Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-12 / 50. szám
XXXV évfolyam 50 szám Szekszárd, 1907 december 12 Függetlenségi és 48-as Kossuth-párti politikai hetilap Ismét a horvátok. Kétségbe ej több helyzetben Magyar- ország már régen nem volt. A kormány Ausztria képviseletével megállapodott a gazdasági kiegyezés feltételeiben. Jobb hiányában az országgyűlési többség elfogadta a kikötéseket. Az ország közvéleménye belenyugodott a változhatatlanba s szívesen fogadta völna, ha az országgyűlés minél előbb végez az egész, sok izgalmat előidéző üggyel s annyi kínos vergődés után végre a békés fejlődés útjára térhet az ország. De ime előáll a maroknyi horvát csoport s a megkötött kiegyezés elfogadását agyonbeszéléssel meghiúsítani iparkodik. A kormány, hogy a horvát obstrukció féktelenségét letörje, egy szakaszba foglalta a megállapodásokat, sok jogos és jogtalan ellenvetést idézve tel és most kitűnik, hogy a horvátok elég erővel rendelkeznek, miszerint még ennek az egy szakaszos javaslatnak törvényerőre emelkedését is megakadályozzák. Ekkor megszületett a horvát tartománygyűlés összehívásának- eszméje, abban . a feltevésben, hogy a horvátok mostani küzdelmük helyét elhagyni és a harc terét Zágrábba áttenni • kénytelenek lesznek. Hiú reménység. A horvátok kettéosztják magokat s állják a harcot Budapesten és Zágrábban egyaránt. Most abban reménykednek, hogyha a horvát tartománygyülést feloszlatják s újabb választásokat Írnak ki, a horvátok kénytelenek lesznek kerületeikbe utazni, hogy újra megválasztatásukat biztosítsák. Lehet, hogy ez be fogna következni, de addig régen elmúlik az az idő, mely alatt a kormány a kiegyezést tető alá hozni kötelezettséget vállalt. A szorongatott helyzetben előáll Wekerle Sándor dr. miniszterelnök s nem ugyan az országgyűlési teremben, hanem a folyosón kijelenti, hogy a kormánynak csalhatatlan eszköze van a horvát ellentállás letörésére. Az Istenért, elő azzal a csalhata lan eszközzel, hiszen itt a tizenkettedik óra. Vagy azt várják, hogy a türelmét veszített többség és a közvélemény úgy bánik el a rakoncátlankodó horvátokkal, mint a gyuj- togatóval szokás, ha tetten érik ? Ebben az egész horvát ügyben — úgy látszik — megint a bécsi kamarilla játsza a főszerepet. Bécsben a horvátok mozgalmát kegyes szemmel nézik, mert alkalmas eszköznek tartják arra nézve, hogy a magyarok nemzeti fái az égbe ne nőjjenek. • Semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a körülmény, hogy a kormányelnök, ha a horvátok ellenállásának megtörésére bármily jelentéktelen eszközt szükségesnek tart, kénytelen előbb a jóváhagyás kieszközlése végett Bécsbe utazni, mert különben megtörténhetik az a furcsa eset, hogy az intéz- kedőnek, még az alkotmányos rend helyreállítását célzó terveire nézve Bécsben megálljt kiáltanak. Fejtenének csak a magyarok hasonló ellentállast ki, ami természetesen csak valami nagyon fontos nemzeti érdek diadalra juttatása érdekében történhetnék meg, mindjárt jönne a végtelen nyomor és szenvedés. Csak tekintsünk vissza néhány elmúlt évre s rögtön szembetűnik a magyarok és horvátokkal szemben tanúsított eljárás óriási különbsége» A magyarok az elvállalandó nagy katonai terhek ellenértéke fejében nemzeti engedményeket követeltek s azt kívánták, hogy a közös hadsereg magyar részénél a magyar vezényleti nyelv alkalmaztassák. Bécsben azonban hallani sem akartak katonai engedményről s minthogy a vívmányok kicsikarása céljából alkalmazott magyar obstrukció azzal a veszéllyel fenyegette Bécset, hogy a külföldi államokkal kötendő kereskedelmi szerződések elintézhetők nem lesznek, rögtön jött a rettenetes arculcsapás s a magyar országgyűlés képviselőházát saját véreinkkel kergették ki a dunaparti palotából. De ez nem volt elég, a nyakunkra küldötték a törvénytelen koumányt s az a legkörmönfontabb törvénycsavarásokkal iparkodott a minden izében önkényuralmi jelleggel bíró' kormányzást alkotmányos színezettel elfátni. Jöttek a császári satrapák és ezek által iparkodtak a törvényhatóságok ellentállását megtörni. Szóval üldözve lett minden és mindenki, amely, vagy aki a magyarság álláspontjának hódolt. A horvátok szinte agyonbeszélést alkalmaznak, hogy délszláv álmaik megvalósulásának útját egyengessék, ami a monarchiára nézve sokkal veszedelmesebb, mint a magyarok szerény és jogos kívánságának teljesítése s ime aggódva kerülnek minden erélyesebb rendszabályt a horvátok ellenállásának megtörésére. Mert a horvátok az az ütő kártya, melyet egy kis jeladással mindég fel lehet használni Magyarország ellen. Nem akarják tehát bántani őket, nehogy a szolgálatot felmondják. Aggódva szemléli ezt az igazságtalan eljárást mindenki, ki a történelmi alakulás álláspontjára helyezkedett és egy kielégített Magyarország támogatásában véli feltalálni a Monarchia fennmaradásának biztosítékait. ' Vagy tán az van véglegesen elhatározva, hogy a magyarság sohasem lehet édes gyermek, hanem örökkönörökké mostohának kell maradnia? Bizony nem jó vége lesz ennek a dolognak. Boda Vilmos. A szekszárdi polgármester választás. A nagy izgalom után, mély hetekig tartott, végre nyugalom áll be városunkba, mert meg van már az uj polgármester. Még a képviselőválasztás sem okozott olyan nagy izgalmat, mint a polgármesterválasztás, mely olyan nagy hullámokat vert, hogy lázas izgatotságban tartotta nemcsak a zaklatott város atyákat, hanem az egész város közönségét. Két jelölt állott egymással szemben: Boda Vilmos volt országgyűlési képviselő és dr. Szentkirályi Mihály vármegyei aljegyző. Dr. Szentkirályi Mihály mellett a legmesszebb menő agitáció folyt s ennek tulajditandó, hogy még azok is eljöttek a választásra, akik soha sem szoktak a városi közgyűléseken megjelenni. El kell ismerni, hogy a Szentkirályi-párt igen jól volt szervezve és megnyerte még azokat is, akik a Boda-párt értekezletein rendszerint megjelentek. Boda Vilmos érdemeit tényleg mindenki elismeri, de magas kora miatt mégis ellene agitáltak igen sokan, még látszólag legjobb barátjai is. És ezt azzal indokolják, hogy nekik munkabíró, fiatal, tetterős ember kell a polgármesteri székbe. Az igaz, hogy Boda Vilmos már dicső szép pályát futott meg, a melyre mindenki büszke lehetne, de azért képes lett volna városunk ügyeit vezetni, mint annak igazi ismerője. A város atyák többsége azonban a régi érdemeket nem , honorálta, hanem egy fiatal ambiciózus ember kézébe tétté le a város sorsát, aki az alispán kijelentései szerint 11 évig jó tisztviselője volt a vármegyének. Mi azt szerettük volna, hogy városunk vezetése Boda Vilmos kezére bízassák és azt óhajtotta volna városunk 15 ezer lakoságának többsége is, de mivel a városi képviselők másképpen határoztak, kell hogy abba belenyugodjunk. Csak azt sajnáljuk, hogy a küzdelembe felekezeti izgatást is vitték bele. Ez epen tudom, hogy hangosan tiltakoznak, de azért mégis úgy van. Őhajtjuk, hogy most már minden villongás megszűnjék, de félő, hogy az minden választás alkalmával fel-fel fog ujulni. Mindig lesznek olyanok, akik nem tudnak és nem is akarnak belenyugodni abba, hogy a város ügyeinek intézését azok végezzék, akik nem képviselik a többséget. Az uj polgármestertől reméljük, hogy tapintatos eljárásával, bölcs belátásával és duzzadó erejével megtalálja azt az aranyutat, melyen városunk minden polgára békében haladhat. Mert hangsúlyozzák, hogy békére van szükségünk. - \ . ' . . • A választás részleteiről tudósitónk a következőket írja : A jól szervezett és nap-nap után jobban és |jobban felizgatott Szentkirályipárt a kibocsátott felszólításhoz híven, már délután fél két ^órakor gyors egymsáutánban sietett I vármegye közgyűlési házának lépcsŐ- házába. míg a Boda-párt csak lassan gyüleké- zett a vármegyeháza előtt és valamivel s/42 óra után vonult a nagyterembe. A választásra mindenki eljött, csupán azok maradtak otthon, vagy utaztak el, akiiét megfélemlítettek és akiknek nem volt elég lelki erejük szint vallani. A vármegyeház gyüléstermében már rég láttunk együtt annyi embert, mint most. A
