Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-22 / 34. szám
rencséje Nováknak, hogy útjában mindig akadt össze valakivel, mert a három társa csak az alkalmat lesték, hogy senki se jöjjön s leüssék, a pénzéi pedig elrabolják. Mikor látták, hogy igy se mennek semmire, rábeszélték, hogy hagyják abba a vadászatot s inkább menjenek be egy korcsmába mulatni. Felültek Kovács Ádám kocsijára s jöttek haza, Szekszárd felé. Egyszerre csak egész észrevétlenül fejbe vágták, úgy, hogy lefordult a kocsiról s elkezdték ütni Novákót. Szerencsére nem vesztette el teljesen eszméletét s feltápászkodott és el kezdett futni az országút mellett levő szőlő közé. Amint igy szaladt egy barázdában, elbukott valamiben s úgy megütötte magát, hogy nem birt felkelni, de ez volt szerencséje s ez mentette meg az életét, mert az őtet üldöző három legény a sötétben nem vette észre a fekvő alakot, elrohantak mellette. Ha megtalálják, bizonyosan agyonütik. Mikor Novak látta, hogy áz üldözők már messze járnak, összeszedte erejét és levánszor- gott a kocsiutra. Éppen akkor jött arra Hahn Lipót szekszárdi kereskedő, feleségével, gyermekeivel; vejével fiakeren. Amint Novák meglátta odaugrott a fiakerhez _s a nagy ijedtségtől, hogy megmentse életét felakart kapaszkodni a a kocsis mellé. Vegyenek fel az Isten áldja meg magukat, mert megakarnak ölni engem, könyör- gött sírva Novák. Az éjjeli utasok nagyon meg voltak rémülve, azt hitték, hogy rabló támadt reájuk. Segítségért akartak már kiáltani s leakartak a kocsiról ugrálni, mikor a kocsis félismerte Novákot s megtudva tőle a valót, felvették a kocsira s igy tudott csak megmenekülni. Hogy milyen szándékkal voltak a gyilkolni és rabolni akaró legények, az kitűnik abból, hogy midőn az üldözésből visszajöttek, a -kocsinál maradt Kovács Adám ezen- szavakkal fogadta őket: »No, végeztetek vele ?« Novák Ferenc már megtette a feljelentést s igy nemsokára a törvény előtt fognak felelni sötét tervükért. Novák a veszélyes kalandon 40 napon át gyógyuló sebet kapott. — Zártkörű mulatság- A sárszentlörinci iparos ifjak az ipartestület helyiségénél ennek könyvtára javára aug. hó 11-én búcsú alkalmával zártkörű táncmulatságot rendeztek. Kedvező szép nyári idő lévén a- helybeliek meg a vidékről látogatóba jött vendégek közül is sokan résztvettek a mulatságon, uby, hogy az e célra s elég tágasnak épített sátor zsúfolásig megtelt közönséggel. Szekszárdi Hek'ó Ferenc zenekara szórakoztatta a vendégeket, a fiatalság pedig jókedvében világos reggelig járta a táncot. Bevétel Volt belépési dijakból 165 korona, felülfi- ze’tésekből 3 k. 20 fillér, összesen 168 k 20 f. kiadás 101 kor, 23 fillér, tiszta haszon 66 kor. 97 fillér. Midőn ezen összeg átszolgáltatatását és az ipartestüléti könyvtár javára leendő kezeltetését tudomásul veszem, fogadja a rendezőség szives fáradozásáért ez utón is köszönetemet Kiss Lajos ipf. elnök. — Zászlószentelési ünnepély és nagygyűlés. »A pécsi keresztény szociális egyesület« folyó évi augusztus hó 25. és folytatólagosan szeptember 1-én tartja méltóságos ‘zichi és váson- kéöi özv. gróf Zichy Jánosné szül. gr. Redern Mária úrasszony zászlóanyasága mellett zászlószentelési ünnepélyét s nagygyűlését. Az ünnepély sorrendje : augustus 25. reggeli 7 órakor gyülekezés az egyesületi helyiségben (József- utca 15.) fél 8 órakor diszfelvonulás a püspöki palota elé a zászlóanya üdvözlésére ; 8 órakor a székesegyházban szent mise. Fél 9 órakor a székesegyház élőtti téren dr. Giesswein Sándor, a magyarországi kér. szoc. mozgalom tudós vezére, orszgy. képv. beszenteli az egyesületi zászlót. Szegbeverések. 9 órakor felvonulás az egyleti helyiségbe, esetleg a budai kath. körbe, hol az ünnepélyes pécsi és pécsvidéki kér. szoc. nagygyűlés lesz dr. Giesswein Sándor és Erőss Károly e. diszelnök elnöklete alatt. A nagygyűlés tárgysorozata: 1. Hymnus. Énekli az egyesületi énekkar. 2- Megnyitó. Tartja: dr. Giesswein Sándor orsz. képviselő. 3. Keresztény munkászózat. Szavalja: Csernuss Kálmán r. t. 4. Az egyesület élete s fejlődései Vázolja: Ru- zsinszky Béla főtitkár. 5. Kér. szoc. mozgalmak ‘Magyarországon. Előadó: dr. Lakatos Géza jogügyi tanácsos. 6. Erkölcs a gazdasági harcban. Előadó : Haller István szerkesztő. 7. Keresztény szociális törekvések. Előadó : Szalán- czy Andor szerkesztő. 8. Zárszó. Tartja : Hegedűs Károly egyleti elnök. 9. Kér. szoc. munkásinduló. Énekli az egyesületi énekkar. D. u. 2 órakor részvétel a népszövetségi gyűlésen s 4 órakor az egyesületi zászló alatt euharisz- tikus körmeneten. Szept. 1. d. e. 10 órakor az egyesületi helyiségben beszédekkel énnekke! s szavalatokkal egybekötött zászlószegbeverési ünnepély. D. u. 4 órakor a budai kath. kör ez alkalommal szívességből átengedett helyiségeiben, confettivel, szerpentinnel, világpóstával, tánccal és Czirják Ignác karmester ur vezetése alatt az egyleti énekkar közreműködésével szini- előadás. Belépti dij tagoknak 60 fill, nemtagoknak 80 nil. Előre váltott jegyeknél 10 fillér engedmény. Jegyek előre válthatók : Károly György fodrász _és Csapó István cukrászüzletében és az egyesületi helyiségben. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és az »Igaz S^ó«-ban nyugtáztatnak. Azon hölgy, ki legtöbb levelezőlapot ad el, értékes jutalomban részesül. Színre kerül Janies F. kereszt, szoc. népszínműve,»A vörös zászló.« — Bonyhádi hirek. Molnár Lajos bonyhádi ág. ev. tanító eljegyezte Schleier Katicát, — Schleier J. „windflügeli“ vendéglős és birtokos leányát. — Bonyhád és vidékének kath. hívei folyó hó 25-én reggel 3 órakor indulnak a Pécsett megtartandó kath. nagygyűlésre. A menet a bonyhádi rám. kath. templomból indul és dr. Jozgits János ésperjs-plebános fogja vezetni. — A bonyhádi főgimnázium előreláthatólag az idén is nagyon látogatott lesz. Már eddig is 40-nél többen jegyeztették magukat elő az első osztályra. — Tanügyi hírek. Tanitóválasztás. A vasbányai ág. ev. iskolaszék Payor Tóbiás györkönyi ág. ev. tanítót osztálytanítóvá választotta meg. — A dunaföldvári magán polg. leányiskola szeptember elsején nyílik meg, melyben Németh Olga intézettulajdonos, Klein Aranka, Csányi Gizella és Kohout Margit képesített polg. iskolai tanítónők fognak működni. — Tanítók lakbére. Szekszárd és Dombóvár a III. polgári lak- bérosz'.ályba tartozik s e helyeken 360 korona lakbér illeti meg a tanítókat. Bonyhád, Duna- foldvár, Fadd, Gyönk, Hőgyész, Ozora, Paks, Pincehely, Simontornya, Tamási és Tolna a IV. lakbérosztályba tartoznak s itt a lakbér 300 korona. — Iskolai orvos kinevezése. A vallás- és, közoktatásügyi miniszter dr. Stern Miksa orvost a paksi állami polgári fiúiskolához az 1907 -.908 tanévre iskolai orvossá, nevezte ki. A kinevezett orvos heti 1 órában fogja tanítani az egészségtant. Értesítés. Tihanyi Domokos kir. tanácsos, tanfelügyelő lapunk utján érjtesiti az iskolaszékeket, hogy az államsegély kérvényeknél a 2367—907 kb. számú határozatban említett 19. pontban foglalt kérdéseknél az 1907. évi 27. t.-cikk végrehajtása tárgyában kiadott utasítás 104. lapján levő kimutatás csatolandó. — Elkobozzák a purdékat. Végre megtörtént az első lépés a cigányügy rendezésére. Igaz, hogy kissé későn, igaz, hogy olyan borzalmas vérfürdő kellett ennek a rendeletnek kicsikarásához, mint a dánosi, de hát úgy vagyunk vele, hogy jobb későn, mint soha. Vasárnap jelent meg a belügyminiszternek 600,000/IX. b.—1907. sz. rende'lete/ mely valamennyi törvényhatósághoz van intézve s mely a züllésnek indult gyermekeknek az állami gyermekmenhelyekben való neveltetéséről szól. A rendelet nem szól világosan a cigányok ellen, mert a belügyminiszter nem akar a társadalom egy bizonyos rétege ellen rendeletet alkotni. De hogy ezek ellen szól, mutatja a rendeletnek azon része, mely úgy szól, hogy nemcsak az elhagyatott, hanem mindazon gyermek a lelencházba veendő fel, aki eddigi környezetében romlásnak van kitéve. A rendelet szerint tehát elkobzandó a rendőrhatóságok által a 15 éven aluli gyermek mindazon szülőktől, a kik nem képesek nevelést nyújtani, vagyis akiknek gyermekeiből előreláthatólag csakis rablógyilkosok válhatnak. Az üdvös miniszteri rendelet — amint ebből látszik, — nem . a cigányok ellen szól, de azért azt a rendeletet nem is lehetne más polgárral szemben végrehajtani, mint csakis a kóborcigányokkal. öúú-^eo ió-Áo-'fóA'át&n wó-'Z'n cí'&mt/deó M&d-tzó&eben ^w/tíntyoú- títon ó'zeie'zÁeit&A on MULATSÁGOK. — A szekszárdi tűzoltó testület által 1907. augusztus 11 -én tartott mulatságra tombolát adakoztak; Marlcsz Lajos gyűjtése. Debulay Imre egy kályha, Wolf Henrik Utóda 1 üveg pálinka, Hradek Lajos 1 drb. petroleumös kánná, Mirth Gyula bor, Hradek Ferenc bor, Herceg Mór disznósajt, Friedman Béla sör, Singer Ignác bélyeg nedvesítő, Nagy Nándor sajtár, Hradek Gusztáv kefék, Strasser Mór 1 üveg ásványvíz, dr. Káldi Gyula 1 korona, Lőwy Károly 1 pipa szárral, Salamon Miksa 2 csomag szappan, idb. Glancz Miksa 1 pipa, szárral Simon Ferenc 3 drb. zsebkés, Fekete Testvérek liszt, Vitkovics * Béla 2 drb. hurka, Lichtenberg Miksa több apró tárgy, Vatzek László 1 kis bogrács, özv. Veisz Jakabné 1 pipa, Rábelhoffer Antal egy cukortörő kalapács, Hellebrand Jócsefné gyermek- tutyi és harisnya, Schoss Lajos 2 üveg bor, Erdős Nándor vekni, Müller Imre kalbász, Hayt Gábor 1 kor. Zarubay Ferenc 1 kor. dr. Pir- nitzer Béla 1 kor, dr. Fent Ferenc 2 kor, dr. Zsigznond Ferenc 2 kor, Bakán András 2 kötél, Gyimothy János 1 tárgy,’Nicsner Antal 2 kör. özv. Mojzesné 3 üveg bor, Ocskó László tárgy, ifj. Bulyáki János kalap. Törő István 1 tárgy. Simon Lájos fazék, Bicsérdi Lajos tál, Albert Mátyás cipő, Floch Simon 1 üveg pálinka, Beöthy Károly 1 kor, Tóth Ödön 1 kor, ifj. Müller’Imre egy pár hurka, Haidekker Béla 2 kor. idb. Tóth Pál 1 üveg bor, Berecky Gyula egy sajtár, Groszbauer Imre 2 drb,-tárgy, Geipl Károly 1 kenyér, Csányi Péter sajtár, Mehrverth Ferenc 1 drb. gyufatartő s szivarka tárca, Klein József 1 pipa, Tutsni Pál 1 kalap, Janoszky Lajos egy. ostor, dr. Török Ottó 1 kor, Balogh Imre egy drb. bajuszköta egy brilantin, Ribling Ferenc 2 drb. báb, Hayt Ferenc két palack bor, Barta Antal egy pár cipő, Vi'.helm Alajos 2 drb. palap, Mayer János 1 gyufatartó, 1 cseresznye magzó, ifj. Rábelhoffer Antal 1 nikkel lánc, Wagner Károly 2 drb. tárgy, Schön Mór 1 üveg liqueur, Fusz Ferenc több tárgy, Khon Mór játékáru, dr. Martin József 6 . palack bor, Ka- zamér Ferenc vágódeszka, Tóth János kenyér, Burka Ferenc 1 lánc, 2 drb. szemüveg. Hiadek Lajos teaszürő, pléhtányér* Gaal István bőrfino- mitó, Salamon testvérek | palack liqueur. Hahn Lipót és társa 2 pár harisnya, Hevesi Pál egy öltöny ruha, Almásy Lajos 2 üveg bor, Schultz Gusztáv egy tajtpipa és nikkel lánc, Sternfeld Mór egy mellény, Fritz L. Gyula 1 patent hap- verő, Seiner Lipót 1 broch tű, 1 nyakkendő és egy. kala-itű, Zucker József egy kis nadrág, Szántó Bernát 1 pruszko, özv. Barakovicsné egy csomag liszt, Gauser Ádám 2 üveg cukorka, Fekete Hugó 3 tárgy, Nagy György 1 korona, Müller testvérek 1 kerékpár csengő, Elkán Ármin egy szalma kalap, Pirnitzer cég 5 drb. nyak-