Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-01-30 / 5. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 január 30 biztosítása céljából, vagy szép elméletek kedvéért, éppen azon férfiak vállalkoznának oly javaslat benyújtására, mely a magyarság szerzett jogainak csorbítását vonná maga után, kiket megszoktunk a hazafiság mintaképéül tekinteni s kiket egyetemben a »nemzeti kormány« kitüntető elnevezéseivel tisztelünk meg. Node ez lehetetlenség és hihetetlen. A vér nem válik vízzé. Addig még ezen férfiak intézik a2 ország sorait, nincs semmitől tartanunk. Ha' pedig a veszedelem, amitől félünk, bekövetkeznék, akkor már ezek a férfiak nem lesznek kormányon, mi pedig nyakig bent leszünk abban az élethalálharcban, melyet nem magunk keresnünk, hanem Bécsből kényszeritettek ránk. De <sten bennünket úgy segélyen, határozottsággal, elszántsággal megvívunk. Boda Vilmos. Glosszák. Igen, december 30-án megmondtam Szabó Káralynak, hogy megénekelem s ő meg azt válaszolta, hogy vissza fog énekelni. Azért mondtam pedig, hogy toliamra veszem, mert eljárása politikailag inkorrekt volt. Ez ellen hiába minden nyomdafesték mint mosdóviz és szépitőszer. Az alispáni állás nemcsak közigazgatási, hanem politikai is, arra nézve tehát ő, a 48-as programmal megválasztott képviselő — a 48-as párt halálos ellenségével politikai immoralitás nélkül nem szövetkezhetett. «Engem, kit a trón meghajolni nem lát», ily dagadó önérzettel kezdi Ábrányi Emil egyik költeményét. Költői auxesis persze, ami az életben arra redukálódott, hogy a vaskancellár előtt is meghajolt, amint abban a sok port felvert interview-ban megírta volt. Ámde kidörgött a tölgyek alól a germán triumfátor tiltakozó szava: «Nem igaz, nem is láttam». Látta-e, nem-e, eljárás, megállapodás tárgya nem lett — egy szépen indult politikai carriére mégis magának mattot mondott. Ez jutott eszembe Szabó Károlynak a T. K. előző számában megjelent nyilatkozata olvasásakor. Szép az önérzet, de annak tuldagadása az elkapatottság komikumába megy már. Szép a dal is, hogy «kicsi vagyok én, majd megnövök én, mint a tüdő a fazékból, kidagadok én». Hanem aki ezt végig énekelni akarja, az a maga 48-as lábán járjon és ne a mama görbített karjai között lejtsen, — különben e gixerbe — Menjakarom f — s minden áron lábra akart állni; ki akarta magát szakítani az aczél- karokból. — Akarod ?! Nem! . . nem megyek ! — Menj! kiált a lány végső kétségbeeséssel; — ne várakoztasd azt a másikat! — Nem megyek! — Az a másik meg nem fog várni! érted ?. . . Nem kell ... Te kellesz. Nem hagylak itt, mert ez a csábitó jég ismét meghódítja lelkedet. Hisz már is meghűlhettél gonosz hátán. Jer s kabátja szárnyaiba vonta be, mint egy kis fázékony madárkát, gyöngéden . . . puhán . . . Engedj! — bocsáss el ... s menj utadon amerre indultál . . . tőlem. Vagy elfeledted már, hogy . . | nekünk semmi . . j közünk egymáshoz . . . Elfeledted ?. . Te akartad ! ? . . S nagy könycsepp perdült ki pillái közül a szegény kis vergődő galambnak. — Igen is elfeledtem 1 — Nem megyek, te dacos gyermek! . . Itt maradok, mig te is nem jössz velem szépen ... — Különben, ha nem engedelmeskedel, fölfoglak karjaimba, mint egy kis babát; — s menten szaladt is vele a parthoz. A leány önfeledten hajtá fejét a férfi vállára s kipiruló arccal kérdé: — S ugyan hova vinne ? Maga engem?! — Én? Téged? — Az apád elé . . . De fullhat a végső akkord: «kerületből kipottya- nok én». Szabó Károlyról, mint egy drámai hősről nem Írhattam. A tisztujitáson segítő szerepet vitt. Énekem ezért, csak a segédszinésze- ket megillető pár sor megjegyzés lehetett. Az össeeszürt lével, a két kulacscsal a nyilvánosság előtt megrögziteni akartam, hogy miként fest ma a színfalak mögött, aki nem régen a nyílt színen a megalkuvást nem ismerő hazafiság koturnusában deklamált. Hja, tempóra mutantur... Nem méltat válaszadásra — mondja. — Nagyszerű. — Fürst Bismarck méltatta Ábrányit, — de ő engemet nem. Igaz, én nem vagyok Ábrányi, de ha nem csalatkozom, ő sem a német egység hatalmas megteremtője. Teremteni teremtett ugyan, de nem egységet, hanem széthúzást, testvérharcot. És úgy tudom, hogy Nyék nem áll fölötte Gyönknek, sem a falusi papi oklevél a falusi prókátori diplomának. Alighanem hát megártott az egy tálból való cseres- nyézés az urakkal. Nem a gyomrába ment, hanem a fejébe szállt. Ez bizony nagy baj. Fogadja részvétemet. Nagyméretű szellemi elfoglaltsága nem engedi, — írja tovább. — Boncolgassuk. — Szek- szárdon bizonyára van szellemi élet; Bonyhá- don, Pakson, Dunaföldváron valószínűleg, — de egyebütt ? ? — A napokban egy valamikor uradalmi központi városkában voltam. Megyek a kaszinóba. Farkashideg fogad. Nézem a tagok lajstromát. 45-en vannak. A teremben senki. «Mikor jönnek az urak ?» — kérdem a nagysokára bejövő vendéglőstől. — «Ma nem jönnek, mert hideg van.» — «Hát ha enged ?» — «Akkor meg a nagy sár miatt.» — Ez ott a téli szellemi szezon. — Többet mondok. — Van a dunaföldvári járásban egy 3000 lakosú község. Tele úrral. Kérdezem egy benszülöttől, hogy miért nincsen ekkora nagy és gazdag helységben legalább egy olvasókör ? Az volt a válasz, hogy minek, ők pinceszerezni járnak inkább. Tekintsünk csak szét. Azt látjuk mindenütt, hogy a magyar falusi diplomás intelligencia tulajdonképpen csak délelőtt tekintetes ur, délután pedig kora tavasztól késő őszig búzát, árpát, rozsot, szőlőt frequentáló nemzetes urak. — Nyéken más viszonyok vannak ? Aki azt mondja, hogy igen, arra ráillik, amit Józsa Gyuriról, a régi magyar adomák jhősér 1 mondanak. Hallgatag ember volt, azok közé tartozott, akiknek a könyökükön jő ki a szó. De ha már cimborái még ott sem tennélek ki ebből az én erős oltalmazó karomból. • — Hisz menten agyonlőne, ha meglátna 1 — Azt is akarom! — De téged ki nem eresztelek karomból többé soha! . . még akkor se, ha apád kétfelé hasítaná koponyámat . . . veled élek! . . veled halok ! — — Juj! Mihály ! ne beszélj igy ! — susogta legyőzött ellágyuló hangon s ijedten fonta karját a férfi nyaka köré. — Hát eljösz velem ? te kis vad leánykám ? el ? — s minden kérdését tüzes csókkal tapasztotta a sirással küzködő kis ajkakra . . . ... El ... el .. . még a világ végére is, ahol csupa jégkunyhóban laknánk . . és a te csókodnál . -. . a te karodban melegednék . . . a jégkunyhóban . . . Megint jég ! Te kis jégmadárkám ! Te .. . — S most le a korcsolyát. — Pehelyként kapta ölbe. Partra ült, ölében visszahódított arájával . . . Csörömpölt a lecsatolt korcsolya. Karjára fűzte, fölkapta visszanyert kincsét, s szaladt vele a mezőkön keresztül, amerre senki járt, senki sem látja; hogy minél tovább tarthassa karjai közt, arczához simuló, vállára hajló kis eszkimó hölgyét. Az acélkék égen pajkosan hunyorogtak a csillagok . . . mintha őket nevetnék, kik újra egymásba szerettek . . . Sepsiszentgyörgyi unszolására mégis beszélni kezdett, — akkorát mondott mindjárt, hogy maga sem hitte el. Egy képviselő azonban nincsen egy falu, egy városka szűk határa közé szorítva. Övé az egész kerület. Egy ambiciózus és agilis honatya kerülete szintjének emelésére többet tehet, mint az intelligencia mai felfogásában együtt; kivéve a tanítókat és a jegyzőket, a falusi társadalmak e méheit. Nem az indiskreció, — a közérdek kérdezteti velem, hogy a szekszárdi kerület képviselője hány 48-as kört alapított és szervezett már ? Vagy, mert jóban akar lenni a megyei urakkal, hát legalább hány gazdakört ? És létesitett-e már községi hitel- szövetkezeteket ? — Nem ? ? — És szellemileg mégis oly roppantul elfoglalt?!... Rejtélyes esettel állok szemben. Vajay István képviselő korában a T. ház egyik legnépszerűbb, legkedveltebb tagja volt.— Es ő volt az, aki az országhazban legelőször emelt szót a vasárnapi munkaszünet mellett. Ne lehessen egyáltalán e napon dolgozni, mint Angliában, Észak-Amerikában. Az ülés után a dévajkodó fiatal képviselők megkérdezték tőle, hogy talán szerelmeskedni sem lehet ? A monda szerint igy válaszolt: «Akinek munka, annak — nem. — Szabó Károly alighanem úgy van az irásmestersegével, hogy az munka neki, fárasztó faragás és nem önként jövő élvezet. 0 meg hát erre azt mondja most, amit a volt képviselő paptársa egykor a vasárnapi szeretetre: — nem lehet.-------A Felső-Dunáról pedig — ka cagva hozza magával a pajkos szellő a győrmegyei regi éneket: — «Retirálj, retirálj, Komáromig meg se állj.» Mányoky Gyula dr. Városi közgyűlés. Szekszárd r. t. város képviselőtestülete f. hó 23-án d. u. 3 órakor a «Szekszárd Szálló» nagytermében dr. Szentkirályi Mihály polgár- mester elnöklésével rendkívüli ülést tartott. Az elnöklő polgármester pár szóval üdvözölte a megjelenteket s a közgyűlést megnyitottnak nyilvánító. A jegyzőkönyv hitelesítésére dr. Drágíts Imre és Sípos Márton kérettek föl. Az elnök elenti, hogy a fogyasztási ügyben kiküldött bizottság az előirányzatot letárgyalta és az egyes tételeket megállapította. Ő azt szeretné, ha ezt a jelentését vita nélkül egyhangúlag tudomásul vennék. Török Béla megjegyzi, hogy miután a fogyasztási ügy nem volt a tárgysorozatban felvéve, most ne is tárgyaltassék, tartsuk meg a törvényes formákat. A polgár- mester kijelenti, hogy ő az ügyet' mint elnöki jelentést terjeszti elő. A képviselőtestület ezek után a jelentést jóváhagyólag tudomásul vette s a literezőkkel a város jövőben egyezséget nem köt s ezek minden hektoliter kimért bor után 8 koronát tartoznak fizetni. A város szervezési szabályrendeletét tudvalevőleg a törvényhatóság nem hagyta jóvá és igy újból visszakerültek azok a városhoz. A szabályrendeleten több rendbeli módosítást tettek s ezeket Janosits Károly főjegyző olvasta fel. A lényegesebb módosítások ezek : A tanácsülés minden szombaton d. u. 3 órakor tartatik meg ; a rendőrkapitány az elöljárók közé bevétetik ; sürgős esetben a polgármester 6 heti szabadságot adhat az egyes tisztviselőknek s ezt utólagosan tartozik a képviselőtestületnek bejelenteni; az alkapitány a kihágási bíráskodásra felhatalmaztatott; az állatorvos által szedhető dijakat a szabályrendeletben tételenkint felsorolják; a városi mérnök fizetését 2600, lakbérét pedig 400 koronában állapították meg ; három szakosztály lesz: pénzügyi, építkezési, közművelődési. Minden szakosztálynak 10 tagja lesz. Az interpellálás körül némi vita támadt, melyet dr. Leopold Kornél indított meg. Végül elfogadták, hogy interpellálni az ülés végén kell, rendkívüli esetben azonban az ülés elején vagy közben is lehet, ha az illető interpellációját a polgármesternek előre bejelenti. Molnár Lajos rendőrkapitány ismert úti-
