Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-08-20 / 34. szám
8 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1908 augusztus 20 i1 Kolozsvári Kereskedelmi Akadémia bennlakással (Infernátus) 90 tanuló részépe. Az intézetet 1878-ban alapította a kolozsvári kereskedelmi és iparkamara § ■ tanulmányi szempontból két tagozatra oszlik: felső kereskedelmi iskolai — és akadémiai tagozatra. a) Felső kereskedelmi iskolai tagozatba óly tanulók vétetnek fel, kik négyközépiskolai osztáiyt végeztek. A tanfolyam hároméves, melynek végezte után a tanulók érettségi vizsgálatot tesznek s annak alapján egyéves önkéntességi katonai szolgálatra s az 1883. I. t.-c. értelmében a kereskedelmi pályákon kívül több hivatali pályára is illetékesek. Évi tandíj 200 koronát , . b) Akadémiai (főiskolai) tagozat rendes hallgatói oly ifjak, kik felső kereskedelmi iskolai vagy középiskolai érettségi bizonyítványt, vagy ezzel egyenlő értékű gazdasági vagy ipariskolai Végbizonyítványt szereztek, vagy valamely katonai tiszt- Képző intézetet végeztek. Az akadémia két éves tanfolyamból áll s* &£ 1908—909-ik tanévben következő előadások fognak megtartatni: Kereskedelmi számtan általános része; nemzetközi árukereskedelmi számítások; börze- és bankügyleti számítások; folyószámlák tana; analisis; politikai számtan ; életbiztosítási számítások; halandósági táblák szerkesztése; egyszerű és kettős könyvvitel; import- éz export-ügyletek elszámolása; bank- és börzeügyletek elszámolása : áru- és banküzleti praktikum; gyári könyvvitel; különböző könyvviteli rendszerek ; magyar kereskedelmi levelezés ; export-, import- és bankügyletek levelezése; nemzetgazdaságtan ; bevezetés a statisztikába; adó- és illetékügy; pénzügytan ; a magyar magánjog különös része; magyar közjog; jogszolgáltatás a bel- és külföldön; konzuli intézmény; kereskedelmi váltó-és ipajjog ; nemzetközi váltó-és csekkjog; bank- és tőzsdeismeretek; vasúti és hajózási díjszabás, közlekedési ismeretekkel; tengeri kereskedelmi jog; nemzetközi kereskedelem és fogalomismeret; a közgazdaság története; társadalmi politika; ipar-, vám- és kereskedelmi politika; határvám- isme; tőzsdei bíráskodás; Der Ausgleich des Fakturabetrages im internationalen Handelsverkehr; állami számvitel; német nyelv és kereskedelmi levelezés; francia kereskedelmi nyelv és levelezés; angol nyelv és kereskedelmi levelezés; olasz kereskedelmi nyelv és levelezés; ozmán-török nyelv; kereskedelmi földrajz, különös tekintettel a tengeri kereskedelemre; áruisme; szövetkezetek, kartellek, trösztök; kiváló német gazdasági irók olvasása német nyelven; a strike és jogi szabályozása; a gyarmatáruk termelési földrajza világkereskedelmi szempontból; a gabonafélék kereskedelme ; gyorsírás; gépírás; vívás. Évi tandíj 240 korona. c) Internátus. Az akadémia 90 tanuló bennlakására van berendezve s az in- ternátus a magasabb igényeket is kielégiti. A tanulók feletti nevelői tisztet öt felügyelő-tanár teljesíti. A teljes ellátással járó bennlakás évi dija 850 korona. A 22 év óta fennálló internátusbán eddig 1886 növendék nyert elhelyezést az ország minden vidékéről. — Az internátusba akadémiai hallgatók is felvétetnek. Beiratkozási idő: szeptember I—5-ig. Az akadémia tanári személyzete 40 tagból áll; a tanulók létszáma a múlt évben 317 volt; köztük 90 benlakó. Az intézetnek 30 éves fennállása alatt 6161 tanulója volt. Bővebb felvilágosítást nyújtó prospektust az érdeklődőknek kívánatra küld az igazgatóság. r ■ BORSAJTOK minden nagyságban kettős emeltyű-szerkezettel (Mabill-rendszer). SZÖLÖZÚZÓK 3-féle nagyságban nagy lendkerékkel, keverőszerkezettel. Bogyózók. VETÖGEPEK, a legújabb tolókerekes, nikkelezett szerkezettel, továbbá darálók, konkoly választók, rosták, ekék, szecskavágók kézi- és járgány hajtásra. BENZINMOTOROK malmok hajtására és ipari célokra. Állandó nagy raktár az összes gazdasági gépekben. Kedvező fizetési feltételek. UVE tiller Testvérek: varrógép, kerékpár és gazdasági- gépraktára és javító műhelye Szekszard, Kaszinó-bazár épület. A legolcsóbb bevásárlási forrás Fekete Hugónál Gyermek harisnyák, kötények, kézimunkák és hozzávaló anyagok nagy választékban. Dús raktár fiú ingek, gallérok, nyakkendők, iskolatáska és könvvszijakban; a legjutányosabb áron kaphatók: Fekete Hugo rövidáru-, ajándék- és játékáru üzletében Szekszárd, Bazár-épület TATAI SZÉN ÉS BRIKETTEK 5 és 1 kilogrammos tégla-és tojás alakban gőzekéhez, gőzgépekhez és szobafűtőshez a legolcsóbban szerezhetők be : 2—15 Krausz Manónál Kaposvárott a «Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaság » képviselőjénél. Fisehl Lajos nitzer József és Fiai» kereskedők házában tart dús raktárt a legújabb és legmodernebb bútorokból, szalon-, ebédlő és iroda-berendezésekből,részletfizetésekre is. Azonkívül nagy raktárt tart vasbutorokból. Asztalos-munkák aleg- gyorsabban, jutányos áron készülnek. Gyógyhatású artézi vizű Hungária gőzfürdő Szekszárd. ( Vasárnap d. e. férfiak d. u. nők \ mérsékelt áron), hétfőn d. e. férfiak, d. u. nők, Kedd » » » » reggel \ Szerda » » » » 6 Órakor I Csütörtökön egész nap nőknek, ' Pénteken '» » férfiaknak ! Szombat d. e. férfiak, d. u. nők. Uszodában; Férfiak és diákok délelőtt 5—8 óráig. « « « « 11-től d. u. 2-ig. Diákok délután csakis 4ljt—6 óráig. Urak este 6—8 óráig. Hölgyek d. e. 8—11, d. u. 2—4V2 óráig. Bútorok bámulatos olcsó áron! Képek, tükrök,"’dívánok hálószobák, ebédlők, irodai berendezések állandóan raktáron vannak és készpénz v. részlet- fizetésre haphatók. Temetkezési vállalat. Disztemetések helyben vagy vidéken a legjutányosabb árban teljesítetnek. Hiverth Ignác ££ Szárított kőbányai hízósertés trágya. \ A legolcsóbb és leghatásosabb trágya ' • tpy* a budapest —kőbányai trágyaszáritógyár gyártmánya "^>8 SS?2 SCHLOSS LAJOS SZEKSZÁRD. Szekszárd, 1908. Molnár-féle Nyomdai Műintézet és Szab. Iróalzatgyár Részvénytársaság nyomása.