad horda tüzes csóvát dobott a monostor fedelébe, kiöldöste a jámbor szentatyákat s nem maradt más, mint a falak, amelyek keményen dacoltak a pusztai viharokkal. Ide vették be magukat az üldözött szegény- legények, mikor látták, hogy nincsen menekvés. Nemcsak hátuk megett szorította nagy pandúr- sereg, hanem minden oldalról körülfogták három vármegye emberei. Ideje is volt már az erélyes, kíméletlen eljárásnak. Az alföldön egy percig sem volt biztonságban sem a vagyon, sem az élet. Ez időben értek véget a francia háborúk. A fegyelmezetlen, eldurvult, romlott erkölcsű csapatok szétoszlottak A munkától elszokott, szilaj katona-embernek nem ízlett semmi polgári foglalkozás. De annál jobban vonzotta a könnyű, kalandos betyárélet. Eleinte külön-külön szegénylegényeskedtek s tevékenységük a lókötésben merült ki, de hova-tovább, amint egyik-másik vért szagolt, nem kerülték a fokos, a pisztoly használatát sem. A puszta magányosságban a közös sors összeverte őket. Választottak maguknak vezért s formális hadjáratokat viseltek a vármegyékkel, amelyek kezdetben szemet hunytak a betyárvirtus előtt. A höldi-révi rémeset, amikor a szegedi vásárra igyekvő kereskedőket egy szálig legyilkolták, mozdította meg a hatóságot. Becsky Dávid kecskeméti hadnagy csakhamar kifürkészte, hogy a félszemü „Pislants“ emberei követték el a tömeges rablógyilkosságot. Ez volt a legkegyetlenebb véregző banda az egész alföldön. A vezér egy mesebeli óriás alak, igazi nevét senki sem így egyszerűen leírva, vagy szóval kimondva el sem lehet képzelni azt az óriási erőt és jelentőséget, amelyet majd ez a szövetség képvisel. Volt-e, van-e, vagy lesz-e 800 kataszteri hold Dunája Tolnának?! A címben feltett kérdésekre az igenleges válasz megadhatásának újabban, három épp oly fontos, mint természetszerű föltétele vált időszerűvé. • Kell ugyanis először az, hogy Tolna község ama kataszteri birtokkönyve, melyet annak idején Tolna-Ozorán az uradalom megbízottja is hitelesnek ismert el s amelyben a 800 és néhány kataszteri hold Duna a község nevére fölvéve van: ne bizonyuljon egyszerű hamisítványnak. Másodszor fontos az* is, hogy a vármegye közig, bizottsága, Tolna község képv. testületének és a törvényhatósági bizottság egyhangú határozatának érvényt szerzendő, a község és a volt urodalom közti összes határvonalakat fölméresse. Elismerem itt, hogy a nevezett bizottság e ténykedése közben a „Magyar Telepitő és Parcellázó Bank“ érdekével nagyban összeütközik. A harmadik föltétel végre az, hogy azon úrbéri térkép — mely már az ötvenes években Toluavármegye irattárából az akkori urodalmi tiszttartó által kivétetett és csak néhány héttel előbb került községünk főjegyzőjének kezei közé — megfelelőbb helyre jusson. f Éppen azért, nyilvánosan kérem föl Virányi Károly jegyző urat, hogy a sok hányatáson keresztül ment térképet, dr. Müller Ferenc ügyvéd ur kezeihez juttatni szíveskedjék, ki az általa megindítandó községi pörünkben, annak igen nagy és kitűnő hasznát veendi. Tanúskodni fog ugyanis e megkerült térkép arról, hogy a Duna sodra Tolnának egyik templomát, egész házsorát, kaszálóját, szántóját, szóval 800 és néhány kataszteri hold területét temette el. Ha ezen tanúsághoz a község elöjáróságának hatványozottabb jóindulata is hozzájárul, úgy bizonnyal állíthatom, hogy Tolnának 800 és néhány kataszteri hold Dunája: volt és lessz I Tolna, 1909 november 29. Horváth Ferenc, rk. oszt. tanító. tudta, társai Pislants-nak hívták, mert egyetlen szemével folyton pislogott. Állítólag litterátus ember lett volna, amig valami asszonyhistóriába nem keveredett, aminek emberhalál lett a vége. Akkor menekült a hadsereghez, ahol robusztus erejével és halálmegvető bátorságával mindenek- fölött kitűnt. A francia ágyuk elnémultak. A fölkelő sereg szétbomlott. A gyilkoskezü diák azonban hasztalan vitézkedett a harcmezőn, a polgári társadalomban nem volt egy talpalatnyi helye. Így került ő is betyársorsba. Nyers, vad, indulatos természete zabolátlanul dolgozott benne. Csak egy teremtett lélek volt, akinek hajlott a szavára, egy gyönge, szép fehér asszony. Alighanem az, akiért kriminálisba keveredett. Hogy mikor került az asszony a pusztába, senki sem tudta, hogy mikor jött senki sem látta, csak egyszer ott lovagolt a vezér mellett a kalandos éjszakában. A hadnagy pandúrjai az alpári nádasokban verték föl a bandát alkonyattájban s azóta szakadatlanul üldözték. Tudták, hogy a túlsó oldalról a csongrádi csendbiztos nyomul előre s csapdába esnek a rettegett pusztai vadak. Csakhogy Pislants is értesült a komiszárius jó szándékáról, azért húzódott a nyílt mezőről a kemény falak közé. Onnan egypár golyóval vissza lehet téritgetni a fogdmegeket s ha már nagyon szorul a hurok, még mindig lehet az ostromlókkal alkudozni. Kitűnő túsz volt a kezei között, egy ötéves fiú, az üldöző hadnagynak egyetlen gyermeke. Már régebben, mikor a hadnagy először kezdte szorítani, raboltatta el a gyermeket. Semmiféle vas nem lehetne ennél jobh védőpaizs. A kemény férfi lelkét összetörte a nagy csapás, de azért még erélyesebben folytatta a betyárok üldözését, elhagyva beteg feleségét, aki már félőrült volt a fájdalomtól. Kelet felől megjelent a reggeli fényesség, mikor az üldözők minden irányban a romokhoz
