Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)

1908-08-06 / 32. szám

XXXVI. évfolyam ___________ 32. szám Szekszárd, 1908 augusztus 6 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Szerkesztőség Bezerédj István-utcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11 Uolnár Mór könyvnyomdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzküldemények intézendők Felelős szerkesztő V -Főmunkatárs BODA VILMOS HORVÁTH IGHÁCZ Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */, évre 6 K, »/« évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 f, minden további 100 szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé Alkotmányos Törökország. Másfél századon keresztül ült nyakunkon a török s a sok szenvedés, mit reánk zúdí­tott, bizonyára nem igen volt alkalmas arra, hogy sorsának mikénti alakulását valami meleg rokonérzéssel kisérjük. De hát az az­óta eltelt hosszú időnek enyhítő hatása s a magyar nagylelkűség ezúttal is fátyolt vetett a múltra s már az orosz-török háború ki­törésekor rokonszenve inkább az utóbbi felé fordult. Nehéz volt a választás, de hát a törökök magyarpusztitó eljárását talán men­teni lehetett azzal, hogy nyugat felé irányult hóditó utjökban mi voltunk az első akadály s igy ha tovább akart terjeszkedni, a mint­hogy akart, -akkor elsősorban bennünket kel­lett láb alól eltennie. De az orosznak semmi más oka nem volt leveretésünkben segéd­kezni, mint az, hogy szabadságszerető nép voltunk s az önkényuralmi hajlamok támo­gatására, saját létének mentése érdekében is szívesebben vállalkozott. Azóta utolérte a sors boszuló keze s az emberirtó belső zavarok s a japánoktól szenvedett szégyen­letes vereség éppen elég Völt áíra, hbgy a 49-dikihez hasonló vállalkozásoktól ne kell­jen újra tartani azon népeknek, kik állami önnállóságukért és szabadságukért küzdeni kénytelenek. Törökországon is megboszulta magát az a sok embervér, melyet terjeszkedési vágyából kifolyólag részint ontott, részint áldozott. A művelődésben visszamaradva, mindennemű haladástól elzárva és a leg­nagyobb önkényuralom alatt nyögve, ten­gette tovább életét, mig lassanként Európa «beteg emberévé» vált, melynek népén és területén csak azért nem osztoztak meg még -az európai -nagyhatalmak, mert a kon­cot egymástól féltettél. A szultán, ki népének egyúttal val­lási feje, szigorúan elzárkózott mindennemű újítás elől s mereven ragaszkodott azon im­már senki által el nem hitt, senki által el nem fogadott elvhez, hogy ó nem népe aka­ratából, hanem Isten kegyelméből .uralkadik s igy a hatalom gyakorlásában alattvalóival osztozni egyáltalán nem hajlandó. Népe, mely a Szolgasághoz volt szokva s arra rendszeres neveléssel előkészítve, jám­boran tűrte szomorú helyzetét, mig nem <a haladó kor tisztitó szelleme a török nép' közé is utat tört magának s különösen szé­lesebb látókörű, műveltebb értelmisége vette fel a harcot az elavult korihányforma ellen s uj törökök cím alatt, külföldre menekülve, iparkodott eszméinek tért hódítani. Terve fényesen sikerült, mert. megtudta nyerni el­veinek a katonaságot, 'melynek fegyvereire támaszkodott a világ kezdete óta mindenha, mindennemű önkényuralom. A tőrök népnek már 1876-ban megadott, de rövid idő múl­tán visszavont alkotmányiak visszaállítását, a küíföldf hatalmak által szorongatott ural­kodónak kétségbe ejtő helyzete idézte elő, midőn lattá* hogy az egyedüli hatalom, melyre támaszkodott: a katonaság is azok táborához szegődik, kik alkotmányos formák között a török nép megújhodását tekintették feladatuknak. Nem önkéntesen, hanem a kényszerítő körülmények és viszonyok hatása alatt elhatározta végre a padisah, hogy a régi alkotmány visszaállításával a hatalmon népével osztozik s hogy akaratának komoly­ságát minden kétségen felül helyezze, a Seik-ül Izlam előtt, kezét a koronára illesztve, annak megtartására meg is esküdött. Hogy az a lomhának, közömbösnek s mindennemű politikai mozgalommal szemben érzéketlennek hirdetett török nép mennyire megérett az alkotmányos életre, semmi sem bizonyítja jobban, mint az a lelkes hangulat, mely az alkotmány visszaállításának közzé­tétele óta az ország fővárosában naponkénti tüntetések alakjában nyilatkozik meg. Ki hitte volna még csak néhány évvel is ezelőtt, hogy lesz idő, midőn Sztambul* utcáit tün­tető csoportok járják végig s a lakosság ünnepi hangulatban, lángoló szónoklatokat hallgatva, a szabadság eszméjéért rajongva, ünnepel. Az első lépés Törökország modern ha­ladása érdekében tehát megtörtént. Csak-az a két kérdés merül fel, a történelem tapasz­talataiból tanúságot merítve, hogy a szultán ezúttal is, mint más alkalmakkor is tette, nem-e taktikázik csupán, hogy a nyomasztó helyzetből szabaduljon s a török nép, midőn évszázados szolgaság jármától szabadulva, a szabadság éltető levegőjét szívja, megtalálja-e azt az egyensúlyt, mplyet a józan mérsék­let J.r ,e!4?-s, njely.* a, tartósságnak egyedüli biztosítéka. Meggyőződésem, hogy a török nép nem tudná még egyszer nyugodtan tűrni, hogy alkotmányos szabadsága ismét hatalmi játék tárgya legyen s egy ilyen kísérlet a legvadabb forradalomnak lenne szülőanyja s a szultánnak trónjába és életébe kerülne. Viszont hiszem, hogy a törökök ifjú vezérei, jól tudva, hogy a szabadságnak milyen ára van, nem fogják azt túlzásokkal kockára tenni, hanem higgadtsággal, böl­csességgel annak szilárd alapjait kísérlik meg lerakni. Egészben véve, a török fordulat az TARCA. Ha... Ha az évek szép csendesen Elrepülnek, múltba szállnak És a lelkünk ifjúságát Elborítják szürke árnyak; Ha az álmok, miket szőttünk, Meghalnak a semmiségben, — A remények, imádságok Szétfoszlanak lassan, szépen. Ha az ajkunk kacagása Nem jó kedvből, szívből fakad, S minden hangnál a szivünkben • Egy-egy fájó húr megszakad; Ha a tavasz napja-fénye Nem készt dalra, boldogságra, S nem viszi fel hál’adásunk Istenhez a szellő szárnya. Ha nem hozza rezgésbe a Szivünket a madár ének, Ha nem tudunk már örK* Kis virágnak, semmis Hogyha mines rnár Kihez lelkünk Ír “' J Érdemes még Érdemes mé n*1' Tarnaőrs. íiOll. Animi demissio. Rózsaszín hajnalpirra: Fekete borulat; Szerelmes álmainkra Veti az, árnyakat Az unalom, az enyészet. Hát a bus, fekete végzet Minket sem kerül ? S bár szemünkön ül A harmatozó bánat, Mely a váláskor támad, Te mégy előre, Vissza se nézve, A szürke ködbe, Üres semmiségbe . . . Vissza se fordulsz, vágyad se támad, Hogy lásd az elhagyott, puha ágyat, Mely annyi csókot, szerelmes álmot, Reszkető, mámort, ölelést látott; Hol örömömben sírtam, A nyomort nevettem, Arcomat bódultán Hajadba temettem: Szép, csillogó arany fürtjeid közé S szivemet szoritám a szived fölé... Rohansz előre, vissza se nézve, A szürke ködbe, üres semmiségbe... Magad sem tudod, merre ? hova ? Csak futsz egyre, messze—tova, Uj,. ismeretlen vágyak után, Mint lepke a lángba — bután, ölelő karról, ölelő karra Repülsz gyilkoló lázban égve, Csókolsz hol jobbra, csókolsz hol balra, Ejh ! de ki gondol ma a végre ? Zene zeng, Pohár cseng, Vidám kacaj támad, Ajkad susog, Selyem suhog, Mámor, illat árad. Recseg a cintányér, Dobog a dob, Igazabban mint a szív, A férfi a lányért Aranyat dob, S ha ajkáról mézet szív, Nincs ize annak, Tüze kihamvadt: Fizetett csóknak nincsen varázsa, Rideg az mint a kihamvadt kályha.... S ez a te hazád, ide tévedtél! Itt keresed a boldogságot I Kopogtatsz csalfa férfi sziveknél, Óh, lepke, nem látod a lángot?!

Next

/
Thumbnails
Contents