Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-08 / 32. szám
1907 augusztus 8 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 ember szénkontót — csinálni, azonmód nem | lehet a meleg ellen védekeznie. Tisztára megsülünk egytől-egyig az olva- dozó aszfaltban. Akik t, i. Pesten nyaralunk. Apropos! Pesten nyaralunk 1 Hát hogy is nyaral a pesti ember ? Majd egy pár példával illusztrálom : Ahogy a legtöbb ember nyaral. Vasörnap délután vált egy propellerrel kombinált margitszigeti belépőjegyet 80 fillérért, amiért a jó levegőn kivül ingyen összecsipik a szúnyogok. Ha teheti: iszik a tejcsarnokban egy pohár tejet, aminek literje 1 korona. Egykét óra hosszat mászkál s halálrafáradtan — de pénzügyi helyzetét tekintve lényegesen megkönnyebbülve haza vánszorog, a — nem tudom hányadik emeleti vagy pince — lakásában minden nélkülözhető ruhadarabot levet es — *láibvizet vesz.« Ez a legtöbb pesti ember — nyaralása I A »környékbeli« nyaraló A főváros tőszomszédságában nyaral az egész familiájával. Vicinális visz oda és természetesen vissza is.' A férj, a családapa este kimegy, reggel bejön. Menetrend' szerint végigszenved egy órát befelé és végigszenved egy órát kifelé. A vicinális mindig tömve van. A meleg iszonyú. Nincs egy szemernyi levegő, fülledt, a 'ég__és pokoli a hőség. A vicinális — ismert jó természeténél fogva — amikor neki tetszik ; megáll és amikor jól esik neki : — megindul. így a »környékbeli« nyaraló felülhet néha hatkor a vicinálisra s az egyórai távolságban fekvő helységbe úgy kilenc óra tájt érkezik meg. A feleség pöröl, mert a vacsora kihűl, a gyerekek ordítanak, a kutyák ugatnak és a férj legjobban szeretne pihenni, aludni. Az asszony duzzog, mert nem hiszi, hogy a kedélyes vicinális három órán át jött. A gyerekek a papán csimpaszkodnak, akiről csak úgy hull alá a zuhatag. Csurom' viz. Tele van az 'arca, szája, torka, tüdeje porral, füsttel, korommal. Verejtékezik a homloka. És nem pihenhet. Nem élvezheti a falusi, esti jó levegőt. Nem is alud- hatik, mert éjféltájt, mikor a gyerekek végre elalszanak, jegyeznie kell, amit a felesége diktál. A megbízásokat, melyeket másnap kell eszközölnie. — Kora reggel tettetett vidámsággal (de összetörtén) utazik »befelé« s csak úgy sugárzik az arca, mikor a kollegái iíigylik tőle az élvezetes nyaralást, a kitűnő levegőt és a jó — étvágyát. Magában pedig elátkozza az egész nyaralást, a vicinálist, mindent és szentül fogadja, hogy jövő évben dehogy ' is megy »környékre« nyaralni. — De azért a jövő nyáron újból «környékbeli» nyaraló, jön és megy a vicinálison, mert hát nyaralni valahol csak — muszáj . . . A szalmaözvegy. hatható ismertető jelei: panama kalap, világos ruha, gomblyukában virág és a fagylaltot szalmaszállal — szürcsöli. Láthatatlan ismertető jele : a jegygyűrű a — mellényzsebében. A szalmaözvegy minden este másutt vacsorázik, de bárhol vacsorázott is (akár a Margitszigeten, Budafokon vagy O-Budán) este Ős- Budá- ban található. Szemei bár csaknem leragadnak, nagyokat ásít, sőt — való igaz — unatkozik is, de azért hajnal előtt a világért haza nem megy. Minden reggel megfogadja, hogy : »ma este kialuszom magam«, de azért épen úgy Ős-Budában van, mint — tegnap. Néha egy-egy nő után veti magát. De eszébe jut felesége, aki ugyan valahol a Tátrában nyaral) nyomban küld neki e’gy képeslapot a — Lukács fürdő látképével. Ha barátaival összekerül pezsgőzés közben ő a leghangosabb, legmulatósabb és ő az, aki semmikép sem akar hazamenni. Es ha mégis valahogy hazavánszorog : szentül megfogadja, hogy táviratilag hazahívja a feleségét. De mire ki- gyulnak a csillagok ; kimegy a Vampetics-hoz összekerül egy két jó pajtással és . . . kezdi a »lumpolást« elölről . . ■ Sok — asszony. T. i. sok asszony nyaral igy ; Onagysága sehol sem nyatal. Egész nap szobájába, a jól elsötétített szobába zárkózik. Este meg utcákon keresztül lopva, óvatosan sétálni megy a férjével. Messze fekvő kurtakocsmában vacsoráinak, s éjjel hasonló módon kerülve az embereket — térnek haza. A nyári hónapok igy valahogy eltelnek. Ősszel keresve-keresi a társaságot. Persze a téma örökös: ki hol nyaralt ? Őnagysága ügyesen megtudja, hogy az ismerősei közül ki hol töltötte a nyarat és akkor elkezd bámulatos gyorsasággal hadarni: — Hát tudjátok kedveseim, én először Ba- latonbogláron voltam, de az nagy parasztfészek, hát elmentem Tátra-Lomnicra, mely igen szép. de g— hideg, miért is lenéztem Buziás-fürdőbe, hol irtózatosan hencegnek az asszonyok. Innen Szliácsra mentem, hol gyönyörűek a fenyvesek,- de mert ezt hamar meguntam, leutaztam Abbáziába. Itt rengeteg sokan voltak, miért is jobbnak véltem Velencébe menni, hol négy napig tartózkodtam ; innen Herkules türdőbc. majd Palicsra rándultam s most — itthon vagyok ! Szájtátva hallgatják. Szemei csak úgy ragyognak a boldogságtól. Azután végre maga is elhiszi — amit mondott. Néhány typikus alakját akartam itt rajzolni a pesti embereknek, mely alakok nyáron aktuálisak. S melyek közül talán még is annak legjobb, aki úgy nyaral »ahogy a legtöbb ember * Hogy pedig az efajta nyaraláshoz szükséges vizet ép behozták : (szives engedelmükkel) nyaral/ni kezd: Budapest, hétfő, augusztus 5-én. Frg.l A szekszárdi postapalota. Ismeretes közönségünk előtt az a törekvés és nemes jóindulat, melyei gróf Apponyi Géza főispánunk Szekszárd r. t. város fejlődése iránt viseltetik. Ezért teljes bizalommal minden alkalommal igénybevesszük az ő támogatását, hogy vitális közügyekben terveinket megvalósítani segítse. Ezúttal a szekszárdi postapalotáról van szó, melyre égető szükségünk van. A város képviselőtestülete meg is tette a főispán felszólítására a maga részéről azt, hogy határozatot hozott, melynek értelmében haj - landó a megfelő postaépületet felépittetni, ha a kincstár biztosítja részére házbérben a befektetett tőkéjének kamatját. A áros nem akar nyerészkedni a kincstáron, de viszont azt sem lehet kívánni, hogy a magas pótadóval terhelt város egy olyan vállalatba menjen bele, amelyre éven- kint ráfizetne. Ebben az ügyben most kaptuk meg közlés végett az alábbi átiratot, amelyet a pécsi postai- igazgatóság főispánunkhoz intézett. Az-átiratból látjuk, hogy most már rzzal a mumussal nem fenyegetnek, hogyha t, i. nem állítjuk fel a postapalotát, akkor a szekszárdi m. kir. postát és távírdát beszüntetik, hanem e helyett a várostól megfelelő alkalmas helyen ingyen telket kívánnak vagy pedig megkövetelik, hogy az építési költségekhez megfelelő összeggel hozzájáruljon. A közügy érdekében itt közöljük a hivatkozott iratot : Méltőságos Főispán Ur! Múlt hó 9-én 157. szám alatt kelt becses átiratára tisztelettel van szerencsém tudomására hozni, hogy a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur a szekszárdi posta- és távirdahivatal és főnöki lakás céljaira szolgáló épület emelése tárgyában újabb leiratot intézett hozzám, melyben arra utasít, hogy a nevezett hivatal részére a jelenlegi házbérlet lejártáig, azaz 1909 május 1-je előtt, elfogadható bér mellett megfelelő helyiségeket biztosítsak. Tekintettel arra, hogy az építkezésre való vállalkozási kedv főleg azért hiányzik a szekszárdiakban, mertelűre nem tudják magukat tájékoztatni a házbér nagysága és a bérlet-idő tartama iránt, fölhatalmazott a miniszter ur, hogy 10—15, esetleg 20 évig terjedő bérlet-idő mellett, a megfelelő terjedelmű hivatali helyiségekért és négyszobás főnöki lakásért évi 3500—4000 korona bért helyezhessek kilátásba. Ha azonban ily föltétel mellett sem akadna vállalkozó a házépítésre, ebben az esetben á miniszter ur elhelyezés kérdésének kincstári ház építésével való megoldására kíván áttérni. Ebben az esetben azonban a miniszter ur tekintettel arra a nagy helyi fontosságra, melyet a posta és távirdahivatal megfelelő elhelyezése a város közönségére és annak gazdasági, társadalmi és politikai érdekeire gyakorol: Szekszárd város áldozatkészségére is számit oly irányban, hogy vagy a szükséges telket fogja megfelelő pontján a városnak ingyen rendelkezésre bocsátani, vagy pedig az építési költségekhez megfelelő összeggel hozzájárul. Midőn ezeket méltóságoddal közölni szerencsém van, egyúttal tisztelettel kérem, hogy Szekszárd *■. t. város közönségét a polgármesteri hivatal utján erről tájékoztatni, illetve az épités és házbérlet kérdésének a jelzett alternatív alapon, lehetőleg minden irányban kielégítő módon való megoldására fölhívni mél- tóztassék azzal a hozzáadással, hogy legkésőbben folyó évi szeptember hó végéig a megfelelő terveket a miniszter ur elé terjeszthessem — Amennyiben ez nem történhetn k meg közbeeső tárgyalások nélkül, méltóztassék a város polgármesterét utasítani, hogy az erre vonatkozó lépéseket közvetlenül tegye meg, hogy a fentjelzett idő letelte előtt a szükséges előkészületek és előzetes tárgyalások befejezhető’.: legyenek. Fogadja Méltóságod őszinte tiszteletem nyilvánítását. Pécs, 1907 julius hó 15-én. Az igazgató helyett: Sebők s. k.________ pt. tanácsos. TÖ VISEK. A kenyér. Az «arany kalásszal — ékes rónaság» termő kebelének drága gyümölcsét — hála Isten! — ez idén is betakarítottuk szerencsésen. Nemcsak csűreinkben van már az az arany kalász, az a legdrágább kincs, a kenyér — mely nélkül király és koldus meg nem él — hanem legtöbben már el ii gépelték (Istenem! mily naiv mondás ma már ez: «elnyomtatták, elcsépelték» ma már ez csak elcsépelt frázis, — most a gépek uralkodnak, elannyira, hogy épp ezért oly sok ember géppé aljasitja magát, csakhogy kenyere legyen! . . .) sőt igen iokan vannak olyanok is, kik «szomorú kényszerűségből» (egy kis adó, egy kis kontó miatt!) zsidónak adták a heti piacon a drága kenyeret, az Isten adományát, mert szorította őket fizetésre a zsidó, az adó, a takaréktár, az asszony. A legtöbb ember (szegény ember!) tehát szomorúan eldalolhatja | «Volt szeretőm, de már nincsen, Ő volt az én drága kincsem!» Vagyis: «Volt búzám, de hol az ára ? . . . Elment kendőre, szoknyára; zsebre vágta a «Takarék», — pedig ilyet nem akarók, — elvitte a kontó, zsidó, — szeretnék érte sírni — óh!» — — Node, aki jó előre szorgalmasan vigyázott anyagi egzisztenciájára, az mind elkerülte eme egyiptomi 10 csapást és most vagy kenyere, vagy pénze van s «vígan dudál, mint portugál.» * * * Az aratás legfeiségesebb munkája tehát bevégződött s vagy a kenyér csűreinkben, vagy a búza ára zsebeinkben, vagy a pénz a takaréktárakban ott van, az bizonyos, mint a halál! . . . Ad vocem «halál.» — Nem tudom, hogy a «kenyérmezei diadal» alkalmával, ott az aratás mezején, gondolt-e ama nagy kaszásra, a halálra, ki éltünk szép ar*ny búzáját vágja — — vágja s elvégre minket is aláhullat a feledésporába, ha nem dolgoztunk egyszersmind ama «lelki kenyérért» vagyis : «szomjuhoztuk az igazságot, — szerettük az erényt !*------------Mert hajh! az emberi gyermeteg képzelet élesre fent kaszáju magas, szikár csontváz-király alakjában
