Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1907-08-22 / 34. szám

1907 augusztus 22 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 7 KÖZGAZDASÁG. — Tejgazdasági kongresszus. Folyó évi szeptember hó 1—2-án Pécsett tejgazdasági kongresszust tartanak, mely iránt országszerte nagy az érdeklődés. A jelentkezések egyre folynak. Tolnavármegyéből is már több tejszö­vetkezet jelentkezett. A szőlő állása. A szőlők tarkulása, sőt érése is a kedvező időjárás mellett igen előre­haladt stádiumban van. Különösen a korai faj­tákra mondható ez. E~ész Tolnavármegyében arról panaszkodnak a szőlősgazdák, höjgy a nagy melegség következtében a fürtök egy ré­sze megsült, elszáradt és leesett. Általában csak közepes termésre számíthatunk, minőségre nézve azonban, ha valami rendkívüli idő nem jön, a termés igen jó lehet. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. K M. Tolna. A velünk közlött ügyben tessék egyenesen a főispánhoz fordulni. «Papua». «Utolsó szerelem», «A szerelem sötét verem» című tárcák nem közölhetők. 3713/tkv. 907. Árverési hirdetmény. A gyönki kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a Magyar törlesztési bank budapesti cég végrehaj- tatónak, Siklóssy Andor mérnök dombóvári lakos végrehajtást szén edő ellen 1000 K, 2000 K, 2800 K és 1200 K, tőke- követelés és jár. iránti végrehajtási ügyében a szekszárdi kir. törvényszék (a gyönki kir. jbirósag) területén levő Csibrák községben fekvő, a viddini 51. számú telekjegyzőkönyvben foglalt Siklóssy Andor nevén álló A. f 18/b/3. helyrajzszám a. foglalt Téglaházi dűlőben fekvő szőlőre 1546 K-ban, — A. f 18/b/2 hrsz. a. foglalt,' ugyanazon dűlőben fekvő szántó, erdő és legelőföldre az árverést 99 koronában ezen­nel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1907. évi sreptember hó 10. napján délelőtt 10 orakor Csibrák község házánál megtartandó nyil­vános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is el­adatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs- árának 10%-át vagy készpénzben, vagy az 1881 évi LX. t.-c. 42. §*ában jelzett árfolyammal számított és az 1881 évi november hó, 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kij lölt ovadékképes értékpapírban a ki­küldött kezéhez letenni, vagy az 1881 évi LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelye­zéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Gyönk, 1907. évi augusztus 14. A kir. jbiróság mint tlkvi hatóság. Dr. KŐVÁGÓ kir. albiró, 5 kgos kosár csemege szőlőt 3 koronáért szállít: ,_3 Schön Mór fűszer- és csemege kereskedő Szekszárd, Szeghy S ur gyógyszerész mellett ÍKST* Csomagolásra különös gondot fordítok. ELADD HÁZ. Szekszárdon, Selyemgyár-utca 545. szám alatt levő ház, melyben szép lakás van, nagy befásitott udvar és kerttel, szabad kézből eladó. — Bővebb fel- világositás ugyanott nyerhető. 3714 tkvi 1907. Árverési hirdetmény. A gyönki kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság, közhírré teszi, hogy Vas Sándor szegedi lakós végrehajtat­nak Siklóssy Andor mérnök, dombóvári lakos végrehajtást szenvedő elleni 2400 kor. ég 175 kor. 60 fill, tőkekövetelés és járulékai iránti végrehajtási ügyében a szekszárdi kir. tör­vényszék (a gyönki kir. járásbíróság) területén levő Csibrák községben fekvő a viddini 196. sz. tjkvben A t 18/b/l. hrsz. a. foglalt a erdőbirtoknak Siklóssy Andort illető fele részére 523koronában, n. u. A f 18/b/4 brsz. a. foglalt szántóföldnek ugyanőt illető fele részére az árverést 551 korona ezennel megállapított kikiáltási árban elrendelte és hogy a fentebb megjelölt ingatlan az 1907. évi szeotember hó 10. napján d. e. 10 Órakor Csibrák község házánál megtartandó nyilvános árverésen a megállapított kikiáltási áron alul is eiadatni fog. Árverezni szándékozók tartoznak az ingatlan becs­árának 10 %-át készpénzben vagy az 1881: LX. t-c. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és az 1881. évi novem­ber hó 1-én 3333. sz. a. kelt igazságügyminiszteri rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezé­hez letenni, avagy az 1881: LX. t.-c. 170. §-a értelmében a bánatpénznek a bíróságnál elöleges elhelyezéséről kiállított szabályszerű elismervényt átszolgáltatni. Kelt Győnkön, 1907. évi augusztus hó 14. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. Dp. Kővágói kir. járásbiró. v Üzlet áthelyezés saját házamba, Garay-tér. Üzletemet teljesen modernül rendez­tem be, gazdagon felszerelve ékszer, arany, ezüst és china ezüst tárgyakkal, valódi fehér, alpacca ezüsttel átvont evőeszközökkel 15 évi felelősség mellett Raktáron tartok: arany, ezüst, aczél, nickel zsebórákat, fali-, inga-, ébresztő órá­kat, a jelenkor legpontosabban járő óráit, úgymint: Schaffhausen Longienes Omege, Tawanues Wath Ch. Graziosa világhírű pon­tosságú órákát 3 évi jótállás mellett; to­vábbá tajtpipákat, szivar- és czigaretta szip­kákat, szemüvegeket bármely megoperált szemhez is és mindennemű apróbb tárgyat. Szakmámba vágó mindennemű Javítások, átalakítások, vésések gyorsan, pontosan és olcsón eszközöltetnek­Schultz Gusztáv órás és ékszerész Fischl Lajos nitzer József és Fiai» kereskedők házá­ban tart dúá raktárt a legújabb és leg­modernebb bútorokból, szalon-, ebédlő és iroda-berendezésekből ,részletfizetét sfkre is. Azonkívül nagy raktárt tar- vasbutorökból. Asztalos-munkákaleg- gyorsabban, jutányos áron készülnek. Hungária-gözfürdö Szekszárd Fürdő-megnyitás reggél 6 órakor Vasárnap d. e. férfiak d. u. nők Hétfő » > » » Kedd » » » » Szerda » » » » Csütörtök » a gőzfürdőben nagytakarítás, d. u. férfiiak Pénteken egész nap férfiak Szombat d. e. férfiak, d. u. nők Bútorok bámulatos olcsó áron! Képek, tükrök, divánok hálószobák, ebédlők, irodai berendezések állandóan raktáron vannak és készpénz v. részlet- fizetésre haphatók. Temetkezési vállalat. Disztemetések helyben vagy vidéken a legjutáuyosabb árban teljesittetnek. H- . „ ^ a i_ |..nAr, butorraktára iverth l§n3C Szekszárdon Uszoda Urakd. e. 5—9-ig I | 12—2-ig » d. u. 5—8-ig Hölgyek 9—12-ig » d. u.2—5-ig Hirdetmény. Alulírott közhírré teszi, bogy a bonyhádi -volt állami szőlő- telepen jó forgalmú vendéglő­jét bárom, esetleg hat évre folyó évi szeptember hó 24-től kezdve bérbe­adja. Venni szándékozók bővebb fel­világosítás végett forduljanak JVéber Jákobhoz, 2-3 Naponta friss és legfinomabb csemege szőlőt 5 kilós kosarakban 3 koronáért — bármely postaállomásra — bérmentve szállít a Tüskei kertészet Szekszárd. 1—3 Szives figyelmébe! Szekszárd és vidéke úri közönségének van szerencsém szives tudomására hozni, hogy hely­ben, Széchenyi-utca, idősb Reichl-féle házban úri szabó-termet rendeztem be. Elsőrangú budapesti és külföldi szakműhelyekben sajátítottam el a modern sza­bászatot és úri ruhakészitést és igy azon. kelle­mes helyzetben vagyok, hogy a legkényesebb ízlésnek és igényeknek is meg tudok felelni. Kérem, szíveskedjenek próbarendclésükkel szerencséltetni s minden igyekezetem az lesz hogy nagybecsű megelégedésüket kiérdemeljem, Szekszárd, 907 augusztus hó. Weisz Lipót 3—3 férfi szabó. ! Törekvő emberek figyelmébe ! T. Szűcs Mihály és Társa cég Nagyváradon fŰZeS fatelep 3. sz. alatt ajánlja uj alakú és igen célszerű, törvényesen védett, saját rendszerű hornyolt cement tetöcserép kézi gépeit, cement és homok keverékből előállítandó igen szilárd tetőcserép gyártására, mely által homokos vidé­ken, vagy homokos folyó közelében kevés be­fektetéssel nagy Jövedelmet biztosító üzlet léte­síthető. Nagyobb mennyiségű üzleti gyártáshoz gépeinkkel társul is elmegyünk. Építészek és uradalmak saját használatra is gazdaságosan gyártathatják, mivel a gépek hor­dozhatók és bárhol felállithátók. Az üzlet bekezdésére legalkalmasabb az őszi idény. Kérjük mielőbb érdeklődni Bővebb értesítést személyesen vagy levél utján fenti cégtől szíves­kedjék beszerezni, hol a gyártás módja, a kész cserép és az azzal eszközölt tetőfedés is meg­tekinthető. 1—10 Eladó ház. Selyemgyár-utca 569. sz. házamat, mely áll 4 szoba, 3 konyha, pince és présházból, jutányos áron eladom. Szekszárd, 1907 augusztus hó. . Bitz Imre. mmmmN/mmwmmim festő mester S zekszárd, Széchenyi-utca 142. Mayer-féle ház VI/ VI/ VI/ VI/ VI/ vo VI/ VI/ El vállár szoba-, disz-, templom-, cim- és cimerfestéseket, mindennemű üvegfestményeket, szobák tapétázását. Aranyozás, fényezés, épület- és bútor- mázolást a mai kor igényeinek meg­felelően végez. Az 1907. évre szóló legújabb stilü minták raktáron vannak Vidéki megrendelések gyorsan és pontosan eszközöltetnek. Jutányos árak! s» S» » W W w w w w

Next

/
Thumbnails
Contents