Tolnamegyei Közlöny, 1907 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-04 / 27. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 3 1907 julius 4 Semmi áldozat se nagy az iparért, amit egy állam hoz, mert kamatostul visszatérül az allam javára. Ma itt, tisztelt ünneplő közgyűlés, az ipar- testület, az állam vagvonosodását, boldogságát előmozdító munkások legelső testületé ül ünnepet s ebben ünnepet ül maga az ipar. Az ipar hozta össze e testület tagjait, az ipar köti össze ma és az ipar fogja összekötni a jövőben. Most, amidőn ünnepélyes közgyűlést tartunk, ezt az ipart dicsőítem én, amely kiapadhatatlan^ aranyere államunknak, édes hazánknak. Ma e nélkül nincs egy állam területén vagyon, vagyon nélkül nincs tekintély, nincs hatalom, nincs jólét. Azt az ipart értem én, uraim, mely a mi édes hazánknak vagyont s ezzel tekintélyt s jólétet ad. Azt az ipart dicsőítem én, amely hivatva van a magyar szellem, a magyar ügyesség, a magyar találékonyság felhasználásával honunkat ismét nagygyá, gazdaggá, tekintélyessé s mindenek felett függetlenné tenni. Az iparnak, az állami jólét emelésének, az állami függetlenségnek szolgálatában áll az ipartestület s annak minden tagja, amely ezt az ünnepélyt rendezte. Ez az éremnek az egyik oldala. De elválaszthatatlan ettől az oldaltól a másik oldal, amelyen van a testület elnöke, a testület vezére. Uraim, hogy egy csata sikere igen gyakran a hadvezér ügyességétől függ: annyival inkább függ egy testület működésének a sikere a vezértől. A szekszárdi ipartestület e tekintetben mindig szerencsés volt. Előző elnökei, vezérei is kiváló szorgalmas, munkás vezetői voltak a testületnek, de egy se szerzett a testület körül oly nagy érdemeket,' mint mostani elnöke. Ennek a képe van, tisztelt Uraim, az'általam említett érem másik oldalán. Egyik oldalon az ipartestület, a másik oldalon az elnök, a vezér. Az előző elnökök is érdemes munkásságot fejtettek ki. Az első, Franek János ur, a megalakulás nehéz munkáját végezte. Nitschr.er Pál és id. Tóth Pál nyomot tört, melyen az ipartestületnek haladni kell, Utánunk jött André István. Hogy Ő milyen munkásságot végzett, mutatja az a körülmény, hogy az ipartestület egyenesen az 1 nevéhez kötötte az ünnepséget. 10 éve elmúlt, tisztel ünneplő közgyűlés, hogy André István urat az ipartestület elnökévé, vezérévé választotta. 10 éven át egy tiszteletbeli állást betölteni a mai, haszon utáni futkozástól hemzsegő korszakban még akkor is érdem volna, ha azt az állást nem lelkesültség- gel töltötte volna be. De a szigorú kötelességérzet és lelkesültség éppen az, ami Ándré urat az elnöki állás betöltésénél jellemzik. Úgy van ő e testületnél, mint a jó gazda a háza népénél. Első a munkában, utolsó a pihenésben. Elnökségének első idejére esik a testület anyagi ügyeinek rendezése, a melynek eredménye az, hogy ma már a testület 8—10 ezer korona értékű vagyon felett rendelkezik. A második munkája a testületi élet élénkítése, az összetartozandóság és testvériség érzetének emelésére irányuló munkálkodása. Az ő kezdeményezésére minden évben egy estélyt rendez a testület, a ho 1 a testület tagjai családtagjaikkal együtt élvezik a munka utáni édes szórakozást.. Azután a nyilvános helyeken az összetartozandóság külső jele gyanánt az ő vezetése alatt zászlót szerez a testület s azt fényes ünnepség keretében fölszenteli s ma minden alkalommal fennen lobogtatva viszi mint a szekszárdi iparos osztály jelvényét. Fáradságot nem kiméivé részt vesz minden előljárósági, békéltetési gyűlésen, sőt képviseli a testületet az ipartestületek országos gyűlésén is. Nem mulaszt el egyetlen alkalmat se, a mikor a testületnek, az iparnak, az iparos osztálynak elismerést, becsülést tiszteletet szerezhet. De hosszú elnöki működésének egyik más alkotása képezi koronáját. Megnyerte muakatársainak, a testület tagjainak szeretetét és becsülését, önzetlenül sáfárkodott a testület ügyeiben, de koronáját képezi működésének az, hogy megteremtette a munkaképtelen iparosok segítő alapját. Uraim ! aki a közügyek terén való munkálkodásban még az önhibájukon kivül szegénnyé s munkaképtelenné vált iparosokra is gondol s enyhíti azt a kint, a melyet azaz iparos érez, akinek kiesett a szerszám a kezéből, az fényes bizonyságot tett nemes szivéről s legnagyobb mértékben megérdemelte embertársai sieretetét, becsülését. Ezért rendezték az ipartestűlet elöljárói, személyes tisztelői és jóöarátai elnöki működésének 10. évfordulója után az ő nevéhez fűzve, az ő tiszteletére ezt az ünnepet. És hogy az ünnepély ne szavakból álljon, a melyek elröppennek; hanem maradandó nyomot is hagyjon maga után, az ipartestület elöljárósága megörökitette André István ur emlékét az által, hogy hivatalos helyisége számára megfestette .az arcképét. Hulljon le e képről most a lepel, hogy mi itt szinről-szinre láthassuk André István ur képét, mely hivatva lesz a késő utódoknak tanúságot tenm az ő önzetlen munkásságáról, az ipar és iparos . osztály iránti szeretetéről és mindenkor hazafiasán érző szivéről. Most a mikor beszédemet befejezem visz- szatérek a már előbb is említett éremhez. Az érem egyik oldalán az ipartestület minden tagja, a másik oldalán André István ur annak buzgó elnöke, vezére elválaszthatlanul összevannak forrva. Az ipartestületből került ki az elnök, a vezér. Az iparos osztályból meríti erejét, munkakedvét. Most 10 éves elnöki működésének elmúlta alkalmából, a midőn őt az ipartestület minden tagjának nevében üdvözlöm, hosszú boldog életet kívánok neki, egészséget és erőt azt a forró kívánságunkat tolmácsolom, hogy az eddigi kölcsönös bizalom mellet, a testületet még sok éven át vezethesse. Mély meghatottsággal köszönte meg André a fényes ünneplést, minőre elkészülve nem volt. Midőn első Ízben választotta a testület elnökévé, céljául mindjárt annak felvirágoztatását tűzte ki és ehhez kérte a testület érdemes elöljáróságának segítségét is. Ha tehát e röpke 10 év alatt működése nyomán siker fakadt, az nemcsak az ő, de elöljáróságának is érdeme, mely mindenkor és minden hasznosban a legodaadóbban támogatta- Ismételve köszöni a nem várt kitüntetést. Ez után Hahn Ferenc alelnök egy szép ezüst serleget nyújtott át emlékül eme szavakkal : Szeretett Elnök urunk! A vezetésed alatt viruló -szekszárdi általános ipartestület, egy hosszú évtizeden át tagjai s az elhagyott kisipar érdekében tisztán ügyük iránti nemes lelkesedésből, minden más érdek nélkül tett, fáradhatatlan, önzetlen s eredményes munkásságodnak igaz becsülése és mély hálájának kísérőjéül, szeretettel nyújtja emlékül e serleget. Fogadd kedvessen és munkálkodjál tovább is iparos társaid jólétén. André elnököt ez annyira meglepte, hogy alig tudóit szóhoz jutni, mert most látta csak mily szeretettel csüng rajta testületé. Érzelmes hangon mond ezért a neki mindennél becsesebb lelki kincsért szivéből köszönetét s mig e pillanatok életének legszebb és legdrágább pillanatai, melyet feledni soha nem tud, addig a szép serleget mindenkor büszkén egieli a szekszárdi iparosságra. Díszközgyűlés után d. u. 1 órakor bankett volt a Polgári Olvasókörben, melyen az intelligencia igazán nem várt számban vett részt. Az első felköszöntőt Boda Vilmos mondta az ünnepelt elnökre, kinek érdemeit kiemelve, hosszú életet, kitartást és áldást kíván további közhasznú munkájához. Másodiknak Szabó Károly országgyűlési képviselő emelkedett szólásra, éltetvén a szekszárdi általános ipartestületet, melynek azt kívánja, hogy mint eddig, haladjon tovább is helyesen kijelölt utján s jeligéje legyen minden ipartestületnek: «kötelesség, érzet és hazafiság». A lelkes két felköszöntő után aztán csak úgy özönlöttek a szép és humoros toasztok. Nyitray Lajos hosszas beszédét André éltetésével zárja. Dr. Végess Ferenc Andréra emeli poharát, kinél önzetlenebb munkásságot, fáradhatatlanabb tevékenységet a közügyek terén aligTejtett ki valaki. Boda Vilmos a volt iparhatósági biztos Kovács Dávidra mond humoros felköszöntőt. Kovács Dávid sikerült beszédben íoglal- kozik a magyar iparral, melynek fejlődésétől függ a magyar állam függetlensége. Ebben pedig legsúlyosabb kérdés nehezedik az iparosságra. Dicsőíti a magyar ipart, melyet a kunyhótól a Tudom, hogy sírni fogsz, ha mégis elolvasod Dezső anyjának a levelét, ha azokat a sértéseket, ha azokat a vádakat, melyek, noha tudom, csak arra valók, hogy te meggyülöld Dezsőt, mind elolvasod, megátkozod még azt a percet is, amelyben megismerted azt a várost a lakókkal együtt. A levélben az van, hogy: «én megakadályozom fiamnak ezt a tervét, mert nem akarom, hogy fiam az önök családjába keveredjen.» Édes lányom 1 Ha még oly határtalanul szereted is Dezsőt, én kérled, az anyád: szakítsál vele. Vagy eltűröd azt, hogy ami szegénységünket valaki kigunyo Íja és nevetségessé tegye; hogy azt mondhassák rád, kogy erővel tolakodtál bele a családjukba ? Vagy ha Dezső mindezek dacára nőül is venne téged, eltűrnéd azt, hogy anyádat s téged lenézzenek Dezső anyja és rokonai, csak azért, mert szegények vagyunk ? Hogy egész életedben lásd azokat az arcfintorgatásokat, melyekkel téged fogadnának és lenéznének ? Nem, édes lányom, eddig én voltam az, aki azon iparkodtam, hogy boldogok legyetek, most én leszek az, aki ellenezni fogom teljes erőmmel ezt. Ilyen áron szerzett boldogság, nem boldogság! Gyere haza édes lányom közibénk, jut még neked is itthon kenyér a háznál; s tépd ki a szivedből, vagy legalább iparkodj kitörölni szivedből azt a szerelmei, mely később neked csak keserűséged lenne. Mi úgyis már apáddal öregek vagyunk, gyere haza, édes Etelkám, jól fog esni ha segítesz a ház körül s aztán majd . csak megsegít azért a jó Isten téged olyan emberrel, aki nem rostéi! a mi szegénységünket senki előtt sem, s akinek a szülei, rokonai szeretettel fognak keblükre ölelni. Dezsőnek ne is szólj semmit, hanem csak jöjj . . . mentül előbb. Várunk. Csókol: Anyád. * * * Pár nap múlva Etelka ott várakozott az- állomáson a vonatra; mellette állt Dezső, ki gyönyörrel legeltette szemeit a leány szép termetén. — Egy pár napra haza megyek, kis elintézni valóm akadt. — Ugy-e édes fiacskám, nemsokára vissza jön; de rósz lesz nekem átszenvedni azt a pár napot, mig oda lessz, ugy-e édesem, nem marad soká. Itt fogom várni az állomáson, ha majd jön, s újra megismétlem, hogy szeretlek, aranyos, édes, szép fiacskám, hogy megőrülök utánnad. A leány nem szólt semmit, csak nézte az ifjút hosszasan s mintha egy könycsepp csillogót volna szemében. A vonat fütyölt. — No, az Isten áldja meg édes Dezső, én már megyek . . . — Is-ten vele! Gondoljon néha rám! Isten vele! A viszontlátásra ! Azzal beugrott a kocsiba s ott levetette magát a padra s sirt keservesen. Hogy is ne, hiszen temette a másfél esztendőn át szőtt édes álmokat, mély, őszinte szerelmét. Sirt, mert el kellett búcsúzni attól, akitől boldogságát várta; sirt, mert sajnálta azt a jDolondos ifjút, akinek nem is szabad sejteni, hogy ők most találkoztak az életben utoljára. Egy éles fütty és a vonat megindult. Isten veled édes Dezsőm, örökre, susogta a leány az ablakból s még egyszer jól megnézte a kerítésnél álló ifjút, ki könnyes szemekkel zsebkendőjével integetett feléje s mikor már nem is láthatta őt, ott állott az ablaknál s úgy érezte, mintha a játszi szellő susogna valamit fülébe, mintha az a bolondos ifjú azt küldte volna utánna bucsuképen: A viszontlátásra édes Etelkám . . . enyém leszel . . . szeretlek . . . mindörökké.
