Tolnamegyei Közlöny, 1909 (37. évfolyam, 1-52. szám)
1909-07-01 / 26. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY Huszonöt év múlva . . . . . . Odaálltunk Eléd. Nagy tömeggé nőttünk . . . Egy fél ország leányai, női mondják: »A huszonöt év alatt én is voltam tanítványa«, »nekem is«, »mindnyájónknak 1« Anyánk voltál 1 Tanítónk, nevelőnk ! Hazánk minden részéből összesereglettünk, hogy ünnepelhessünk, hogy üdvözölhessünk: egy negyedszázadnyi idő remekül betöltött szent munkásságának ünnepi vigíliáján ... A mult, a Te múltadnak ragyogó, aranysugaras, pálmás képe ringott előttünk az emlékezés hófehér szárnyain. Mi, önfeledt, könyes szemmel néztük ... Te is könnyel fogadtál. Igen. Mert láttad, érezte fennkölt lelked, hogy ime: azok járulnak eléd, kiknek szivében, lelkében megfogamzottak a Te igéidnek buza- szemei. S kiknek bár különböző pályát jelölt ki az Ég, egyben mindnyájan egyek maradtak: a Te nagyrabecsülésedben! Lelked nagysága, szived jósága elé hintjük a mi hűséges szivünk, meleg szeretetének szép piros rózsáit . . . Hulljon a szeretet rózsája, hulljon végeszaka- datlan ... Huszonöt év! Egy fél ország leányai, női mondják: »én is voltam ... én is ... mi is tanítványai« Én nem nézem a rengeteg számot, mely e huszonöt év alatt nőtte ki magát ily óriás összeggé; hanem elbűvölve nézem: hogy az a rideg szám mindmegannyi melegen érző leányleiket jelent. Lelket, szivei, melyeket Te irányítottál; Te jelölted ki utjokat, melyen ha- ladniok kell az életen át. Te nyújtottad kezükbe a tudomány, a műveltség kiolthatatlan fáklyavilágát 1 Mekkora fény! Mily óriásfoku melegség ! Honnan sugárzott át szivünkbe, lelkűnkbe ? A Te szivedből, a Te lelkedből! Oh Te hős asszonyunk 1 Mutassatok elő egy hőst, ki nagyobb, remekebb munkát vitt véghez : mint egy tanító I Nincs! Nem lehet. Mert nem az a hős, ki éles fegyverrel, kemény kézzel véres utat vág az ellenség során át! Nem. Véres ez az ut; tele van könnyel, jajjal; tele zokogó sóhajjal. Te vagy a hős, mert tanító vagy s voltál e 25 év alatt, a szó legszentebb, legbensőbb értelmében. Hősebb vagy mint bármely hős a történelemben, mert egy félországra való nőnek hódítottad meg szivét, lelkét. Mert könnyebb egy országot meghódítani, mint egyetlen egy szivet meghódolásra bírni, rajta uralkodni. Hős vagy, mert tanító vagy! mert fegyvered: a szeretet, a könyv s a tudomány. A szeretet fegyverének mindig biztos a győzelme! A legmagasabb fokú tisztelet, szeretet és nagyrabecsülés pálmalombjait hintjük Eléd. Fogadd el tőlünk e lombokat, Te, Nő, ki betölté szent hivatását, amint csak nő betöltheti. Visszaemlékezésünk gyönyörű képén egy, tán még a többinél is fénylőbb, tündöklőbb sugárkéve ragyog elénk. S e sugáröröm : a Te könyörületes szived jósága különösen a szegé- gények iránt. Hányszor láttam fényét s hányszor mások! Boldogító hatásáról csak azok a szegény árva leányok tudnának igazán számot adni, kiknek enyhítetted szegénységüket vigasz- szal, tanácscsal, pénzzel, ruhával, kinek mire volt szüksége. S mindezt titkon, csöndben tetted. Csakhogy lelked e tündöklő erényét, a szeretet e fókuszpontját nem bírta befödni a szerénység fátyla. Kitört, ki villogott az a gyönyörű csillag, kiáramlott a szivekbe annak melege ! De kiárad újra mindannyiónk szivéből is. íme: a tanítvány Mesterét követi, utánozza. Egy oltárt emeltünk a Te könyörületes jó szivednek ; s ez oltárra tesszük le filléreinket, hogy belőle jusson még ezután is sok-sok szegény leánynak; Téged utánozunk : könyet akarunk vele törölni, gyöngét segíteni, szegényt gyámolitani mi is, mint Te tetted e 25 év alatt. S most engedd meg, a szeretet önzésével kívánjuk: maradj mép továbbra is soká-soká: növendékeid anyja, nevelője. Szived jósága ragyogjon még sok éven át, mint vezérlő csillag növendékeid előtt! Légy, lehess még soká, soká intézeted növendékeinek védő angyala! Dicső pályádnak hős asszonya 1 A jó Isten jegyezze föl imádságos kérésünket. * Gyönyörűséges ünnepre virradóit Szek- szárd városa: junius 28-án. A szekszárdi államilag segélyezett községi polgári leányiskola fennkölt lelkű igazgatónőjének Kovács Dávidné Nagy Lujzának 25 éves működési jubileumát ünnepelte. Ünnepelte mindenki, de leginkább volt tanítványai, kik kezdeményezték az egész ünnepet, kik szerencsések lehettek az 5 oktatásait szivükbe zárni . . . kiknek szivükhöz nőtt az ünnepelt . . . Nem voltak földiszitve az utcák, a házak, csak a szelíd kék ég mosolygott le azokra az izgalomtól kipirult arcú, könytől, szeretettől csillogó szemű hölgyekre, kik özönével lepték el az utcát, a teret s a templomot: hova — nemes szivüktől vezéreltetve — elvezették az ünnepelt Nőt, hogy az Isten házában, az Isten oltára elé borulva esdjenek le őrá még sok-sok áldást: mely az ő életét még szebbé, a lehető legszebbé tegye ! S méltán ; hisz Ő is rengeteg nőnek tette széppé az életét: kiművelve és képessé téve lelkűket, szivüket minden szépnek, jónak befogadására. A hálaadó Istentisztelet után a városháza dísztermébe özönlött a helybeli és vidéki intelligens hölgyközönség ezre. A dísztermet, városunk közkedveltségü polgármestere önként ajánlotta föl és bocsájtóttá az ünneplők rendelkezésére. Csakhogy az ezret túlhaladó közönség befogadására szűknek bizonyult a terem, a széles folyosók, az oldaltermek. Micsoda diadalmenet volt az, midőn volt tanítványaitól kisérve átvonult az ünnepelt a terembe. A lágy moraj elnémult, csak az arcokon, a szemek tüzén csillogott a szebbnél-szebb beszéd: a hála, a szeretet mindennél szebb szava. Az ünnepi emelvényen elfoglalta helyét a legjobb Tanítónő ; körűié, mint a nap körül a bolygók, ismét tanítványainak lelkes serege. Aztán, a csöndben felhangzott az ünneplő bizottság elnöknőjének: Mirth Lászlóné Varga Margit volt tanítványának, szívből jövő, kedves, .közvetlen hatású beszédje. Szeretett volt Igazgatónőnk! Mélyen tisztelt közönség! Abból az alkalomból, hogy szeretett volt Igazgatónőnk a folyó évben tanárnői pályájának 25-ik évét tölti be, úgy a volt, mint a jelenlegi tanítványai, áthatva annak a nagyrabecsülésnek, és igaz szeretetnek melegétől, amelylyel szeretett Igazgatónőnk iránt valamennyien érezni soha meg nem szűntünk, elhatároztuk, hogy eredménydus működésének negyedszázados évfordulóját, szivünk egész melegéhez méltóan fogjak megünnepelni. Tanítványai elhatározásából nekem jutott ez a kitüntető szerencse, hogy szeretett volt Igazgatónőnket ebben az ünnepélyes pillanatban üdvözöljem. * A költő mondja: „A rózsa szép virágszál, de tüske szurdal ágán . . .“ Ezt a kétségtelenül igaz mondást alkalmazom én a jelen alkalommal, a midőn a rózsát hozom fel, annak a nemes — mondhatni — önfeláldozó cél: a nevelés szolgálatában minden hézag nélkül etlöltött, eredménydus működésnek jelképéül, amely bizony köztndomás szerint nagyon sok tövist is terem. Nem akarom én ez alkalommal szerény üdvözlő szavaim keretében szeretett Igazgatónőnk bokros érdemeit méltatni, mert hisz erre képtelen is volnék és az felesleges is volna, mert itt valamennyien igen jól tudjuk, hogy nemes hivatásának szolgálatában mily eredménynyel működött és működik. így hát ezúttal csak annak a kijelentésére szorítkozom, hogy ennek a határtalan ragaszkodásnak, szeretetnek és hálának, amelylyel szeretett Igazgatónőnk iránt viseltettünk és véltünk legbensőbben kifejezést adni, hogy elhatároztuk, miszerint nevének és eredményes működésének minden időkre megörökitéseiil egy szerény alapítványt létesítettünk azzal a céllal, hogy annak évi gyümölcseit, minden évben a szekszárdi polgári leányiskola egy jó magaviseletét, kellő szorgalmat és előmenetelt tanúsító növendéke élvezze. Az erről szóló alapító oklevelet és ennek kíséretében ezt a tövis nélkül való rózsákból összeállított csokrot fogadja megemlékezésül; szeretetünk és hálánk örök zálogául azzal, hogy, itt most valamennyiőnk szive abban az egy óhajtásban, abban az egy gondolatban találkozik, hogy szeretett Igazgatónőnket a Mindenható Isten még nagyon sokáig éltesse! Az elhangzott és szavakba szorított érzelem kirepült a betűk, a hangok igájából és odasimult az arcok bársonyára, hogy ráfesse a szeretet, az együttérzés szépséges piros rózsáit . . . odarepült, mint köny, mint igazgyöngy, a szemek csillogó tükrére . . . Mily szegény az ember, ha beszélni kell érzelmeiről . . . Most jött a tulajkonképpeni »ajándék<: az Alapítványi oklevél: Alapitó oklevél. Alulírottak, mint a szek- szekszárdi á. s. k. polgári leányiskola egykori növendékei Kovács Dávidné Nagy Lujza áldásos igazgatói működésének 25 éves jubileuma alkalmából örök hálánk jeléül és soha nem szűnő szeretetünk zálogául a mai napon Kovács Dávidné Nagy Lujza igazgató nevére iskolai jutalomdij- alapitványt létesítünk. Jelen jótékony alapítvány létesítésével mig egyrészről felejthetetlen igazgatónk iránt érzett szivbeli hálánkat leróni, kedves emlékét s elévülhetetlen érdemeit a késő utókor számára megörökíteni óhajtjuk, addig másrészről nemes lelkének, arany szivének jótékony áldásaiban részesíteni kivánjuk azon leányifjuságot is, amelynek nem jutott osztályrészül a szerencse közvetlenül élvezhetni hőn szeretett igazgatónk áldott szivjóságát. Ezek előrebocsátása után a következő intézkedéseket tesszük: 1-ször: A jutalomdij alapítvány összege: 500 kor. 2-szor: Ezen ösz- szeg jutalomdij alapítványként „Kovács Dávidné Nagy Lujza alapítvány“ címén kezeltessék s csak évi kamatai fordittassanak a szekszárdi á. s. k. polgári leányiskola oly nyilvános tanulójának jutalmazására, aki az összes tanulók között a legjobb viseletű, legszorgalmasabb és szegénysorsu. 3- szor: Jelen jutalomdij-alapitvány évi kamatainak adományozási jogát Kovács Dávidné Nagy Lujza igazgatóra ruházzuk mindaddig, mig az intézet élén áll, azután pedig az intézet igazgatója és tantestülete együttesen, szótöbbséggel gyakorolja évenkint az adományozás ezen jogát. 4- szer: Jelen jutalomdij-alapitvány összege a mai napon a „Szekszárdi Takarékpénztárban 46830. számú betétkönyvecskére gyüraölcsözőleg elhelyeztetett és pedig kötményezve azzal, hogy ezen összeg, mint tőke soha senki által fel nem vehető. A betétkönyvecske megőrzés és kezelés céljából vagyoni felelősség elvállalása mellett Kovács Dávidné Nagy Lujza igazgatónak a mai napon átadatott, ki valamint minden igazgató utóda jelen jutalomdij-alapitványt a rnagy. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak az iskolai alapítványokra vonatkozó szabványai szerint kezeli; képviseli az alapítványt peres és perenkivüli ügyekben s a számadási kivonatokat a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak évenkint felterjeszti. 5-ször: Jelen jutalomdij- alapitvány kamatai már az 1909/910. tanévtől kezdődőleg az évzáró ünnepélyen kiadandók. 6-szor: Ezen iskolai jutalomdij-alapitványról szóló oklevél négy példányban állíttatott ki, melyek közül az első példány a vallás- és közoktatás- ügyi minisztériumhoz terjesztetett fel, a második a kir. tanfelügyelőségnek, a harmadik a polgári leányiskola irattárának s a negyedik Kovács Dávidné Nagy Lujza igazgatónak emlékül és megőrzés végett nyujtatott át. 7-szer: Ezen alapitó oklevél akkor lesz hatályos, ha azt a nagy- méltóságu vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium jóváhagyja. Kelt Szekszárdon, 1909. évi junins hó 26-án. Mirth Lászlóné Varga Margit, mint a bizottság elnöke. Krammer Zsófia, Sarkadi Andorné, Róth Pálné Rivészy Mari, dr. Csizmadia Gézáné, Mehrwerth Irma, Udvarhelyi Józsefné Lőrinczy Crescentia, Szondy Erzsébet, Wigand Hedvig, Klieber Gizi, Jártas Róza, Kiss Anna, Kayos Böske, dr. Spányi Leone Pirnitzer Ida, Gerenday Margit, mint a szekszárdi á. s. k. polgári leányiskola 1884—1909. évek között végzett növendékeinek képviselői és megbízottjai. Előttünk : Wigand János mint tanú, Szabó Géza mint tanú. Az alapítványi összeget, illetve 46830. számú és 500 koronát kötményező betétkönyvecskét átvettem s ezen alapitó oklevél értelmében a szekszárdi á. s. k. polgári leányiskola mindenkori igazgatóját terhelő kötelezettség teljesítését úgy a magam, mint hivatali utódaim nevében elvállalom. Szekszárd, 1909. évi junius hó 28-án. Kovács Dávidné Nagy Lujza a szekszárdi á. s. k. polgári leányiskola igazgatója. Az alapítvány állagául rendelt tőke 500 korona, azaz: ötszáz korona a Szekszárdi Takarékpénztárban 46830. számú betétkönyvecske alatt van elhelyezve. Kelt mint fent. Dr. Orffy Lajos igazgató. A felolvasott oklevél után válaszolt az ünnepelt igazgatónő: Kedves Tanítványaim ! Mélyen tisztelt közönség! A szeretetnek, a ragaszkodásnak e kedves, meglepő, nem várt megnyilatkozása a szeretettel és meghatottsággal oly csordultig tölti el szivemet, hogy alig találok szavakat érzelmeim kifejezésére. Szeretetük e megható, kedves megnyilatkozásáért fogadják az én hálás köszönetemet. Tartozó kötelességemnek tartom azonban kijelenteni, hogy ez ünnepeltetést meg nem érdem lem, mert bár 25 éves tanítói működésem alatt mindig azon igyekeztem, hogy hivatásomnak a legjobb meggyőződésem, legjobb tudásom szerint eleget tegyek, de nekem e kötelesség teljesítése nem fárasztó munka, hanem mindenkor igazi élvezet volt. Hogy pedig a vezetésemre bízott iskolát sikerült felvirágzásra juttatnom, abban a főérdem első sorban azé a derék tantestületé, amellyel együtt működöm, amely a legodaadóbb buzgalommal munkálkodott a múltban és működik a jelenben azon, hogy a szekszárdi polgári leányiskolát felvirágoztassa. Érdeme van továbbá ebben az én kedves volt tanítványaimnak, akik kötelességem teljesítését mindenkor megkönnyítették az által, hogy intelmeimet, tanításaimat lelkűkbe befogadva,
