Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-28 / 4. szám

2

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

1909 január 28

tülvitelére sem nem hivatott, sem nem

alkalmas. . ' ■ j.

Elszomorító dolog, hogy míg Ausztriában egymással késhegyig menő harcban és ellenségeskedésben álló elemek, rögtön egyesülni tudnak, ha a magyarság jogos kívánságainak teljesítéséről van szó, addig nálunk politikai életünk jelentékeny szereplői, sohasem velünk tartanak, hanem mindig a bécsi hatalmi körök szája ize szerint foglalnak állást jelentékeny kérdésekben.

Ily hadsereggel nem lehet győzelmes hadjáratot folytatni.

Azért, ha. Kossuth Ferenc, kinek állas* foglalásától sok függ a függetlenségi párt jövő magatartásai illetőleg, arra határozza el magát, hogy az osztrak-magyar bank szabadalmának meghosszabbítását nem ellenzi, az nem azért fog történni, mintha a hatalom megtartása érdekében, elveit feláldozni hajlandó volna ; azért sem, mert ot a Bécs által felkínált engedmények kielégítenék, hanem tisztán és egyedül azért, mert egy nagy, ellenséges hadsereg legyőzésére, egy hasonló elszánt és egyetértő haderő volna szüksége.

Ilyen hadsereg pedig, sajnos, ezúttal nem áll a függetlenségi párt vezérének rendelkezésére.

Boda Vilmos

A nagy koldusok.

Ez a cim nem illik semmire másra annyi joggal, mint Magyarország városaira. Különösen az utóbbi években alig látunk egyebet, minthogy a városok, nagy üres tarisznyával a nyakukban, koldus alázattal ácsorognak a kormány és a budapesti bankok pitvaraiban — egy kis alamizsnáért. Nagy koldusoknak nem lehet kiverni a fogát két krajcárral, százezrek pedig még a pénzverdében is lassan gyűlnek. A váró—§\jiv—cn\lj? mt i «vaon

törve fejüket, mikép lehetne az eladósodást a lakosság nyakába sózni. Ez végső esetben sikerül is. Széles köpönyeg a pótadó, minden koldus város ez alá bujt.

De éppen itt a bökkenő. A helytelen gazdálkodás eredménye az igazságtalan adókivetés. Ismerünk városokat, hol 180—200 százalékos pótadóval nyomorgatják a po’gárságot. Ez az oka városaink stagnálásának. Nincs fejlődés semmi téren. A magyar nép csak az élet kényszerítése alatt húzódik a városokba, mert a városokban nehezebb, terhesebb az élet, mint a

falvakban. Pedig éppen megfordítva kellene ennek történni.

A nyugati államokban a kultúra gazdasági élet fejlődését az erőteljes városi élet mutatja. A keleti államokban a gazdasági élet elmara-. I dottságának jelei a néptelen, apró, anyagiakkal I küzdő, csenevész városkák. Minél alacsonyabb, rendszertelenebb a nép gazdasági élete, annál j ritkábbak a városok. Németország, Franciaország, Angolország lakosainak 42°/ó-a alkotja a városok lélekszámát s 58°/o -a a falvakét, nálunk már óriási az esés e számarányban. Magyar- ország népességének 19%-a lakik a városokban és 81% a a falvakban. E bántó számaránynak oka az, hogy úgy a kulturális, mint a közjogi, közgazdasági, ipari intézményekben rendszertelenül s egészségtelenül mindig csak a jelent tartották szem előtt Nem építettünk előre soha, csak a meglevő primitiv falakat javítgattuk.

Nálunk a városi okos, ügyes gazdálkodáshoz eddig senki sem értett. Politika, rokonság vagy korteskedés emelte rendszerint a városi elöljáróságot a vezetés helyére. Nem csoda, ha igy a leggazdagabb városok is koldusbotra fanyalodtak. A lakosság pedig, mely a falvakból a városokba szándékozott telepedni, sem falujában nem maradt, sem a városokat föl nem kereste, hanem ment egyenesen Amerikába. Magyarországon tehát a nép természetes szaporodását a rossz gazdasági politika akasztotta meg.

1900-tól kezdve minden polgármesteri kongresszus foglalkozott a kérdéssel, hogy miként lehetne a városok megszorult gazdasági politikáján segíteni. Nem tudtak segíteni a saját hatáskörükben. Bekopogtattak most tehát a kormányhoz, kevésbbé szerényen, mint ahogy koldusokhoz illenék s előterjesztették a városok rendezésében a következő pontokat:

1. A városok szervezése mielőbb törvény- hozásilag oly módon szabályoztassék, hogy autonómiájuk teljesebb és valódibb legyen ; ön^wrmánvzatuk. D^j^/ttt ^Ql jgázi

_.érdekelj-kívá

nják, a kormány által hatályosan ellenőriztessék ugyan, de ne legyenek érdekeik a mindenkori kormányok jó vagy rossz indulatának kiszolgáltatva.

2. A városok és a városi lakosság érdekei, jövőben demokratikus, kulturális, gazdasági és nemzeti jelentőségüknek megfelelő figyelemben és gondozásban részesüljenek.

3. A városokra a jövőben olyan terhek ne hárittassanak, melyek jövedelmeikkel és az ország lakosságának többi része áltál viselt közterhekkel arányban nem állanak.

4. A városok jövedelmeit hibás vagy igazságtalan adózási módokkal ne csökkenthessék.

5. A városok súlyos pénzügyi helyzeté rendeztessék, e végből az állami költségvetésbe olyan összeget vegyenek föl, amely megfelel a vármegyék államsegélyének s a vármegyei és városi lakosság száma között levő aránynak.

6. Ezen államsegély a városok között népességük arányában osztassák föl.

E pontok még kiemelhetnék a városokat a zökkenésből. De mi azt hisszük, megint csak üres tarisznyával bocsájtja útnak a kormány a szegény koldus városokat. Sz. L.

KÜLÖNFÉLÉK

— Előléptetés. A vallás- közoktatásügyi miniszter Bolgár Kálmán baranyavármegyei kir. tanfelügyelőt a megfelelő személyi pótlékkal a

VI. fizetési osztály III. fokozatába léptette elő.

— Műszaki tanácsosi kinevezés. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter Alacs Zoltán szekszárdi m. . kir. főmérnököt műszaki tanácsossá nevezte ki. Alacs ifoltán ezen előléptetést méltán megérdemelte kiváló szaktudásával és lelkiismeretes közhasznú munkásságával.

— Adományok. Gróf Zichy Gyula pécsi megyés püspök 1000, a pécsi székeskáptalan szintén 1000 korona segélyt adományozott a messinai földrengés által sújtottak felsegélye- zésére.

— Uj igazgatók. A Tolnamegyei takarél^- és hitelbanknál Kiinger .Ferenc elhalálozásával és Ujfalusy Imre leköszönésével két igazgatói állás üresedett meg, . melyekre Szeghy Sándor szekszárdi gyógyszerész és dr. Martin József szőlőbirtokos és bornagykereskedő választattak meg.

— Esküvő. Mosonyi Ferenc szigetszent- mártoni kántortanitó folyó hó 23-án tartotta j® küvőjét Gyönkön Marksz Terézkével.

— A szekszárdi nj dalárda. A régi l hctcs' szekszárdi dalárda tagjait 'Boda Vilír volt elnök múlt vasárnap délután 3 órára polg. iskolába értekezletre hívta meg. Az értekezletre megjelentek beható tanácskozás után egyhangúlag kimondották, hogy újból megalakítják a dalárdát és folyó hó 30-án már meg is tartják az alakuló ülést. A régi tagok mellé sorakoznak városunk legkitűnőbb hangú dalkedvelői, úgy hogy az uj dalárda 30—40 tagból fog állani hivatva a régi dalárda országos dicsőségű hírnevét fokozni.

— Múzeumi felolvasás. László Géza, a szekszárdi áll. főgimnázium jeles tanára, folyó hó 30-án felolvasást tart a múzeumban Petőfi Sándorról vetített képekkel. egy jóbarátja, aki szintén könnyelmű élet után vagyona roncsaival odamenekült s most mint farmer marhatenyésztéssel szép vagyont szerzett. Ezen régi barátja már régóta buzdítja, hogy kövesse példáját. Zenó reméli, hogy ha megmaradt tőkéjét belefekteti egy farmba, és szorgalmasan dolgozik, úgy igen gondtalan életet biztosit úgy magának, mint társnőjének.

Murayné (meglepetéssel felpillant): Társnőjének ?

Szalánczy (érzéssel): Igen asszonyom, társnőjének. Zsadányi egész jövőjét az ön kezébe helyezi. Ön elvált asszony, százszor mondta, hogy unja életét, mely volt férje pazarlása miatt már nem is egészen gondmentes. Határozzon. Ha rászánja magát, hogy elkíséri Zénót s megosztja vele az uj élet örömeit és keserveit, úgy ő még ma felel barátjának, elintézi ügyeit s mint egy uj, egy boldog ember, fordít hátat régi életének s a régi világnak.

Engem bízott meg, hogy ezt önnek megmondjam, nehogy önkénytelenül is befolyásolja határozatát. Hogy szabadon választhasson.

Murayné (hallgat. Arca lágy, mélázó kifejezést ölt. Ajkain szomorú mosoly játszik. Hirtelen hangos, dallamos, . szűnni nem akaró kacagásba tör ki): Zsadányi. mint farmer. Pompás ! Milyen nagyszerűen nézne ki az ő nyúlánk diplomata alakja a nyersvászon-zeké- ben. Blazirt, szőke arcával a gyűrött búr kalap

alatt. Vékony lábszárain a goromba, sáros csizmákkal. Igazán érdemes volna elmenni ezért a látványosságért!.

Szalánczy (megbotránkozva): Ön nevet? Gúnyolódik ? Ez az ön válasza, midőn egy férfi egész életét, sorsát, szerelmét az ön lábai elé teszi ?

Murayné (lassanként megkomolyodva) '• Maga nagy bébé 1 Megbotránkozik a nevetésemen, pedig ez az egyetlen válasz, melyet erre a kalandos propozicióra adhatok. Szegény Zsadányi ! Farmernak akar menni. Egy olyan ember, ki, ha nem kaphatja meg a szokott illatszerét, hát beteg. Ki még a kabátját sem tudja felvenni egyedül. Ki nem tud egy lépést sem tenni olyan cipőben, mely nem Londonból való Ilyen ember akar negyvenéves . korában marha- tenyésztéssel pénzt szerezni! Beláthatja, hogy ezen csak nevetni lehet.

Szaláncy : Ez mind csupa apróság. Erős férfiakarat legyőz mindent.

Murayné: Az ám, erős férfiakarat. Hisz éppen ez az, amivel Zsadányi nem rendelkezik többé. Az ő jellemében minden [’csavar meglazult. Nemcsak az idegei koptak el. Elkopott a lelke is. Maga a szememre veti, hogy ő szeret és én nevetek. Dehogy szeret, azaz legalább nem úgy, mint azt egy olyan nagy gyerek, mint a milyen maga képzeli. Ő támaszt keres az én lelkemben, azt hiszi benne találná meg

az uj erőt az uj életre, ha elkísérem. Melegedni kíván az én szerelmem tüzénél. (Sóhajtva)! Pedig annál megfagyok majdnem magam is.

Szalánczy : Tehát nem szereti Zenót ?

Murayné: Ő az egyetlen férfi, ki valaha érdekelt s valószínűleg szeretném is, ha tudnék egyáltalában szeretni. Ha nem volna az én lelkem is olyan kopott . . . Csodálkozik ? Pedig úgy van. Ugy-e azt hiszi, hogy egy tökéletesen korrekt,' rendezett körülmények között élő asz- szonynál az lehetetlen. (Szilajon felvetve fejét.) Higyje meg kedves barátom, sokkal több érzést és áldozatot várhat egy férfi az olyan nőtől, kinek ő az ötödik szeretője, mint attól, kinek ő az ártatlan fürtje.

Látja, mi már leánykorunk óta megszoktuk, h°gy vigyázunk, nehogy valami »ostobaságot« csináljunk. Azaz ne engedjük, hogy szivünk megszökjön az eszünkkel, mert hát ostobaság volna elszalasztani a jó parthit egy kis érzelgősség miatt. Ugy-e ? Ha aztán megcsináltuk a jó parthit, ott áll a »convenance« nevelésünk, elveink stb., miknek újra meg kell hozni az áldozatot.

De megmarad a hiúság és a kíváncsiság. Belenézni egy férfilélekbe, kicsit megbolygatni a nyugalmát, s ha érezzük, hogy egyik-másik esetben a mi nyugalmunk is veszé yben van, akkor óvatosan és biztosan lekoppintjuk a kis érzelemvirágocskának első rügyeit s még örü-