Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-21 / 12. szám

XXXV évfolyam tó szám Szekszárd, 1907 március 21

MMME6TDIIZUM

Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap

Szerkesztőség

Bezerédj István-ntcza 6. sz., hová a lap szellemi részét illető minden közlemények intézendők.

Telefon 11 Kiadóhivatal Telefon 11

Molnár Mór kSnyvnyómdája, hová a lap részére mindennemű hirdetések és pénzkfildemények intézendők

Felelős szerkesztő Főmunkatárs

BODA VILMOS HORVÁTH IGNÁCZ

Laptulajdonos

GRÜNWALD LAJOS

Megjelen hetenként egyszer, csütörtökön

Előfizetési ár: Egész évre 12 K, */* évre 6 K, */4 évre 3 K Számonként 24 fillér e lap nyomdájában

Hivatalos hirdetések: 100 szóig 3 K 74 f, 100—200 szóig 5 K 74 f, 200—300 szóig 7 K 74 í, -minden további 100 -szó 2 koronával több. Nyilttér garmond soronkint 30 fiilé

A munkás-kérdés.

A Tolnamegyei Közlöny folyó hó 7-iki számában a munkás kérdés rendezése lett — igen helyesen — at. szerkesztőség által felvetve.. Független helyzetem s jóakaratot élettapasztalásom késztet,, hogy e tárgyhoz hozzászóljak, mert nézetem az, hogy az e téren mutatkozó bajok orvoslásához egyáltalában téves utón járunk.

Úgy tudom, Pakson föl ó hó 10-én volt egy tágabb értekezlef, melyen a hivatalos főszolgabirói hatóságon kívül a királyi járásbíróság és a helybeli lelkészi hivatalok is képviselve voltak. Munkásoktól úgy hallottam, hogy ott a munkabért óránként 20 fillérre szabták meg! S e hirt referáló munkások azt állítják, hogy ezt a jelenvolt urak is támogatták? De ezt már nem hiszem. Azt azonban bizonyosnak tartom, hogy a gazdasági munkás-kérdést semmiféle .szervezkedéssel vagy akár hivatalos, akár' egyoldalú határozattal, de még megszabott kölcsönös egyezséggel sem lehet megoldani, mert a gazdasági munkát nem lehet kaptafára 'érni. Nem olyan ez, mint a gyári munka, hol minden szakmának meg van a maga egyforma, lehet mondani, változatlan munkarendje és teendője.

De nézzük igazam van-e? Vegyük szemügyre a hazánkban — de különösen Tolnavármegyéhen — most legjobban elterjedt szőlőmunkát, a szőlő megmunkálásánál a szénkénegezést, permetezést és döntést, kivéve annak mindennemű kezelését lehet nőkkel végeztetni, sőt a föld munkáját egy értelmes, könnyű kezű ügyes nő célszerűbben kezeli, mint bármily erőteljes, de ügyetlenebb férfiú. A kapálásnál, midőn a kapások sorrendbtn állanak, soha sem láttam, hogy a férfi több sort kapált volna, mint a nő s mégis egyforma munka-eredmény mellett a férfi több napi bért szokott kapni s a tapasztalat már megállapította azt is, hogy a kizárólagos férfi munkát, a permetezést, szénkénegezést és a döntés munkáját már úgy is kétszerannyi munkabérrel fizetjük, mint a nők által végezhető munkákat. Hogy lehetne tehát itt a napi vagy óránkénti munkabéreket egy kaptafára huzni?

De még inkább kitünteti ennek lehetetlenségét a szénatakaritás munkája, mert most már a kaszás 2 koronánál kisebb napi bérről nem is beszél. Én a múlt esztendő- ben 2 korona 40 fillért fizettem. De már a szénagyüjtésnél voltak 60 fillérrel fizetett gyermekek is, 80 fillérrel és 1 koronával fizetett fejlettebb korú leányok, 1 korona 20 fillérrel fizetett gereblyéző nők és 2 kor. napi bérrel fizetett petrencehordó^ és bag- lyázó férfi munkások. Ki az tehát, aki az ilyfajta gazdasági munkák bérét képes igazságosan egyforma kaptafára húzni?!'

Miután ebből világosan kitűnik, hogy a gazdasági munkabérek csakis kölcsönös bizalom és egyezség utján állapíthatók meg, de mert, a munkaadó-osztálynak is megelégedett s lelkiismeretes munkásokra van szüksége, — vallalata az áldozattal

járó eredményt elérje — természetesnek találom, hogy a munkaadó minden vállalatával elmegy addig a határig, ameddig kiadásainak sikerét tapasztalja, de nem bírna józan számítással az, aki világos kárával folytatna egy — bármily szép — vállalatot, amely biztos veszteséggel jár s előbb- utóbb, túlzott költségei miatt, tönkreteszi!

A munkaadó, ha józanul 'gondolkozik, a bérfizetéssel annál is inkább önként elmegy a végső határig, mert tudja azt, hogy csak a lelkiismeretes és elégedett munkástól várhat vállalatára kedvező eredményt, ellenben a rosszakaratú és: elégedetlen munkás a legcsekéh ebb bért sem érdemli meg, sőt ellenkezőleg,, rosszakaratú dolgával sok esetben a munkaadó vállalatát teljesen tönkre juttathatja, anélkül, hogy azt a munkaadó idejekorán észrevehetné! És szomorú dolog, de ma már a ipunkaadók es munkások közti veszedelmes ujhuzásnak számtalan he.yen mutatkozik ilyen visszaesések megmérhetlen sajnos következése — különösen Tolnavármegye területén — legértékesebb szőlőtelepeken. S nem lehet tagadni, hogy ezt határozottan a rosszakaratú bujtoga+ók által félrevezetett munkásosztály veszedelmes tul- követelése s mondjuk ki most már a lelki- ismereten túl menő konoksága —» saját kárával is — idézte elő ! Mért bizonycfs az, hogy például a paksi határban a példás szorgalommal létrehozott szőlőtelepek — a munkások tulkövetelése és laza lelkiismeretessége folytán — általában több mint feleértékre sülyedtek vissza vagy részben a legelhagyatottabb állapotba jutottak, sőt miután Pakson nem egy napszámos munkás van, kinek 2 — 4 hold szőlőjén, melyet a szokott napi bére idejében telepitett, eddig 50—100 hektoliter bora termett, most a fölcsigázott napszám mellett saját szőlőjét is elhanyagolja. S ha e szerencsétlen mérkőzésnek kölcsönös bizalom és ésszerűséggel útját nem álljuk, odajutunk — mint tisztelt szerkesztő ur is avatkozott vezércikkében állítja — hogy a munkaadó szőlőjétől minden áron — a tulcsigázott munkabér miatt — megszökik! Az- eddig fölgyarapodott munkás szőlője is, melyet a drága napszám miatt elhanyagol, elpusztul! S be kell következni egy általános visszaesésnek, melynek nemcsak mi, ujhuzó felek, leszünk kölcsönös áldozatai, de a visszaesés miatt megszűnvén az adóalap s az általános jólét, ez által megrendül az állam fentartó képessége is. i De bizonyos az is, hogy e szomorú bekövetkezések esetén nem lesz szükség sem bujtogatókra, sem ujhuzásra, mert ez által | a munkabér magától határozottan vissza fog az esni.

S az a síjátságos, hogy midőn ezeket a tagadhatatlan tényeket igy a munkásainknak elbeszéljük, én még nem találtam olyan konok fejűre, ki meg nem adta volna magát I egy pár napig napi béréért a legbecsületesebben teljesítette kötelességét, de amint egy bujtogató apostol! megjelent köztük, i-mét bekövetkezett a visszaesés még fokozottabb mértékben s ilyenkor^ nem használ semmit a legbecsületesebb, jóakaratu, észszerű áldozatkészség sem!

Mi következik tehát mindezekből? következik az, hogy bár elismerem, hogy a gyári munkásoknál, iparosoknál s bizonyos

nagy vállalatoknál igen is lehet sokszor az igazságtalan bajokat és visszaéléseket munka szünettel orvosolni; de a gazdasági munkaerő díjazását semmiféle beavatkozással, vagy rosszakaratú bujtogatással és ujhúzással rendezni nem, de igen is egymást tönkre tenni lehet! mert a gazdasági munkánál ennek sokoldalú változatosságánál fogva, az időjárás és termések szeszélyénél fogva is csak a kölcsön >s bizalom éserednény teremtheti meg a természetes s igy igazságos helyzetet, mert midőn a becsületes s józan felfogású munkaadók többsége, hogy megbízható munkásokra tehessen szert, mindenkor kész váll.la a érdekében a legmagasabb fokig áldozni, munkásainknak is volt és van es/.ük elég arra, hogy a lehetőséghez mérsékeljék követeléseiket s igy minden beavatkozás — legyen az hatósági vagy álapostol — csak rontja, sőt elmérgesiti a helyzetet; meg kell hagyni, hogy saját sorsa felett szabadon rendelkezzék, úgy a munkaadót, mint a munkást, majd mi a sorsunkat bizalommal s általános megelégedésre megállapítjuk, mert a természet rendszere szerint, egymást vállvetve segítve, akarunk és kell megélnünk. Miután tehát a gazdasági munkaerőt kaptafára verni nem lehet s beavatkozásra szükség nincs, nézetem szerint az érdekeltek szabad intézkedési jogának fentartása mellett az álapostolok izgatása, mint rosszindulatú és felforgató bűntény, törvényesen beszüntetendő.

A hajtogatok elhallgattatásával egyúttal szükségesnek látnám úgy a munkaadó, mint a munkásosztályt népszerű, rövid és értelmes röpiratokban helyzetük s érdekeik fejtegetésével felvilágosítani s azokat hatóságilag és gazdasági egyesületek s népszerű egyének, sőt lapok utján minél jobban elterjeszteni. Sőt végre — mert hisz közerkölcsi- ségről s egy veszedelmes kinövés elhárításáról van szó — a hitfelekezetek lelkészei is csak nemes, úgy a haza, mint az embe- ség iránti társadalmi kötelességeket telj esi- * tenének az által, ha képzettségüknél s nemes hivatásuknál fogva is a földmives osztályt figyelmeztetnek e veszedelemmel járó ujhuzás következményeire s a bibliai magyarázatokat összébb vonva, a szószékről figyelmeztetnék híveiket, hogy az emberi önzés ily kinövéseitől óvakodva, a földmives osztály tartsa tiszteletben egymás jogait és érdekeit s egymást megértve, a helyett hogy egymást rontaná, az egyetértés közös bizaPm és méltányosság által teljesítsék felebaráti, emberi és keresztényi kötelességük s ne hagyják magukat a bujtogatók által félrevezettetni.

Petrich Ferenc.

Mentsük meg az elhagyott gyermekeket!

Ezen szép jelszó alatt bontott zászlót Szekszárdon gróf Apponyi Géza főispán elnöklése alatt múlt csütörtökön a «Gyermekvédő Liga». Nincs és nem is lehet nemesebb emberbaráti hivatása a művelt társadalomnak, mint az elhagyott gyermekeknek megmentése az el- zülléstől. Nem szabad engednünk, hogy az utón-