Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-03 / 40. szám
4 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1907 október 3 nisztert, mely célra a telepből 10 hold területet jelöl ki; a megmiveléshez minden szükséges gazdasági épületet, eszközöket és a szaktanítónak lakást, a tanítás céljaira a polgári iskolában 1 tantermet és munkatermet, továbbá az összes épületek jókarban tartását és tűzkár elleni biztosítást, az alkalmazandó tanerők évi 24 koronás nyugdíj-járulékot és végre a mindenkori szaktanító javára a gyakorlótelep tiszta jövedelmének évenkinti 20 százalékát engedi át. A miniszter a város ajánlatát elfogadta és már az 1908J9. tanévre kinevezi a szaktanítót, a leányismétlő tankötelesek létszámához és beiskolázásához mérten pedig kilátásba helyezi ggy rendes gazdasági tanitőno alkalmazasat is. A szabályszerű természetben való lakás egyen- értéke ellenében a város részére visszaengedi a szaktanító törvényszerű lakbérilletményét. — Hamis húsz koronások. A Dunántúlon az utóbbi időben szerfelett sok hamis husz- koronás került forgalomba, de a pénznek forgalomba hozóját mmdezideig nem sikerült kézrekeriteni. Legutóbb Veszprémbe hozott az ismeretlen nagyobb mennyiségű hamis husz- koronást forgalomba. A hamis pénz ismertető jelei: papírja vékonyabb a valódinál, kevésbbé ropogós, zöld árnyalata halványabb, az arcok kissé elmosódottak, a viznyomása hiányos. A forgalomba hozással egy középtermetű 20—25 éves barna bajuszu, sötét kék ruhát viselő urias külsejű egyént gyanúsítanak. — Az újoncok bevonulása. Szabó Géza hittanár már évek óta meghonosította Szekszárdon azt a szép vallásos szokást, hogy az újoncok bevonulásuk előtt nagymisét hallgatnak, meggyónnak és áldoznak. Múlt vasárnap ment végbe ez a vallásos aktus a belvárosi róm. kath. templomban, ahol az ünnepi nagy misét Szabó Géza hittanár mutatta be és az újoncokhoz emelkedett szellemű hazafias beszédett intézett. — A tűzveszélyes vármegyeháza. A vármegye székháza vízszükségletét a Vosinszky parkban levő várkutról szerzi be. Magában a j vármegyeház területén kút egyáltalában nincs, s igy tűzvész esetén a legnagyobb vízhiány állana be. E miatt most a mérnöki hivatal — hivatkozva e tarthatatlan állapotra, átiratot intézett az Alispánhoz, hogy a vármegyeházi udvar hátulsó részében levő régi kutat, melyet évtizedek óta nem használnak és az be is van temetve, s iszappal betömve, tisztítsák ki és azt helyezzék használható állapotba. Tekintve, hogy ez a mostani állapot fölötte tarthatatlan ; bizony nagyon indokolt a mérnöki hivatalnak a javaslata. — Alaptalan támadás. Tihanyi Domokos kir. tanácsost, Tolnavármegye népszerű tanfelügyelőjét a »Népnevelő* cimü tanügyi lap méltatlan és igaztalan támadásban részesítette azon légből kapott és meg nem történt állítólagos intézkedéséért, mintha ő elrendelte volna, hogy a tolnavármegyei felekezeti jellegű népiskolákban csak olyan tankönyvek használhatók, amelyek miniszteri engedélyezést nyertek és hogy csak azon felekezeti tanítók nyerhetnek állami segélyből fizetéskiegészitést és korpótlékot, akik ilyen tankönyveket használnak. Ilyen rendeletet a kir. tanfelügyelő nem adott ki, de nem is adhatott ; mert hiszen ő tudja legjobban, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter csupán azt rendelte el, hogy az állami és községi népiskolákban nem használhatók más tankönyvek, mint azok, melyek miniszteri aprobálást nyertek. Ezt a miniszteri rendeletet annak idejében la- púnkban mi is közöltük. A felekezeti iskolákban továbbra is használhatók a Szent István társulat könyvbiráló bizottsága által jóváhagyott könyvek, Ember Károly lovag, a »Népnevelő* felelős szerkesztője különben már méltó elégtételt adott a megtámadott kir. tanfelügyelőnek, akihez levelet intézett, melyben sajnálatát fejezi ki, hogy tudta és beleegyezése nélkül lapjában a rosszakaratú közlemény megjelent. — Előléptetés. A pénzügyminiszter Diffin• ger János szekszárdi kir. pénzügyigazgatósági kataszteri becsi őbiztost, fogalmazót, segédtít- kárrá nevezte ki ugyanoda. — Felfüggesztett elöljáróság. Kis-Mányok községben az elöljáróság a közpénzekből áldomásokat szokott tartani, ami miatt Szentiványi Miklós, a völgységi járás főszolgabirája az egész elöljáróságot tisztségétől felfüggesztette. — Természeti ritkaság. A szekszárdi ref. lelkészlak udvarán álló orgonafa egyre hozza most is gyönyörű szép tavaszi nyíló virágait. Népünk azt jósolja ebből, hogy hosszú ősz lesz. Bárcsak úgy lenne 1 — Uj cukrászda. Mint örömmel értesülünk, Béki József oktéber hó folyamán a Szekszárd- Szállóban levő volt Krón-féle bolthelyiségben egy modern, a kor kívánalmának megfelelő, kényelmesen berendezett cukrászdát nyit — Tűz. Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt múlt hó 30-án hétfőn a Molnárnyomdában. A gépházban a motorgépet tápláló benzin egy szikrától tüzet fogott s meggyujtotta a benzintartályt. A tűz óriási lánggal pusztította a motorházat és a körülötte levő hordó festékeket és egyéb tárgyakat. A lángnyelv becsapott a szedő- és gépterembe azonban szerencsére a nagy személyzet hamar elnyomta a tüzet. Egyik gépmester és egy tanonc könyebb égési sebet szenvedett. — Fehér őz. Péter Imre döbröközi ismert Vadorzó a minap egy őzsutát lőtt, melynek hátán nagy, nyeregtakaró alakú fehér folt volt. A vadászbérlő megtudta a dolgot és megvette az őzet, melyet preparáltatni és a szekszárdi múzeumnak akar ajándékozni. Péter természetesen azt mondja, hogy az őzet «úgy találta» s a vadászbérlő úgy megörült a ritka példánynak, hogy nem Js firtatta a dolgot. — Szőlővétel. Simontsits Elemér vármegyei főjegyző 12,000 koronáért megvette dr. Hilbert István városi jogügyi tanácsosnak Benedek-völgyben lévő szőlejét. — Névmagyarosítások. Schwartz Gyula bonyhádi m. kir. posta-távirda növendék vezetéknevét *Fekete»-re magyarosította. — Brüder Gyula felsőiregi tanító nevét *Bátor»-ra magyarositta. — Az október tizediki munkaszünet. A magyarországi munkások a parlament október tizediki megnyitására tudvalevőleg országos sztrájkot terveznek. Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter most intézkedett, hogy a bekövetkezhető sztrájkról adatgyűjtés állítandó össze az országban. — Hazafias cselekedetet mivel s egyúttal a maga jól felfogott érdekét is szolgálja az, aki a jó magyar gyártmányt a külföldinek föléje helyezi. Hazánkban mindenféle impertált fogkrém van elterjedve, de diadalmasan szoritja most e téren vissza a külföldet egy minden tekintetben bevált magyar készítmény a Brázay- féle Kalogén sósborszesz fogkrém, amely a fogakat széppé és éppé, a szájat tisztává és illatossá teszi. A Kalogén-t gyönyörű tubusokban árulják s aki egyszer próbát tett vele, urak, hölgyek, egyaránt hívek maradnak hozzá. — A dunaföldvári keresztény-társaskör f. évi szeptember 29-án délután választmányi ülést tartott, melyen több fontosabb tárgy került elő. így a könyvtár renoválása is, hogy a legújabb munkák se hiányozzanak s a tagok minden kívánalma kielégítésre találjon. — Nappali villanyáram. Már nem egyszer hangoztattuk lapunkban, hogy mily nagy kárt szenvednek a városunkban levő könyvnyomdák, ipari telepek és nagyobb műhelyek az által, hogy villanytelepünk nincs berendezve nappali villanyáramra. Ezzel az égető kérdéssel Szek- szárd r. t. város múlt szombaton tartott rendkívüli közgyűlésében több képviselő behatóan foglalkozott és meggyőző érvekkel bebizonyították, hogy városunk fejlődő ipara és kereskedelme tovább nem nélkülözheti a nappali villanyárámot. Az ország nagyobb vidéki városaiban mindenütt, a hol villanytelep van, nem csak az éjjeli köz- és magánvilágitást látja el a villanytelep, hanem nappali áramot is szolgáltat ipari célokra. Ha ez igy van más városokban, miért vagyunk éppen kénytelenek mi nélkülözni a nappali villanyáram előnyeit. Nem hisszük, de nem is hihetjük, hogy a villanytelep igazgatósága egyszerűen ignorálja méltányos kérelmünket, melyet a közügy érdekében tisztelettel intézünk a villanytelep igazgatóságához. Városunk összes érdekelt tényezői nevében kérjük az igazgatóságot, hogy lehetőleg rövid idő alatt állítsa be a nappali villanyáramot, a mely nem csak iparunk és kereskedelmünk emelésére szolgál, hanem a vállalkozó cégnek is fokozni fogja jövedelmét. — Elismerés. Az Országos Vörös-kereszt -Egylet igazgatósága a következő elismeréssel adózott Rafael Leó volt dunaföldvári fiókegyleti pénztárosnak, jelenleg nagyszebeni m. kir. áll. anyakönyvvezető-helyettesnek: 4024. szám. Tekintetes anyakönyvvezető-helyettes url A dunaföldvári vörös-kereszt fiókegylet választmányának hozzánk intézett jelentéséből egyrészt örömmel értesültünk, hogy tekintetes ur állami anyakönyvvezető-helyettessé neveztetett ki, másrészt őszinte sajnálattal vettük tudomásul, hogy változott viszonyainál fogva kénytelen a nevezett fiókegylet választmányánál elfoglalt tisztségétől megválni. Mi, akiknek évek hosszú során át alkalmunk volt meggyőződést szerezni arról az odaadó, sikerekben gazdag tevékenységéről, amely- lyel igen tisztelt helyettes ur egyesületünk hazafias és emberbaráti céljait s különösen a dunaföldvári vöröskereszt fiókegyesület érdekeit előmozdítani igyekezett: első sorban vagyunk hivatva gazdag, tartalmas munkájának értékét megállapítani s azért készséggel ragadjuk meg az alkalmat, hogy most, a midőn hivatalos érintkezésünk egyelőre megszakad, kiváló érdemeit méltassuk s az egyesület érdekében kifejtett lelkes fáradozásáért bensőleg érzett meleg köszönetünket kifejezzük. Budapest, 1907. évi szeptember hó 25-én. Kiváló tisztelettel: Gróf Csekonics Endre s. k. Babarczi- Schvartzer Ottó s. k. — Halálozások. Múlt csütörtökön elhalt Szekszárdon Pazar Dezső főgimnázíumi tanár és neje szül. Hoffmann Etelka úrnő 3 napos Etelka újszülött leánykájuk. A drága kis halottat múlt pénteken temették el. — Harka Pál harci róm. kath. kántortanitó hosszas betegség után múlt csütörtökön elhunyt. A derék, ügybuzgó tanitő temetése nagy részét mellett ment végbe. — Összeverte a feleségét. Székely Sándor nagyszokolyi lakos múlt hó 24-én feleségét szül. Turis Erzsébet oki. szülésznőt egy karódarabbal úgy megverte, hogy az asszonyt súlyos sebével a nagydorogi kórházba kellett szállítani. 1908. év Az ősszel jelenik meg VIII. évfolyam G-aray János Képes Naptára Jeles szépirodalmi rész Hagyj <faitár ; jjviOu4kp||91 | ..Érdekes képek Hirdetések felvétetnek MOl lÜ^P' ^mdájában ‘