Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-02-20 / 8. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 február 20 Az utóbbiak pedig kereskedő családból valók. És mégis ... De hát ami ragad, az ragad. — «Ugyan kérlek», — mondtam most pár éve egy közigazgatási tisztviselőnek, — «miért adjátok ti lateiner létetekre a dzsentrit?» — «Nekünk arisztokratikusnak kell lennünk, mert a vármegyei intézmény is az.» — Ez volt a huszadik századbeli válasz. — Ilyen talajban, ezen kezekben társadalmilag fejlődhetik a magyar ipar gyönge csemetéje ? A legnagyobb magyar a hazai kereskedelemre, a legmagyarabb magyar a honi iparra irányította a magyar társadalom figyelmét, érdeklődését. — Az utóbbinak a fia ma a magyar ipar és kereskedelemügyi miniszter. Nem ült még nagyobb iparbarát nálánál abban a székben. Alig pár hónappal ötven évi hontalanságának megszűnése után, a legelső politikai beszédjében már, amelyet azon a tribünön tartott, amit neki a zalai kereskedők emeltek s amit a tapolcai lelkes zsidó hölgyek diszesitettek fel és amely körül az iparosok vontak sorfalat és alkottak .diszőrséget, — azt hirdette volt, hogy Magyar- országnak erős kereskedő és iparos állammá •kell átalakulnia. Tettei bizonyítják, hogy nem elröppenő puszta szók voltak azok. — Az anyagiakban való fölkarolás, pártolás messze túlhaladja a •múltak segélyeinek arányait; és nincsen jogosult igény, ami kielégítést ne nyerne most', vagy a közeljövőben. Ipartörvény-javaslata pedig hatalmas tervezete, megdönthetetlen bizonyítéka • annak, hogy megteremteni akarja és ha az ipari munkában, az olasz kénbányákban kapott, föl- fölujuló fájdalmas betegsége engedi, — meg is teremti a magyar iparállam biztos alapjait; és elérhetővé teszi, hogy az önálló berendezkedésre való áttérés nagyobb rázkódtatás nélkül történjék meg. A nemzeti kormányban s a koalizált pártokban meg van a jó akarat, az áldozatkészség — és Kossuh Ferenc politikai súlya és tekintélye garancia arra, hogy megvalósuljon a nagy, a nemes szándék, — ámde nincsen meg a magyar társadalomban az igaz, a meleg, a komoly érdeklődés az ipari s a kereskedelmi ügyek és osztályok iránt. — Sőt éppen a vidéki társadalmak vezetői tekintélyes része tagadhatatlan, hogy idegenkedik a szükségképpen beálló változásoktól, a jelenlegi egyoldalú gazdasági berendezkedéstől való eltérés következményéitől. — Eszembe jut megint a cseh Vencel, meg az egy lóval való szántás. A csökönyösség, a maradiság. Meg az általános, az egyetemes helyett — az osztályérdek. Szokás nálunk Angliára hivatkozni. Az angol arisztokráciára, az angol gentryre. Már pedig ott se a nagy, se a középföldbirtokos nem idegenkedik az ipartól, a kereskedelemtől, mint nálunk. Ott nemcsak a földmivelés úrhoz illő dolog, — mint nálunk. Ott száz ember közül csak huszonhét él tisztán az őstermelésből. Ott a legtöbb földbirtokos' egyszersmind iparos, gyáros, vállalkozó. Ott a történeti nagy családok másod-harmad szülötteivel a gazdasági pályák mindegyikén bőven találkozhatni, nemcsak, mint nálunk, a polgári és katonai hivatalokban, tisztségekben. — Ezért az angol nemesség nincsen is khinai fallal elzárkózva, mint nálunk. — Angliában vannak bankár-bárók, kereskedőgrófok, iparos-hercegek, —r nálunk pedig például a molnárság nem képesítéshez kötött ipar, mert akkor egy herceg Esterházynak is ipartestületi tagnak kellene lenni. Akik Angliára tekintgetnek,. ne csak a vörös frakkot, meg a rókavadászatokat lássák és hirdessék, hanem ezeket is. Kevesebb konzer- vativus, kevesebb előítélet, kevesebb gőg és nálunk is úgy lehetne, mint a ködös Albiori- ban. Addig is pedig, amig még az úri társadalom idegenkedik a kereskedelemtől és az ipartói, annál kevésbbé- idegenkedjenek az iparosok és a kereskedők egymástól. Vállvetve dolgozzanak egymás megbecsüléséért; önmagukért. Annál hamarább bekövetkezik; — Megvirradt! Mányoky Gyula dr. 2 _______________________________ Eg y kis eszmefuttatás a duna- föld vári községi tisztviselők fizetésrendezése felett. Mielőtt az ügy érdemébe bocsátkoznék, bátorkonom előrebocsátani, hogy nem akarok cikkemmel személyeskedni és amennyire lehet, a személyeskedést kerülni fogom; de maga a tárgy, amivel foglalkozni szándékozom, megkívánja, hogy némely helyen — bár burkoltan — személyi kérdéseket is vessek fel. Folyó évi január hó 23-án tárgyalta Duna- földvár nagyközség képviselőtestülete a községi tisztviselők fizetésének rendezése ügyében beadott javaslatot, melynek előzményei az egyik jegyzőnek fizetésjavttására célzó 1906 évi aug. vagy szeptember hóban beadott jogos kérvénye volt. Ezt annak idején az előadó községi főjegyző javaslatára azzal utasította el a községi képviselőtestület, hogy — bár a kérés méltányosnak és jogosnak találtatott, — legyen türelemmel addig, mig az összes tisztviselők fizetésének az életczükségleti cikkekben nagy mérvben megváltozott viszonyok következtében úgyis égető szükséggé vált rendezése meglesz. Egyúttal felhívta a községi tőjegyzőt arra, hogy legkésőbb 1907. december 31-ig térjesszen elő egy, a mai életviszonyokhoz mérten megszerkesztett fizetósrendezési javaslatot. A nyomorúságot érző tisztviselők többször megismételt óhajái dacára is csak most, 1908. január 23-án, a képviselőtestület által adott terminus után, — magyarán mondva — körömégés után került a javaslat napirendre, melyre méltán ráillik a leg-, először Horatius által használt kifejezés, a «hegyek vajúdása folytán létrejött nevetséges egérke» elnevezés. Mik lehettek az okok, melyek folytán a kis egérke megszületése oly sokáig késett, nem akarom bolygatni, nem ezt tűztem ki feladatommá. Csupán az a- célom, hogy a javaslat, illetve most már határozat — igaz, hogy meg- felebbezték — igazságtalan és méltányosság nélküli oldalait megvilágítsam. Ezúttal is fényesen beigazolódott az a régi közmondás, hogy: «Minden szentnek maga felé hajlik a keze.» Nem akarom ezzel azt mondani, hogy sokallom azt a nagy s'zázaléku fizetésemelést, melyben a két jegyző részesült. Hiszen 2800 korona nem sok a mai világban egy családos embernek-, akinek, ezenkívül más jövedelme alig van. Furcsának találom ellenben azt, hogy a községi első biró 600 koronás évi tiszteletdijának, 1200 koronára való, tehát 100 százaléknyi felemelését kívánta és kapta. Hiszen a községi bíróság tiszteletbeli állás, nem pedig kenyér- kereseti, vagy jobban mondva zsebtömési pálya. Azért kerül ki a községi biró mindig a legvagyonosabb polgárok sorából, hogy önzetlenül szolgálhassa díszes állásában a közügyet. A tiszteletdij kérdése csak mellékes lehet, különösén olyan ember előtt, aki emlegetni szokta, hogy csak a község érdekét tekinti mindig szem előtt. Akárhány község van, hol az első biró csak évi 200—300 korona tiszteletdij ban részesül. Pláne olyan kényelmes állás mellett, mint a milyen a dúnaföldvári első bíróé, minő szolgálatok és érdemek jutalmazó c kell az a horribilis tiszteletdij ? Én tud ’"»an, mi dolga lehet és van neki, mer' ,+am azon he.yzetben, hogy mint k lemmel kisérhettem működését. É hatom, hogy a sok dologtól nem ig rosszul. Ritka biró veszi olyan komolya tálát, mint a mostani másodbiró, aki órag tossággal jár be hivatalába és távozik onnan. A községi bírók úzusa azonban egészen ellenkező másodbiró uram eljárásának. Ő egy ritka fehér holló a feketék között. ‘ Pedig régi közmondás, hogy; «Fejétől büdösük a hal.» Ha a községi bíró nem teljesiti rendesen hivatását, ha előbbre valóknak tartja a magán- és üzleti ügyeit, nem jár rendesen és pontosan hivatalába, vérszemet kap a többi tisztviselő. A másik visszatetsző dolog' a javaslat, illetve a határozatban, hogy a községi főjegyző 70 százalékos fizetésemelést kér és kap. Hiszen volt és van szüksége neki is fizetésjavltásra, mert a drágasági viszonyok őt sem kímélik. 70 százalékos fizetésemelés azonban túlságosan sok neki, aki csaknem az összes tetemes summát kitevő mellékjövedelmek kizárólagos boldog élvezője és akinek számos más financiális kiváltsága van, amik közt nem utolsó a községi hintók bármikor hasznalhatásának joga. Nem akarom azonban ezt a dolgot tovább feszegetni. Utóvégre is a községi képviselő- testület autonom testület, tehát joga van arra, hogy tisztviselőinek olyan fizetést juttasson, amilyet a község nagyobb anyagi megterhelés nélkül elbír. Mindezeket csak azért bocsátottam előre, hogy az összehasonlítással kellő megvilágításba tudjam helyezni a fizetésrendezés mérlegének másik oldalát, a kezelőtisztviselők, a községi írnokok fizetésének szánalmas rendezését, akikről az előadói javaslat nagyon mostohán gondoskodott, pedig ha valaki, úgy ők azok, akik legjobban érzik a nyomorult életviszonyokat, akik közt ott görnyed egy szegény családos ember már 20 év óta, pedig a dédapja hazánk szabadságáért halt vértanúi halált. Egy olyan ember, aki a kataszteri ügyek labyrint- jában való jártassága miatt megbecsülhetetlen a községre nézve. Az Írnokok is kaptak fizetésemelést, de olyat, amelyre rámondhatjuk: »Nesze semmi, fogd meg jól!« 100 koronával emelték fel csak fizetésüket, tehát 10 százalékkal 1 községi biró 100 százalékos és a főjegyző 70 százalékos fizetésemelésével szemben. Óh ti boldog írnokok ! Úgy látszik, ti csak 10 százalékkal kapjátok drágábban ma az élelmicikkeket, a ruhákat, mint azelőtt, mig a szegény községi bíróval szemben 100, a községi főjegyzővel szemben 70 százalékkal »stájgeroltak« a kofák, a pékek, a kereskedők és a szabók meg a cipészek !! ? Nem igy van ! Sajnos, ti sokkal jobban érzitek a drágaságot, sokkal jobban ki vagytok téve a nélkülözéseknek, mint példakép felhozott elöljáróitok 1 Hasonlítsuk csak össze a régi viszonyokat a mostaniakkal. Régente semmi, majd később 6 középosz- tályu qualificátiót kívántak a községi írnokoktól 960, illetve 1000 koronáért, de volt emellett kétszerannyi mellékkeresetük, uraknak vette őket úgy az úri közönség, mint a polgárság. Ma is csak 6 középosztályt kívánnak tőlük, de a mai szellemi tulproductió következtében kap a község csupa érettségizett embert, akárhány jegyzői oklevéllel rendelkező egyént, aminthogy most is van több ilyen. Ezek csak 100 koronával kapnak többet, mint a régiek, de mellékesük abszolúte nincs azon a 4—6 koronán kívül, melyet alamizsnaként kapnak havonta. Ezért az alamizsnáért azonban jól meg kell dolgozniok, sőt akárhányszor olyan magánügyet végezniük, melyhez a községi közigazgatásnak semmi köze sincs. Tehát összesen 3 korona esik naponta a községi írnokra, ezért kell 7 órai nehéz szellemi munkát végeznie, mikor a mai munkásviszonyok közt ugyanennyi testi, tehát kevésbbé fárasztó munka árául a legtöbb munkás, iparos és kereskedősegéd megkeres" ugyanannyit. Pedig ezeknek nem kell érettségit vagy 6 középosz- •üyt végezniük. Ezektől nem kívánja meg a vaadó gazda, hogy mindig tisztességes ölmutatkozzanak, mig egy községi irno- '»•ember is görbe szemmel néz és ményt alkot, ha foltos ruhában egy nál. En tekintélye a és felek füleha. nem érdemelt dorg tély megóvása az első dolog és tárgyaló hivatalnok- ogyan is lehetne ott ’ • ahol a szolgák .iem egyszer meg A a fellebbvalótól 1 ? (
