Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-22 / 34. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1907 augusztus 22 jön föl az elhanyagolt, pangó ősi magyar városok lassú vérkeringése. Gondolják meg az intézőkörök, hogy nem Budapest, hanem az elhanyagoltsága dacára is tetterős és parlagon heverő kincsekben dús vidék tartja fenn az országot.' Állami kinevezés és ingyen népoktatás. — A „Tolnamegyei Általános Tanítóegyesület“ által pályadijjal kitüntetett dolgozat. — Irta: Bécsi lózsef (Folytatás és vége.) II. »Miként lehetne kieszközölni azt, hogy — a felekezetek jogainak épségben tartása mellett, — az összes tanítókat az állampénztár | fizetné ?* Már elmondottam milyen tanítóra kellene bízni minden iskolában a gyermekeket, ezzel harmóniában s az egyenlőség nevében kell megoldani a tanítók anyagi ügyének kérdését is. A tanítótól még attól is, akit egyedül a hivatásszeretet tart a pályáján, csak úgy várhatunk sikeres munkát, ha az anyagi gondoktól teljesen felmentjük. De a tanítói pálya is tartozik azzal, hogy a tanító tisztességes megélhetését biztosítsa. Adja meg neki mindazt, a mit egy művelt ember szerény igénye megkö- ■ vetel s amiből a tanító és családja megél, sőt a család jövőjét is biztos alapra fektetheti. Röviden mindezt igy mondhatjuk, hogy : legyen társadalmi állásának megfelelő tiáztességes fizetése ! Ha már fizetéséről van szó, vessük félre a pedagógiát, ne beszéljünk a pálya magasztosságáról, hanem tárgyaljuk e dolgot üzleti alapon s csak aztán ítéljük meg a humanizmus szemüvegén át. Tekintsük legelőször is a tanítók terménybeli fizetését. Ez már annyira nem a XX. századba illő, hogy a törvényhozásnak ezt egy percig sem volna szabad már tűrni. A tanító nem a falu vámszedője s bár a törvény szigorúan kimondja, hogy a természetbeli fizetést az iskolafenntartó szedi be és szolgáltatja ki, ez annyira irott malaszt volt, marad és lesz is mindig, mig csak el nem törlik a föld színéről, mert a fennebbiek dacára is kénytelén a tanító még a mai napig is házról-házra járva, koldusmódra összeszedni fizetését. Nem szabad tehát megengedni, hogy a tanító terményekben, földbirtokban, vagy akár a község lakóitól közvetlen kapja fizetését. Ez nemcsak igazságtalan, 'lealázó a tanitóra, hanem alkalmas arra is, hogy .a tanító munka kedvet elvegye, továbbá gátólja fontos munkakörében és fizetésének beosztását nem tudja eszközölni, ami kötelességének tel/esitésében őt igen-igen gátolja I Ha érték a gabona vagy járandóság, amit a nép a tanítónak ad, adja el azt a nép s a pénzt a hitfelekezet vagy a község szolgáltassa be az adóhivatalnak ; tehát valamennyi tanító kapja a fizetését az államtól 1 Ezzel a tanító függetlensége teljesen felszabadul a »falu urainak« hatalma alól s elkerüli a sok kellemetlenséget, mit a fizetés beszedéssel járó aktus alatt zudit saját fejére. Azt hiszem erről felesleges bővebben írnom, hisz sajnos minden tanító végigjárja a terménybeli fizetés ama kálváriáját, mig végre elkeseredve folytonos pályázás után nagy nehezen egy szerény, de tisztességesebb álláshoz jut. Hogy mily hatással van a tanító munkájára az ily fizetés ügyekből eredő huza-vona s mily üdvös a tanításra nézve »a tanitóvándorlás«, ezt nem kell külön bizonyítani. Sokjtal fontosabb, az, hogy ha már a tanitó fizetését az állampénztárból kapja, honnan s miből fedezze az állam ezen óriási kiadásokat. Okosan ezt is meglehet adni, annél- kül, hogy az államnak nagy megerőltetésébe kerülne. A hitközség által terményekben és egyébben fizetett járandóságok befizetett pénzértékből fedezni a kiadásokat, igen bajos. Első sorban mivel ezek behajtása is igen nehéz, másodszor sok vesződséggel jár és nem fedezné az összes felmerülő kiadásokat. Szerintem azt a fizetési farmét teljesen elkellene ejteni s hrogy az állam mégis jusson fedezethez, az úgy neve- ; zett »közművelődési adót« kellene behozni. Ebből lehetne fedezni az összes tanítók fizetését. A közművelődési adó pedig úgy jönne létre, hogy: ‘ 1. Minden elhalálozás után felosztandó örökség, mely ha 4000 koronát felül haladja, százalékos megadóztatás alá kerüljön és pedig 5000 korona után 10.000-ig 5 százalék, 10—50 korona után 8 százalék, 50—l’OO ezer korona után 16 százalék, 100—150 ezerig 20 százalék és igy tovább. v Ezek volnának azok, amit a tanitó tiszta megélhetése szempontjából törvényes utóm kellene rendezni. Igaz, hogy ennek a tanítóság látná elsősorban hasznát, de azért kizárólagosan a tanítóság személyi ügyének tekinteni egy pillanatig sem szabad. A jól s rendesen fizetett tanitó a nemzetnek a köznek haszna s dicsősége. S hogy a tanitó minden dolgát híven és teljes erejével végezhesse, ez a legfontosabb közügy 11 III. Végre jön az utolsó kérdés:; az ingyenes népoktatásról s hogy a tanuló könyveket, tanszereket ingyen'kapjon, továbbá, hogy az ebből eredő kiadásokat miből lehetne fedezni ? Hogy szeptemberben mily gondot okoz a tanítónak, a tanulóknak tankönyvekkel és Írószerekkel való ellátása, ezt érzi minden tanitó. Ahány iskola, annyi tankönyv és sokszor éven- kint ismét más-más tankönyveket hoznak be s oly akadály gördül itt a tanitó elé, hogy á kérdés gordiusi csomóvá válik. Sok gyermek jár az iskolába, kinek szülője oly szegény, hogy könyvekért nem tud fizetni. Vagy azokat be sem tudja szerezni, sok szegény családnak van töbo tanköteles gyermeke, kiket tankönyvekkel ellátni a szegény szülő képtelen. A népoktatást teljesen ingyenessé kell tenni. Ha ez igy szerveztetnék, ha az államnyomda millió számra nyomná a tankönyveket, — egy-egy könyv csak fillérekbe kerülne és ki volna zárva az, hogy államellenes könyv kerüljön a tanulók kezeibe, tehát ettől is megvolnánk ezzel mentve. Végre a tan- és felvételi dijat, miután az leginkább a családos embereket sújtja, humanitásból el kell törölni és ezzel a szegényeket attól, hogy esetleg a több gyermekkel biró apa még erre is nagy áldozatot hozzon, fel kell menteni, miután gyermekeinek eltartása úgyis sok kiadásba kerül. Az irány tehát meg volna jelölve, ami pedig a kivitelt illeti, ez a törvényhozás kötelessége. Fel kell hívnunk minden tényezőt, ki csak a népoktatás szent ügyének irányítására befolyást gyakorolhat, hogy az iskola nem maradhat a jótékony intézmények sorában s tovább ezek fentartását nem lehet csupán a felekezetekre, vagy a tanügy barátok nemes lelkére bizni. A mai elhanyagolt, igazán Szomorú állapotban is milliókat emészt fel, tehát azért is érdemes vele törődni. De a milliók elenyésző csekélységek ama nagy szellemi kár mellett, a mit a nemzet a jelenlegi rendszer mellett szenved. Most itt az ideje a cselekvésnek s az oktatásügyi törvény revíziójánál be kell mutatni törvényhozásunknak, hogy magyar hazánk is méltó akar lenni arra, hogy a • nyugat kultur- államai közé soroztassék ! ! könnyebben eltaláljam. De jaj 1 ügyetlen voltam. Amint feléje ütök, hát egy virágvázát ütöttem le, a mely csörömpölve törött ezer és ezer darabra. A feleségem berohan a szobába, mert nem tudta, hogy mit jelentsen e zaj. — Mit csinálsz ? Azt hittem, hogy aludni akarsz ? kérdé tőlem. — Persze, hogy akartam, de egy rongyos légy, hogy a fene vinné az öreg apját is, nem engedett és most agyon akartam csapni és helyette ezt a vázát törtem el. Jaj, de kár érte! — vélé a feleségem. — Hát hogyan is tudtál olyan ügyetlen lenni ? — Kérlek ne boszants te is, hanem eredj ki! — vágtam vissza mérgesen. Szegény feleségem kiment én pedig újra lefeküdtem aludni. A légy már nem bántott, nem is zümmögött többet, mintha tudta volna, hogy rosszat müveit, és hogy baj lesz, ha nem hagyja abban veszedelmes játékát. Már kezdtem bóbiskolni. Határozatlan körvonalokban kezdettek különböző tájak jelentkezni. Afrika erdeiben véltem magamat, egyszerre csak hatalmas himoroszlán van előttem, fölhúztam puskám ravaszát, hogy lelőjem, egyszerre csak: — Nincsen-e válámi drótoznyi-fótoznyi váló ! kiáltja el magát torkaszakádtából ablakom előtt egy szurtos drótos legény. — Hogy valamennyi tót a menyországban volna — dünnyőgtem magamban. Haszontalan gazember, éppen az ablakom előtt kellett kiabálni ? — Hiába volt minden, azért még is csak fölébredtem és ébren voltam. Azonban nem adtam fel a csatát. Újra. behunytam a szememet. Újra kezdtem szuny- nyadozni. Már megint álmodtam, hogy az oroszjapán háborúban vagyok. A japánok éppen nagy »bajzán!« kiáltások között szuronytsze- gezve felénk rohantak, mikor a cselédem jött: — Ténsur kérem, két úri ember hajtott be az udvarba. Beszélni akarnak téns- urral. — Hogy a dut rögös durrogó csapna beléjük! Kimentem eléjők, hogy lássam, kik és mit akarnak. — Alázatos szolgája 1 Rozenstein Ármin vagyok, az első magyar általános főügynöke Budapestről. Én pedig Veilchenblau Ábris ügynök vagyok PiripócsrÖL — Mondás András vagyok 1 Mivel szolgálhatok ? • — Kérem hallottuk, hogy uraságod élete, mint a legdrágább kincse uraságodnak, még nincsen biztosítva. Eljöttünk tehát, hogy mint igazi jóakarói uraságodnak . . . — Ne beszéljenek nekem .ilyent! Ez parasztnak való beszéd. Nem biztositok sem-, mit Ajánlom magamat! — vágtam gorombán vissza. A két ügynök kosorra mégegyszer akkorára nyulott és elment. Ilyen fogadtatásra ezek sem voltak elkészülve. — A rácpópa kereszteljen meg minden zsidó vigécet! gondoltam magamban és újra lefeküdtem. ■ 55295. — 15. r Minden külföldit fölülmúl JA Hl ' Milleniumi nagy éremmel hazánk természetes a mohai A iITü Forrás. __kitüntetve. sz énsavas-vizek királya: "11 1Hl vi " 1 Kitűnő asztali bor- és gyógyvíz, a gyomorégést rögtön megszűnte ti, páratlan étvágy) erjesztő, használata valódi áldás gyomorbajosoknak Kedvelt borviz! Ocsóbb a szódavíznél! Mindenütt kaphatóHT Főraktár: SALAMON TESTVÉREK cégnél, SZEKSZARDO^. MIT leviTRg? hcc v egészségünket megóvjuk, mert csakis a 1nészetes szénsavas ásványvíz erre a legbiztosabb óvószer.
