Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-08-26 / 34. szám
• XXXVII évfolyam ___________ 84. szám . Szekszárd, 1909 augusztus 26. Fü ggetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Kétféle szüret. Magyarország lakossága nagy reményeket főzött úgy a politikai, mint 'gazdasági téren az ősszel bekövetkezendő szürethez. Abban a jogos hitben élt, hogy szentesitett törvényeiben megállapított azon jogának érvényesítése, miszerint a gazdasági önállóság egyik előfeltételét, a külön bankot, a jövő évben felállíthatja, elhárit- hatlan akadályokba nem fog ütközni. Szörnyen csalódott. Úgy az alkotmányos tényezők másika: az uralkodó, mint a velünk szövetségben élő másik állam : Ausztria, a leghatározottabban tiltakoztak ellene. Már most a nemzetnek törvényes jogai érvényesítéséről vagy le kell, ez idő szerint mondani, vagy pedig fel kell venni azt az ádáz harcot, melyet pár évvel ezelőtt a magyar nyelv jogaiért folytatott. A nemzet érdekeit szivükön hordozó államférfiaink azonban azon tanácskoznak, hogy ezen dillemából kiszabadítsanak bentiünket s ezt oly módon vélik elérhetőnek, hogy a most létező pártokból az országgyűlésen oly többséget akarnak összehozni, mely elég erővel bírna az Andrássy- féle választási törvényt, némi módosítással, megalkotni. A pártegyesülés tisztán és egyedül ezen feladatot szolgálná, minden egyébb vitás kérdéseknek elintézését pedig áthárítanák az uj választási törvény alapján összeülendő országgyűlésre. Sikerül-e nekik ily módon a szükséges nagy többséget létrehozni, az a legközelebbi jövő kérdése. Egy azonban bizonyos, hogy akár sikerül, akár nem, nem messze időben egy általános képviselőválasztás izgalmait kell átélnünk. Ha sikerül, akkor kitolódik a választás az uj törvény megalkotásáig s a szükséges előintézkedések megtételéig, tehát, körülbelül a jövő év végéig; ha nem sikerül, akkor már az uj választásoktól csak néhány hónap választ el bennünket s az uj országgyűlés még december hónapban össze fog ülni, hogy a jövő évi költségvetés tárgyában határozzon. Méltóztatnak ebből látni, hogy az idei politikai szüret semmi esetre sem kecsegtet valami bő terméssel, mert külön bank helyett valami bankprovizórium, békés munka és fejlődés helyett pedig választási küzdelem van kilátásban. Hasonló a helyzet, a bennünket oly közelről érdeklő másik szüret dolgában. Az év elején telekürtölték az érdekelt felek az egész világot, hogy a folyó évben olyan bortermés lesz Magyarországon, hogy majd annak fizetnek bizonyos összeget, ki vállalkozik a bort meginni; a termelő pedig rémségesen fog örülni, ha az Isten bő áldásától, minden ellenszolgálmány nélkül, megszabadul. Hát itt is csalódás fogja érni mindazokat, kik ebben az ügyben bármiként érdekelve vannak. Itt Bécs szerepére a tavaszi fagy, Ausztria szerepére pedig a peronoszpora_ vállalkozott. Felelős szerkesztő Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH ICÍNÁCZ Eddig, tudvalevőlég, a bor mennyiségét, túlnyomó részben a búzaföldekbe ültetett lapi szőlők nagy termése állította elő, a hegyi szőlők bő terméséről nem igen szólott a híradás. Minden, a bortermelés terén tapasztalattal biró birtokos, abból a meggyőződésből kiindulva, hogy nem ok nélkül mentek, régibb időkben, a mi jó öregeink, a hegyre, szőlőt plántálni, előre megjósolta, hogy a lapszőlőknek meg fognak jönni a maga ellenségei, melyek vissza fogják terelni a szőlőkulturát oda, a hova való, vagyis a hegyre. Egy szerencsés évtized, melynek lefolyása alatt a lapi szőlők ellenségei: a fagy és a peronoszporá nem garázdálkodtak s igy a lapszőlők busás termést és ebből kifolyólag nagy jövedelmet szolgáltattak, már-már halomra döntötte' ezt a jogszerű okoskodást. Ám már a folyó évben megváltozott az idők járása fölöttünk s a lapszőlők kultusza hanyatlásnak indult, A múlt évben nevezett szőlők óriási termése már sok helyen nem volt értékesíthető s a hordó hektoliterjéért nagyobb árt követeltek a pintérek, mint mennyiért a silány bor elárusítható lett volna. Nem is ültetett már az idén a búzaföldbe senki szőlőt'. Betetőzte azután a helyzetet a tavaszi és nyári időjárás, mely a hegyi szőlőkben, különösen azoknál, kik a védekezést el nem mulasztották, nevezetesebb bajt nem okozott; mig ellenben a lapszőlők, legnagyobb részben, a pusztulás képét mutatják. A termés egy jelentékeny részét elvitte a tavaszi fagy s a mi megmaradt* jó részben megsemmisítette a nagyban fellépő peronosz- pora, mely az alacsony fekvésű szőlőkben sokkal nagyobb fejlődést szokott produkálni. Szóval az idei borszüret elé sem nézhetünk valami rózsás reményekkel s igy az a két szüret, melyet tán nem egészen mindenki ízlésének megfelelőleg, fejtegetéseim tárgyává tettem s kapcsolatba hoztam, sikerrel nagyon kevéssé biztat. De talán a szorongatott politikai és gazdasági helyzet megszüli azt, amire nekünk, magyaroknak, a legnagyobb szükségünk van, tudniillik: az egymás közti egyetértést. Tanuljunk e tekintetben az osztrák népektől. íme, ott a német és cseh halálos ellensége egymásnak s folytonos torzsalkodásuk már-már az alkotmányos kormányzást teszi lehetetlenné ; legyen azonban Magyarország törvényen alapuló jogainak érvényesítéséről szó, mint a kezes bárány, úgy simul egymáshoz a két ellenfél s vállvetve iparkodik Jminden reményünket letörni. Mikor jutunk mi el ezen eszményi magaslatra, azt megjósolni bajos volna, de el fogunk jutni, az már kétségtelen. Az a tömérdek ellenség, mely körülvesz bennünket és napról-napra szaporodik, előbb-utóbb rá fog kényszeríteni bennünket, hogy legyünk türelmesek egymás nézetei iránt s ne legyünk mindjárt ellensége annak, ki más véleménynek mer kifejezést adni. Az Istenért — ne gyűlöljük, hanem már egy kicsit szeressük is egymást, hisz mindnyájai! ennek az édes hazának vagyunk közös gyermekei! Boda Vilmos. Perczel Mór szobrára. Minden kultnrnemzet megbecsüli nagyjait, írásban, kőben, ércben, képben vagy más módon teszi nevüket balbatatlanná. Ezt teszi a lovagias magyar nemzet is. Kiváló egyházfejedelmeknek, bölcs államférfiaknak, hadvezéreknek, nemzeti ideálokért küzdő politikusoknak, tudósoknak, Íróknak, költőknek, festőknek; szóval mindazoknak, akik lángeszükkel, tudományukkal, törhetetlen hazaszeretetükkel és hősies vitézségükkel a nemzet háláját kiérdemelték: szobrot emel. Dicsőséges és szomorú emlékezetű önvédelmi harcunk hősei között oroszlánként küzdött a nemzet ellenségeivel a mi vármegyénk dicső szülötte: Perczel Mór honvéd tábornok, akinek a lelkes bonyhádiak felhívására a magyar nemzet szobrot fog emelmi. Ily módon lesz Perczel Mór 48-as honvédtábornok örökké halhatatlan nemcsak a történelem lapjain, hanem ércben is. A honfiúi kegyelet tehát neki is, mint a többi 48-as és 49-es vértanúnak és hősnek, emléket álfif. A bonyhádi "nemes gondolkozást! hazafiak felhívása találjon visszhangra mindenütt, szerte bérces-völgyes szép hazánkban, ahol csak magyar él; mert Perczel Mór nemzeti hősként a vértől ázott magyar hazáért s annak függetlensége- és önállóságáért harcolt a magyar nemzet ellenségeivel. Perczel Mór nemcsak a mienk, tolnamegyeieké, hanem az egész országé volt; azért tegye le filléreit a haza minden önzetlen fia és honleánya az ő szobrára. A kegyeletes és hazafias célra lapunk szerkesztősége is készséggel elfogadja a hozzá beküldendő adományokat és azokat rendeltetési helyére, a szoborbizottsághoz küldi. Fölhívás! Tud-e még lelkesedésre buzdulni a magyar kebel ? A dicsőség és honszeretetért való önfeláldozás képes-e még pezsgésbe hozni az ősi magyar vérből ötökölt utódok lankadó erélyét ? Haza! Honszeretet! önfeláldozás! Csaknem frázisszerü fogalom a mai korban, midőn e kitételeket uton-utfélen, vásáron és azonkívül unos-untalan és igen gyakran piaci hősök mos- datlan szájából halljuk elhangzani, legtöbbnyire oly célból, hogy saját önös céljaikat e nagy eszmék megtámadhatatlan hatása alatt előbbre vigyék. De hol az eszményi kép, melyet a magyar e szózatok elhangzásakor lelki világa előtt megelevenedve a megvalósulás formájában — látott!? A mindennapiság és az eszmék leple alatt bujkáló valótlanság elfásitotta az érzés magasztosságát, megingatta a hit szilárdságát és porba fojtotta a lelkesedés lobogó lángját. Nem mi vagyunk a hibásak, de azok, kik e nagy eszméket feláldozták, hogy azokkal önös céljaikat szolgálják. Hol vagytok nemzeti nagyjaink, kik tudtatok még szívből lelkesedni, nem szóval, de tettel is beigazolni honszerelmeteket! ? Ám jöjjetek és buzdítsátok utódaitokat! 1899. évi május 23-án a ragyogó tavaszi nap fényes pompájába zsongott belé a lélekharang komor csendülése. A mámoros lelkeket egy pillanatra megrázta a halandóság gondolata. A harangzúgás a szivekig hatolt és egy pillanatra minden halandó lelke megnyílt a nagy eszmék befogadására. — Kábító láz fogta el az I embereket. Felébredt mindenkiben a szabadság-
