Tolnamegyei Közlöny, 1908 (36. évfolyam, 1-53. szám)

1908-04-23 / 17. szám

tőle hogy melyik az 5 Istene, aki segítette küzdelmében.

Es még az az egy 'szerencse, hogy a szüleié? és pénz arisztokratáin kívül van egy másik nagyhatalom is, mely amazoknál sokkal erősebb.

És még nagyobb szerencse, hogy ebbe az osztályba sérti a pénz, sem a születés protekciója nem segítheti az embert, hanem csak lelkének saját erejr, esze és tudása.

Ezek a szellemkirályok azok, akik előtt mindenki meghajol, mert ezeknek gazdagsága nem múló földi javakban, hanem szellemük kiapadhatatlan, gazdag forrásában, saját öntudatos, isteni erejükben rejlik.

Újabban ugyan a szerelem is segített az emberek közötti válaszfalakat lebontani, de ezeknek szereplői nagyobbrészt excentrikus hajlamú gróf és hercegkisasszonyok, libériás inasok és kocsisok voltak.

Társadalmi életet kell teremtenünk. Le kell rombolni azokat az ellentéteket, amelyek az embereket egymástól elkülönítik. Kultiválni kell a művészetet, sportokat, fektessünk nagyobb súlyt a művelődésre, szóval olyan téren kell összehoznunk az embereket, ahol megszűnik minden rosszakarat, minden irigység, üres, léha hencegés.

Ki kell irtani az emberek szivéből az egymás iránti előítéletet, dobjuk ki lelkeink súlyos salakját, mert csak úgy emelkedhetünk az emberi méltóság magas piedestájára.

En nemzetközi vagyok!

Dunaföldváron történt, 1908. április hó 19-én este a legelőkelőbb vendéglői helyiségben. Sokan voltunk. Pista cigány húzta a szebb- nél-szebb kuruc dalokat, az ifjúság lelkesedett, az öregebbek nem kevésbbé s esze ágában sem volt egyikünknek sem, hogy egjt »nemzetközi« is találkozzék köztünk.

Hazafias gyűjtés folyik egy hónap óta Dunaföldváron, Falböck Róbert dunaföldvári születésű, a szabadságharcban 19 éves korában hősi halált halt 1848|49-diki vörössapkás honvédhadnagy síremlékére. Az eszme meleg pártolásra talált. Mindenki készséggel áldozik e célra, melyben önmagát becsüli meg azáltal, ha a múltak nagyjainak emlékét veszni nem hagyja.

A gyűjtés folyik lakáson, utcán, vendéglőben s mindenütt, hol magyar embert vél a gyűjtő. Folyik annál is inkább, mert nem egy sírkőről, hanem egy honvédemlékről van szó,

1908 április 23

leg ítélve az illető lelke elkárhozik, de nincsen kizárva, hogy az Isten véghetetlen bölcsessége és irgalma oly mommentumokat talál az illető életében, amelyek a bocsánatot vonják maguk után.

Eszembe jut erre vonatkozólag egy anek- dotta — amely állítólag — a hires bécsi kapu- cinos prédikátorral Abraham a Sacta Clará-val történt volna.

Zseniális rögtönző képességét egy generális próbára akarván tenni, azt kérdezé tőle :

— Főtisztelendő atya, mivel maga olyan járatos az istentudományban (theologia), mondja hát meg, mit csinál most az Isten ?

És Abraham a Santa Clara rögtön válaszolt :

— Az Isten azt csinálja most, amit akar és ahoz senkinek semmi köze.

Mi is azt mondhatnók, hogy a jó Isten a lélekkel azt csinálja, amit akar, amihez szinte

senkinek semmi köze sincs.

Láttam én is már meghalni embereket. Olyant is, aki sokszor mondotta, hogy bárcsak már halhatna meg. De bizony mikor tényleg megjött az óra, akkor felsóhajtott: Bárcsak még legalább még egy évig élhetnék !

Nyugodtan néznek a halál szemében legtöbbször az öreg parasztemberek és parasztasszonyok, akik a családban kifogytak már a becsületből, mivel dolgozni már nem tudtak és igy a környezetüknek csak terhére voltak. Az ilyenek nem kívánkoznak már vissza az élethez.

hol népünnepélyek lennének tarthatók, hol a múltak magasztos eszméin lelkesedve erőt és kitartást szerezhetünk a jelen és jövőre egyaránt. Mert csak az a nemzet állhat fenn, mely múltját megbecsülni tudja s a szabadságharc felemelő történetét minden magyarnak becsülnie, tisztelnie kell s felednie nem lehet,' nem szabad soha !

Természetes, hogy. csak az ad s adhat a hazafias célra is, akinek tellik s aki akar. Prés alá egy felebarátunk sem jut. De a hazafias célt megvetni, ellene nyíltan tüntetni nemcsak hogy nem fér magyar ember jelleméhez, de rut, visszataszító lenne ez még idegen egyén -részéről is.

Egy asztalnál levő társasághoz került a gyűjtő. Lelkesedés vitte oda, melyet a nemes cél iránt táplál. Alkalmat nyújt mindenkinek^ hogy e célra adakozzék s ha siker nem is koronázza mindig fáradozásait, megnyugtatja őt lelkiismerete. A társaság egy-két tagja adakozott is e célra. A gyűjtő hálás köszönettel vette az adományt. A mikor ezt teszi, mikor a társaságtól búcsút venni óhajt, feláll egy, magát Dr.-nak jelző ur, (zárójelben a Dr. és az »Ur« szókat, jó magam róla nem állítom) ki valószínű nagyvárosból vetődött ide s dacara annak, hogy a gyűjtő, mikor az asztalhoz ült, magát általánosan bemutatta s a helyfoglalásra engedelmet kért és kapott, a »Dr. Ur< kihivó- lag »újra« bemutatja magát, (persze a gyűjtő másodszori bemutatkozását megtagadta) s féltvén a hölgyek vele szembeni lanyhább társalgását, nagy páthosszal kijelenti, ho*gy: E hely gyűjtésre nem alkalmas, hazafias célra e társaságban ne gyűjtsön, mert itt hölgyek is vannak s különben is: Én nemzetközi vagyok!

Ha nem lett volna ehelyütt előkelő társaság, ha nem kellett volna a gyűjtőnek attól tartania, hogy a hazafias cél érdekében jobb lesz futni engedni a »Dr.-t«, mintsem az ilyen kijelentésére magyarmiskásan elbánni vele: megtanította volna őt a gyűjtő a magyarok Istenét megismerni, kioktatta Volna, hogy mikép kell annak a szent földnek minden porcikáját megbecsülnie, melyből él, hasznot húz és »Gseftel.«

Tehát ilyen emberek is vannak ! . . .

A gyűjtő fogta a kalapját, végigmérte szemeivel a jövevényt s e szavakkal: Én nemzetközivel egy asztalnál nem ülök! — faképnél hagyta az idegent.

A gyűjtő én vagyok. Az »előkelő idegen« pedig valami Dr. Fried Sándor nyíregyházai ügyvédjelölt. Mindkettőnkről ítéljen a hazafias magyar közvélemény!

Vastagh Ferenc.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY

De van azért akárhány kivétel is. Itt van pl. a nem rég akasztott Huszt Ábrahám. Igazán bámultam azt a roppant energiát, amivel ez az ember rendelkezett. Elbúcsúzik gyermekétől és nem is sir. Az akasztófa alatt is oly férfiasán viselkedett, hogy az emberben kételyek támadnak. Ez vagy ártatlan, vagy megátalkodott gazember ! Mivel azonban az utóbbi bebizonyull, az ember csak megbotránkozhatik a viseletén.

Láttam azonban már jómódban levü becsületes intelligens embert meghalni, aki szintén egész nyugodtan nézett a halál torkába és igazi Istenben való megnyugvással ősz fejét lehajtani.

Hanem vannak megint halálnemek, melyek legalább a körüllevőkre borzasztó kínosok, jólehet a haldokló nem érez belőle semmit. De mikor a hozzátartozóknak a nehéz lélegzést, a fuldokló hörgést, a test rángatódzását, a hideg verejték kiütését, a félelmet visszatükröző fájdalmas tekintetet kell végig nézni, amig a könyörületes halál végez áldozatával — hát az igazán megrendítő és hátborzongató valami.

Azért olyan, aki könnyelműen ejti ki a halál szót, az nem gondolkodott még fölötte komolyan soha. Nézzen meg egy haldoklót és akkor nem fogja többé mondania

— Hm 1 hát mi van abban 1 Meghalok és aztán vége mindennek!

Bezzeg van abban sok és utána kezdődik csak az igazi haddel-hadd!

f 1 \"v ^ i v

_________________________3

KÜ

LÖNFÉLÉK

— Kitüntetés. Nemeskéri Kitt Vilmos bácskai jegyzőt, Tolnavármegye egykori várkapitányának fiát, a mezőgazdaság terén szerzett érdemeinek elismeréséül, arany érdemkereszttel tüntette ki a király.

— Kinevezések. Az igazságügyminiszter dr. Kiezkó Kálmán paksi járásbirósági joggyakornokot a paksi kir. járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi megbízottnak állandó helyettesévé nevezte ki. — Pettrits Gyula szekszárdi lakost az államvasutak üzletvezetősége Szeged-Rókus állomáshoz állomásfelvigyázó- gyakornokká nevezte ki. — Gróf Apponyi Géza főispán dr. Wuxmfeld Zoltán egyetemes orvostudort a szekszárdi Ferenc-kórházba alorvossá nevezte ki — Am. kir. pénzügyminiszter Székely Sándor eperjesi díjas számgyakornokot Tamásiba számtisztté, járási számvevővé nevezte ki.

— Felmentéi. Gróf Apponyi Géza főispán dr. Benedek Béla, dr. Kálmán Ernő és dr. Fuchs Jenő szekszárdi Ferenc-kórházi alorvosokat — saját kérelmükre — állásuktól felmentette.

— Belépés a függetlenségi 48-as pártba. Mádi Kovács János gyapai földbirtokos belépett az országos függetlenségi és 48-as pártba. Ez a belépés nálunk Tolnavármegyében olyan ritka, mint a fehér holló, mert -sokan -vannak, akik még mindig várják a régi, bukott, rendszer feltámadását.

— Megfelebbezett lakbér. Szekszárd r. t. város legutóbb tartott képviselőtestületi közgyűlésében elhatározta, hogy azoknak a tisztviselőknek is megadja a lakbért, akik eddig lakbért nem élveztek. Ezt a közgyűlési határozatot Föglein Ferenc városi képviselő és társai meg- felebbezték.

— Fizetésemelés. Fischer Imre szekszárdi kir. ügyész; Kálmán Károly szekszárd-belvárosi rk. tanítónak, a rabiskolában eddig élvezett fizetését 120 koronával felemelte.

— Gazdasági tudósitó lemondása. Pleszky Antal faddi uradalmi intéző a dunaföldvár járásban viselt gazdasági tudósítói tisztségéről lemondott. A főispán Pleszky lemondását elfogadta és hasznos szolgálataiért elismerését fejezte ki.

— Eljegyzések. Dr. Balqa István tolnavármegyei közigazgatási gyakornok folyó évi április hó 19-én eljegyezte & pozsonyvármegyei Grinád községből Ulreich Vilma kisasszonyt. — Végh József szekszárdi származású, jelenleg bars- vármegyei vm. utmester folyó évi április hó 22-én jegyezte el Szabó Antal szekszárdi előkelő iparos leányát, Mariskát.

— Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminiszter Udvarhelyi József tamásii járási számvevőt, p. ü. számellenőrt Szekszárdra helyezte át.

— Esküvé. Ladányi Jenő folyó hó 26-án a tamásii izr. templomban esküszik örök hűséget Hirsch Ilonkának, Hirsch Ignác miklósvári nagybérlő leányának.

— Nyilatkozat. Kozma Andor, a magyar irók segélyegyletének titkára a sok álhirrel szemben kijelenti, hogy Garay János igen tiszteletreméltó leánya szükséget ezelőtt sem szenvedett,Jmost sem szenved s szenvedni soha sem fog. Bár minden szegényen elhalt magyar iró hátrahagyottáról úgy lehetne gondoskodni, mint Garay leányáról az irók segélyegylete és gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszter gondoskodott. Ezzel a nyilatkozattal végre megszűnik az á valótlan híresztelés, hogy városunk halhatatlan költőjének leánya éhezik.

— A Lymburg-Styrum gróf és grófné féle alapítványok. Tolnavármegye törvényhatósági bizottsága, amint már azt megírtuk, elhatározta, hogy a Lymburg-Styrum gróf és grófné féle alapítványokból eddig folyósított ösztöndíjakat és segélyeket leszállítja. Ezt a határozatot azért kellett meghozni, mert nemcsak az alapítvány kamatait osztották ki, hanem a tőkét is részben felhasználták. A szekszárdi m. kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőség konsta