Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)
1908-06-04 / 23. szám
8 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY tisztelt olvasóközönségtől, ha restelve és félénken teszem ezt meg, rrtert én ezt nem szoktam és ha nem tudom ezt olyan bárdolatlan és csiszolatlan vastag stylusban, mint azt utolérhetet- lenül tudja tisztelt ellenfelem, hanem szokott higgadtságom megtartásával, a gúny korbácsával kezemben, ostorozva akarom leleplezni a most már dühöngő Veridicust és egyszer s mindenkorra leszámolni vele a következőkben: 1. Meddő vitának tartom azt 1 kettőnk között, hogy ki szokott igazat mondani ? mert azt mi most már magunk között eldönteni nem tudjuk, hanem bízzuk a nagy közönségre, hogy ki lehet az ? Én-e, aki tréfából, sem hazudtam soha, vagy Ön-e, aki néhai képviselőjelöltségeiből öröklötten terhelve, állandóan a nem igaz mondás mesterségét űzi ? Én igazat -mondtam akkor is, mikor mint megválasztott képviselőt baranyamegyei gyémántképpen üdvözöltem és igazat mondok ma is, hogy az egyszerű ember a csillogó cseh üveget is gyémántnak nézi. Csak hogy akkor ölelő csók járt érte, most pedig fejbeverés: 2. Mint a kaszinónak alelnöke, tartozom azon hottentotta csa'ádnak, melyhez még Ön is tisztelt plébános ur nemrég hozzátartozott, egy mucsai izü üzenetével, hogy »Mindég az csahol legjobban, amelyik a kerítésen kívül van.« 3. Ön szanatóriumba akar engem küldeni plébános ur, no ez kissé mégis kegyetlenül volna! Én az Ön sánta igazságának köszvé- nyes lábaira sokkal enyhébb gyógymódot ajánlhatok, dörzsölje be naponként Brázay-féle sós- borszeszszel!! 4. Ami pedig a »moral insaniti«-t illeti, szaftos mondásai között a legsúlyosabb, erre nézve, laikusok lévén mindketten az elmegyógyászat terén, a szakértő pedig a plébános urnák nem imponál, legjobban ajánlanám, hogy a tisztelt szerkesztőség az olvasó közönséggel kilutriztatná, hog/ vájjon mi a moral insaniti- nak külső charakterikus symptomája ? a tisztességes családi élet, kopasz fej és becses rücskös-e ? avagy a — kilencszer megkolykedzett, kék tar- jagos borvirágos orr ?' (Pardon, hogy ilyen rüpők tenort vágtam ki, de a példa ragadós, ígérem, hogy visszazökkenek.) 5. A «liliomtiprás» sem utolsó dolog Vajay István plébános urnái! — No ebben csak mél- toztatik annyit megengedni, hogy én «Tamás» vagyok, a József más volt és kár volt, nagy kár! hogy a tettest a csendőrök el nem vitték. 6. Én elhiszem, hogy a «Nagyék» iránti kegyelet ösztönzi a plébános urat a céltalan és féktelen kirohanásokra, de nem volt-e sokkal kegyeletlenebb ténye Önnek az, hogy a bold. Nagyné temetése alkalmával felmerült 600 kor. stóláját a gondnokság tulmagasnak találván, Ön azt nyomban és melegében bíróság előtt perelte! — No, ugy-e ez is fain kis kegyeletes história ? Nevezhet tehát Ön engem akárminek, de azt nem tagadhatja meg tőlem, hogy psichologiai ismeretem is van annyi, melynek alapján felismertem, hogy csak a gőgös önhittség nem engedi meg ilyenkor az (gnoti szeaütont) ismerd meg ten- magadat !• * Ne handa-bandázzék tehát azzal a rozsdás fringiával, ameíylyel csak önmagát sebezheti meg vérmérgezéssel és ne fenyegessen ön senkit azzal az irgalmatlan rozoga puskájával, amely rendszerint visszafelé szokott elsülni, mert attól senki sem ijed meg, legkevésbbé én, aki a vasnál is keményeob vagyok, hanem higgadjon meg és mondja el inkább a mea culpát. Ha erre az útra tudna Ön rátérni, amit ez idő szerint még nem remélek, hogy engem, a most kővel dobáltat, képes volna kenyérrel visszadobni, akkor én szavatolok azért, hogy még az Önre igen neheztelő kedves kaszinói elnökünket is rá tudnám venni arra, miszerint kishifdetést küldene be a «Tolnamegyei Közlönybe» ezzel: «Pista gyere vissza, minden meg lesz bocsátva!» Nincsen közöttünk sem beteg, sem gonosz, hanem vannak megtévedettek, akik alaptalan feljelentésekkel molesztálják a hatóságokat, azonban a becsület páncélingéről leperegnek a mérgezett nyilak. Azt hiszem, nem maradtam néma és adós Vajay István plébános urnák, mert amilyen kurta és furcsa ő tud lenni, én olyan rövid és velős. Vigasztalásul még az a közmondás : «aki másnak vermet ás, maga esik bele.» Én a magam igazát nem ezen az utón szoktam megkeresni. Philippinél még találkozhatunk, de a nyilt- Itérben többé sohasem! Bölcske, 1908 junius 1. Dr. Stern Adolf körorvos. Anyahelyettes. 4 és 6 éves leánykáim gondozását és nevelését magára vállalná addig, mig válóperem véget ér. Házasság nincs kizárva. Vallás és vagyoni állapot mellékes. Titoktartás biztosítva. Kimerítő ajánlatokat Koreczky János Szekszárd, Móinár- nyomda címre kérek. Boroshordók igen jó állapotban, 4, 7, 15, 20, 30, 40, 70, egész 100 hektoliter űrtartalommal eladók. — Bővebbet: Szabó Ferencnél Budafok, Dunasor 29- sz. 1908 junius 4 Életbe lépett 1908 május hó 1-én Sápbogárd—Szekszárd — Bátaszék 1 i U érk. n ! 11 410 I BUDAPEST ; 1 po 8Í! ü í 1 érkezik indul 51® 1210 621 1 SÁRBOGÁRD HOB 414 1022 \ r Indul érkezik 1022 n 12í8 ‘612 Cece 1Q33 336 l§ || ü Vajta 1015 i317 ip ü •145 lg Nagydorogh 947 04 s ü 736 p J48 Kajdacs 92S 2*18 821 fi 2i i 82*| Íj Kölesd-Tengelic'' n 213 Éji 812 240 Hidja-Pta-Apáthi 855 148 n Síi 3U 82í Tolna-Mözs P I 72! 859 §| B érkezik Indul lg 1 950 727 n 425 B SZEKSZÁRD indul érkezik 75$ 1220 707 9*5 437 .9*2! Őcsény 741 1J43 622 ü 450 ü De.cs 730 H31 611 i m lg 10Ü Bátaszék fi 705 in 622 1 érk. Ind.l 1 Dombóvár — Bátaszék 350 2*30 indul . érkezik Dombóvár 137 1 54 3 58 2 39 Csikóstöttös 06. sz. ő. 1 27 1 44 4 17 3 03 Mágocs 1 07 1 24 4 42 3 29 Szalatnak 12 45 n 4 59 3 47 Szászvár megállóhely.. 12'24 12Ü 5 21 412 Szászvár-Máza 12 11 H 5 £3 4 23 Nagymányok 11 53 12171 5 46 4 52 Hidas-Bonyhád 11 36 1211 5 56 5 05 Czikó 79. sz., őrház 11 17 11 ii 6 30 5 40 Mórágy 10 42 11 OS 6 49 6 00 Bátaszék 10 18 10 45 érkezik indul I Magyar királyi á'lamvasutak. A magy. kir. államvasutak igazgatósága közhírré teszi, hogy folyó évi junius hó 1-től kezdve Mezőkomárom—Hidvég állomásról .Budapest déli vasút állomásra Lepsényen át gyorsvonatul. osztályú közvetlen menetjegyek 11‘80 korona áron, Mezőkomárom—Hidvég állomásról Székesfehérvár állomásra Lepsényen át pedig az I. osztályban 2'10 korona, a II. o.-ban 1‘30 korona áron fognak kiadásra kerülni. Budapest, 19U8. május hó. Utánnyomás nem dijaztatik. " Az igazgatóság. Magyar királyi államvasutak. Kolozsvári Üzletvezetőség. 10,04j8|IV. 1908. sz. Magyar kir. államvasutak. Budapest-jobbparti üzletvezetőség. ---------------------;----—r—------1---1-----------1----15 ,734-jl908. Versenytárgyalási hirdetés. A magyar kir. államvasutak budapest-jobbparti üzlet vezetősége a vonalai szükségletének fedezésére 'folyó évben szükséges 2500 q portlandi cement szállítására ezennel nyilvános pályázatot hirdet. A szállításra vonatkozó részletes feltételeket magában foglaló ajánlati felhívás a m. kir. államvasutak budapest— jobbparti üzletvezetőségénél megszerezhető és a magyar kir. államvasutak igazgatóságánál és üzletvezetőségeinél megtekinthető ; ugyancsak az említett hivataloknál tekinthetők meg a hivatalos órák alatt szállításra vonatkozó általános feltételek is, mely a magy. kir államvasutak igazgatóságának budapesti nyomtatványraktárából megszerezhetők. Az általános feltételek ára 50 fillér darabonként, melyhez postaszállitás esetén, bérmentesítésre 20 fillér is beküldendő a nevezett hivatalhoz. Az ivenként egy koronás magyar királyi okmánybélyeggel ellátott ajánlatok és az ivenként 80 filléres magyar okmánybélyeggel elláiott ajánlati felhívások lepecsételve ezen felirattal: »Ajánlat a 15,734/908. számhoz« ellátva, legkésőbb 1908. évi junius hó 23-án déli 12 óráig a magy. kir. államvasutak budapest-jobbparti üzletvezetősége általános osztályának főnökéhez (Budapest, VII. Kerepesi-ut 3. sz. I. em. 38. a.) benyújtandók vagy posta utján oda beküldendők.' A beérkezett ajánlatokat 1908. évi junius hó 23-án déli 12 órakor a" m. kir. államvasutak budapest-jobbparti üzletvezetőségénél fogju# felbontani^ amikor az ajánlattevők vagy igazolt képviselőik jelen lehelnek. Bánatpénz gyanánt az ajánlott mennyiségek értékének megfelelő 5 százalék készpénzben vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban 1908. évi junius hó 22-ik napjának déli 12 órájáig a budapest-jobbparti üzletvezetőség gyüjtőpénztá- nál leteendő esetleg posta utján beküldendő. Azon felek, kik a postatakarékpénztár cheque forgalmában bent vannak, a bánatpénzt a postatakarékpénztár utján is letehetik. °Az ajánlatban a bánatpénz letételének megtörténte megemlítendő ugy^n, de az erről szóló letétjegy az ajánlathoz nem csatolandó, hanem igazolásul Jcsak a bánatpénz feladását bizonyító postai feladóvevény vagy esetleg a lététi jegy másolata melléklendő. Az itt felsorolt feltételektől eltérő, szabálytalanul kiállított, az ajánlattevő vagy meghatalmazottja által -alá nem irt, javított, vagy vakart szövegű, pecséttel le nem zárt, sértett borítékba helyezett, a kitűzött határidő után érkezett, a pótlólag vagy esetleg táviratilag tett és oly ajánlatok, melyekre nézve az előirt bánatpénz időlegesen le nem tétetett, figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1908. május hő. Utánnyomást nem díjazunk. Az üzletvezetőség. Pályázati hirdetmény. A magyar kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége részére a marosvásárhelyi vizáttomási berendezés kibővítéséhez uj viztartány s csővezeték, nemkülönbeu fütőházi vízvezetéki berendezés szükségeltetik, melynek szállítására és Maros- vásárhely vizállomáson leendő felszerelésére ezennel nyilvános pályázatot hirdetünk. A vizállomás gépészeti berendezésének szállítására nézve általában mértékadók a magyar kir. államvasutak erre vonatkozó szabványrajzai, továbbá a m. kir. államvasutaknál érvényben álló 122,291|96. sz. általános szállítás) feltételek és a m. kir. államvasutak feltétfüzeteinek idevágó pontjai, illetőleg a 77,557/902. sz. különleges szállítási feltételek. Úgy az általános, valamint a különleges 'szállítási feltételek és feltétfüzetek a magyar királyi államvasutak valamennyi üzletvezetőségnél a hi-vatalös órák alatt naponként megtekinthetők, vagy a megállapított 50, illetve 30 fillér egységár előzetes lefizetése mellett megszerezhetők. Ha a szállítási feltételek a nyomtatványtártól posta utján kéretnek, úgy a kívánt feltételek száma és tárgya pontosan megjelölendő, mely esetben a fent említett eladási áron felül azok bérmentes elküldéséhez a szükséges 20 fillér posta- költség is beküldendő a nyomtatványtárnak. A vonatkozó szabvány, illetve tervrajzok a hivatalos órák alatt a kolozsvári üzletvezetőség vontatási osztályában is megtekinthetők, ahol a pályázati felhívás is a kellő példányokban díjtalanul kaphatók. A pályázati felhívás alapján kiállított és egy koronás magyar okmánybélyeggel ellátott ajánlat lepecsételve »Ajánlat 10,048/908. számhoz vizállomási berendezés kiegészítésének szállítása iránt» 1908. évi junins hó 12-én déli 11 óráig az alulírott üzletvezetőség I. osztályához beküldendők. Bánatpénzképen az ajánlott összeg értékének 5 százaléka készpénzben vagy állami letétre alkalmas értékpapírban 1908 évi junius hó ll»én déli 12 óráig teendő le az üzletvezetőség gyüjtőpénztáránál, mely összeg a nyertes ajánló által az általános szállítási feltételek 6. §-a alapján az erre vonatkozó felszólításra 10 százalék óvadékra lesz kiegészítve. Az ajánlatok feletti végleges döntés azok felbontásától számítandó négy héten belül fog az illetőkkel közöltetni. A pályázati felhívásban közölt feltételektől eltérő ajánlatok, továbbá olyanok, melyek nem a kitűzött határidőig érkeznek vagy táviratilag tétetnek, vagy melyekre az előirt bánatpénz le nem tétetett, figyelembevételt egyáltalában nem igényelhetnek. Továbbá pótajánlat, vagyis olyan, mely a benyújtásra kitűzött idő után érkezett be, semmi szin alatt s még az esetten sem vehető figyelembe, ha az ajánlat élőbbről volna is keltezve. Mindet} ajánlóról feltételeztetik, hogy az illető szálfitási feltételeket ismeri és azoknak határozraányait magára nézve kötelézőkül elfogadja. Az ajánlatok között a választás szabadon a felajánlott egységárra való tekintet nélkül történik. Kolozsvár, 1908 évi május hó Utánnyomás nem dijaztatik. Az iizletvezetőseg