Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-10-14 / 41. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1909 október 14 gása, sőt gunymosollyal kisérte naiv reménykedéseinket. De mihelyt a politikai életben is komoly törekvéssé vált gazdasági életünknek Ausztriától való függetlenitése, odaát megszűntek mosolyogni s a nemzet öntudatra ébredésében nagy veszélyt látva, elérkezettnek tartják az időt a függetlenségi törekvések letörésére. Törvény ide, törvény oda : Ausztria magyar jogokat, magyar gazdasági érdekeket nem ismer; a jegybank kettéválasztása, a készfizetések felvétele ellen állást foglal, ellenben nemzeti politikáját a mi hátrányukra irányítja, Bosznia- Herczegovinát általa meghódított piacnak tekinti, hova mi a lábunkat sem tehetjük be és gazdasági fejlődésünk érdekében nem lehet oly kívánságunk, melynek megvalósulását Ausztria ne igyekeznék meggátolni. Ebből előre láthatjuk, hogy mi fog történni 1917-ben, az utolsó kiegyezés lejártával. Bizonyos, hogy gazdasági függetlenségünket, pusztán a törvénykönyvvel kezünkben, akkor sem leszünk képesek érvényesíteni s nem leszünk erre képesek mindaddig mig Ausztria törvénytelen ellenkezésének a leg- erélyeseb eszközökkel nyakát nem szegjük. A mai válság főokát tehál Ausztria makacs, rideg ellenállása képezi. Ne hárítsuk ezt a vádat sem az uralkodóra, sem a trónörökösre; azok az osztrák érdekek sugalmazott szószólói, ami elég szomorú, de úgy van. A Wekerle-kabinetnek menni kell, mert Ausztria nem enged semmi vívmányt, a megszavazandó rendkívüli közös költségekért, semmiféle rekompenzációt nem volt képes a kormány kicsikarni, minden megtört Ausztria tagadó álláspontján. És hogy nálunk egyik kormányválság a másikat nyomon követi, annak Ausztria örül és céltudatosan mozdítja elő a krízisek kiélesedését, mert minél zavarosabb a belpolitikai helyzet Magyarországon, annál kevésbbé van módunkban gazdasági függetlenségünk kivívása. A dolgok ilyen állásában már most komolyan kell azzal a kérdéssel foglalkoznunk, hogy mi módon készítsük elő 19l7-re gazdasági függetlenségünk érvényesülését. A kormányban, legyen az bármilyen kormány, e tekintetben ne bizzunk. A kormányt az urakodó vétója lemondásra kényszerítheti, a parlament pedig tétlenségre szorítható. A nagy harcot tehát a magyar társadalomnak kell megvívni, ennek kell Ausztria ellen a közgazdasági háborút meginditani. Nem afféle langymeleg tulipán-^mozgalmat értünk, aminőt pár év előtt gyöngéd női kezek múló divatként rendeztek, hanem olyant, minő a törökországi bojkot volt, melynek hatása keserves feljajdulásra kényszeritette az osztrák ipart s melynek beszünTÁRCA. Két lámpa. Az egyik itt, a másik messze Ép igy pislog bele az estbe. Ép igy pislog az éjszakába Szomorú lángja. Pöröl a lámpa édesanyám: Éjfélig égni? Birja talán! Hisz olyan fáradt, úgy pihenne : A munkát tedd le. A szivem is úgy fel-fellázad, Dobban keserűn egyet, százat S hej, de fájnak azok a könnyek Mit eltemetget. Hát az én lámpám hiába ég ? Hát az én munkám mindig kevés ? Hát az én lelkem mindig beteg Es mindig, mindig csak szenvedek. Hogy arra messze az a másik, Mért nem alszik el, mért világit ? Csöndesen sírok. Az éj mesél . . . »Volt egyszer egy falat kenyér !« HUSZÁR LOLI. tetését csak nehéz ötven millió koronával volt képes a monarchia megvásárolni. Senki sem gátolhat meg egyeseket abban, hogy az osztrák árukat, az osztrák hitelt, az osztrákokkal való gazdasági érintkezést bojkottálja és ha az egyesek milliói egyetértve járnajc el, ha a hazai ipar, kereskedelem, pénzintézteink, közlekedési vállalataink támogatják ezt a törvények keretein belül megvívandó gazdasági harcot, pár év múlva maga Ausztria fog könyörögni, hogy csináljunk önálló bankot, készfizetést, gazdasági függetlenséget, minden, csak az osztrák ipart végromlással fenyegető gazdasági harcot szüntessük be. Elismerjük, hogy a harc eredményes megvívásához szívós kitartás, törhetetlen erély a személyes ellenséget is egy táborba terelő egyetértés és nagy önmegtagadás kell, de ha nem bírunk ezen tulajdonságokkal, ha még nem okoltunk eléggé a szertehuzás káros következményeiből, akkor tegyük le a fegyvert s mondjunk le minden reményről. KÜLÖNFÉLÉK. — Személyi hir. Apponyi Géza gróf főispán folyó hó 12-én Szekszárdra érkezett és elnökölt a tegnap tartott közigazgatási bizottsági ülésén. — Kinevezés. Őfelsége, Joób Imre szekszárdi kir. járásbirónak, törvényszéki bírói minőségben a szekszárdi kir. törvényszékhez leendő áthelyezését megengedte. — Örvendetes hír. A kereskedelmi minisztertől a szekszárdi máv. osztálymérnökséghez azon örvendetes leirat érkezett, hogy rövid idő alatt a rétssilas—szekszárdi és a szekszárd— bátaszéJd vasutat elsőrangúvá alakítják át, melyen gyorsvonatok is fognak közlekedni. — Főispánunk kitüntetése. A hivatalos lap még nem közölte ugyan, de befejezett tény, hogy a király gróf Apponyi Gézát, vármegyénk köztiszteletben álló főispánját, valóságos belső titkos tanácsossá nevezi ki. A főispánunk kitüntetése általános közörömet okozott vármegye- szerte. — Katonai érdemkereszt. A király Polster Kálmán m. kir. VI. számú csendőrkerületbeli századosnak, kiváló szolgálatai elismeréséül, a katonai érdemkeresztet adományozta. — A városok kongresszusa. A városok kongresszusát f. hó 25-én tartják meg, melyen dr. Szentkirályi Mihály, városunk polgármestere is meg fog jelenni. — Papszentelés. Zichy Gyula gróf pécsi megyéspüspök folyo hó 8-án szentelte papokká Péter Róbert és Györkös József végzett theo- lógusokat. Péter Róbert, felszentelése után a bécsi Augustineumba ment tanulmányai folytatására. Látomás. — A »Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárcája. — Irta: Horváth Rezső. Alkony volt, nyár közepe, künn ültünk mindnyájan a házunk előtt s beszélgettünk. Előttünk félig még zöld, félig már sárga — amolyan érőfélben levő — gabonarengeteget ringatott gyengén a nyári szellő. Illata vonzó, edző, andalító! . . . És oly szép nézni a természetnek eme lassú, de mégis fönséges, csodálkozást keltő, örökszép munkálkodását. A gabona közül egy-egy pipóka élénk vörös színe villant belé az esti szürkületbe . .. odább meg a szarkaláb, meg a kék búzavirág kéklik . . . Gézát vártuk haza. (Géza az én öcsém, tizenötéves és épen a hatodik reálosztályt végezte el s vakációzni volt otthon.) A hold karimája lassan bujt elő egy fehér felhőfoszlány mögül és sápadt, bátortalanfényü tányérjával megvilágítani igyekezett a sötétedni készülő égboltozatot. Amolyan csöndes, monoton falusi este volt, amelyben fületsértőn hangzik a békák egyhangú brekegése s ezzel elvegyül a millió meg millió feketehátu tarlódallos: a tücsök unalmas danája. Langyos nyáresti s2ellőcske lengedezett felénk s az előttünk elterülő acélos, sárguló kalásztengert misztikus susogással és szisze- géssel hajtogatta. Alig kell még két hét és meg lesz az aratás. — Küldöttség az alispánnál. Bátai levelezőnk Írja, hogy f. hó 3-án tartott képviselőtestületi gyűlés elhatározta, hogy a minisztérium által tervbe vett közúti hídnak a Baja—Mohács közötti Dunán levő elhelyezése tárgyában megkeresik a törvény- hatóságot, hogy a nevezett hid a bátai duna- ágon nyerjen elhelyezést. F. hó 9-én azután |Báta község elöljárósága, mintegy ÍO-en, tisztelegtek a vármegye alispánjánál. Hozzájuk csatlakozott még Bátaszéken Szabó Károly országgyűlési képviselő s később Bajó Pál járási főbiró is. Szabó Károly vezette a küldöttséget. Beszédében rámutatott a dunai áthidalásnak fontosságára s kifejtette azokat az okokat, melyeket különben a főjegyző által megirt memorandum részletesen — helyes alapossággal tárgyal — s amelyek éppen amellett bizonyítanak, hogy a hídnak szükségképen éppen a bátai dunaágon való elhelyezése a legcélszerűbb. S kérte az alispánt, venné a bátaiak kérelmét szívesen s egyben átnyújtotta a memorandumot. Az alispán szívesen vallotta a kérést magáénak s biztosította a megjelenteket, hogy minden erejével oda fog törekedni, hogy a most átvett kérelem a törvényhatóságnál is általános és egyhangú elfogadást nyerjen. — A szekszárdi piac áthelyezése. Az alispán tudvalevőleg átirt a városhoz, hogy a szekszárdi piacot helyezze át más, alkalmas helyre. Ez az ügy elbírálás végett a pécsi keresk. és iparkamara elé került, a hol f. hó 4-én azt a határozatot hozták, hogy a piac továbbra is a régi helyén hagyandó. — Alispánválasztás. A baranyamegyei alispánválasztást, melyet hetekig tartó korteskedés előzött meg, múlt hétfőn tartott közgyűlésben ejtették meg, igen nagy érdeklődés mellett. Két jelölt volt: Jeszenszky Lajos árvaszéki elnök és Stenge Ferenc vm. főjegyző. Előbbi mellett a függetlenségi párt, utóbbi mellett pedig a régi szabadelvű párt foglalt állást. Összesen leszavazott 351 bizottsági tag. Stenge Ferenc 211, Jeszenszky Lajos pedig 133 szavazatot nyert. E szerint Baranyavármegye alispánja 88 szavazattöbbséggel Stenge Ferenc lett. — Eljegyzések. Szőllösi Mór, gyönki m. kir. adótiszt, eljegyezte Altmann Kornéliát Dombóvárról. Majorits Béla, eljegyezte Wittinger Annus- kát Fajszról. Kohn Gyula, szakcsi uradalmi bérlő, eljegyezte Spitzer József hegyhátmaróci uradalmi bérlő leányát, Szerénát. — A paksi adóhivatal. A pénzügyminiszter értesítette a szekszárdi pénzügyigazgatóságot, hogy a paksi uj adóhivatal f. évi december hó 1-én kezdi meg működését. * — Lelkészválasztás. A varsádi ág. ev. gyülekezet Sanzmann Károly bonyhádi káplánt választotta meg egyhangúlag leikésszé. Már kilenc óra tájban apám nyugtalankodni kezdett, hogy Géza most sem ért haza, holott már nyolckor ágyban kellene lenni. Én javasoltam, hogy menjünk elébe; %erre aztán mindnyájan ráállottak. Én és apám fölszedelőzköd- tünk és a gyepű melletti réten haladtunk az ut felé. Pár perc alatt rajta voltunk. Az alászálló esti harmattól vizessé vált fű teljesen átáztatta cipőinket és mi a latyakban gyorsan haladtunk előre. Alig értünk ki azonban a pusztára vezető dűlőre, hirtelen elfojtott morgást, majd tüstént utána ijedt sikoltást hallottunk. Apám elsápadt és megremegett. — Ez a Géza hangja volt, — mondotta. Magam is annak gondoltam és most ez megerősítette föltevésemet. A hang irányában futólépésben indultunk meg s nem is kellett messzire mennünk: a Glavica felé vivő dülőuton ráakadtunk Gézára. Az ut szélén feküdt, halálra vált sápadtságu arccal eszméletlenül. Apám kétségbeesett sóhajtással rogyott térdre mellette és a fülét a mellére tapasztotta, de azután ujjongva kiáltott fel: — El! Ekkor megfogtuk a gyereket és pár pete alatt az érig cipeltük. Itt — mielőtt az élesztőst megkezdhettük volna — magához tért. Rémült tekintettel meredt ránk. Majd hirtelen fölismert bennünket és örömmel ugrott a nyakunkba. Atyám elmosolyodott és ezzel már Újra az a régi tréfás, gyermekeit becéző öreg volt, mint egy negyedórával azelőtt. Szeretettel nézett a fiára s csendesen mondta:
