Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-10-29 / 44. szám
XXXYI évfolyam ___________ 44. szám Szekszárd, 1908. október 29. Fü ggetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Molnár-féle nyomda r.-t. hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények intézendők Felelős szerkesztő Főmunkatárs B O D A VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, 1Ji évre 6 K, 1!t évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 IC 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó I koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fillé Harcképesség. i. Mig a szobatudós a négy fal közt az örök béke felől álmodozik, addig éppen a művelt államok a legújabb harctéri tapasztalatok és az újkori tudomány összes adatait lázasan iparkodnak kiaknázni hadseregük fejlesztésére és katonaságuk harcképességének emelésére. Mérhetlen a milliók száma, melyet a művelt államok fegyveres erejük fejlesztésére évenként kiadnak. Mindenre hiányozhatik a pénz, de az újabb és újabb katonai követelményekre mindig lenni kell pénznek, mert trónok és birodalmak épsége és biztonsága nyugszik a fegyveres erő nagyságán és fejlettségén. A fejlődés lázas munkájában kezdenek az ósdi, kiskorú hagyományok és külsőségek is, melyek az észszerű fejlődést akadályozzák, mindinkább a lomtárba kerülni s helyüket a józan újítások újabb alkotásai felváltani. S ez nem is lehet máskép, mivel a harcképesség régi és újabb formája meglehetősen különböznek egymástól s énnek alapján az újabb követelmények katonai téren is nagyon elütnek a régitől. I ' Harcképesebb csapat egyenlő harctéri viszonyok mellett a győzelem biztos reményével száll szembe egyenlő számú, de kevésbé harcképes csapattal. Azonban a harcképesség feltételei mások voltak régen, mint ma, s ezenfelül különösen ma a harcképesség észszerű gyakorlás és oktatás által, szerfölött tökéletesíthető. Mig egyszerűek a fegyverek, egyszerű azok biztos kezelésének az elsajátítása is, ellenben a mai rendkívül tökéletes ismétlőpuskák szabatos kezelését s azoknak minden körülmények között való célszerű, sikeres használatát csak bizonyos elméleti tanulmány és rendkívül sok gyakorlat utján lehet elsajátítani. Megjegyzendő azonban, hogy harcképesség alatt nem a hadvezetést és a magasabb katonai tudományokat értjük, mert ezeknek elsajátítása a hivatásos katonáknak a feladata, a kik csak intézik és vezetik a háború sorsát, de fegyverrel a kezökben cselekvőleg nem döntik el azt. A cselekvés munkája a tömegé, s hiába van jó parancs, ha nincs harcképes csapat, mely a parancsot sikerrel végrehajtsa. A harcképességnek vannak olyan általános feltételei, melyek nem különösebb képzésnek a termékei, hanem bizonyos faji, öröklött sajátságoknak az eredményei. Vannak bizonyos harcias fajok, melyek mihelyt alkalom nyílik a kézi tusákra és személyes bátorságuk kimutatására, azonnal készek a hadakozásra s inkább meghalnak, mintsem a gyávaság bélyegét elviseljék. Mig a harcokban egyszerűbb fegyverek szerepeltek, addig mindig tág tere nyílt a személyes bátorságnak és a harcias .fájl tulajdonságoknak. Az egyes nemzetek történelmei számos példáit őrzik azon kiválóbb, fegyvertényeknek, melyek, nagyrészben á személyes bátorságon és hősiességen alapulnak. Nagyban fokozzák a' harckepességet azon erkölcsi motívumok, melyek a gyengét is erőssé, néha majdnem fanatikussá teszik. Á tömegnek is tudnia kell, hogy miért harcol; kell bizonyos eszmének lenni, mely a tömeget átjárja, izmait megacélozza, s képessé teszi arra, hogy a háború ezer veszedelmeinek kitegye magát. Ma lejárt annak az ideje, hogy vagyont, hirnevet, rangot, kitüntetést egyedül a harctéren lehet szerezni, tehát ma erkölcsi motívumok tekintetében is változott helyzettel állunk szemben. Sajnos, ma a vallások lelkesítő ereje is meglehetősen aláhanyatlott s ennélfogva ezek mint erkölcsi tényezők a mai háborúkban alig szerepelnek. A régi fanatikus vallásháborúk ideje meglehetősen lejárt s ma már más érdekek és eszmék szolgálatában mérik össze fegyvereiket a harcoló felek. Sok olyan tényező van, mely a harctéren egy vagy más tekintetben előnyül szolgál. Ha a tömeg tudomásával bir annak, hogy bármely tekintetben előnynyel bir ellenfele felett, ez okvetlenül fokozza erkölcsi erejét, növeli harcképességét. Ha a tömeg fellelkesül ügyének igazsága mellett, bízik vezetőiben és fegyvereiben, a háború legnagyobb veszedelmeivel is nyugodtan száll szembe. Azonban a mai gyorstüzelő puskák és szétszórt csatározás mellett a háborúk sorsát túlnyomóan az apró puskák százezrei döntik el. Az a sok millió golyó, melyet egy hadsereg magával visz a harctérre, ha jó kezekben van, jól gazdálkodnak azokkal s jól indítják azokat útnak, okvetlenül uralkodnak a háború sorsán. Ennélfogva harcképesség szempontjából a különösebb képzésnek főképen arra kell irányulnia, hogy a katona puskájával minden körülmények között okosan tudjon bánni és hogy jó lövő legyen. A katonának tudnia kell, hogy háborúban egyedüli biztos élettársa és barátja a Tégy ver e, melylel ha valódi, benső ismeretségben és barátságban van, megmenti életét, különben pedig mint felesleges terhet viszi magával. A katonának tudnia kell azt is, hogy minden egyes golyó halált osztogat, melylyel okosan kell bánni, s minden egyes kilőtt golyóra súlyt kell helyezni, különben a harcos előbb-utóbb az ellenfél puskatüzének áldozata lesz, A céllövésben képzett csapat a tűzben is fegyelmezett, a tüzet állja, mert a legnagyobb tűzben is erkölcsi erővel és bátorsággal látja el fegyvereiben való bizalma. A céllövésben képzetlen csapat a tűzben izgatott és nyugtalan, a golyót oktalanul és esztelenül idő előtt elszórja, s ennélfogva rövid idő alatt az ellenfél uralma alá kerül. TÁRCA Halottak napján. (Gondolatok a kölesdi temetőben 1907.) Irta: Vasi. Hulló falevelek .... szürke ködfátyol ; csak napnyugaton némi fény, a lenyugvó nap bucsúintése. Mélabús nótát fuj az esti szellő. Vagy tán a természet fájdalmas nyögése ez?.. Itt az ősz. itt a nagy természet halálának napja ! Önkénytelen a temető, az enyészet birodalma felé visz az őszi hangulat; keresem a csendességet. Ni, mintha a temető helyének kiválasztásában az a gondolat vezette volna az ősöket mint az ellőtte álló égfelé nyúló tornyok jutnának kitejezésre : ott fenn van. az örök haza . . . . . legyünk közelebb; ne féljünk, hisz egy- jobb élet kezdete ez. Fakó kapu a bejárata. Sok viharral, zivatarral dacolt, de most már eljött az ő órája is. Valamikor fekete festék, gyászruha takarta, a halál birodalmának szomorúságát juttatván a halandók eszébe. Tán felirat is volt a kapu felett elhelyezett táblán, mint teszem a nagy Széchenyi sírboltján: »Voltunk, mint ti, lesztek, mint mi: por és hamu», vagy tán az apostol szavai: »Krisztus a feltámadás és az élet*. Tán úgy nyitották a kapuszár nyakat, ha egy földi vándort utolsó utján kisértek. »Felforgat a nagy századok érckeze mindent« ; megfakult a kapu, lekopott a felirat, gyepen hever az egyik kapuszárny! És ez a múlandóságot oly híven szemléltető kép juttassa eszünkbe, kogy itt a jobb, itt a szebb élet kezdete ? Dicső ősök méltatlan utódai, kiveszett lel- ketekből a hit, kiveszett szivetekből az ősök iránti kegyelet ? Mintha az esti szellő áthozná Balogh Ádám vitézeinek panaszos sóhajtását a Harchegyről: ezt érdemlik őseitek — oly közönyössé vált vérünk ? »Óh, más magyar kar mennyköve villogott«, más vér pezsgett ereikben, nagyobb hit- buzgóság honolt sziveikben, kik ott nyugosz- nak a Harchegyen. Óh, ha eljöhetnének, megtagadnának és elűznének e vérrel áztatott és megszentelt földről! Megrázkódom 1 Tán a hűvös szellő járta át testemet, avagy egy porladozó vitéz szelleme érintett meg ? El innen 1 Visszafordulok s ha az előbb megrázkódtam, most valami kellemes melegség, a szeretet, a kegyelet melegsége járja át szivemet s köny tódul szemembe. Három képeskönyvbe illő, rózsás képű gyermek tart a temető felé. A legidősebb, egy 9-10 éves lányka koszorút visz, a két kisebbik imához kulcsolt kezekkel mellette halad. Meghatva velük tartok vissza a temetőbe. Megtudom, hogy édes anyjuk sírjára viszik a koszorút, kit akkor ragadott el a halál, mikor a legkisebbik született. Mostohájuk kötötte, ki édesanyaként szereti őket. Én Istenem, ha van áldásod valaki számára, áldd meg e nőt, áld meg e mostohát 1 Székelyföldről ideszakadt kollégám jön. A kegyelet adóját véli leróhatni egy messze távolban nyugvó hozzátartozója iránt azzal, hogy idegenek sirhalmait keresi fel. Vajha lelkében könnyebbülve, szívfájdalmát enyhítve, nyugodtan térhetne haza! Esteledik . . . kigyulnak a gyertyák. Mintha nem is protestáns temetőben volnánk . . minden sirdombról ide esik a gyertyák fénye. Azaz ide pislog csak, hisz itt az akácbokrok vadona. A sírkövek, mint fehér lepelbe burkolt rém alakok, állanak egy-egy akác-csoport mögött. Az előttük térdelő fekete alakok, mintha most hagyták volna ott a hideg, a mély sirt. Az ima, a sirás, mintha a földből törne elő . . . Megszólalnak a harangok esti harangszóra; oly lassan, oly búsan, mintha mondanák: még ma, még ma, szállj magadba 1 Szitál az eső, mintha az ég vissza akarná adni a földnek a könnyeket, melyeket a halál már előidézett . .
